Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-08 / 238. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. október 6., szombat I* A hatvani—selypi cukorgyár most, hogy beindult a szezon, naponta 3000 tonna cukorrépát dolgoz fel. Vra- becz Mátyástól, az igazgatótól megtudjuk, hogy ennek a mennyiségnek Heves megye mindössze tíz százalékát adja, a többi Szolnok, Bács- Kiskun, aztán Pest és Nóg- rád megyéből érkezik. Ebben az évben 600 ezer tonna cukorrépa feldolgozását tervezik és 70—73 ezer tonna cukorrépára számítanak. — Ennyi már megtenné — mondja az igazgató —, de egy löszhát, az biztosan jobb lenne... — .. .továbbá az is, ha nem száz kilométerekről kellene a gyárba szállítani a répát. — Az átlagos távolság 140 kilométer... — Ezek szerint elődeink, akik közel száz esztendővel ezelőtt ide építették a gyárat, nem voltak valami körültekintőek. .. A technológiai üzem, avagy: a cukorkészítés boszorkány- konyhája — Dehogyisnem. Tudták ők, hogy mit csinálnak, csakhogy akkor, hogy úgy mondjam — más volt a vonzási körzet... Az viszont tény, hogy a gyár valóban meglehetősen öreg de azért igyekszünk, a lehetséges határokon belül korszerű termelésre törekszünk, így állítjuk elő az ország cukorkészletének 15 százalékát. „Így” — mondotta az igazgató, és mi megnéztük, mit is jelent ez... m cwm m* ■ í És amiért minden történik: golják: Szentgyörgyi 1st itt a kész cukor. Akik csoma- vánné és Tóth Mihályné (Fotó: Perl (Márton) Az első benyomás: fő, fortyog, zakatol és súlyos édeskés illatokkal tömített levegőjével szinte fojtogat az üzem. Deák József termelési osztályvezető névsze- rint „bemutatja” a hatalmas cukorfőző üstöket, de hogy igazán végig tudjuk követni azt az utat, amit a répa a cukorrá válásig megtesz, ahhoz bizony szükségeltetne néhány tanfolyam... így aztán csak ámulunk, hallgatunk, hümmögünk, s járjuk a cukorkészítés boszorkánykonyhájának rejtélyes útjait. Vákuumok, centrifugák, kioldó oldat, melasz... — kavarognak fejünkben az idegen, vagy ritkán hallott kifejezések, de annyit meg jegy zünk, hogy a főzésből származó sűrű lé több kilométer utat tesz meg, míg cukor lesz belőle, és mellékterméke, a melasz is sok cukrot tartalmaz. — De azért biztosan kifizetődő mesterség a cukor- gyári munka? — kérdezzük Maksa István cukorfőzőtől. — Csak úgy, mint a többi — feleli, majd elmosolyodik: — Tudják, mi azt szoktuk mondani, hogy mokkából nem lesz Mekka, aki meg akar gazdagodni, jobban teszi, ha más zarándokutat választ, ha ugyan értik, mire gondolok...? Azt mondjuk: igen, s ezzel — számunkra — véget ér a (cukor)répa furcsa útja... B. Kun Tibor Ebben a munkában arról a folyamatról kívánunk beszámolni az érdeklődő olvasóknak, amelynek során a földből kikerülő cukorrépából cukor lesz. Természetesen az egész bonyolult cukorgyári technológia leírására nem vállalkozhatunk, de riportunk ismerteti a termelőszövetkezeti elnök, a traktros, az igazgató és a munkás véleményét, álláspontját erről az édes-kesernyés ízű, illatú feladatról. Ügy véljük, ez most két szempontból is időszerű. Egyik az, hogy megkezdődött és tart a cukorrépa gyári feldolgozása, a másik pedig mindenkit közelről érint: drágább lett a cukor. Induljunk el tehát a répa furcsa útján. Mert, hogy kissé furcsa, az Lehoczki László termelőszövetkezeti elnök szavaiból egyértelműen kiderül. A 6800 hektáron gazdálkodó vámosgyörki „Egyesült Barátság” Tsz. nem tartozik megyénk legnagyobb cukorrépa termelő mezőgazdasági üzemei közé: idén 250 hektárt szántak erre a növényi kultúrámény, úgy 17,5—18 cukorfokkal, ez utóbbival nincs semmi baj. .. — Hanem...? — Nézzék, én harminc éve taposom ezt a szakmát, de ilyet még nem tapasztaltam: a létező legkötöttebb földbe vetettünk, és ami itt, a mi vidékünkön — a csá- nyi határban — a legmélyebb is, és ennek dacára kifújta a szél. Homokon már láttam ilyet, de itt...?! Egy szó, mint száz: majdnem az egészet újra kellett vetnünk. — Vagyis: már kezdetben dupla kiadás és semmi öröm? — Annyi bizonyos, hogy nem sok kedvünk volt viccelődni. Ráadásul a tenyész- idő alatt egyetlen egyszer sem ázott meg a ,.szerencsétlen”, és ennek dacára ennyit ad... Én nem akarok szakmai kérdésekbe bonyolódni, de a cukorrépa tulajdonképpen nem növénytermesztési, hanem legalább ennyire kertészeti kultúra, intenzív művelést igényel, és azt meg is hálálja. így például az öntözést, de azt nagyon. — Önök öntöztek? — Mi...?! Mióta az öntözési költségek a régi árnak csaknem tízszeresére emelkedtek, nem öntözünk. KépMolnár János cukoríőző üveglapon vizsgálja a cukor minőségét ra. Mellettük szól viszont, hogy nagyjából ugyanekkora helyen minden évben vetnek cukorrépát, hogy gazdag tapasztalatokkal rendelkezzenek ebben a témakörben, és hogy a termést innen aránylag rövid úton lehet a gyárba szállítani. — Kezdjük talán azzal, hogy egyáltalán érdemes-e a mai gazdasági körülmények közt cukorrépával foglalkozni? — Érdemes is, szükséges is — felel tömören az elnök, majd bővebben is kifejti véleményét: — Nézzék, a cukorrépa igen jó elővete- meny, nem talajzsaroló, és kiváló árpát kapunk utána. A mérhetetlen vegyszer-igénye viszont katasztrofális. Mi éppen ezért már korábban úgy döntöttünk, hogy az alapvegyszerezés után minden jogosult tagnak kiadunk 4000 négyzetméter (0,4 hektár) cukorrépát. Ennek gyommentességéért, — amelyet megadott határidőn belül kell „produkálni” — ki-ki egyénileg felelős. Ez az alapkritérium. Ezek után hadd térjek vissza a kérdéshez, hogy megéri-e...? Nos, mint mondottam, megéri, különösen azokon a helyeken, ahol legalább 40 tonna hektáronkénti termést tudnak elérni, 16 cukorszázalékkal. Nos, talán mondanom sem kell. ez a hely nem mi vagyunk. (Hajdú-Biharban, pl. Kaba környékén ennél sokkal jobb terméseredmények is születnek.) Itt, nálunk most 23—24 tonna lesz az eredzeljék el ezt a lehetetlen helyzetet: saját területünkön kialakított, közel kétmillió köbméteres víztározónk van, és ezután nekem ugyanannyit kell fizetni, mintha teszem azt, a csatornából, a Dunából vagy a Körösből vagy bárhonnan, idegen helyről hoznám a vizet. De hogy a saját vizemmel való öntözésért ennyit fizessek...?! — Ilyen aztán nincs... Lehóczki László hirtelen jön indulatba, de néhány nagy lélegzet után meg- nyukszik. Egészen más hangon mondja: — Pedig, ha csak kétszer, úgy 30—30 milliméterrel meg tudtam volna öntözni...! így is, szegény, amit tudott, adott. Szóval: nem öntözünk, a kutya sem öntöz. Pedig Csongrád, Szolnok megyében — mit lehetett és kellett volna öntözni! És ezek után természetesen csökkent a répa jövedelmezősége, és nálunk aligha lesz nyereséges, bár, most, hogy felemelték a fogyasztói árakat, kicsit biztosan löknek majd a termelőin is... Egyébként, nem tudom, hallottak-e már róla: nálunk 120 ezer hektár répa az, ami megtermi az ország szükségletét, egy hektáron a szükséges 90 ezer tővel. ★ Vadnyulat riaszt a kitűnő répafelszedő gép, a HER- RIAU. A nyúl rémülten menekül, hatalmasakat szökken, majd eltűnik a zöld levelek tengerében. Még készül néhány felvétel, azután elköszönünk a traktorostól. Kaszab László, a traktoros kedvtelve néz utána, majd a tárgyra térünk. — Hogy nevezik ezt a részt, ahol most vagyunk? — Ez bizony kicsit bonyolult, nem is tudom, hogy van-e valami külön neve... Ügy mondanám inkább, hogy atkári tábla a csányi út mellett, de mi a vámosgyörki tartományhoz tartozunk. — Elégedett a géppel? Hosszú az út, mit cukor lesz belőlük. Minden harmadik veszendőbe megy Már a gyárban vagyunk. A beérkező cukorrépát vízágyúval tisztítják meg a szennyeződéstől — ilyen „kis” nyomáson A kristálycukor kristályai a „cukroszkóp” alatt — Ezzel? Ezzel igen. Jó gép, most három éves, és ezek a francia gépek, úgy mondva: jobbak. Akarják látni, hogy működik.. ? Ez itt az előfejező, ez levágja a levelet, utána, ez a széles gumilapát letisztítja a répafejet, azután a kések levágják a koronát. Ezek pedig itt, ezek a hosszú, befelé hajló pengék a feszítő kések — összesen hat pár —, ez igazság szerint megy a répa mellett, csíkot húz utána, aztán a forgótárcsa megmozdítja, kilazítja, a két, egymással szembe forgó gyűjtőkosár pedig kiemeli a földből. Végül pedig, itt, hátul ez a terelő rész, ezen jön ki rendre a répa, már ami... — Hogy értve? — Hogy? Hát úgy, ahogy mondom: ami kijön, az kijön, ami meg nem, az nem, az marad a földben. — De hiszen, az előbb azt mondta, jó ez a gép. — Jó, persze, de azért elég sok marad a földben, szétzúzódik, eszi fene... — Mennyi az az „elég sok”? — Gondolom, vagy 30 százalék. — De keresni azért lehet vele? — Ha dolgozik az ember... Én reggel 8 óra tájba fogok hozzá, és este 10—11 van, mire abbahagyom. Tíz óra hosszába vagy öt hektár féx- bele. Eddig mázsánként — mármint az átvett répa mázsájáért — 20 fillért adtak, de én is hagyok el. a felszedő is sokat, így aztán nem annyi pénz jön ki, hogy a guta megüsse az embert. Ha meg még hozzá a répa sem terem rendesen, akkor ugye, a pénz sem szaporít... Van vizünk, da nem öntözünk - Ami kijön, az kijön, ami nem, az nem - És a pénz, hogy szaporít...? - Mokkából nem lesz Mekka! A répa furcsa útja
