Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-29 / 281. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. november 29., kedd Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT s____________ _ M ilyen gazdagok vagyunk? Ilyenek. Illetőleg olyanok, amilyennek a televízió megmutat és bemutat bennünket. Van, amiben még a kérdés feltevése is feleslegesnek tűnik, oly nyilvánvaló a szegénységünk, s van, amivel jogosan büszkélkedhetünk. Hogy okosan is é? Az Élet és Irodalom című hetilapban jó ideig folyt a vita arról, hogy milyen gazdagok is vagyunk. Olyanok-e, akik megengedhetik maguknak — mondjuk példának a szója esetében — értékeik fölényes és felületes kezelését, vagy olyanok csak, akiknek a krajcárt is, meg a keményre főtt szójaszemet is a fogunkhoz kell verni. E rovat hasábjain belül, ha más területén is hazai életünknek, de megvizsgálandó- nak tűnt e sorok írójának: mennyire és milyen gazdagok vagyunk? Színészekben és színésznőkben például. Mert a televízió képernyőjét figyelvén a minap éppen arra döbbentem rá, hogy a világ talán leggazdagabb országa vagyunk a színészek számát és minőségét illetően. Olyannyira gazdagok, hogy már nem is tudunk mit kezdeni a hazai színészekkel. Hozunk hát filmhez, televízióhoz külhonból profikat, az utcáról amatőröket, játszik a képernyőn, vásznon a rendező, mert ha már amúgyis sok van, mit számít már eggyel, tízzel több. Szombat este például: a Szeszélyes évszakok-on jót derültem és a Szeszélyes évszakok után elfogott a rezignáltság, — hát ilyen gazdagok vagyunk? Antal Imre kimondott showmen, tévés egyéniség, intelligenciája fesztelenségével és a néző iránti mély tisztességgel. Legutóbb a Savaria táncversenyen működött közre, — jóformán csak bemondóként. Aztán sehol és semmi. Avar Istvánt nem is tudom mikor láttam a képernyőn, Pécsi Ildikó a tévé számára gyakorlatilag nem is létező színésznő, és mit mondjak a kitűnő R aksányi Gellértről, Sinkovits Imréről és Sinkó Lászlóról, — hogy csak né- hányukat említsem azok közül, akiket nem, vagy alig látni a képernyőn. S akik pedig méltán szerzett népszerűségükkel egymagukban is segíthetnének a televízió műsorgondjain. Legalábbis, ami a produkciók színvonalát illeti. Hogy az lenne a baj, amiért ebben az ősz végi vegyes műsorban szerepeltek? Szó sincs róla. Nincs nagy szerep és kis szerep, nincs előkelő drámai és szégyell- nivaló bohózati. megjelenés a képernyőn sem. Alkotás van. Minden szinten és szinte mindig. És ezek a színészek mindig a szó nemes értelmében képesek és készek az alkotó munkára, ök is és társaik is, akik közül számossal oly ritkán és oly keveset látunk televíziós drámákban. Mert ilyen gazdagok vagyunk. . . .. .hogy televíziós drámák sincsenek ? ...mert ilyen» szegények vagyunk! Gyurkó Géza Művészi tanulságok Napközben majd mindannyiunkat számos bosszúság, kellemetlenség ér, s rendszerint fáradtan sietünk, érünk haza. Így aztán nem csoda, hogy a tévétől olykor afféle búfeledtetést, idegnyugtató, felhőtlen szórakozást, kikapcsolódást remélünk. Az esetek zömében sajnos hiába. Általában nem a szándékkal, hanem az ilyen jellegű produkciók kivitelezésével van baj. Hazai alkotóink többsége ugyanis nemcsak lebecsüli a könnyű műfajokat — mekkora bo-t torság ez! — hanem azt is vallja, hirdeti, hogy a nagy- közönség ilyen szempontból egyáltalán nem igényes. Vaskos tévedés! Az elmúlt hét külföldi fogantatásé műsorai arról tanúskodnak, hogy másutt nem ilyen felszínes alapállás befolyásolja a szerzőket. Nem véletlenül lett közkedveltté a Mike Andros című amerikai bűnügyi filmsorozat. Frank Cucci forgatókönyvíró ugyanis képességei legjavát kamatoztatta munka közben. Újságíró főhőse az Igazság megszállottja, s bravúros ügyességgel küzd is diadalra juttatásáért. Érte, neki drukkolunk — mindannyiunkban szunnyadnak hasonló tulajdonságok — s közben élvezzük a fordulatos, a meglepetésekben bővelkedő, az ötletesen bonyolított cselekményt, nagyra értékelve a zsurnalisztát alakító James Sutorius megnyerő színészi játékát is. Az Éjszakai ügyelet hasonló erényekkel büszkélkedhet. A francia stáb tudta, hogy megéri, érdemes orvosi témákkal bíbelődni, mert erre a gondolatkörre mindenki kíváncsi. A többi már a szakmai felkészültségén, a leleményességen múlik, s ebben különösképp Bernard Gridai- ne, a több részes sztorifűzér „gazdája” nem szűkölködik. E két műnél jóval magasabb szintet képvisel a hat egységből álló Ki fizeti a révészt? című angol sorozat, amelynek alapanyaga — ez Michael J. Bird érdeme — bővelkedik irodalmi erényekben is. A lendületes ritmushoz stiláris érzékenység, árnyaltság, irigylendő tömörítés, társadalmi hangoltság is ötvöződik. Ez a magyarázata annak, hogy az újravetítést is készséggel nézzük. A tanulság? Fogalmazzunk képletesen: a valamire való szakács mindent mesterfokon főz meg, mert tudja, hogy az ételfajták között csak egyféle rangsor érvényesíthető. A minőségi! (pécsi) ÜJ KÖNYV Nézz, láss, kérdezz! A magyar könyvtermésből mindeddig hiányzó, a gyerekek és a felnőttek látás-, ízlésvilágát formáló kötet került a téli könyvvásárra a Gondolat Kiadó műhelyéből. A sajátos formátumú, háromkötetes, magazinszerű könyv sok-sok illusztrációval, eligazító, magyarázó szóval vezeti be az olvasót a látható világba. A képeskönyv ugyanis azzal foglalkozik, hogy mit látunk magunk körül, és amit látunk, az mit is jelent voltaképpen. Hogyan látják ugyanazt az embert a festők. a grafikusok, a fényképészek, a karikatúristák? Milyen az ideális női és férfi szépség? Hogyan tükröződnek az érzelmek az arcon, a gesztusokban? — az élső kötet az emberi alakkal foglalkozik. A második kötet hasonló módon dolgozza fel az ember környezetét, képet adva egyebek között arról, hogy milyenek az emberi hajlékok az afrikai falvakban és az európai nagyvárosokban? Hogyan rendezzük be lakásunkat? Mi fenyegeti az emberi környezetet? A könyvet Cristina Lastrego és Francesco Testa alkotta, olaszul jelent meg elsőként. Felújították a Cselley- házat Mosonmagyaróvár legrégibb épülete, az úgynevezett Csel- ley-ház. A műemlék épületben állandó kiállítást nyitottak, amelynek anyagát dr. Gyurkovlcs Tibor és felesége adományozta a városnak. A képen: Díszes rács a ház ablakainak egyikén. MTI fotó: Matusz Károly felvétele — KS Versmondók a kútban (Egy hatvani irodalmi színpad életéből) Emlékszem egy hangulatos KISZ-ünnepségre, amelyen jó pár éve Läufer Miklósné mondott szívderítő szépen Petőfi-verseket. Emlékszem területi versenyre, amelyet a Hatvan és Vidéke Áfész irodalmi színpada — tagjai között Ruzsák Mária, Hatvani Ferenc, Csikós Zsuzsa, Nagy Éva — ezüstkoszorús lett. Emlékszem szövetkezeti gyermeknapra, éspedig olyan zenés, verses programmal, amely száz és száz apróságnak szerzett kellemes délutánt. Most pedig . . . ? o — Hát amíg szakmailag jól képzett vezető, Ozsvát György kezében volt az együttes irányítása, valóban jól mentek a dolgok. Az áfész irodalmi színpadának Radnóti-műsora eljutott még a SZÖVOSZ budapesti bemutatójára is, ahol az ország legjobbjai lehettek csak jelen. Megyénkben a színpadot bő tíz esztendőn át a szövetkezeti mozgalom márkás együtteseként tartották számon. És különböző szervezeteink, mint a nőbizottság, a vöröskeresztesek, szintén profitáltak belőle. Nem beszélve a nyugdíjasokról, a gyermekekről, akiknek évente tíz-tizenöt műsort adtak Gyuriék — mondja Robotka' István, a szakszervezeti bizottság titkára. — Sajnos, Ozsvát György helyére, miután munkája, feleségével együtt, elszólította Hatvanból, egyelőre nem sikerült hasonló képességű szakembert állítani. Gyanúnkat nem hallgattuk el: vajon az együttesért felelős szakszervezeti bizottság kellő feltételeket biztosított-e a vers, a széppróza szerelmeseinek? — Amire az együttesnek szüksége volt, mindig előteremtettük — jegyzi meg Szabó Rudolfné gazdasági felelős. — Az áfész 140 ezei forintot kitevő jóléti, kulturális alapja nemcsak a versmondók felkészüléséhez, a műsorok lebonyolításához, az irodalmi színpad utaztatásához volt elegendő. Alapunk azt is lehetővé tette, hogy minden községi ügyvezetőség részére színházi utakat, Télapó-ünnepségeket, nyugdíjastalálkozókat szervezzünk. így lesz ez most is, hiszen nyakunkon a Mikulás, majd a karácsony ... e Hatvani Ferenccel az áfész nagyáruházában találkoztunk. A legelsők között volt, akik annak idején a színpad munkájába bekapcsolódtak. — Csinálnám én most is! És néhányan, akik még a fedélzeten maradtunk, itt- ott olykor beugrunk egy alkalmi szereplésre — mondja Hatvani Ferenc, akinek a felesége is szolgálta a kultúra ügyét. — A „frontemberek” kiválását azonban mindmáig nem hevertük ki, és nincs kilátás rövid távon a komolyabb felzárkózásra. Pedig Bodonyi Ferenc, KISZ- bizottságunk titkára szívén viselte az együttes sorsát. A nagy érvágást követően új, friss erőkkel próbálta feltölteni a csapatot. De kevés sikerrel. Dinamikus, felkészült vezetőt például nagyítóval sem találni a városban. Aztán a fiatalok se igen tülekszenek az együttesbe o Hatvanban, a Bajcsy-Zsi- linszky úti szakközépiskolában most tízesztendős az iskolaszövetkezet, amely az 1982-es eredmények alapján országos második helyezést ért el. Ez a siker sokféle összetevőnek köszönhető. Jó forgalmat zártak, áruválasztékukat kiterjesztették az íróeszközökre, könyvekre is, valamint sikeres író-olvasó találkozók szegik a diákszövetkezeti mozgalom közelmúltjának útját. Az idén pedig a színeikben induló Gulyás Tünde arany-, Kucsik Aranka ezüstkoszorús minősítéshez jutott tartalmas produkciója révén a KPVDSZ megyei szavalóversenyén. Ezzel együtt jogot szereztek arra is, hogy részt vehessenek a SZOT ötnapos versmondó táborozásán e — Igen, az egyetlen észszerű megoldásnak az kínálkozik, hogy a két közösséget egy fedél alá összehozzuk — vázolja a lehető kiutat később ismét Hatvani Ferenc. — Vagyis az áfész akkor szerezheti vissza hí- rét-nevét, mint bázisvállalat, ha az önök által is sejtetett egységes irodalmi színpad létrejön. A tanintézetben vannak olyan tanárok, akik műsorszerkesztés, felkészítés dolgában kitűnően helytállhatnak, csak a kezdeményező lépést kellene megtenni, valamint az erkölcsi, anyagi támogatást szükséges biztosítani a további munkához. Persze, nem mindegy, hogy holnap vagy holnapután szánjuk rá magunkat. A tespedésnél nincs demo- ralizálóbb. Lecke és lehetőség. Ez a pillanatnyi ábra, a hajdan J sikerekben gazdag irodalmi színpad életében. A kútból kivezető út, a megoldás kulcsa pedig éppen úgy az áfész-elnök, a szakszervezeti bizottság és a KISZ-bizottság titkárának kezében van, mint dr. Máté József iskola- igazgatóéban. Rajtuk múlik, hogy a mozgalom, az együttes kilábaljon pillanatnyi kényszerű helyzetéből, és ismét a megye, az ország érdeklődése kísérje munkáját. Moldvay Győző A leng őt eke I ngának is nevezhetni. Ingának, melyet álló fabábuk eldöntésére szerkesztettek egy kocsmaudvaron, öreg, száraz ágakban nem szűkölködő diófa árnyékában. A lengőteke funkciói közé tartozik az idegenek ösz- szeismertetése; a kevés pén- zűek kevés pénzének átörö- kíttetése a több pénzűekhez, hogy azoknak még több legyen, (bár közel sem hasonlítható a lengőteke intenzitása, mondjuk a flipperhez, esetleg a magyar kártyával játszandó kopkához) a lengőteke feladata többek közt még, hogy az általában kocsmában, vendéglőben napot eltöltő férfiemberek kedvét meghimbálja, egyszer tartsa lent, aztán billentse föl, semmiképpen ne legyen huzamosabb ideig jó, és ne maradjon rossz sem. A megváltozott kedélyállapot könnyebben szárítja a garatot, borítja porral a nyelvet, mosolygott a vendéglős nagyapja, amikor nyolcvannyolc évvel ezelőtt felállította a lengőtekét. Aki veszít a lengőtekén, fizet, aki sokat nyer a len-, gőtekén, az is fizet — büszkeségtől dagadó mellel, hogy holnap, mert holnap nem megy a játék, azért fizessen. Akár veszít, akár nyer a játékos, fizeti a maszek vendéglősnek az árrést, aki így nyer azzal, hogy egyáltalában nem játszik; illetve a lelkekkel játszik, a teké- zővel, mert néha, amikor nagy a nyüzsgés, é$ belefárad felesége pergő nyelvébe, kislisszan, megtámaszkodik a diófa mellett és fizet a játékosoknak egy kanyart, négy-öt korsó sört, akik így hálára kötelezettek, mert ők ritkán fizetnek a vendéglősnek. így nyer a vendéglős barátokat is az árrés mellé, a pörköltből kispórolt hús, a korsóból megtakarított sör-decik stb. mellé. A lengőteke mellett ma egy szobafestő, egy autószerelő, egy nyugdíjas katonatiszt és jómagam állunk. A két maszek emberei dolgoznak. Ha valami megoldhatatlan problématika adódna, akkor telefonon keresik a főnököt. A katonatisztet nem keresi a kutya sem, hónap eleje van, tart még a nyugdíjából, amit, mint hadtáp- szolgálatos érdemelt ki. En- gemet se keres a kutya se, esetleg az írógépem jöhetne értem, ha tudná hol a vendéglő és ha lenne lába. De ha lába lenne, akkor keze is lenne, és ha ez. a kettő már megadatott, akkor feje is lehetne, a fejben agy, a koponyacsonton kívül fül, és abba beledarálhatnám reggelente, hogy mit kell megírnia, ha pedig mindez így van, akkor minek jönne utánam a vendéglőbe, az írógépem felhívhatna engem épp úgy, mint ahogy a maszekokat a melósaik, nyilván lenne már telefonom, mert a gép maga is megkereshette volna már egy telefon árát tíz év alatt. Talán kocsim is lenne, csöndes-békés családi életem, adriai nyaralások, politikus barátaim, mindehhez koronának anyósom úgy bö- csülne és szeretne engemet, mint arra nem volt példa a világtörténelemben; na persze, ha a nagymamának kereke lenne ... Én kerülök sorra. egy hatos és egy nyolcas lökés ellen, ezt nem nagy dolog túlteljesíteni. Csakhogy abban a pillanatban, amikor céloznom keli, R—16-os bordó autócskájával beállít a vendéglős tizenhét éves leánykája. Meleg van, a lánykán akkora fürdőruha, hagy egy tenyerem-méretű anyagból szabták, és sudár, mint a jegenye, és hajlékony, és gyönyörű, és képtelen vagyok a szemem levenni barna bőréről, és így lendítem a golyót. Ami persze megkerüli a jobb oldali sort, kilendül a diófa felé, megkerüli visz- szafelé a bal oldali bábukat, és mielőtt tekintetem leszakadhatna a leányka szép hasáról, hosszú combjait elhagyná, a golyó eltalálja térdkalácsomat. Jaj! mondom, nem ká- romkodok, csak leülök, simogatom, dörzsölgetem, igyekszem észrevétlenül ki- . í pottyantani szememből a könnyet. Tíz perccel később enyhül a fájdalom, megkísérlek lábra állni, miután sikerrel járt, bicegek haza a sikátoron. Már dagad az a térd. Otthon bebugyolálom vizes ruhába, és nyögök, hogy nem szeret engem az Isten, ha már egyetlen szórakozásomtól is eltilt, ráadásul ilyen drasztikusan. Aztán leülök az asztalhoz, lefújom a port a klaviatúráról, eligazítöm a lábamat, rajta a langyosodó törülközőt, keserű a szám, azzal mondom ki hangosan, hogy pedig egyszer-egyszer milyen jól álltam az összesítésben ... Önagy Zoltán
