Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-15 / 269. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. november 15., kedd Egy hét... Szophoklesz — mindenkinek? Az athéni demokrácia virágkorának egyik legkiemelkedőbb drámaírója volt az a Szophoklesz, akit nemcsak hosszú élettel, szerencsés körülményekkel — igen módos családból származott —, hanem átlagon felüli tehetséggel és sikerdömping- gel ajándékozott meg a sors. Huszonnyolc esztendős korában jelentkezett első művével, s már ezzel megszerezte a legkiválóbbaknak járó elismerést. Mindig ott volt az élvonalban, második díjnál alacsonyabb szintű méltatásban soha nem részesült. Valóságismerete, lényeglátása majd 2400 év távlatából is elbűvölő. Szerette városát, vonzódott a fennálló rendhez, mégis észrevette .a hanyatlás felszín mögötti jeleit, mesteri érzékkel tapintott rá az ellentmondásokra. Ez az alapállás szülte — többek között az Aiaszt, az Antigonét, az Oededipus — ezt a helyesírásmódot Babits Mihály használta, javasolta — királyt. Az embert csodálta, s arra törekedett, hogy érzékeltesse, felvillantsa a lélek titkait. Munkái ezért hatnak ma is időszerűnek, modernnek. Akkor is, ha sok szállal kötődnek az alkotó korához. Valószínűleg az utóbbi mozzanatok nehezítik megértését, hiszen feltételezik azt, hogy az atomkori ember alaposan ismeri a hajdani társadalmi viszonyokat, a vallásos hiedelmeket, a görög mitológiát. Csak dicsérhetnénk a tévé kezdeményezését, azt, hogy elkészítette a szerző hattyúdalának, a halála után bemutatott Oedipus Kolonos- ban című tragédiának képernyőre vitt változatát. Mégsem tehetjük, mert a vetítést főműsorban oldották meg, azaz milliókat akartak arra „kényszeríteni”, hogy más híján ezt a produkciót nézzék meg. Ebben az esetben a jószándék tévútra vezetett, mert a tájékozatlan nagy- közönség megriadt a számára bonyolult gondolatkörtől. A műsor egy felkészült, humán hangoltságú értelmiségi rétegnek, azaz viszonylag szűk körnek szólt. Ez a gárda élvezte a feldolgozást, s még azt is észrevette, hogy az egykori művész milyen tökéletes rajzát adta az öregségnek, hangsúlyozva, hogy ekkor nem válunk hűvösen bölcs- csé, ekkor is gyötörnek indulataink, szenvedélyeink. Rangjának megfelelően méltatta Mécs Károly hibátlan alakítását, akinek le kellett mondania a szemek által kínált jellemfestés és lélek- ábrázolás lehetőségeiről, vak Oedipusa mégis tökéletesre formálódott. Értjük a közművelődési jellegű nekibuzdulást, de a csakazértis okítás sajnos csak ellenérzést szült. Szophoklesz ugyanis mindenkihez szól, de csak akkor beszédes, ha „tolmácsokra” talál, akik türelemmel „fordítják le” mindmáig időszerű mondandóját. Rájuk nem volt szükség Hellasz fővárosában, most azonban hiányultuk őket... Egészen más lett volna a helyzet, ha a kettes csatornára szorul ez a figyelemreméltó bemutató. Akkor valóban kamatozott volna az az igyekezet, amely így majdhogy teljesen kárbeveszett. (pécsi) Műsorszerkesztés — hazai módra Nem értem, bizony isten nem értem. Olyan tévéjátékokat, filmeket vetítenek a televízió első programjában fő műsoridőben, amit ha jobban belegondolnának,, a 3-as csatornán éjfél után sem mutatnának be. Elég egy Szerelmes sznobok vagy egy Fekete császár, s az élettől is elmegy szerencsétlen nézőnek a kedve. Ellenben szert tesznek egy kiváló csehszlovák filmkomédiára, azt pedig a második műsorban lehet megtekinteni — aki bírja cérnával, éberséggel — 9 óra után. A KÉPERNYŐ ELŐTT-------------------R észlet a nagy érdeklődést kiváltó, ismeretterjesztő jellegű Nagy Sándor nyomában című amerikai filmsorozatból. A képen James Mason, a narrátor