Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-19 / 273. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. november 19., szombat S. séta közben — s legalább további 20—30-nak van megfelelő terület most is a faluban. Jólesik, hogy elvándorlás helyett inkább vissza- telepedést tapasztalhatunk, néha pedig olyanok is ide kívánkoznak, akik sohasem éltek itt. Mert elég jó, s egyre javul az ellátás. Gond, persze azért akad. Már elkészült a község két víztároló medencéje, s itt a Köszörű-patak gyűjtőjének fővezetéke, de a belső elosztó rendszer, a házi bekötések tervén még dolgoznak. Ma is nehézkes a közlekedés. Könnyebben elérhető a nógrádi megyeszékhely, mint a Heves megyei. Egerből reggel autóbuszon például csak átszállással lehet Mátraballát megközelíteni. Van olyan járat, amelyik a szomszédos Mátraderecskétől egyszerűen nem hajlandó tovább haladni, hanem gyorsan visszafordul a város felé, ahonnan jön. A Recskre átirányított felső tagozatos általános iskolások tanulókocsi helyett csak menetrend szerinti „polgári” busz- szal járhatnak, jóllehet ez a népszerű kirándulóhelyek, gyógyfürdők miatt az év jelentős részében meglehetősen zsúfolt. Mindjárt kisimulnak azonban a redők a tanácselnök homlokán, mihelyt irodájában témát váltunk. Jobbára ugyan már elmúltak az idei lakodalmak, de puszta felidézésük is derűt csal kö- rénk. Hiszen nem egy akadt, amelyben 200—250 vendég is vigadozott ősrégi palóc szokás szerint, s éltette az új párt. Mert, ha már kopnak is a hagyományok, a lagzik fényére, hangulatára még vigyáznak. S ahol esküvő van, ott szerencsére a gyermekáldás sem marad el. Tavaly 13, az idén öt volt a születések száma. S, hogy csak a legutóbbiaknál maradjunk: az egyetlen divatosabb Adrien mellett olyan régebbi, szép neveket adnak az apróságoknak, mint Bálint, Ákos, Mária, Dávid... Velük nem, de a korábbi évfolyamok képviselőivel találkoztunk — a postahivatalban, Mayer Jánosné „birodalmában”. — Éppen „tanulmányúton” vannak — újságolta —, a telefonközpontunkkal ismerkednek. Szívesen elbeszélem nekik a titkát, hadd barátkozzanak meg ezzel is idejekorán. Csaknem átellenben van a falu egyetlen boltja, az ABC- áruház, ahonnan szinte semmi sem hiányzik, Őszi kép a vasútállomásról Gyóni Gyula Apróságok ismerkednek a postai telefonközponttal Múlt és jelen (Fotó: Perl Márton) S ez aligha véletlen. A vezetője. Király János ugyanis a maga 70 évével sem öreg, fáradt kereskedő, hanem amolyan örökmozgó ember. Nemcsak rendel, hanem utána is jár az árunak, hogy ne legyen baj a választékkal. — Még olyan cikkünk is akad, amit nagyobb helyen sem talál a kedves vevő! — mutat egy lábbal hajtható, pedálos kis autóra a szintén eladásra kínált tv, mosógép, villany- és gáztűzhelyek szomszédságában. — Igaz, már elkelt. Mikulásra vették meg ajándékul... Havi 900 ezer forintos a forgalmunk, s egyfajta elismerésnek tekintjük, hogy városból is akad vevőnk. A község nyolc kisiparosának egyike a seprűkészítő Albertus István. Mint elárulja: apjától, nagyapjától tanulta tudományát, ami egyébként valaha cseppet sem tartozott a ritkaságok közé. Még maga is emlékszik azokra az időkre, amikor legalább negyvenen művelték a „szakmát”. Napjainkra azonban már csak ő űzi ezt a mesterséget, s néhány egyszerű szerszámával — fűrészével, vésőjével, kalapácsával, kisbaltájával — talán elegendő is messze tájon. Hiszen a terméke eljut egészen Túráig, meg Szolnokig a cigány kereskedők közvetítésével. Albertus bácsi a régit, míg a teherfuvarozó autós, a PVC-ragasztó vagy a fémesztergályos az újat képviseli a magánszektorban. Az „Uniform” Kisszövetkezet pedig a kollektív vállalkozások legújabb formáját testesíti meg Mátraballán. Mert — ahogyan Oláh Jánosné elnökhelyettes is bizonygatja —: „haladni kell a korral”. A másfél esztendős mini gazdasági szervezet építéssel és felújítással foglalkozik, az idén már 12 millió forint értékben. Tagjai, alkalmazottai esküsznek rá, hogy jól jár velük a megrendelő, s maguk is nagyon megtalálják a számításaikat. Mivel inkább nyolcezer, mint hét a havi átlagkeresetük, s már tavaly egyhónapi nyereség- részesedést is kaptak. Ami nem lehet mese. Mert, ha az lenne, ha más nem, hát Répás János bácsi, a bal- laiak körében jól ismert régi mesemondó biztosan tudna róla. Jancsi bácsi azonban hallgat. Nem szól erről sem, s másról