Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-22 / 275. szám

Nimm 1983. november 22.. kedd Hetvenöt évvel ezelőtt alakul! meg a Galilei Kör. Alapító ki­áltványát a polgári radikaliz­mus eszméi hatották át. Tag­ságának jelentős része már az első világháború éveiben mar­xista elméleti alapra helyezke­dett. s 1917 őszétől a Galilei Kör tagjaiból jelentős antimili- tarista csoport alakult. Ez 1917 Őszén Szabó Ervin támogatásá­val illegális harci szervezetet lé­tesített. Vezetői közé tartozott az orosz frontról sebesülten vissza­tért Sugár Tivadar egyetemi hallgató, Mosolygó Antal repü­lőgépgyári bizalmi, Duczynska Ilona egyetemi hallgató. Illegá­lis röpirataikban forradalmi harcot hirdettek az imperialista háború ellen. Az első röpirat 1917 októberében jelent meg, s ebben felhívták a munkásokat: ne az imperialista kormányok­tól várják a békét, hanem a hadianyaggyártás szabotálásá- val, sztrájkok szervezésével te­gyék lehetetlenné a háború folytatását. A csoport a Nagy Októberi Forradalom után, an­nak eszmei hatására. Forradal­mi Szocialisták néven folytatta tevékenységét. A Nap kél: 6.58, nyugszik: 16.02 órakor. A Hold kél: 17.31, nyugszik: 9.02 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon CECILIA nevű kedves olvasóinkat! A „Caecilius” római nemzetség női tagjait a latin nőnemű kép­zés szabályai szerint Caeciliának nevezték. <á^{ldöjárás Várható Időjárás az ország te­rületén ma estig: a megélénkü­lő nyugati, délnyugati széllel lassanként mindenütt megszű­nik a köd. Átmenetileg megnö­vekszik, megvastagodik, majd rövidesen csökken a felhőzet, szórványos, gyönge hózápor valószínű. A várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 0, plusz 5 fok között alakul. Bölcs beszéd Két kilencéves férfiú sétálgat a suli udvarán. Csend­ben beszélgetnek. Egyszer csak nekik rohan egy ki­csi, majd’ hogy fel nem löki őket. — Bocs! — kiált vissza, és vágtat tovább, nyomá­ban egy egész sereg kis üldöző falka. Az egyik ne­gyedikes szeretettel néz a menekülő után, s megjegy­zi: — Az öcsém, nálunk elsős. — Kicsit még szertelen ... — Igen. — Legalább jól tanul? — Elég sok piros pontot hoz haza. — Hál’ istennek. Jó tudni, hogy ilyen okos és szor­galmas a mai fiatalság... (kú-ti) — ELŐADÁS MOZGÁSSÉ­RÜLTEKNEK. Ma, novem­ber 22-én, délután öt órakor az egri Ifjúsági Házban tart­ja soron következő foglalko­zását a mozgássérültek egri csoportja. Dr. Tóth Ferenc főorvos a mozgássérültek helyes életmódjáról tart elő­adást. — KÁL—KOMPOLT, KÖ­ZÖS TŰZOLTÓSZERTÁR. Évtizedek óta igen eredmé­nyesen működik a káli és kompolti önkéntes tűzoltó­egyesület. Ezért is méltán szolgáltak rá, hogy a nagy­községi tanács folyamatosan szerzi be számukra az elmé­leti és gyakorlati feladatok­hoz szükséges tűzvédelmi felszereléseket. Ezeket eddig a két községben külön-külön, de régi, elavult helyeken tá­rolták. Az ezzel kapcsolatos gondokat most megoldották: mindkét község igényeit ki­elégítő, korszerű közös tűz­oltószertárat adtak át a na­pokban. — ORSZÁGOS SIKER. Az Egészségügyi Minisztérium és o KISZ Központi Bizottsága által ideg-elme szakápolók részére meghirdetett Ki mi­nek mestere? szakmai-poli­tikai vetélkedőn szép egri siker született. A Heves megyei Tanács Kórház-Ren­delőintézet ideg-elme osztá­lyának főnővér hely ette se, Pogonymé Kis Irén országos első helyezést ért él. — VÉGRE: VÍZVEZETÉK. Adács 3400 lakosa több mint tíz esztendeje vár már víz­vezetékre. Hamarosan telje­sülhet kívánságuk, a Heves megyei Vízmű Vállalat ugyanis