Mondhatnánk azt is, azért került ilyen későre, mert korhatáros. Megnyugtathatom a gyermekeik erkölcsi fejlődését védő szülőket, hogy a szombat esti bohózatban, Az első férfiben körülbelül kétszer annyi malackodás volt. Egészséges, bővérű, népi humor tükröződött ebben a sorozatban, amelyet Hűtlenség szlovák módra címmel vetítettek. Egy falucska mindennapjait mutatták be a film írói, olyan tündéries bumfordi- sággal, hogy percenként hahotára fakadhatott a néző. Tanítani kellene ezt a fajta szellemességet, amely vaskos, de nem bántó, harsány, de nem rikító. Nagyon nehezen vártam ki mindhárom alkalommal a kezdés időpontját. De hogy „bagolykodtam”, végül is nem bántam meg. Nálunk, ha az „egyszerű emberek” életéről szólnak, mindig unalomba csúsznak át. Elég, ha a 78-as körzet poros „kalandjaira” gondolunk, vagy a Szegény Dániel nyögvenyelős szellemeskedésére. A szlovák film alkotói arra jöttek rá, hogy a szereplőknek fontos a saját életük, s ezáltal izgalmassá válhat a közönség számára is. A jól megírt történetet kitűnő színészek, ügyes hanghatások tették még szó- rakoztatóbbá. Csak abban reménykedhetünk, hogy valamikor megismétlik ezt a sorozatot. • Ráadásul olyankor, mikor sokan láthatják. (gábor) Színházi levél Csak pislákolt az a láng Jó ez a gyöngyösi közönség, állapítottam meg az előadás végén. Hálás és udvarias. Hányszor tapsolta ki a függöny elé a színészeket? Pedig azt sem állíthatom, hogy lázba hozta volna a nézőtéren ülőket Patrick Hamilton Gázláng című bűnügyi története. A történet sem. Annyi már a krimi körülöttünk, hogy mindannyian szakértőknek számítunk ebben a műfajban. Nagy biztonsággal vagyunk képesek megkülönböztetni az igazi bűnügyet a csak annak maszkírozott történettől. Igaz, meg is bocsátjuk a gyengécske eseménysort a szerzőnek is, a színésznek is, ha van legalább egyetlen rokonszenves figurája a darabnak. Lásd Petrocellit vagy pipás, kalapos francia barátját, akit tulajdonképpen angol színész tett népszerűvé a tv-ben hosz- szú sorozaton át. De mit kapott a néző a József Attila Színház gyöngyösi vendégjátékában? Mindenekelőtt egy sor reményt, amit élesztgetett benne Káldi Nóra, Káló Flórián és Tolnai Miklós neve. Az előadást megelőző napokban és időkben, mert az előadás alatt és után már ezek a remények is elhalványultak, mint azok a bizonyos gázlángok a színpadon a szerző instrukciói nyomán. Pedig az előbb felsorolt színészek képességét, szakmai felkészültségét, színpadismeretét aligha kell bizonygatni bárki előtt. Gyanítom, a rendező, Maár Gyula utasításai szerint élték „élettelen” szerepüket a színfalak lekerítette mini-világukban. Azt is feltételezem, hogy az angol környezet sugallta az „angolosra vett” játékmodort: egyfajta flegma, szplines magatartást, a sokat emlegetett fanyar humor felélesztését. El kellene már oszlatni végre egy tévhitet. Nem igaz, hogy az angolok flegmák. Tessék csak megkérdezni azoknak a városoknak a rendőrségét, amelyekben valamilyen kupa-találkozón vett részt a szigetországi futball valamelyik „aranylábú” tizenegye. Jellegzetesen fanyar humoruk is az érzékenységüket leplezi. Csupán veszedelmek idején igyekeztek megőrizni a „hidegvérüket”. De egy bűnügyi történetben, három felvonáson át úgy beszélni, mintha egyetlen hangmagasságot ismernének, olyan ritmust adni minden mondatuknak, mintha metronóm kényszerítené erre őket... ? Ez bizony — unalom. Az előadásnak azok voltak a legjobb percei, amikor „kizökkentek” ebből a sablonból és elragadta Káló Flóriánt az indulata, és az a „kilépés” átragadt a többi szereplőre is. Különben... Divat a pislákoló lángocska a színpadi játékban, nálunk, az utóbbi