Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-17 / 271. szám
4. 323333- NÉPÚJSÁG, 1983. november 17., csütörtök Otthon, több műfajban Hegedűs László kiállítása a Hatvani Galériában Kádár János fogadta Leonard Bernsteint A művészképzés alapvető érdeme, hogy a tehetséghez társítja a széles körű tájékozottságot, a szó nemesebb értelmében vett rutint, az egyes műfajok alapos ismeretét. Ezt az útravalót mindig megkapták az alkotók, mégis kevesen akadtak olyanok, akik sokrétűen kamatoztatták ezt a szellemi többletet akik ezernyi „húron” játszottak. Közéjük tartozik a sajátos sorsú Hegedűs László, aki az Több új verseskötettel jelentkezik a Magvető Kiadó a téli könyvvásárra. Csorba Győzőnek Simeon tűnődése címmel adják ki új költeményeit összegyűjtő könyvét. A költő fölényes mesterségbeli tudással, a tőle megszokott gondolati és erkölcsi igényességgel, a szólamok és a pózok csapdáját elkerülve, kendőzetlen őszinteséggel beszél az élet és a halál alapvető kérdéseiről, a világot és az emberi sorsokat irányító törvényszerűségekről. idősebb festőgeneráció jellegzetes képviselője. Másokhoz hasonlóan ő is kötődött a hazához, a magyar táj és környezet varázsához, mégis valamiféle egészséges kalandvágy sarkallta, ezért indult világfelfedező, három évtizedes barangolásra. Járt Ausztráliában, élt Angliában, időzött az Egyesült Államokban. Ezeken a helyeken jelentkezett műveivel, amelyek Torna-tér — ez a címe annak a könyvnek, amely Devecseri Gábor, Kossuth- díjas költő válogatott verseit gyűjti össze, jóval teljesebb és gazdagabb válogatásban, mint az 1972-ben megjelent Beszakad az idő. Az ünnepi könyvhéten sok helyütt már pult alatt elfogyott Dsida Jenő összegyűjtött verseinek és műfordításainak kötete. A Magvető Kiadó példás gyorsasággal utánnyomatta a könyvet, így az a téli könyvvásáron hozzáférhetővé válik azok számindenütt osztatlan sikert arattak. Aztán visszajött oda, ahonnan elindult, ahová a mind jobban megszépülő ifjúság emlékei bilincselték, ahol még szakberkekben is keveset tudtak róla. Megérkezett, s a nagyközönség elé lépett. Nem bizonytalankodva, botladozva, nem utakat keresve, nem divatos stílusáramlatoknak hódolva, hanem minden műfajban otthonosan mozogva, irigylendő érettséggel, teljes „fegyverzetben”. A Hatvani Galériában kiállított munkái sokarcúsá- gáról győznek meg bennünket. Témaválasztása széles körű, s bármit lát meg, bármire figyel fel, remekké mintázza. Bravúrjának egyik titka az, hogy mindig megleli a leginkább testhez álló formáé, köntöst. Metszeteiben, rézkarcaiban a nemes egyszerűség, a vonalvezetés magabiztossága a megnyerő. Soha nem bőbeszédű, folyvást a lényeget ragadja meg, mára is, akik tavasszal lemaradtak róla. ' Kálnoky László 1980-ban megjelent összegyűjtött versei, óta már két új verseskötetet publikált — Egy hiéna utóélete és más történetek, Az üvegkalap — és máris elkészült a legújabbal, amely Bálnák a parton címmel kerül az üzletekbe, s szerves folytatása az előző kettőnek. Ugyancsak a közeljövő újdonsága Hervay Gizella, a nemrég elhunyt költőnő líráját összegző kötet, amely s azt idézi egyéniségén átszűrt, megkapó látomássá. Ebben a világban csak a fontos pompázik, s nyoma sincs az esetlegesnek, a mellékesnek. Közel áll hozzá az akva- rell, a pasztell, de megbabonáznak olajfestményei is. Csábos utazásra hív bennünket. Elkalauzol Sydneybe, majd a Szent Patrick-ka- tedrálishoz, a Waterloo Bridge-hez, s annyi más nevezetes építményhez. Nagyszerű idegenvezető, hiszen kerüli a sablonokat, mindig egyéni ízű hangulatokkal, sejtelmes érzésekkel lep meg. Aztán honi tájakra hív, többek között Nagygombos- ra — az itteni művésztanya egyik első vendége volt —, s ebben a környezetben is megláttatja a hétköznapokat ünnepélyessé mintázó poézist, akairatlanul is kivívja azt az elismerést, amely csak a kivételes adottságú piktoroknak jár. Lódenkabát