Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-23 / 276. szám

2 NÉPÚJSÁG, 1983. november 23., szerda Nemzetközi erőfe­szítések a palesztin válság rendezésére Jasszer Arafathoz hű harco­sok, bevetésre készen (Népújság telefotó, AP — MTI — KS) Az El-Fatah palesztin szervezetben kezdődött, de fél év múltán a PFSZ egy­ségét is súlyosan veszélyez­tető válság politikai rende­zésére széles körű arab és nemzetközi erőfeszítések bontakoztak ki. Az Arab­öböl országainak képvisele­tében kedden Damaszkusz­ba érkezett Szaud al-Fejszal szaúd-arábiai külügymi­niszter. Ugyancsak kedden kezdte meg közvetítő misz- szióját a szíriai fővárosban az el nem kötelezett orszá­gok küldöttsége. amelyben India, Kuba és Jugoszlávia külügyminisztere. valamint Szenegál ENSZ-nagykövete kapott helyet. Szerte a Kö­zel-Keleten nagy figyelmet keltett, hogy ebben a kriti­kus helyzetben fogadták Moszkvában Faruk Kaddu- mit, a PFSZ politikai osztá­lyának vezetőjét. Közismert, hogy a Szovjetunió több íz­ben sürgette az arab és a palesztin ügy szempontjából egyaránt káros konfliktus megfékezéséj., a PFSZ egy­ségének helyreállítását. Élénk visszhangot keltett Abdallah Bin Abdel-Aziz szaúdi trónörökös keddi nyi­latkozata. Első ízben és nyilvánosan árulással vá­dolta Arafat ellenzékét, amely — úgymond — ka­tonai puccsot kezdeménye­zett a PFSZ törvényes ve­zetősége ellen. NSZK parlamenti vita a rakétatelepítésről A felszólalók összecsapásának jegyében Helyenként viharos körül­mények között folytatódott kedden Bonnban a Német Szövetségi Köztársaság par­lamentjének vitája az ame­rikai közép-hatótávolságú fegyverek tervezett, NSZK- beli telepítéséről. A Zöld Baloldali Tömeg- mozgalom parlamenti frak­ciójának társelnöke, Otto Schily, az ülés elnapolását követelte, arra való hivat­kozással, hogy a rendőrség a parlament előtt őrizetbe vette a Zöld-frakció 15 munkatársát (tehát nem képviselőit), akik az evan­gélikus egyház leszerelést követelő szöveget tartalmazó, lila sálját viselték. A kép­viselők többsége elutasította a zöldek indítványát. A keddi vita — a hétfői­hez hasonlóan — a telepítést támogató kormánypárti és az azt elutasító szociáldepiok- rata, illetve zöld felszólalók összecsapásának jegyében zajlott le. Manfred Wörner keresz­ténydemokrata párti had­ügyminiszter „egyedura­lomra” való törekvéssel vá­dolta a Szovjetuniót, és azt állította, hogy az Egyesült Államok kormánya eddig is komoly megegyezési szán­dékkal tárgyalt Genfben az A szociáldemokrata vezető azt az aggodalmát fogalmazta meg, hogy az amerikai raké­ták telepítése rendkívül ká­ros hatással lesz a kelet— nyugati viszony jövőjére. Nem az Egyesült Államok, nem a NATO ellen vagyunk, hanem ez ellen a hibás döntés ellen — szögezte le Brandt. Az SPD elnöke azért szállt síkra, hogy a Nyugat töre­kedjék biztonságpolitikai partnerségre a szocialista országokkal, kerülje a kon­frontációt és az európai békerendszer megteremtését tekintse céljának. Mindehhez nélkülözhetet­lenül szükség van az eny­hülési politika felújítására és elmélyítésére — hangoztatta beszédében Willy Brandt. A telepítés sorsát eldöntő szavazásra késő este került sor. Willy .Brandt, a Szociálde­mokrata Párt elnökei eluta­sította