időkben. Pedig... A színész akkor él a színpadon, ha lángolhat, ha a tűz hevítheti, akár visszafojtott indulatokban is. A néző erre vár. Különben — udvariasan tapsol kedvéit színészeinek. G. Molnár Ferenc Munkára nevelés a Hevesi Kiegészítő Iskolában Termelőmunkáért érdemjegy (Tudósítónktól) A kisegítő iskolák gyakorlati-foglalkozás tantervében már a 6. osztálytól szerepel a „Bevezetés a termelőmunkába” témakör. Az eredményesség érdekében minden olyan munkalehetőséget igénybe lehet venni, amely hosszabb időn keresztül ugyanezen a munkaterületen a teljesítmény fokozását segíti. A Hevesi Kisegítő Iskola nevelői kidolgoztak egy új módszert, amely szerint a munkafolyamatot két részre bontják. Az egyik mezőgazdasági, a másik ipari jellegű. Amíg az időjárás megengedte, — a 7—8. osztályosok — a gyakorlati órákon kint dolgoztak a földeken. Segítettek a paradicsom, az alma, a szőlő betakarításában. A normát természetesen e korosztály fizikai erőnlétéhez igazították. A tanulók teljesítményük után érdemjegyet kaptak, de ösztönzően hatott a munkájuk után fizetett összeg is. A hetedikes tanulók év végi kirándulásra gyűjtöttek. A nyolcadikosok személyre szóló takarékbetétkönyvbe helyezik a kapott összeget, mely egyénenként 1500—2000 forint, s ballagáskor „útravalóként” kapják majd meg. Az iskolának szocialista szerződése van a tarnaszent- miklósi Metalloglobusszal. Ennek keretében a vállalat főleg a téli időszakban színesfémet biztosít válogatásra, szétszerelésre. Ennél a munkánál is folyamatosan mérik és értékelik a tanulók teljesítményét. Az őszi mezőgazdasági munkák során az intézmény az 1983-as évben is szép eredményt ért el. Az iskolák közötti versenyben a 2. helyen végeztek. Szőke Emil Üj típusú szociális intézmény Az Egészségügyi Minisztérium a napokban útmutatót adott ki az értelmi fogyatékosok napközi otthonainak megszervezésére. Miként a minisztérium illetékesei elmondták, javasolták a megyei tanácsoknak, hogy útmutatásuk szerint szervezzék meg az értelmi fogyatékos gyermekek és felnőttek napközi otthonait. A népesebb településeken — ahol legalább 15—20 családban él olyan értelmi fogyatékos, akinek gondozását igénylik — létesítsenek ilyen otthonokat. Ezeket valamelyik intézményhez, lehetőleg az egészségügyi gyermek- otthonokhoz vagy az értelmi fogyatékosok szociális intézeteihez kapcsolva integrálva hozzák létre, s gyógypedagógusok, pszichológusok, szociális szervezők, szakképzett ápolók, gondozók foglalkozzanak az itt gondozottakkal. Ennek az intézkedésnek az a célja, hogy elősegítsék a fogyatékosok értelmi ^képességének, beszédkészségének fejlesztését, egészségi állapotának megfelelő foglalkoztatását, beilleszkedését a közösségbe, másrészt köny- nyítsék a fogyatékosok szüleinek, gondozóinak terhét. A minisztérium azt az útmutatást adta a tanácsoknak, hogy ezekbe a napközi otthonokba azokat a súlyos fogyatékosokat fogadják be. akik nem vehetnek részt a kisegítő oktatásban, de ki tudják szolgálni magukat, képesek közösségben tevékenykedni. Ez ideig Tatabányán, Debrecenben, Szegeden, Egerben, Pécsett és a fővárosban létesítettek ilyen intézményeket. ' A szakemberek véleménye szerint ugyanis a családi környezet kedvezőbb a fogyatékosok f ej lődése s zem - pontjából, mint a bentlakásos intézeti ellátás, ezért elsősorbán a napközi ellátás feltételeit kell megteremteni a családban élő fogyatékosok számára. ■n wtt • ira—a—a—iPiTin i1 iiwn i»— /"Nszkin kinyitotta az ^ igazgatói szoba ajtaját: — Hívatni tetszett? — Igen. Kerülj beljebb — helyezkedett el kényelmesebben a fotelban a direktor. Meséld el, hogyan sikerült elhelyezkedni a