Kelet-Európa szegén (1934—1982) címmel hagyja el a nyomdát. Hunyadi Istvánnak a kilencedik verseskötete, Te kiálts téltemető címmel jelenik meg. Osztojkán Béla bemutatkozó verseskönyvének címe: Hóesés hűségben. Sumonyi Zoltán negyedik verseskötete — Pesten még nyár van címmel — tematikailag és formailag egyaránt szerves folytatása az előzőnek, az elismerő kritikai visszhangot kiváltó A portré kiegészül címűnek. Kádár János a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán a KB székházában fogadta a hazánkban vendégszereplő Leonard Bernsteint, a világhírű amerikai zeneszerzőt és karmestert. A szívélyes légkörű találkozón beszélgetést folytattak arról, hogy az emberiség Az egri körcsarnokban táblás ház előtt került sor arra a show-műsorra, amelyet „Szenes Iván írta” címmel rendezett meg Kalmár Tibor. Ebben a műsorban a könnyű műfaj íratlan törvényei szerint fellépett Szenes Iván és azok az énekesek, színészek, akiket a szerző meghívott. Azért is, mert barátai, de azért is, mert a pályaívet bemutató, csaknem háromórás zenés látványosságnak azt kellett bebizonyítania, hogy a legsikeresebb magyar sláger-szövegszerző nemcsak verseket írt, hanem kitűnő, a könnyűzenei műfajban valóban nagy lehetőségeket teremtő dalszövegekkel a színészeket, énekeseket is magasba tudta emelni. A tévés Rózsa György vezette a műsort. Nem győzte eléggé hangsúlyozni, hogy Szenes Iván nemcsak slágerszövegíró, nemcsak a vidámabb színpadi világ szerzője, de’ valóban költő, zeneszerző is. Szenes Andortól, az apjától megtanulhatta, hogy csakis hibátlan hangzású versbeli szöveg válhat igazán közhellyé, azaz általánosan ismertté, elfogadottá. És mi is lehet egy dalszerző legtitkosabb álma? Hogy amit ír, azt az utcán, az éttermekben énekeljék, fütyüljék. Szenes Iván jelentős alkotói egyéniség. Nem a közhelyekből indul ki, de szövegei annyira csiszoltak, helyzetdalai annyira hozzák, adják az élmény által kiváltott hangulatokat, érzelmeket, hogy a közönség elfogadja, befogadja az általa teremtett, olykor rózsa-, olykor szivárványszínű világot. Ebben a show-ban ő maga is beszélt magáról. Korsorsáért felelősséget érző művészek milyen módon segíthetik a béke és a leszerelés, a népek közötti megértés és bizalom egyetemes ügyét. A találkozón jelen volt Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. (MTI) nai Marianne — civilben Szenes Iván felesége — ugyancsak adott elő néhány derűs írást a szerzőtől. Schubert Éva és Horváth Gyula is igyekezett egy zenés jelenetben gazdagítani az íróról bennünk kialakítandó képet. Az író akkor kapta igazán a tapsot, amikor Aradszky László az ügyetlen csók apró történetét, Harangozó Teri a melankóliku- sabb Szenes-szövegeket énekelte. Koós János ma is töretlen dinamizmusával a nagy slágereket, köztük a „Liszt-rapszódiás kislányt” adta elő a zongora mellől. Ahogyan Meződi József — kár, hogy ritkán hallani! — és Zalatnay Sarolta a sorsról leírt nagy szavakat elővezette. A humor és a baráti szálak okából került a műsorba Kabos László. Van abban valami, ha egy ilyen arénában, mint a körcsarnok, háromezer ember válaszol a színésznek. Tapssal és hálával. A Jeszenszky-balett négy tagja az énekszámok között hangulati elemként jelentkezett. Az Atlantis együttes kitűnően látta el feladatát; hiszen minden számban, az egész est uralkodó hangulatában részt vettek. A finálét Voit Ági, Bodrogi Gyula kettőse jól' vezette be. Voit Ági temperamentuma magával ragadóan vitte fel a hangulatot a tetőre, ahol érzelmes búcsút vettek a szerzővel együtt az egri közönségtől. Mintha ez a körcsarnoki show a jövőre hatvanéves szerző nagy pesti jubileumi műsorának főpróbája lett volna. Soha rosszabbat ebben a műfajban. Farkas András Verses kötetek a téli könyvvásárra Pécsi István Szenes Iván írta „Kislány a zongoránál...” * Népművészeti termékek — külföldre A Karcagi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet termékei a hazai piacok mellett Európa számos országában, továbbá Japánban és az USA-ban is kedveltek. Ebben az évben is jelentős mennyiséget szállítottak külföldre népművészeti térítőkből, hímzett blúzokból, mellényekből, gyermekruhákból. (MTI Fotó — Csíkos Ferenc felvétele — KS) Szűcs Mariann Sniczler mégis hegedül II/2. — Részeg állat — suttogta valaki. — Két korsó sörtől? — csodálkozott a pincér. — Szerencsétlen — legyintett a kávésnő. A teremben, ahol alig egy órával ezelőtt még német turisták énekelték a „trink! trink!”