Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-26 / 279. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1983, november 26., szombat Szovjet diplomával „örömmel értesítem, hogy az 1948/49. tanévre a Szovjetunióba szóló ösztöndíjban részesítettem. Az ösztöndíj egyelőre egyéves tanulmányok folytatását biztosítja a Szovjetunióban. Egyidejűleg gondoskodtam arról, hogy a kiutazó ösztöndíjasok repülőgépen jussanak el tanulmányaik helyére ... ” Dr. Bóka László államtitkár aláírásával 35 évvel ezelőtt küldték el az idézett sorokkal kezdődő leveleket. Útnak indult a Szovjetunióban tanuló magyar ösztöndíjasok első csoportja. Fiatalemberek, akiknek nagy többsége először ült repülőn, először lépte át az országhatárt. Orosz nyelvtudásuk is meglehetősen fogyatékos volt. De tudták, hogy olyan ismereteket szerezhetnek a szovjet egyetemeken, melyekre itthon égető szükség van. Tanultak társadalomtudományt, művészeteket és főként természettudományi, műszaki képzettséget szereztek. Az akkori ösztöndíjasok visszaemlékezéséből 1978- ban kötet jelent meg, Feledhetetlen esztendők címmel, amelyben kirajzolódik, hogy mi mindennel kellett megküzdeniük. Honvággyal, nyelvi problémákkal, a szigorú tanulmányi követelményekkel. Heti ötven-hatvan órát töltöttek az egyetemfőiskola padjaiban. Az eredmény? Felkészült szakemberként tértek haza, második anyanyelvűkké vált az orosz. És életre szóló barátságot kötöttek Moszkvával, Leningráddal, a többi egyetemi várossal. Szűkebb szakosodás A három és fél évtizedben több mint ötezren szereztek szovjet diplomát az egyetemek és főiskolák nappali tagozatain. (Nem számolva a fegyveres erők és a társadalmi szervezetek közvetlenül kiküldött hallgatóit.) Több mint háromezer műszaki pályára készültek fel. Bizonyos, hogy a szakemberképzésnek ez a formája jelentős szerepet játszott és játszik a magyar értelmiség utánpótlásában. Hiszen a Szovjetunióban olyan szűk szakmai szakosodás lehetséges, - amilyen nálunk nincs, mert a kisszámú igény miatt a hazai felsőszintű szakember- képzés nem lenne célszerű, nem lenne gazdaságos. A közlekedés, az élelmiszer- ipar, a mezőgazdaság, a vegyészet, stb. egy-egy részterületével foglalkoztak behatóan a szovjet egyetemeken, főiskolákon. E diplomások nélkül bizonyos szakterületek fejlődése nehezebb volna. (Jellemző példa a Paksi Atomerőmű, ahol a magyar szakemberek szinte kivétel nélkül a Szovjetunióban szerezték meg diplomájukat.)' Szakmai továbbképzés Általános tapasztalat, hogy a magyar ösztöndíjasok jól tanulnak, azaz gazdasági ismeretanyaggal, jól képzétt szakemberként térnek haza. Többségük itthon is kapcsolatban marad a szovjet műszaki, tudományos élettel. Követi választott hivatásának fejlődését, az egykori szovjet egyetemi társaktól, oktatóktól is értesül az újabb és újabb eredményekről. Az érdeklődés természetesen kölcsönös. Ha úgy tetszik, e személyes tájékozódás is segíti a magyar- szovjet gazdasági és műszaki-tudományos, valamint kulturális együttműködést. A kölcsönös tájékozódás szervezett formájaként említendő, hogy az MSZBT meghívására évente szovjet egyetemi tanárküldöttség érkezik hazánkba. A delegáció megismerkedik a szakma magyarországi képzésével, a diplomásokkal szembe támasztott igényekkel. Szakterületük legfrissebb ismereteiről informálják a volt ösztöndíjasokat, akik 1976 óta részt vehetnek szovjetunióbeli szakmai továbbképzésen is. Ösztöndíjasok bizottsága Nem szorul különösebb magyarázatra, hogy miért kíséri figyelemmel a Magyar—Szovjet Baráti Társaság a volt ösztöndíjasok itthoni tevékenységét. Hiszen a szakmai ismeretek mellett tapasztalatokat, élményeket szereztek arról is, hogyan élnek, gondolkodnak a Szovjetunióban. Az MSZBT VI. országos értekezletét követően, 1977 februárjában alakult újjá az ösztöndíjas bizottság. A bizottság a szaktárcákkal együttműködve segíti a hazatérő ösztöndíjasok szakmai, társadalmi beilleszkedését, a Szovjetunióban folyó szakmai továbbképzést és a magyarországi ösztöndíjas klubok tevékenységét. A beilleszkedést nehezíti, hogy nem mindig sikerül azonnál megtalálni a végzettségnek megfelelő munkahelyet. Tárcaszinttől a klubokig Értékelte a bizottság például a szaktárcák és a kinn tanuló ösztöndíjasok közötti kapcsolattartást, beszámolókat hallgatott meg a megyei és városi klubok munkájáról, szervezi a szovjet tanárdelegációk magyarországi programját, a szakmai találkozókat, a tárcaszintű ösz- szejöveteleket. Budapesten és a megyékben is sorra alakultak, alakulnak az ösztöndíjas klubok. Pécsett a Mecseki Ércbányászati Vállalat, Kazincbarcikán a Borsodi Vegyikombinát, Dunaújvárosban a Dunai Vasmű ad otthont a klubnak. A budapestiek közül megemlíthetjük a csepeli ösztöndíjasok klubját, a textiles ösztöndíjasokét, a repülősklubot. Ez utóbbi a kijevi polgári légiforgalmi egyetem végzetteket fogja össze. A bizottság legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy bevonja a Szovjetunióban végzett • szakembereket az MSZBT-tagcsoportok munkájába. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a szovjet diplomások szívesen vesznek részt a tagcsoportok tevékenységében. Köztünk élnek, tevékenykednek, immár több mint ötezren. Szívesen megosztják velünk élményeiket. (M. D.) Újdonságok, eredmények Megjelent a Heves megyei Műszaki Élet Érdekes tanulmányokkal, a gépipar újabb eredményeiről ad számot a napokban megjelent Heves megyei Műszaki Elet, a GTE egri, gyöngyösi és siroki szervezetének közös folyóirata. A csaknem harmincoldalas kiadvány szerzői beszámolnak egyebek között a célgép- gyártás eddigi gyakorlatáról és lehetőségeiről az egri Fi- nomszerelvénygyárban. a pneumatikus elemek alkal- mazásának'lehetőségeiről, továbbá az energiatakarékos háztartási hűtőkompresszorok fejlesztéséről és eredményeiről. Az olvasók ezek mellett tájékozódhatnak a Heves megyei Műszaki Élet 1982. évi pályázatának értékeléséről, valamint ipartörténeti érdekességként. az egri nyomdák múltjáról is. Egy otthon Vámosgyörkön Déli HdpSÜthJwM... Az ajtó tárva... Visontai Kovács -László nyári rezidenciáját 1948 óta használják szociális otthonnak. Barnasárga gesztefái- val gyönyörű a nyolcholdas park, gyönyörű a kastély ... Jelenleg 71 gondozott lakja. Huszonhat férfi és ötvenegy nő. A legfiatalabb 65 éves, a legidősebb 86. A legkisebb szobában öten vannak, a legnagyobban tizenegyen. Ágy és éjjeliszekrény mindenkinek jut. Külön ruhásszekrény már nem . . . A bácsi múlt századbéli ruhájában szinte naphosszat a virágos mintás takaróval leterített fehér vaságyon ül. Fáradt, nyolcvanhat éves, bottal is nehezen mozog. Az ebédlőbe azért mindig kiaraszol. hiszen étkezésikor felesége mellé ülhet, akit nyolc éve itt szeretett meg. Különszobáról persze szó sem lehetett a szűkösség miatt, de akkor is olyan jólesik legalább kimondani: férjem, asszonyom. „A múlt héten házasodtunk össze!” Valamikor nyári rezidencia volt a mai szociális otthon Pihenőben (Fotó: Kőhidí Imre) A földszinten azok laknak, akik jól bírják magukat. Az emelet a betegeké, fekvőbeteg most harminc van. Az alkalmazottak száma 37, majdnem mind törzsgárda- tag. Ebből 19-en ápolnak. Egy-egy műszakban hárman, hárman. Ez az egyik legnehezebb feladat, csak azok tudnak helytállni, akik teli vannak szeretettel, hivatás- tudattal. A legsúlyosabb betegek persze még ilyen feltételek mellett sem maradhatnak az otthonban'. A hetente kétszer kijáró orvos utalja be őket a gyöngyösi kórházba. Az éjszakák rövidek, á nappalok lassan telnek. Akinek kedve van, tetszés szerint fát vághat, gesztenyét szedhet, a konyhán, vagy a sertéshizlaldában dolgozhat, ezzel egészítve ki zsebpénzét. Aki fáradtabb, az ebédlőben olvashat, tévézhet, kártyázhat. Sokan kézimunkáznak, mások csak üldögélnek, pipáznak. Ritkaság az igazi, jóízű beszélgetés. Az öregek nem barátkozósak. Az otthon napirendje meglehetősen kötetlen. Legföljebb az étkezések behatároltak, de egyébként ki-ki akkor kel, amikor akar, ha tetszik neki, kisétálhat a faluba, bármikor fogadhat vendéget, vagy bekapcsolódhat a közös programokba. Ebbe az intézetbe elsősorban a gyöngyösi járás területéről kerülnek be a gondozottak. Nyilván ez az oka annak, hogy az itt lakókat a közeli rokonok, ismerősök sűrűn látogatják. Többeket meg is hívnak pár napos kinttartózkodásra. Mégis van, aki nem tud bent megszokni. Próbálkozik néhány hétig, aztán inkább választja a régi rosszabbat... Az ebédlőben az egyik asztalon fehér dobozka ezzel a felirattal: Mit főzzünk? A legtöbben hajdani egyszerű falusi ételeket kérnek a gondnoktól. Núdlit, gombócot és más hasonlókat. Patronálójuk nagyon sok van. A Thorez, a Mikroelektronika, a Húsipari Vállalat brigádjai, a vöröskeresztes szervezetek, a helyi iskola. Öröm, amikor megérkeznek. Akárcsak az a néhány ünnep, amelyet közösen tartanak. Nőnap, karácsony, anyák napja, farsang — a községi zenekar ilyenkor ingyen húzza. És vannak kirándulások Is, ha nem is túl gyakran. A beutaltak nyugdíjuk, jövedelmük szerint gondozási díjat fizetnek. A legmagasabb díj jelenleg kétezer forint. A -fennmaradó ösz- szeggel tetszés szerint rendelkeznek. Ha valakinek nincs jövedelme vagy szülőtartásra kötelezhető gyermeke: kétszáz forint zsebpénzt kap. Van, aki havonta egyszer, kétszer berúg belőle. Ilyenkor ’összejön a fegyelmi bizottság, és lehet, hogy eltiltja a szabad kimenőtől. Ez a bizottság dönt súrlódások esetén is. Meghallgatják mindkét felet,’ igyekeznek békíteni, s ha nincs más: szétköltöztetik a haragosokat. Az éjjeliszekrényen fényképek, csokoládésdobozok, kinél rózsafüzér, kinél alma. Virágcsokrok, térítők, vázák, emlékek a múltból, emlékek a hajdani igazi otthonból. De nem rossz itt sem. Meleg van. Németi Zsuzsa Tájház Poroszlón (Fotó: Szántó György) Őrzik halászőseik hagyatékát Poroszló. A község legforgalmasabb útvonalán, a Kossuth Lajos utcában az újabb házak között két parányi nádfedeles épület. . Az egyikben még laknak. A másik kihalt, de nem elhanyagolt. Ezt bizonyítják a frissen festett falak és a felújított tető. Ide azonban már nem lakó költözik. Ez lesz a község tájháza. — Nagyon sok turista megfordul errefelé — mondja Monoki Lászlóné tanácstitkár. — Különösen a Tisza-parton ütnek sátrat nyaranta. Gyakran bejönnek a faluba, bámészkodnak, fényképeznek. Gondoltuk, hogy létrehozunk a községben egy kis múzeumot, amelyben összegyűjtjük az itt élőkre legjellemzőbb esz. közöket. Az immáron nyolc éve elkészített rendezési terv alapján ezt a két régi épületet szemeltük ki. Tavaly megvettük az egyiket a Közép-Tisza vidéki Intéző Bizottságtól és az Orszá. gos Műemléki Felügyelőségtől kapott összegből. A tulajdonosa meghalt, az örökösei pedig nem tartottak rá igényt. Az épület három helyiségből áll. Az utca felőli szoba földjén még ott a linóleumpadló, s a falak mindenütt festőre várnak. — A felújítás terv szerint történik, amelyet szakemberek készítenek — magyarázza. — Ez évben a tetőszerkezetet és a külső falakat hozták rendbe. Néprajzosok irányították a munkát, amelybe bekapcsolódott a Heves megyei Népművészeti Egyesület tagsága is. A jövő tavasztól belső javításokra kerül sor. Rendbe teszik az ajtókat és a ki. csinyke ablakokat. A régi díszoszlopokat is visszaállítják. Az első szobába kemencét raknak. A padló földes lesz mindenütt. Kovács György bekölcei fafaragó társadalmi munkában léckerítést is készít. S minden bizonnyaj augusztus 20-án megnyithatjuk az érdeklődők előtt. Közben bélépünk a pitvarba, s szétnézünk a ház. ban. A konyha kényelmetlenül alacsonynak tűnik a boltíves kiképzés miatt. — Ezt is helyreállítjuk, a padlását felújítjuk. így valamelyest magasabb lesz — mondja a tanácstitkár. — Itt majd régi konyhai eszközöket állítunk ki. Mivel a község egy régi halászfalu, a Heves megyei Múzeumi Szervezet az egyik tejemben ennek a mester, ségnek az eszközeit gyűjti össze és’’ mutatja be. Egyébként a lakószoba teljes berendezését megőriztük, s majd csekély kiegészítéssel visszahelyezzük. A néprajzosok megígérték: segítséget nyújtanak, hogy mindenhová eredeti tárgyak kerüljenek. Az udvarról szemléljük a másik nádtetős épületet. Azt is meg szeretné vásárolni a tanács. — Eddig minden erőfeszítésünk hiábavalónak bizonyult — panaszkodik —, pedig abban szeretnénk alkotótábort teremteni a kismestereknek, akik tavasztól őszig dolgozhatnának itt. Ezen túl is hasznosítanánk, s rendezvényeknek adna otthont. Sajnos, jelenlegi tulajdonosától nem tudjuk megvenni, mivel csak úgy költözne el, ha az érte kapott pénz elég lenne egy másik házért. Mi viszont csak a harmadát fizethetjük, százezer forintot, mert hivatalosan ennyire értékelte az IKLV. Jelenleg patthelyzetben vagyunk, de nem mondunk le róla. Reméljük, hogy hamarosan sikerül megszereznünk. így a megyének ezen a részén is még hatha, tósabban őrizhetjük, amit ■reánk testáltak őseink. Ezek után a most még elhanyagoltnak mondható dél-hevesi idegenforgalmi körzet is új és vonzó látnivalóval gazdagodik. Honin János