a tele­pítés megkez­dését! európai közép-hatótávolságú fegyverek korlátozásáról, és a jövőben is kész kompro­misszumos megoldás elfoga­dására. Wörner szerint eb­ben jelentős szerepet játszott a Kohl-kormány is, amely — úgymond — szintén a megegyezés híve. Willy Brandt, a Szociál­demokrata Párt elnöke, szenvedélyes és meggyőző ér­veléssel utasította el a tele­pítés tervezett megkezdését, követelve ahelyett a genfi tárgyalások meghosszabbí­tását. Brandt ezúttal is rámuta­tott: a genfi tárgyalások eredménytelenségének fő oka az, hogy a Reagan-kormány — és az azt támogató Kohl- kormány — fontosabbnak tartja a Pershing—2-es ra­kéták telepítését, mint a szovjet SS—20-as rakéták drasztikus csökkentését. Lengyel parlament Befejeződött a vita a jövő évi tervről A lengyel parlament ked­den elfogadta Wojciech Ja- ruzelskinek a honvédelmi miniszteri tisztségből való lemondását, és egyhangú szavazással megválasztotta őt a Országos Honvédelmi Bizottság elnökévé. A szejm kedden délelőtt befejezte a vitáit az 1984-es gazdasági tervről. Mint is­meretes. a törvényhozás elé a terv két változata került. A parlament a tervezetnek a nyugati külkereskedelem, re vonatkozó részéből azt a változatot fogadta el. amely a kivitel nagy ütemű fokozá­sát helyezi kilátásba, hogy lehetséges legyen az ipari termelés növeléséhez és a húsellátás szinten tartásá­hoz szükséges nyugati im­port finanszírozása. A törvényhozás az illeté­kes parlamenti bizottságok­hoz utalta a reform módo­sításáról szóló, most beter­jesztett törvénytervezetet. A módosításnak arra az eredményre kell vezetnie, hogy megálljon a bérek megalapozatlan növekedése. — hangsúlyozta határozatá­ban a szejm. Bomba az elnöknek Időzített bombát küldött postán Reagan amerikai el­nöknek egy ismeretlen sze­mély. Az óraszerkezettel el­látott két dinamitrudat a New York-i Kennedy repü­lőtéren levő postahivatal raktárában fedezték fel hét­főn kora délután. A repülő­tér biztonsági szolgálatának képviselője szerint a csomag „Reagan elnöknek volt meg­címezve és ketyegett”. Miután a postahivatal egyik jó fülű alkalmazottja felhívta a figyelmet a ke­—( Külpolitikai kommentárunk y~ Tokió vendége FONTOS VENDÉG ÉRKEZIK MA TOKIÓBA. Hu Jao-pang, a Kínai Kommunista Párt KB főtitkára várhatóan nyolc napig tárgyal Japánban. A látoga­tást méltán kíséri nagy érdeklődés. Annál is inkább, mert a kínai pártvezető most először keres föl tőkés országot. Talán nem véletlen, hogy éppen Japánban teszi első felfedezését a kapitalista társadalmi és gaz­dasági berendezkedésre vonatkozóan. Abban az or­szágban, ahol érkezése előtt a magas szintű tárgyalá­soknak nem kisebb jelentőséget tulajdonítottak, mint azt, hogy tőlük a kétoldalú jó kapcsolatok „21. szá­zadra történő tartósítását” várják. Közismert, hogy Kína ellenzi a szigetország mili- tarizálásának washingtoni terveit, nemkülönben rosz- szallással fogadja a Japán és Dél-Korea katonai együtt­működésének szorosabbra fűzésére irányuló amerikai lépéseket. Nyilvánvaló, hogy a japán—kínai megbe­széléseken Tokió és az Egyesült Államok kapcsolata nem vezet vitára. Pekingben ezt a kérdést magától értetődő japán belügynek minősítik. Csupán az tölti el gyanakvással és érthető