kísérletezési osztályon ... — Ezt meg hogy érti? — mondta vidáman Oszkin. — Egyetértésben a szociológusok tanácsával, a mai naptól a magázás helyett áttértem a tegezésre, függetlenül a hivatali rangtól és beosztástól, nem véve figyelembe a kor- és a nemek közötti különbséget sem. A szociológusok előrejelzése szerint ez a változtatás nagy eredményeket fog hozni a munka termelékenységének a javulásában. Jó hatással lesz a munka hatásfokára, és minőségjavulást is fog eredményezni. — És önnek személy szerint mit jelent a tegezés? — érdeklődött az igazgató. — Hát ezt meg hogyan értsem? — csodálkozott Oszkin. — Ettől nem függ a kísérletezés! — Az igaz — egyezett bele az igazgató. — De ha a többieket tegezed, akkor miért magázol engem? — Hát hogy is mondjam — vált óvatosabbá Oszkin. — Valószínű megszokásból... — Rendben, akkor most rögtön kezdjél tegezni — ajánlotta a direktor. — És mit is mondjak — kezdte Oszkin. — Ami jólesik — húzta fel a vállát az igazgató. — Jesztignyejeva szabadságra akar menni. Engedjem, vagy most mégse? — kérdezte egyszuszra Oszkin. — Ha nincs rá szükség, akkor engedd — mondta az igazgató. — Rendben, akkor megegyeztünk — felelte Oszkin. — Elengedem. — De hol volt a tegezés? — kezdett mocorogni az Anatolij Ejramdzsan: Kísérte tezés igazgató. — Ne húzd az időt. — Piscsikovné szisztematikusan elkésik, mit csináljak vele? — kérdezte gyorsan Oszkin. — Meg kell fegyelmezni — egyezett bele a direktor. — De ki mondja meg neki? No ki? — Az igazgatóság, magától értetődik — hangoztatta válaszul Oszkin. — Hát ki nálunk az igazgató? — kérdezte az igazgató ... — Minden valószínűség szerint nem én! — tért ki a válasz elől Oszkin. — Hanem akkor ki?! — felelősségre vonóan kérdezte az igazgató. — Az, aki az igazgatói székben ül — felelte a világfit játszva Oszkin. — Tehát én?! — mondta majdnem felkiáltva az igazgató. — Természetesen! — felelte örömmel Oszkin. — Nem lett volna egyszerűbb, ha azt mondod: te, igazgató elvtárs — mondta morogva az igazgató, miközben a térdén dobolt az uj- jával. — De hát ezt mindenki tudja — húzta fel a vállát Oszkin. — Helyes. — Az igazgató ivott egy korty vizet, igyekezett megnyugodni. — De én tőled akarom hallani azt a mondatot, amelyikben határozottan tegezéssel fordulsz hozzám. Rögvest megbüntetlek Oszkin, ha nem mersz letegezni! — A te szócskát a fogai közt szűrte az igazgató. — Ráadásul a kísérletezés szabotálásáért. — Én mindenkivel áttértem a tegezésre. És a kollégák is mind visszategeznek — próbálta tisztázni magát Oszkin. — Akkor nekem miért nem mondod, hogy te? — kiabált az igazgató. — Miért nem mondom? — csodálkozott Oszkin. — Mondom én. — Na halljam — biztatta az igazgató. — Gyerünk, bátran. — Azt beszélik, Sibajev elkezdett legyeskedni Zi- najda Nyikolajevna körül. Már le is tegezte — mondta Oszkin. — Már majdnem botrány lett belőle... A hölgynek ugyanis van férje... — De hát én legyesked- tem körülötte? — kérdezte ingerlékenyen az igazgató. — Minek Itt óvatoskodni? — Hogyhogy minek? — • csodálkozott Oszkin. — Az igazgató nem ... i— Mi nem? — förmedt rá Oszkinra az igazgató. — Ám legyen férfi — mondták fel Oszkin idegei a szolgálatot. — Legyél akkor csábító! — kiáltotta Oszkin az arcába az igazgatónak, és kisietett a szobából. — Kell nekem élenjárni — morogta Oszkin az orra alatt, miközben visszatért a saját irodájába. — Mégis csak rendes ember ez az Oszkin — elégedetten gyújtott rá szobájában az igazgató. — Ilyen beosztottakkal, érdemes dolgozni ... Azzal lenyomta a gombot, és a belépő titkárnőnek mondta: — Küldje be a következőt, a szabványosítási osztály vezetőjét. Fordította: Sigér Imre
