Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-08 / 238. szám
A krapek úgy vonult ki a teremből, unott mozdulattal maga után engedve a csapóajtót, mint a hajdanvolt neandervölgyi vadász, miután dolgát végezvén a törzs asszonyaira hagyja a ledöfött szarvast. Ledöfni az ő dolga, cipelni, felbontani, az már az asz- szonyoké. A kis csaj úgy botorkált lelombozódva a fölényes krapek után, hogy majd hókon vágta a visszacsapódó ajtó. Válla kissé megroskadva, léptei csusszanó- sak, mintha vonszolná maga után azt a bizonyos ledöfött szarvast. A kis csaj ment tisztelettudóan a krapek után, mint neandervölgyi őseinek asszonyai egykoron, akik még alig emelkedtek túl a nőstény állapoton, hogy majdan nővé nemesedjenek. Hiába ez a világ rendje: elől a krapek, utána a csaj. A fáma úgy tartja, már nem sok kellett ahhoz, hogy a királyné rútul és a földön végezze fenséges életét. Ott feküdt összeesve az ágya előtt, fűzője oly szorosra húzva, hogy elájult emiatt és, ím ott fuldoklik a grandok és az udvarhölgyek gyűrűjében. A királyné fuídoklik, azok meg kezüket tördelik, látván, mint közeleg a szörnyű vég. Am hozzányúlni senki sem mer. A spanyol etikett szerint a királyné testéhez a királyon, az ezzel megbízott udvarhölgyön kívül senkinek sem szabad. Még az orvosnak sem. Aki vét ez ellen, aki ujjal is érinti a királynéi testet, felséggyalázást követvén el, feje vétetik. Ezért hát a fuldokló, haldokló királyné ott az ágy előtt a földön, s ezért a riadt kéztördelés körötte, mert se udvarhölgy, se király, de még orvos se a közelben. A • távolban sem. Ki bolond hát megsérteni a spanyol etikettet, cserébe a fejéért? Mígnem egy lovag merészen, a riadtan felmorajló udvaroncok gyűrűjéből kilépve, egyetlen mozdulattal megoldja a királyné övét, s a következő mozdulattal az ágyra helyezi a máris könnyebben pihegő asszonyi testet. A királyné még kettőt sem pihegett, ám a lovag máris usgyi le a lépcsőkön, be a királyi istállóba, fel a nyeregbe és a legvadabb vágtába vitte az irháját, s felette egyszem fejét túl árkon-bokron és országhatáron keresztül. Mert ugye a királynőt megmentette, de mint mondtam volt, oly mértékben megsértette ezzel az etikettet, hogy a király hálából kénytelen Ifitt volna lenyisszantani a fejét. Hiába, ez volt a világ rendje: királyné egyedül az ágyon, megmentve, a lovag, a megmentő, egyedül túl a határokon, végeredményben ő is megmentve. A neandervölgyi és a spanyol etikett között meglehetősen feltűnő az eltérés. Az ég mentsen meg mindkettőtől. Dehát emberi társadalomban élünk, az egymás mellett élést, nemre és korra való tekintettel, szabályozni illik és kelletik. Nem tagadom, őseink neandervölgyi rendszerében is volt — hogy úgy mondjam — illemkódex, amely praktikusan és hűen fejezte ki a társadalom akkori állapotát, a gazdaság fejlettségét, a szükséges voltát a rendnek a fennmaradáshoz. (Minthogy azt sem tagadom, ma már nem fogadóm szívesen azokat az illemben, a társadalmi együttélésben oly bőven tapasztalható idejétmúlt jelenségeket, amelyek a Neander- völgy horda világának életét és szokásait tükrözik. Mint ahogyan a magasságos ég mentsen meg nemhogy a spanyol, de a hajdanvolt úri Magyarország illemkódexétől is. Amely nem elősegítette, de megnehezítette az emberi érintkezést és lehetetlenné tette szinte az osztályok, a társadalmi rétegek normális kapcsolatát. A férfi és a nő egészséges viszonyát is a többek között. Teljességgel egyetértek azzal, hogy korunk enújere, ezen belül a fiatalság fütjS^ön, minthogy fütyül is a felesleges szokásokra, hagyományokra, egyértelműbben és célratörőbben viselkedik, akár szerelme, akár társadalmi be-, és elhelyezkedése végett kelletik a szükséges lépéseket megtennie. Az orrabukós kéznyalás, pardon, kézcsók, a pihegő női báj nyafogá- sa oly idegen korunktól és benne tőlem is, mint egy marslakó nyájas mosolya. De azért ez a krapek, meg az a kis csaj... Hát azért mégis csak kellenek valamiféle normák az emberek között, és nem is csak azért illik illedelmesen e szabályokat megtartani és megtartatni, mert akkor mások, az idősebbek jólneveltnek tartanak. Az sem mindegy, persze, hogy közösségemnek, környezetemnek mi a véleménye rólam, de még kevésbé lehet közömbös, hogy ezek a normák keretet és teret adnak. Hogy velük és általuk szebben éljek, hogy a kedves kedvesebb legyen, a szerelem édesebb, tetteink emberiebbek. Nem azért illik csak előre engedni a nőt — legyen az kislány, nagylány, vagy nagymama — mert karatézik a csaj és esetleg kupán vág a neveletlenségért, hanem azért, mert a nőt tisztelem benne. Nekem az is jó, hogyha megegyezünk a nők társadalmával, s ezentúl mi leszünk a gyengébb nem, nekünk, nekem nyitnak majd ajtót, engednek előre, s kezdik ők rendre az udvarlást. Megegyezés az egész, csak tartsuk majd bér — A dolog nem is ott, vagy abban bosszantó, hogy megyek ki az ajtón, és jön be a srác, s miután sen be- és előre is megy. Nem azért, mert szemtelen, nem, mert „ilyen ez a mai fiatalság”, vagy mert provokálni akarna tán, hogy valóban erőm teljében vagyok-e, s ha igen, hát akkor is mit ér ez az erő... Nem! Fogalma sincs egyszerűen arról, hogy ez nem illik. Hogy ez mo- dortalanság, hogy ez sokak szemében kihívó szemtelenség. A nő kullogjon hátul, álljon a buszban előttem, az öregebbség állapota még nem jog, hogy eldöntse, ki mehet ki előbb, vagy jöhet be az ajtón. És a dolog itt és ebben bosszantó, azaz, dehogyis bosz- szantó: mélyen elgondolkodtató. Iskola, szülők, senki sem figyelmezteti a gyereket, a fiút és a lányt, hogy megadja és megkövetelje a cafrangok, sallangok nélküli, de emberi kapcsolatokat kifejező illemszabályokat? Tudom jól, a mai világunkban elképzelhetetlen, hogy egy királyné, legyen az csak bálkirálynő is. érintetlen maradjon, ha egy elképzelt fűző okán összeesik bármely ágy előtt is. De azt miért tartsam elképzelhetőnek, hogy le* lombozódott ki6 csajok kosi ássanak a máié srácok után, ma amikor nem kell attól tartani, hogy az elöl lépegető vadásznak szüksége van mind a két szabad kezére a zsákmány és a horda védelmére. A kést nem azért nem illik lenyalni, mert az nem éppen esztétikus látvány, hanem mert veszélyes, elvághatja vele az ember a nyelvét. Az illem szabályai mögött mindig okszerű és társadalmilag szükségszerű igényeket kell keresni. A férfi és a nő, az ember és az ember viszonyát illetően is. Ezeket a viszonyokat az adott társadalom igényei szerint szabályozni illik, hogy tudni lé-~'r hessék: mi illik. erom teljében lévő férfi vagyok, hát természetesen én állok félre az útjából. A gyengét az ilyesmi Például a hölgyet, mégha az felbosszantja és biztosan nekimegy kis csaj is, csak előre engedi egy az udvariatlan kölyöknek. Én nem, férfi, ha nem akar ázott, szürke én félreállok, és udvariasan be-, krapek maradni, és előreengedem és ő természete„Kedvencek" ......Szenta, az ir szetter úgy tudott rám nézni, mintha ember lett volna. Borostyán színű szeméből szeretet és bizalom sugárzott felém. Ha halkan odaszóltam neki, a térdemre fektette a fejét, s úgy maradt mozdulatlanul, amíg csak cirógattam...” (Koch-Kostersitz, Manfred) Felvételeink Andornaktályán. az országos rókafogó-versenyen készültek. (Fotó: Tóth Gizella)
