Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-19 / 273. szám

t

8. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1983. november 19„ szombat

Csanády János:

Suhai Pál

Vigalomban

Vigadni akad még időnk, még nem mered a piramis; a csúcsa még levegőben nem épült meg lebegőben, bort hörpölni van még

időnk.

Bocskoros rabszolgák

vagyunk,

de bort kapunk, vörösbort, ez éltetőnk, s ha elbukunk, testünkre szél kavar port, ám bort kapunk, vörösbort.

Faragott kővel Nubia üzen kezünknek és korunk ravasz csigákat forgat, köveket emel fel karunk, míg köteleket horkolunk,

s parancsnokunk az Ég Fia, a fáraó, egyetlen, kinek szentelt fejére hullt — arany álarc lesz majd a múlt —

az égi kegyelem.

Minket homokba kaparnak. • mert építjük a piramist —

A halál csarnokát.

Egyenlők

leszünk majd ott a föld

alatt,

hol kőtömb és homok fújt.

Anyám a föld

Anyám a föld. Hallom szívét,

— dobog, dobog — értem szavát,

— susog, susog — s tudom, ha gyom feszíti szét csukott fogát: hozzám beszél. Arcomba vág; vessző-szavát,

ne feledjem erdőinek mondattanát. Szívós, konok füveivel

— anyám a föld — nevel, nevel. Fűnek, fának

ő szült ide.

Mikor csontom fogadja be, akkor is szül: visszafele.

Olyan anya: két világra néz kapuja: azon járok ki-be, ki-be.

A reformátor

Luther Márton születésének 500. évfordulója

Luther

Márton

arcképe

Ötszáz évvel ezelőtt, 0 1483. november lOrén Eislebenben született egy bányász fiaként Luther Márton, a reformáció elindítója, a hitújító, az első német bibliafordító, a német irodalmi nyelv megalkotója. A Wittenbergi morálfilozófia, a bibliaértelmezés professzora, a szenvedélyes, merész reformátor, Wartburg várának titokzatos foglya, az evangélikus egyház atyja, korának, sőt az egész német kultúrtörténetnek egyik legellentmondásosabb egyénisége.

A wittenbergi templom ka,- pujára 1517. október 31-én kitűzött 95 tételével — innen számítják a reformáció kezdetét — Luther olyan mozgalmat indított el, amely a katolikus egyház bírálatára, felülvizsgálatára irányult, hamar kinőtte a vallásos köntöst, több lett, mint egyházi reformmozgalom. Először az akkori német társadalom s-'nte valameny- nyi osztálya itege szimpatizált vele, 1. áy szembeszállhasson a feudalizmussal. A haladó polgárság és a forradalmi parasztság .olyan ideológiai fegyvert látott Luther eszméiben, amellyel lerázhatja láncait. A fejedelmek meg azt remélték, hogy az egyházi birtokokkal saját gazdagságukat, azzal meg hatalmukat, tekintélyüket növelhetik majd. A túl nagy és túl színes tábor persze gyorsan kettészakadt: a patrícius polgárság és a népi szárny céljai túl messze voltak egymástól. Ez vezetett parasztháborúhoz, amelyből a feudalizmus került ki győztesen, megszilárdítva bástyáit a fejedelemségekben'

pontot téve az ország végzetes széttagoltságára.

Azzal, hogy Luther egyik legfontosabb tételében leszögezte: „A bűnt egyedül Isten bocsáthatja meg”, új viszonyt teremtett az ember, az egyház és az Isten között. Fölöslegesnek mondta ki az egyház szerepét, illetve arra korlátozta, hogy a papok a bibliát magyarázzák, követítsék. S ehhez volt elengedhetetlen a nép számára saját anyanyelvén hozzáférhető biblia.

Igaz, hogy a tömeg többet akart, mint maga Luther. Az is igaz, hogy a forradalmi láng gyújtója későbben tudott lépést tartani a változásokkal, szembefordult a szabadságáért küzdő néppel, a régi rend oldalára állt. Mégis vitathatatlan, hogy a katolikus egyház kritizálá- sával elsőként ébresztette fel azt a szabadságvágyat, önállóságra és méltóságra való igényt és törekvést, amely a későbbi polgári forradalmakhoz vezetett. Jól látta, hogy a társadalom fel- emelkedéséhez saját nemzeti nyelvre van szükség. Olyan nyelvre, amelyet a Rajna mentén éppúgy értenek, mint a tengernél. A szászok éppúgy, mint a bajorok. Az egyház addig támadhatatlan hatalmának megkérdőjelezésével önállósággal ruházta fel az embert, felelősséget adott a kezébe. Az ember önmaga ura, csak isten előtt felel tetteiért, bűneiért. Csak a hit fontos — hirdete Luther. A hit forrása pedig a Biblia.

Bibliafordításhoz Luther az Ö- és Űjtestamentum eredeti héber, illetve görög szövegét használta. Segítségért fordult a kencellária hivatalos nyelvéhez a nyelvtani formákért, a néphez pedig a szókincsért. Innen merített ahhoz az ízes, közmondásokkal, szólásokkal teli, képekben gazdag, mégis egyszerű, érthető, hatásos, pontos nyelvhez, amely ha kellett, keményen dorgált, ha kellett lágyan csengett.

1530-ban írja Luther Márton (Nyílt levél a fordításról) : „Nem a latin szöveg betűitől kell megkérdezni, hogy kell németül beszélni, ahogyan ezt ezek a szamarak teszik. Az anyákat kell megkérdezni otthon, a gyerekeket az utcán, az egyszerű embert a piacon, s ezeknek a szájából kell ellesni, hogyan beszélnek, s eszerint kell fordítani, így értik majd meg, és veszik észre, hogy németül beszélnek velük. ..”