-et, egy diák- társaság pedig valami disznódalt óbégatott, Sniczler zokogása olyan volt, mint egy szomorú bohóctréfa. Az aréna közönsége némán figyelte. Senki sem mert megmoccanni. Sniczler minden este eljátszotta ezt a jelenetet, de a végén sose sírt. A panaszkönyvet kérte, és göcsörtös, fáradtkezű írásával beírta, hogy „a vendéggel méltatlan módon bántak a zenészurak”, majd emelt fővel távozott. De ezen az éjszakán nem kérte a panaszkönyvet. Szótlanul fizetett, és kibotorkált az ajtón. — Te, Józsi! — szólalt meg a döbbent csendben a pincér. — Mi lenne, ha egyszer odaadnád neki azt a nyavalyás hegedűdet? — Ennek? — morogta a prímás, és megvetően nézett a halkan becsukódó ajtóra. — Miért ne? — csillant fel a kávésnő szeme. — Tudjátok, hogy ki ez? — Hát? ... a Sniczler. Törzsvendég, nem elég? — vonta meg a vállát a pincér. — Van egy kis flúgja, de kinek nincs? Már egy éve, hogy idejár. — És olyan áhítattal figyeli a Józsit! — toldotta meg a kávésnő. — Ez egy bádogos! — böffent ki a prímásból. — Na és? — Ez úgy vagdossa a lemezeket, mint más a papír- szalvettát. Ha ez megfogná az én hegedűm nyakát, hát úristenemre, hogy össze is Toppantaná! Olyan erős kézszorítása van az ilyeneknek, mint a bivalynak! — Honnan veszed, hogy bádogos? — kottyantott bele a klarinétos. — Miért ne próbálhatná ki a hegedűdet? — No persze. Te könnyen vagy. Nem klarinét a mániája. De ha ezt kémé, te se hagynád, hogy teleköpködje! — Ide figyelj, Józsikám! — kezdte újra a pincér. — Fogadjunk, hogy ez a Sniczler elhúzza a saját nótáját! A prímás összehúzta a szemöldökét. — És ha eltöri a hegedűmet? — Megveszem neked. Na?! Egy láda pezsgőben fogadjunk! — De ne csak nyiszog- tassa, hanem húzza el tisztességgel a saját nótáját — állt rá a prímás. Másnap aki szabadnapos lett volna, az is bennmaradt. Mindenki várta a zárórát. A zenészek szokás szerint összepakoltak. Sniczler bágyadtan felállt, és elindult a prímás felé. — Uraim! Várjanak! Az én dalomat tudják-e? A prímás nagyot nyelt. A pincér bátorítóan kacsintott rá. — Mi a kedves vendég nótája? Sniczler akadozva dudo- rászta. A legjobb indulattal sem lehetett rájönni, hogy milyen dallamot dönög. — Ilyet nem ismerek. — Akkor én megtanítom magának. A prímás reszketve adta oda a hegedűt Sniczler kezébe. Sniczler egy pillanatra visszahőkölt. Ellenállásra számított, mint mindig. A teremben csak a személyzet szuszogását lehetett hallani. A pincér vigyorogva nézett a prímásra. A cél előtt vagyunk, gondolta. Sniczler megsimogatta a hangszert, majd óvatosan az álla alá helyezte. A vonót lassú, ünnepélyes mozdulattal tette rá a húrokra. Ügy állt ott, mint Yehudi Menuhin. Visszafojtott lélegzettel várt mindenki. Na, most! Sniczler behunyta a szemét. — Koncentrál! — "súgta izgatottan a kávésnő. A pincér bólintott, és izgatottan várta, hogy Sniczler elkezdjen játszani. A személyzet egy ' perc múlva mozgolódni kezdett. — Mi lesz már? — türelmetlenkedett a kávésnő. Sniczlert már semmi sem zavarta. Arca átszellemült, pocakos alakja méltóságteljesen megnyúlt. Mozdulatlanságát néhány verejték- csepp zavarta meg, amint eszeveszetten rohant végig az orrán. Sniczler a zenére figyelt, amit egyedül és kizárólag csak ő hallott. Sniczler teljes lényével hegedült. Hazai táj, magyar ecsettel (Fotó: Szabó Sándor) ízelítő a világjárás hangulatá bői