megkezdte a 21 ki­lométer hosszúságú vízveze­ték-hálózat építését. Az első csövek földbe helyezése már megtörtént, s ezek hossza a terv szerint még az idén eléri az öt kilométert. — KÍNAI ÉTELEK EGER­BEN. Hamisítatlan ázsiai hangulatok és ízek költöz­nek rövidesen az egri Ka­zamata étterembe. Novem­ber 27-től három napon át tarthatnak itt kóstolót az egzotikus csemegék kedvelői — mármint azok, akik fa­pálcikával is tudnak vagy megtanulnak enni. — A SZÍNELMÉLETRŐL. Amatör képzőművészek, va­lamint mindazok részére, akik a festészet iránt érdek­lődnek, november 23-án 18 órakor Balogh Jenő tart szín- elméleti előadást. Erre az egri Ifjúsági Ház második emeletén, a 203-as teremben kerül sor. — KISIPAROSOK KIÁLLÍ­TÁSA. Ma és holnap még megtekinthető a KIOSZ fennállásának 35. évfordulója alkalmából, rendezett kiállí­tás a füzesabonyi KIOSZ- székházban. A tárlaton — amely naponta reggel 8-tól délután 4 óráig látható —, húsz kisiparos mutatja be termékeit. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyér- > mekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi.ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai, ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. KOJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. Megalakult a COOP-HOTEL GT A Coopturist gesztorságá­val megalakult az országos szálloda- és üdülőszövetkeze­ti társulás, a COOP-HOTEL GT, — amelynek ügyvezető igazgatója Simkó ' Miklós hétfőn tájékoztatta az új­ságírókat. Mint mondotta, a gazdasá­gi társulás 12 ÁFÉSZ és há­rom szövetkezeti vállalat, a VOSZK Szövetkezetek Ke­reskedelmi Ipari és Szolgál­tató Közös Vállalat, a SZÖ- VORG Szövetkezeti Szerve­zési és Számítástechnikai Iroda, valamint a COOP- TOURIST társulásaként ala­kult meg, elsősorban a szö­vetkezeti szálláshelyek, az üdülőszövetkezetek jobb ki­használása érdekében. A COOP-HOTEL GT célja, hogy egységes szállodalánc­cá szervezze a szövetkezeti szállodákat, megteremtse a közös értékesítés lehetőségét. Egyelőre 12 szövetkezeti szál. loda tagja a láncnak, ezek mindegyike megfelel mind a bel-, mind pedig a külföl­di turizmus igényeinek. A tervek szerint a későbbiek­ben a többi szövetkezeti szálloda és a jelenleg még szervezés alatt álló üdülő- szövetkezetek is csatlakoznak a GT-hez. Az ügyvezető igazgató elmondta: a jövő­ben csereüdültetést kíván­nak szervezni az üdülőszö­vetkezeti tagok részére, va­gyis az üdülőszövetkezeti tag saját használati jogán más üdülőszövetkezetben, vagy esetleg szövetkezeti szállodában is üdülhet. Ugyancsak terveznek kül­földi csereüdültetéseket. A COOP-HOTEL tagjai összehangolják program- kínálatukat, s közös ár- és üzletpolitikát alakítanak ki, ennek alapján már ezen a télen egységesen kidolgozott, kedvezményes ajánlatokkal várják vendégeiket. (MTI) MÉM-pályázat Külföldi szakértők segíthetnek a tartalékok feltárásában A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium szakirányítása alá tartozó gazdálkodó szervezeteknek pályázatot írt ki; lehetősé­get biztosítanak arra, hogy a legfejlettebb szervezési is­meretekkel és tapasztalatok­kal rendelkező tőkés ország­beli szervező vállalatok köz­reműködését és szakértőik segítségét vegyék igénybe. Egy-egy szervezési feladat megoldásával vagy átfogó helyzetelemzéssel bízhatják meg őket. A szakértői költ­ség devizafedezetéről a MÉM gondoskodik. A pá­lyázaton a mezőgazdasági, élelmiszeripari, erdő- és fa­gazdaság üzemek vehetnek részt. A cél az, hogy a kül­földi szervezők, helyzetelem­zők munkája nyomán olyan anyag birtokába jussanak, amely alapul szolgál a gaz­dálkodás fejlesztéséhez, a munka gazdaságosabbá téte­léhez. A pályázatot 1983. novem­ber 30-ig kell a MÉM szö­vetkezeti és üzemgazdasági főosztályhoz beküldeni. A minisztérium kezdemé­nyezése azért is figyelemre­méltó, mert köztudott, hogy a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemek szá­mos olyan korszerű technoló­giai, szervezési stb. eljárást alakítottak ki, amelyek kül­földön is terjedőben van­nak. Ám még a nemzetközi mércével mérve magas szín­vonalú termelés eredményeit is javítani lehet, ha újabb szervezési és gazdasági elem­zésekkel, intézkedésekkel fo­kozzák a hatékonyságot. Egyebek között termeléke­nyebbé tehetik a munkát egy-egy gazdaságban, feldol­gozó vállalatnál, ahol gyak­ran okoz gondot a munka­erő hiánya. A korszerű szervezési megoldásokkal ele­jét veheti a gondoknak, leg­alábbis jelentősen javíthat­nak a helyzeten. A szerve­zők alkalmazásával korsze­rűsíthetik a vállalatközi együttműködést, és feltár­hatják például az üzemszer­vezés belső tartalékait is. (MTI) Gyöngyösön a 7. számú iskolában: Nyílt tanítási hét A gyöngyösi 7. számú Ál­talános Iskolában november 21-től nyílt tanítási hetet tartanak. A Dél-Kálvária parti új, korszerű iskola ka­pui kitárulnak; az anyukák, apukák és nagyszülők előtt, akik — idejüktől függően — részt vehetnek a tanítási órákon, részesei lehetnek azok izgalmának, hangulatá­nak, megfigyelhetik gyer­mekeiket az iskolai környe­zetben. November 23-án, szerdán a pedagógusok a párttag szü­lőkkel találkoznak és be­szélgetnek a nevelés ered­ményeiről, problémáiról. A nyílt tanítási hetet szom­baton tömegsportnap zárja, melynek részesei lesznek a szülők is. r Életmentő kitüntetése Tragédiával is végződhetett volna az a kedélyesnek induló pincelátogatás, amelyet Bóta András tett október 1-én, az egri Koszorú utcában. A vendég a mérgező mustgázitól rosszul lett, majd eszméletét vesztette, s minden bizonnyal komolyabb következménye is lett volna az esetnek, ha Ma- rácz István kőműves mester idejében közbe nem lép. A 63 esztendős, de még ereje teljében levő férfi szerencsé­re gyorsan felismerve a helyzetet, kitűnő lélekjelenlétről té­ve bizonyságot, kivitte az ájult férfit a pincéből a szabad levegőre, ahol elsősegélyben is részesítette. A bátor és önfeláldozó Marácz Istvánt hétfőn az egri me­gyeházán Bágyi Imre tanácselnök-helyettes köszöntöt­te, egyben pedig kitüntette az Életmentő Emlékéremmel. Képünkön: a kitüntetés átadása (Fotó: Kőhidi Imre) Idényzárás a Tiszán Véget ért a vízi idény a Tisza magyarországi alsó szakaszán. Megkezdték a für­dő- és csónakházak, a ta­nyaihajók, valamint a Sze­ged idegenforgalmi neveze­tességének számító „Szőke Tisza” nevű vendégfogadó- hajó bevontatását a Szeged­tápéi téli kikötőbe. A folyó alacsony szintje miatt már hetekkel ezelőtt „megágyaztak” a téli szál­láshelyen. A Folyamszabá­lyozó és Kavicskotró Válla­lat egyik nagy . teljesítmé­nyű kotróhajója több minit 20 000 köbméter iszaplerakó­dást távolított el a kikötő kapujában a mederből. Ez­zel olyan mélységű utat ké­szítettek, amelyen keresztül akadálytalanul bevonulhat­nak a védett öblözetbe a ha­jók. A téli időszakot fel­használják arra, hogy fel­újítják, megszépítik az arra rászoruló fürdő- és csónak­házakat. (MTI) Tanfolyam targoncavezetőknek Több mint három éve je­lent meg a 6/1980. (I. 15.) ÉVM—KPM számú együttes rendelet, amely az építőgé­pek kezelését jogosítványhoz köti. Engedély akkor is szükséges, ha ezeket a gépe­ket más népgazdasági tevé­kenység (szállítás és hírköz­lés, mezőgazdasági, erdőgaz­dálkodás, bányászat, építő­anyagipar stb.) során alkal­mazzák. Az 1980 előtt kiadott jo­gosítványok 1985.' december 31-ig érvényesek. Az új tí­pusú gépkezelői engedélyek önállóan szervezett vállala­ti tanfolyamok elvégzése alapján is megszerezhetők. Ezek azonban csakis az il­lető vállalatnál érvényesek. Lehetőség van azonban az ATI egri, gyöngyösi és hat­vani kirendeltségeivel kö­zös tanfolyamok lebonyo­lítására is. Ennek előnye, hogy az ATI által kiadott jo­gosítványokat bármely vál­lalat elfogadja. Kedvező to­vábbá azért is, mert koráb­ban ilyen jellegű engedélye­ket csak Debrecenben lehe­tett megszerezni. Az új lehetőséggel már ed­dig is tölhb vállalat élt. A Csónyi Állami Gazdaság, a Vetömagtermeltető, a Hús­ipari és a Közúti Gépellátó Vállalat szervezett az ATI- val közös tanfolyamot. A Heves megyei Autóközleke­dési Tanintézet a vizsgákat is lebonyolította, s 46 főnek állított ki új típusú gépke­zelői jogosítványokat. Népművelők továbbképzése Noszvajon Füzesabonyi postaforgalmisok sikere A Postamúzeum szakem­berei ebben az évben is megrendezték a gimnázium és postaforgalmi szakközép- iskolások hagyományos ve­télkedőjét. Először postai jellegű ismeretekből pályá­zatot írtak a tanulók. Ezt követően a legsikeresebb írások készítőit meghívták a Postamúzeumba. A csapatok versenyében a Fe­hér Gyöngyi, Túri Éva füzes­abonyi duó a harmadik he­lyen végzett. Az egyéni ver­senyben Fehér Gyöngyi bi­zonyult a legjobbnak. Főfoglalkozású népműve­lők — művelődési házak és klubkönyvtárak vezetői, munkatársai, üzemi közmű­velődési előadók — részére kezdődött továbbképzés hét­főn Noszvajon, a Heves me­gyei tanács oktatási és to­vábbképzési intézetében. A program szervezői abból ki­indulva, hogy a megválto­zott környezet jelenségei — megnövekedett szabad idő, gazdasági helyzet — a köz- művelődésben dolgozókat is új problémák és feladatok elé állították, a továbbkép­zést két jelentősebb gondo­latkör megvitatására hasz­nálják fel. Eszmecserét foly­tatnak az intézményekre vo­natkozó nemrég megjelent új pénzügyi szabályozók kí­nálta lehetőségekről, ezek kihasználásáról. Emellett, mivel a változások még in­kább előtérbe állítják a népművelő személyét, igye­keznek segítséget adni ahhoz is, hogy egyénileg kinek milyen készségeket szüksé­ges fejlesztenie az eredmé­nyesebb közművelődési te­vékenység megvalósításá­hoz. A háromnapos tovább­képzés szerdán fejeződik be. Valuta-árfolyamok Pénznem Vételi-eladási árf. 190 egys. Ft-ban. Angol font (421,97 6819,21 Ausztrál dollár 3917,66 6234,32 Belga frank 79,63 14,53 Dán korona 449,01 476,73 Finn márka a) 756,36 193,14 Francia frank 531,63 564,53 Görög drachma b) 42,45 45,07 Hollandi forint 1445,63 1535,95 Japán yen (1000) 184,55 195,97 Jugoszláv dinár a) 35,19 37,37 Kanadai dollár 3506,28 3723,16 Kuvaiti dinár 14863,20 15782,58 Norvég korona 584,48 620,64 NSZK márka 1618,88 1713,02 Olasz Ura (1000) 26,74 28,40 Osztrák schilling 22,36 24,18 Portugál escudo 34,11 36,21 Spanyol peseta 28,05 23,79 Svájci frank 1995,92 2119,38 Svéd korona a) 550,62 584,68 USA dollár 4348,32 4617,28 a) Vásárolható legmagasabb bankjegy címlet: 100-as b) vásárolható legmagasabb bankjegycimlet: 500-as NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656-' 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index­20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNÉ. - HÜ ISSN 0133-0705.

Next

/
Thumbnails
Contents