Hangsúlyozza az anyanyelv szerepét, de nem kényszeríti rá senkire saját munkáját. Azt is mondja, hogy mindenkinek jogában áll jobbat csinálni — ha tud. Maga Luther jól tudja, de akik sosem próbálták, nem sejthetik micsoda művészettel van dolguk, ’ s mennyi szorgalom, tudás, értelem kell a jó fordításhoz. „Tiszta és világos németet” akart nyújtani, s ehhez sokszor hetekig kereste a megfelelő szavakat. Luther megdöbbentő indulattal utasítja vissza, hogy a korlátolt pápisták bíráskodjanak, ítélkezzenek műve fölött.

Luther sok vitairatot, értekezést, prédikációt írt. Sokat közülük hasonló szenvedélyes hangnemben, (A római pápaságról, A német nemzet keresztény nemességéhez, A keresztény ember szabadságáról). Egyházi énekeket is fordított ószövetségi zsoltárokból, latin himnuszokból. Említésre méltók publicisztikái is.

Születésének ötszázadik évfordulója alkalmából egyházi tudományos tanácskozásokat tartanak mind a Német Demokratikus Köztársaságban, mind világszerte: kiállításokkal, tanulmánykötetekkel emlékeznek meg róla. Társadalmi, művelődés- történeti jelentősége a mi figyelmünket is megérdemli.

Niedzielsky Katalin (MTI külföldi képszolgálat — KS)

Mózes II. (Sorozatból)

Kass János kiállításáról

Kass János

grafikáiból,

plasztikáiból,

rajzaiból

nyílt

kiállítás

a Vigadó

Galériában.

Képeink a

kiállításon

készültek.

Ödipus Rex

(Hauer

Lajos

reprodukciói — KS)

cr

o<

Pop art 4

eggel beállított a kályhás. Arcát, ke- zés pirosra marta a fagy.

— Hideg van? — kérdezte Miklós az ágyból. Két paplan és két pokróc alatt feküdt- a fűtetlen szobában. Kémlelte a mester borostás képét: nem pálinkától vörös- lik-e?

— Csekélység — bohóckodott a kályhás; toporogva kezét a combjához csapdosva. — Mínusz tízben érzem magám igazán jól.

— Meg tudja csinálni ilyen hidegben?

— Gyereket is csináltam már ilyen időben — vigyorgott a mester.

— Azt könnyebb — mosolyodott el Miklós. Kikászálódott az ágyból, zöld sportmelegítőjére, amelyben aludt, télikabátot vett. Kimentek a ház elé, szemügyre vették a felhalmozott építőanyagot: téglát, tetőfedő cserepet, kályhacsempét, samott téglát.

—" Elég lesz — bólintott a kályhás. — Már csak agyagot kell szereznem, jó sárga agyagot. Nem lesz könnyű, messziről kell hozni. Bécsi fehéret is venni kéne. Jó volna egy kis előleg, mondjuk kétszáz.. .

Miklós odaadta a pénzt és visszafeküdt az ágyba.

— Mindig éjszakás? — kérdezte a kályhás.

— Igen. így jobb a kereset.

Déltájban Miklós halk fütyörészésre ébredt. Szeme sarkából figyelte a mestert, amint a szoba sarkában tüsténkedik. Jócskán benne járt az ötvenben; rövid, tüskés hajában több volt az ősz szál, mint a fekete. Vékony pulóverben dolgozott, könyékig felgyűrte az ujját. A kályha már térdmagasságig ért.

Jó reggelt ,— köszönt a kályhás, anélkül, hogy odafordult volna.

— Jó délt — mondta Miklós. — Látom, szépen halad.

— Holnapra kész lesz. Most "felrakorh eddig — mutatta a metser —, és holnap délutánra befejezem.

— Végre meleg lesz.

— Négy-öt napig csak1 fával szabad fűteni, és nem erősen, hogy jól kiszáradjon. Addig füstöl, gőzölög, ne ijedjen meg. Látja, mennyi sarat teszek bele?

Nagy fateknőben dagasztotta a sarat.

Paládi József:

Családi fíízh

Közben fütyörészett. Miklós feleihelődött, bedugta a konnektorba a vízmelegítő dugóját. Emiatt a villany hősugárzó áram nélkül maradt. Nem sokat ért, az ajtó egyébként is félig nyitva állt, mert a mester ki-kiment tégláért. Miklós bezárta az ajtót, megmosakodott a lavórban, felöltözött. A kályhás odasandított, milyen gyorsan kapkodja magára ruhadarabjait a fiatalember.

— A kedves felesége dolgozik? — kérdezte váratlanul.

— Igen.

— Nem láttam mostanában. Nem bírja a hideget?

— Nem. Egyáltalán nem.

— Egyébként nagyon kedves asszony. Nyáron, amikor a vendéglőben találkoztunk, és szóba került ez a kályha is, nagyon kedves volt Igazi feleségtípus. Vagy nem?

— De — hagyta helyben bosszúsan Miklós.

— Látszott rajta,- hogy olyan ragaszkodó. Igaz, piás voltam egy kicsit, de a memóriám kiváló. Mos4 is le tudnám kottázni Beethoven és Mozart összes műveit.

— Ez talán túlzás.

— Lehet. El sem hiszi, hogy valamikor zeneiskolába jártam. De még most is nagy zenebolond vagyok, és a memóriám kiváló. Azt nem tudom elinni.

— Nagyon boldogtalan lehet, ha mindenre így emlékszik.

— Van, amit igyekszem elfelejteni. Nekem is volt feleségem. Elváltunk. Pontosabban: otthagyott... Gyerek van ?

— Nincs.

— Így könnyebb. Nekem két fiam van, tíz éve nem is láttam őket. Én se mentem, ők se jöttek. Majd megszokja maga is...