is csak keveset. Mert lassan-lassan teljesen elfelejti azokat, amelyekkel valósággal elámítottá egykor hallgatóságát kukoricafosz- tásban, disznótorokban, lakodalmakban, vagy éppenséggel a katonaságnál. — Honnan a sok mese, érdekes történet? — faggatjuk az öreget takaros portáján, felesége társaságában. — Gyerekfejjel az iskola szomszédságában laktunk, s mindig kaptam olvasnivalót. Aztán felnőtt koromban is nyitott füllel, szemmel jártam, így sok minden megragadt bennem, amit tovább adhattam ráérő időmben. Csak azt sajnálom, hogy az unokáimat nem sikerű1’ megörvendeztetnem a meséimmel soha. Nekünk ugyanis, sajnos sem fiúnk, sem lányunk nem született. Ket- tecskén éltük le az életünket Katámmal... Vonatfütty süvít a beszélgetésünkbe s juttatja eszünkbe, hogy Mátráballa a környék tekintélyes vasútállomása is. — Igaz, ami igaz — teszi teljesebbé, a képet Léc Dezső forgalmista —: nem mehetnek el szótlanul mellettünk. A vonat errefelé a legfontosabb közlekedési eszköz. Nem kevesebb, mint 14 község tartozik a vonzáskör rünkbe, a személyszállítás mellett 6—7 ezer tonna árut „kezelünk” havonta. Még külföldre is indítunk rakományokat! Betonitot az NDK- ba-, almát Csehszlovákiába, a Szovjetunióba, Ausztriába, az NSZK-ba, papírfát — többi között — Jugoszláviába és Olaszországba, hogy az élőállatokról, a feladott juh- ról, szarvasmarháról már ne is beszéljek. Ha mozgalmas volt Mát- raballa múltja, a jelene sokkal inkább az. S így érzik azt nemcsak az itt lakók, hanem a krónikások is. Szép arcú, kedves község a Mátra egyik völgykatlanában, a hevesi végeken. Falu, félúton Eger és Salgótarján között, a két északi megye mesgyéjén. Település, amelyen valaha legendás, híres költők — Balassi, Gyöngyösi — múzsái, messze ismert szépasszonyok — Lo- sonczy Anna, s a „murányi Vénuszként” emlegetett Szé- chy Mária —, vagy éppenséggel' olyan jeles történelmi személyiség, mint II. Rákóczi Ferenc fejedelem gyermekei is osztoztak a birtokosok sorában. Helység, ahol a rendkívül komisz föld, a tájat sem kímélő háborúk, a két nagy világégés ellenére is szinte hajszálra annyian élnek, mint másfél száz esztendeje. S az utódok is szívósan, keményen dolgoznak, úgyszólván minden falat kenyérért, a legszegényebb gyarapodásért is, ahogyan az ősök. Ez Mátraballa. Maradandóság és változékonyság együtt. A sovány talajjal — amelybe annak idején annyi szegény ember ekéje beletörött — a közös gazdaság, az „Űj Barázda” MgTsz sem nagyon boldogul. Birtokának felénél is kurtább, amit megszánthat, s kevés örömét leli gyümölcsösében. Legfeljebb az állattenyésztéssel kísérletezhet Bíró János tanácselnök reményteljesebben. Feltéve, ha például nem kell további szaladgálni a juhászok után, akikre a legnagyobb számú birkát, bárányt bízná. A paraszti munkát — ami, persze már itt sem hagyományos — egyéb tevékenységgel kell kiegészíteni, megtoldani. A biztosabb jövedelemért — ahogyan Tóth Sándor elnökhelyettes, alapszervezeti párttitkár magyarázza — a szövetkezet két- műszakos varrodát, számottevő lakatos és felületkezelő fémipari részleget, tekintélyes építőbrigádot, sőt a fővárosban amolyan „dekorációs — szőnyegező — csoportot foglalkoztat, hogy az éppen szervezés alatt álló vegyes szolgáltatásról már ne is szóljunk. Ám bárhogyan is iparkodnak, az ösz- szesen tervezett 84 millió forintos árbevételből jó, ha 70 meg lesz az idén... Ki-ki úgy lendít magán, ahogyan tud. A ballaiak közül is sokan választják az eljárást, az ingázást. Kisebb részben a szomszédos Nóg- rádban, nagyobb részt pedig a Heves megyei munkahelyeken, a derecskéi tégla- és cserépgyárban, a Mát- ravidéki Fémműveknél, illetve a recski ércbányánál dolgoznak. S úgy vallják, hogy kétszeresen is megéri a fáradságot, hiszen tisztességesen keresnek, ráadásul pedig üzemeik a lakóhelyhez sem hálátlanok. Nemcsak a lakóházak csinosod- nak, hanem a közintézmények is fejlődnek a János- aknai Páva Ruhagyár, a salgótarjáni VEGYÉPSZER, vagy éppenséggel a liszkói ipartelep segítségével. A tanácselnök, Bíró János nem kevés büszkeséggel mutogatja a tetszetős utcákat, amelyeknek talán mindegyikét úgyszólván teljesen „kicserélték” a legutóbbi két- három évtizedben. — Évente nyolc-tíz új lakás épül nálunk a régi helyén vagy meglévő üres telken, „foghíjon” — mondja Legendás szépasszonyok földjén Mátraballoi változások