aggodalommal a kínai ve­zetést, ami ebből a jogviszonyból az ázsiai térségre károsain hathat. Ilyen jelek pedig az utóbbi időben egyre gyakrabban adódtak. AMI A JAPÁN—KÍNAI GAZDASÁGI KAPCSO­LATOKAT ILLETI, Hu Jao-pang és kísérete bizonyá­ra részletes elképzelésekkel ül tárgyalóasztalhoz. Pe­king és Tokió kereskedelmi forgalma némileg visz- szaesett: a korábbi 10,5 milliárd dollárról 9 milliárd dollár alá. Japán öt esztendő alatt másfél milliárd dollár értékű kölcsönt nyújtott Kínának, de 1984— 1988 között Peking ennek a többszörösét igényli. Valószínű, hogy Tdkió ezúttal sem tesz eleget a pe­kingi kérésnek, mint ahogy előfordulhat az is, hogy a japán kormányzat nem képes megfelelő nyomást gyakorolni az üzleti körökre, s nem a Peking által óhajtott mértékben növekszik a szigetország tőkéjé­nek beáramlása a kínai gazdasági életbe. MÁRPEDIG ENNEK ELSŐRENDŰ A FONTOS­SÁGA. Pekingben nagyszabású programot dolgoztak ki az ipar és a mezőgazdaság termelésének föllendí­tésére, korszerűsítésére, s önerőből ezt a tervet nem képesek végrehajtani. Az Egyesült Államok irányá­ban tett próbálkozás nem járt sikerrel: egyrészt az üzleti körök mutatták a. vártnál csekélyebb érdek­lődést, másrészt az USA Tajvan-politikája úgy tűnik, tartósan lehűtötte az USA iránt táplált illúziókat. Ilyen körülmények között Japán kínálkozik a leg­eszményibb partnernek. Persze, Tokió számára sem közömbös a látogatás. A japáni általános választások várható kiírásának szinte a küszöbén Nakaszone mi­niszterelnöknek is érdeke fűződik a kapcsolatok szo­rosabbra fűzéséhez. Gyapay Dénes Tények az amerikai hírszerzés próbálkozásairól Felerősödött a Szovjetunió elleni ellenséges propaganda A Szovjetunió ellen fel­erősödött ellenséges propa­gandáról, a szocialista és Szovjetellenes tevékenysé­get folytató szervek tevé­kenységéről és módszerei­ről tartottak sajtóértekezle­tet kedden Kijevben, Szov­jet—Ukrajna fővárosában. A sajtókonferencián közvet­len adatokat is ismertettek erről a tevékenységről, min­denekelőtt az amerikai hír­szerzés próbálkozásairól. A sajtóértekezleten el­mondották: ez év augusztus 19-én a lengyelországi Bit fővárosában tetten értek egy francia állampolgárt, ami­kor szovjetellenes kémtevé­kenységre vonatkozó utasítá­sokat, pénzt és mikrofilme­ket adott át egy szovjet ál­lampolgárnak. Mivel az anyagok a Szovjetunió biz­tonságát érintették, a lengyel hatóságok átadták azokat a szovjet szerveknek. Ezzel összefüggésben állapította meg bevezetőjében Nyikolaj Sibek, az Ukrán Újságíró Szövetség titkára, hogy — kihasználva a bonyolult len­gyelországi helyzetet — a nyugati, mindenekelőtt az amerikai felderítő és felfor­gató szervek Lengyelorszá­gon keresztül akarnak ille­gális csatornákat kiépíteni a Szovjetunió felé. A Szovjetunió gazdasági és politikai életéről, hadipo- tendenciáljáról szóló adatok gyűjtésére egyidőben az el­lenséges nyugati szervek Igyekeznek a háború szük­ségességéről és elkerülhetet­lenségéről szóló erőteljes propagandát is kifejteni a Szovjetunió területén. Nagy súlyt fektetnek a naciona­lista érzelmek szítására, ami­ben a legfőbb szerep a Szov­jetunió határain kívül élő ukrán nacionalistákat tömö­rítő szervezeteknek jut. A szocialista országok el­leni felforgató és propagan­daakciókat végrehajtó más szervekkel — mint például a „Népiek Antibolsevista Tö­mörülése” vagy az „Antd- kommunista Liga” — közö­sen a határokon túl élő uk­rán nacionalisták a becsüle­tes szovjet állampolgárok megtévesztésére, saját célja­ik érdekében történő megvá­sárlására törekszenek, annak érdekében, hogy minden esz­közzel megpróbálják gyengí­teni és lejáratni a Szovjet­uniót. További céljuk az, hogy — mind az a sajtóérte­kezleten elhangzottakból is kiderült — bármi féle cse­kélyke eredmény felmutatá­sával is igazolják létük szük­ségességét, támogatóik és gazdáik előtt. A sajtókonferencia részt­vevőinek bemutatták Mihail Kuhtyak ivano-frankovszki orvost, aki az Egyesült Ál­lamokban és Kanadában élő rokonai révén került kap­csolatba az emigráns ukrán nacionalista szervezetekkel. Az információ- és adatgyűj­tésen kívül, — amelynek eredményeit egyébként ame­rikai személyhez, köztük dip­lomatákhoz kellett volna el­juttatnia Moszkvában és Ki­jevben — feladata lett vol­na a Szovjetunióval szemben ellenséges érzelmeket tápláló személyek felkutatása és beszervezése. Mint az MTI tudósítójának kérdésére el­mondotta, közvetítőkön ke­resztül az ellenséges nyuga­ti rádióadók a Szovjetuniót becsmérlő és gyalázó anya­gokat követeltek tőle. Kuh. tyak azonban nem volt haj­landó hazája érdekei ellen cselekedni: érintkezésbe lép­ve az illetékes szovjet szer­vekkel jelentős részt vállalt a szovjetellenes tevékeny­séggel megbízott személyek és szervezetek leleplezésé­ben. A sajtókonferencia részt­vevőinek bemutatták, a le­foglalt felderítő és propa- gandacélokat szolgáló esz­közöket, levetítették továbbá azt a filmet is, amit az említett francia és szovjet állampolgár tettenérésekor készítettek. tyegésre, a repülőtéri épü­letet kiürítették, s a New York-i rendőrség bomba­szakértői vették kezelésbe a csomagot. Az átvilágítás ki­derítette annak tartalmát, s a két dinamitrudat tartal­mazó pokolgépet Bronx-ba szállították és ott megsem­misítették. A feladó kilétének megál­lapítására a New York-i rendőrség szerint alig van remény. Amerikaiak Az amerikai invázióban részt vevő harci egységek hazaszállítása után az Egye­sült Államok valószínűleg katonai rendőrséget hagy hátra Grenadán — közölték a szigeten tartózkodó ame­rikai katonai személyiségek a Reuter brit hírügynökség tudósítójával. Egyidejűleg el­ismerték, hogy a grenadai Grenadában hegyekben továbbra is tevé­kenykednek kisebb ellenálló csoportok. VÍZÜGYI ÉPÍTŐ VÁLLALAT Építőipari Gépjavító üzem felvesz lakatos, forgácsoló, szerelő szakmunkásokat és betanított munkásokat. Eger, Kistályai út 10. Kiskörén: KOTIVIZIG-telep. A tiszanánai „Petőfi” Mgtsz, állást hirdet vegyes állattenyésztési ÁGAZATVEZETÖI, valamint GÉPESÍTÉSI FÖAGAZATVEZETÖ- HELYETTESI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. Követelmény: egyetemi vagy főiskolai szakirányú végzettség, 5 éves nagyüzemi gyakorlat. A tsz B kategóriás. Keresünk továbbá AUTÓSZERELŐ SZAKMUNKASOKAT azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban TISZANÄNA, „Petőfi” Mgtsz, személyzeti vezetőjénél TISZANÄNA, Vörös Hadsereg út 201. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents