Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-30 / 257. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. október 30., vasárnap 7. LABDARÚGÁS Előjáték a rangadókhoz BIRKŐZŐTEHETSÉGEK Bajnoki éremszerzők A labdarúgó NB II-ben ma kerül sor a tizenötödik for­dulóra, amely ezúttal is tartogat csemegének ígérke­ző összecsapásokat. Elég, ha utalunk a DMVSC hódme­zővásárhelyi vendégjátéká­ra, valamint a feljövő Bé­késcsaba kecskeméti szerep­lésére. A listavezető Eger SE szurkolói alighanem er­re a két mérkőzésre figyel­nek oda leginkább a piros­kékek mezőtúri pályára lé­pése mellett. Az Eger SE az újoncnak számító — de régről ismert —, a játékosállományában változó Honvéd Szabó Lajos SE-t kapta vasárnapi ellen­félül. A mezőtúri 90 perc fontos — és remélhetően pontos — előjátéka lesz a soron következő egri rang­adóknak, hiszen egy hét múlva a Hódmezővásárhely, majd utána a DMVSC érke­zik ide. Előbb azonban te­kintsünk vissza, Csank Já­nos vezető edző mondta a Bakony Vegyész elleni 2-2- es döntetlenről: — Az eredmény tanúsítja, hogy hiányoztak a kénysze­rűségből nélkülözött kulcs­emberek, Bodolai és Csep- regi sérülés, Szilágyi a sár­ga lapok miatt, a helyükre bekerült Lengyel és Hor­váth mérkőzéshiánya kiüt­között, érthető okok miatt volt fáradt az azon a hé­ten negyedik találkozóját vívó Simon. A második fél­időben a középpályás sor szétesett, de felrónám a vé­dők számlájára, hogy a kri­tikus időszakban nem segí­tették a többi csapatrészt. Kiss Tibort azért hoztam le, mert róla már kezdett tá­madásokat indítani az őt őrző, könnyebb helyzetbe került beállós. Bérestől azt vártam, hogy visszajár majd a középpályára, ezt a fel­adatot viszont nem sikerült megoldania. Az utolsó má­sodpercekben bekövetkezett pontvesztés mindnyájunk számára tanulságul kell, hogy szolgáljon. Ma idegenben a jó kö­zéppályás sorral rendelkező H. Szabó L. SE ellen a szak­vezető pontszerzést remél. Annak ellenére, hogy akad­nak gondjai, a legnagyobb, hogy csütörtökön ismét ki­újult Csepregi lábsérülése, aligha szerepelhet. Hét köz­ben Lengyel és Varga ed­zésmunkáját főiskolai el­foglaltságuk megnehezítette. A Honvéd-csapat jelenlegi 16. helyezése és 11 pontja a kiesés szempontjából a ve­szélyeztetett zónába sorolja a gárdát. Minden bizonnyal küzdelmes mérkőzésre kész­tetik a listavezetőt, pontszer­zésük égetőnek tűnik. Az Eger SE csapata vasár­nap délelőtt utazik el Me­zőtúrra a következő keret­tel: Bartos, Szakmár, Be- recz L, Varga, Szert, Zsidai, Zágonyi, Horváth, Lengyel, Simon, Méhesi, Kiss Gy., Kiss T., Szilágyi, Sas, Béres és esetleg Csepregi. Az idei felnőtt és ifjúsági csapatbajnokságok időszaka következik birkózásban, ja­vában tart azonban még az érdekelt szakosztályokban az elmúlt hetekben rende­zett egyéni bajnokságok ér­tékelése. Mint arról a ver­senyeket követően szóltunk, az Eger SE birkózói az OB-k alkalmával — már csak a serdülő szabadfogás van hát­ra —•, 39 bajnoki pont mel­lett két arany-, egy ezüst­ös egy bronzérmet szereztek. Az éremszerzők közül — Szuromi és Szombathy után — most újabb két fiatal te­hetséget mutatunk be: Faragó József junior magyar bajnok Első éves ifjúsági verseny­ző létére, eggyel magasabb korcsoportban a junioroknál nyert kötöttfogású magyar bajnokságot a 48 kg-os Fa­ragó. Váratlan és kellemes meglepetést jelentő eredmé­nyével tulajdonképpen fe­ledtette azt a csalódást, amit az ifjúságiak bajnokságán okozott, ahol két forduló után kiesett. Aranyérmes versenye alkalmával kirob­banó formában birkózott, minden ellenfelét biztosan verte. A jelenleg harmad­éves szerszámkészítő tanuló Faragó 1977-ben kezdett bir­kózni, de aztán, mivel a fo­cizás akkor még nagyon csá­bította, két évet kihagyott. Mirkóczky József, majd Soós László volt az edzője, utána került Kun István kezei alá. Tavaly a serdülő magyar bajnokságon második lett, és kis súlya miatt is már ak­kor felfigyeltek rá a válo­gatott szakemberei. Fejlődése az idén töretlen volt, Kun József és Lakatos András irányításával to­vább erősödött. Több hetet töltött a válogatott keret edzésein, a nyáron Lengyel- országban 6. lett egy nem­zetközi versenyen. Egyelőre nincsen gondja a súlyával, hiszen valójában el sem éri a 48 kg-ot. Hosszú távon szeretne jó eredményeket el­érni a legalsó súlycsoportban. Ismeri a még meglevő hiá­nyosságait, azok mielőbbi kijavításáért dolgozik, edzői szerint egyre szorgalmasab­ban és tudatosabban. Molnár Gyula ifjúsági ezüstérmes A mostani egri fiatalok között alighanem Molnár a legszorgalmasabb bajnoki éremgyűjtő. Mint serdülő, már nyert magyar bajnoksá­got is, aztán két olyan év következett, amikor a bajnoki dobogó harmadik fokára léphetett. Az idén meggyorsult a fej­lődése, tavasszal kirobbanó erőben nyerte versenyeit mind kötött-, mind szabad­fogásban. Meghívták a válo­gatott keretbe, sokáig számí­tott első embernek súlycso­portjában, de aztán a Bp. Honvéd fiatalja, Ubranko- vics eléje lépett, ö előzte meg az ifjúsági kötöttfogású magyar bajnokságon is. így Molnárnak az ezüstérem jutott a 60 kg-ban. Az 1976 óta Andornaktá- lyáról bejáró villanyszerelő szakmunkásként jelenleg a Finomszerelvénygyárban pá­lyafutása során dolgozott együtt mindazokkal az ed­zőkkel, mint Faragó, de ő még Ludnay Józsefet. Tere- nyei Istvánt, Kállai Sándort is nevelői közé sorolja. Nagyon reméli, hogy jö­vőre is egyenletes lesz a fejlődése, a következő^ hó­napokban bele kell erősöd­nie a 65, majd később a 68 kg-os súlycsoportba. Fesztbaum Béla Reklám­(ki)fogás Felénk csak tudják, hogy a jó bornak is kell a cégér. Már az Eger—Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát mél­tán népszerű Márka üdítő­ital-családja is kap ebből. Jóllehet a ferencvárosi lab­darúgók őszi teljesítményére nemigen rímel a mezükön viselt felirat: MARKA. Néhány hónapja jelent meg az a rendelet, amely le­hetővé teszi a sportban az anyagi haszonnal járó rek­lámtevékenységet. A bázis­vállalatokat képviselő Rába és Videoton esete eddig is természetesnek hatott. Itt azonban csendesen megje­gyezzük, hogy az NB II-ben kitűnően szereplő Eger SE- nek egyik bázisa a borkom­binát. Ismert, hogy a labdarúgó- szakosztályok terheiből egy­re többet kell vállaniuk a csapatoknak. Elsősorban kö­zönségvonzó játékkal, né­hány hasznosítható ötlettel, mint például amilyen a rek­lámfogás. A Szolnoki MÁV MTE játékosai már hétről hétre szöveggel lépnek pá­lyára, mellükön olvasható: TOMI MOSÓSZEREK. Egerben a csapathoz meg­bízó kerestetik... Jó fogást! (budavári) Sportműsor Asztalitenisz: Megyei férfi csapatbajnokság; Bélapátfal­va—Füzesabony, Petőfibánya— Recsk, Eger II.—Karácsond, Sí­rok—Hatvan II.. Márkáz—Gyön­gyöshalász, Lőrinci—Karácsond II. Birkózás: Megyei úttörőolim­pia, Párád általános iskola, 11. Tájfutás: Eger Kupa, VI. for­duló. Reosk (Csákánykő) 11. Röplabda: Eger SE—Kaposvá­ri Vasas Izzó. NB I-es női mér­kőzés, Kemény Ferenc sport- csarnok, 10.30. Labdarúgás: Gyöngyösi SE— Váci Izzó területi bajnoki mér­kőzés, Gyöngyös. 13.30 (előtte 11.30-kor ifjúságiak), Kálmán. Megyei bajnokság (13.30); Po­roszló— Kompol, borsodi jv.: Heves—Gyöngyöshalász szol­noki jv., Heréd—Tárnáméra, Kocsis. Domoszló—Pétervására, Huszár. Mikófalva—Boldog, Mes­ter. Egri járás I. osztály (13.30): Andornaktálya—Tarnalelesz, No- vaj—Makiár, Bekölce—Felső- tárkány, Verpelét—Egerszalók, Egerbakta—Hevesaranyos, Szil­vásvárad-Istenmezeje. Gyön­gyösi járás (13.30): Gyöngyös­tarján—Adács. Csány—Nagyfü- ged, Visznek—Atkár, Nagyréde —Márkáz, