Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-26 / 279. szám
ii -,• Altató (Részlet. József Attila verséből;. Lehunyja kék szemét az ég. lehunyja sok szemét a. ház. dunna alatt alszik a rét — aludj el szépen, kis Balázs. A villamos is aluszik, S míg szendereg a robogás. álmában csönget egy picit — aludj el szépen, kis Balázs. Szántó György képriportja • * A taggyűlés folyt, folydogált, elfolyt. Olyan csendben, nesztelen léptekkel osontak el a beszámoló mondatai, mint sötétben a fekete macska. Igaz, a beszámoló tételes, részletes, de mégiscsak érdektelen volt, nem nagyon ingerelt vitára, nem dobott be a taggyűlés állóvizébe vitát kavaró kavicsgondolatokat. A taggyűlés hát folyt, folydogált, egyetlen vitacsobbanás nélkül. A folyosón a büfé előtt — természetesen munkaidő alatt — elénk disputa folyt egy oly témáról, amely egyaránt érintette a vállalatot, az egyének zsebét, de voltaképpen az egész népgazdaságot. Manapság a „zsebbe zárt” viták is országos érvényűek, azt erősítik, vagy abból hajtanak ki. Nos, a folyosón a büfé előtt a nagy hangjáról sokkal inkább, mintsem bölcsességéről híres munkatárs válaszolt a felmerült kérdésekre, kétségkívül nagy ostobaságot mondva. Nem a vasárnapi bajnoki forduló várható esélyeiről, nem az asztrológia megalapozottságáról fecsegve tudománytalanul, még csak nem is azt jósolván, hogy legközelebb minek megy fel az ára, — ezt megjósolni manapság nem tartozik mindig és feltétlenül az ostobaság kategóriájába. Történetünk e mindent megmagyarázó hőse saját kútfejéből merítve adott választ a tanácstalanok kérdéseire. A bölcsnek aligha nevezhető kinyilatkoztatásszámba menő magyarázatokat néma csend követte. Volt, aki belül egyetértett mindazzal, amit kérés nélkül is válaszként kapott, volt, aki saját magában kezdett, el disputáim a megállapításokkal, s volt, aki még’ teljesebb tanácstalansággal figyelte: vajh’ szól-e még valaki, hogy talpra álljon az igazság? Senki sem szólt. Az az elvtárs sem, aki pedig párttagsága és élete évei, sőt beosztása alapján is néhány csendes, de okos, hozzáértő szóval az esetleges nyílt vitát is vállalva billenthette volna az igazság felé a mérleg hamisan kibillent nyelvét. Hallgatott ő is, mint mások is és máskor — sajnos — oly sokan, akik kommunistának vallják és hiszik magukat, akik ha kell — mondják — a legvéresebb barikádra is kiállnak az eszme, a rend védelmére. Barikád persze nincs, hallgatás az van. Pedig, és ez olyannyira nyilvánvaló,’ minden kornak és korszaknak megvan a maga „barikádja”, forradalmi tette, pontosabban fogalmazva, a kor támaszt igényt, hogy milyen forradalmi tettek szükségeltetnek a rend, az eszme, a társadalom, a dolgozó ember védelmére. Most nem lőni kell, nem a barikádokon kell harcolni, manapság hasznos, nyílt vitákban kell győztes csatára menni. Hittel igazunk iránt, toleránsán a másik fél — vagy felek — jó szándékú véleményét, álláspontját illetően, érvekkel győzni — uramég, esetleg adott esetben meggyőzetni is —, és így venni részt egy-egy közösség vitájában a „hogyan tovább”- ot illetően. Ezt kellene tenni, erre lenne szükség és nem véletlen most a feltételes mód használata. Mert sajnálatosan mind gyakrabban tapasztalható, hogy társaságban, vagy folyosói beszélgetéseken, értekezleteken, tanácskozásokon, különféle fórumokon nem szólnak, nem vitáznak, nem érvel meggyőződése és az igazság mellett a kommunisták egy része, legyenek akár felelős beosztásban is a társadalom különböző területein. Gyakori eset, hogy nem a kommunistáké, az igazságé az utolsó szó, ha megalapozatlant mond valaki, hogy a vita egyoldalú, azok hallgatnak, akiknek választ kellene adniuk a kisebb vagy nagyobb közösség kérdéseire és akiktől ezek a közösségek el is várják ezt a választ. Ám, ha ők nem, akkor majd megteszik ezt mások. Megteszik jól, rosszul, a célt, a holnapot szolgálandón, avagy éppen akaratlanul is ellene szólva. Könnyű lenne az effajta magatartást azzal elintézni, hogy: megalkuvás. Kényelmesség. Naivitás. Érdektelenség. Fogalmakban, jelzőkben bővelkedhetünk, de ezzel még a gondok gyökeréhez nem jutottunk közel, legfeljebb csak közelebb. Mert valóban lehet megalkuvó közöny, érdektelenség, sőt naivitás i s . Ám hányán vannak, voltak és lesznek olyanok például, akik egy elmulasztott hozzászólás, a vitából való önkényes kimaradás után önmagukban mindezek után tökéletes érvrendszert építenek fel a disputák legklasszikusabb szabályainak is beillő és mindezt megtetéző ama sopánko- dással: ... és, ha mindezt elmondhattam volna. Elmondhatta volna, de nem mondta el, nem mondták el. Vulgáris hasonlattal.élve: az „edzőtermekben”, a taggyűléseken, a pártcsoport-megbeszéléseken, a különböző testületi üléseken nem gyakorolták és nem gyakoroltatták velük a bátor, az érvdús, a harcos vitakészséget. Nem kaptak, vagy nem gyűjtöttek elegendő muníciót az esetleges viták győztes megvívására. És ha nem gyakoroltatott mindez az edzéseken, akkor hogyan is menne ugyanez a pályán? A langyos, érdektelen taggyűlések, pártbéli rendezvények — ilyenkor derül ki újfent és megint —, nemcsak a párt belső életének, szervezeti életének menetrendjéhez tartoznak, nemcsak egy-egy állomását jelentik a pártmunkának, de iskolát is egyben. A kommunisták sokoldalú, eszmei, érvbéli felkészítéséhez, magabiztosságuk erősítéséhez, közösségi elkötelezettségük fejlesztéséhez nélkülözhetetlen olyan tanfolyamai ezek a pártéletnek, amelyeknek hatása és eredménye jótékonyan mutatkozhat meg egész társadalmi életünkben. Különben sincs semmi oka egyetlen párttagnak sem bármiben és bármi miatt szégyenkeznie mindazért, ami ebben az országban történt és történik. Nevetséges dolog lenne az elmúlt évek küzdelmes munkájával kivívott eredmények, a gondok lebí- rására való mozgósítás kétségtelen sikerei után holmi sündisznóállásba vonulnia, avagy egyszerűen csak a kényelmes biztonság és bizonyosság hallgatástakarójába burkolódznia bármelyik kommunistának. Az élet, a tények érvei mellettük, az igazság mellett szólnak. Elő hát ezeket az> érveket, és bátran vitázni, nyíltan és őszintén beszélni, s ezt megtanulni már az edzőtermekben is szükségeltetik. Így aztán nyugodtan vállalhatja el mindenki a széles körű vitát és még azt is, ha adott esetben e vitában alulmarad az ember. Elvállalni, tudomásul venni, ha az igazság kristályosodik ki az érvek kohójában. ... de a pályán mindig és mindenütt ott kell lenni. És nem a pálya szélén álldogálni!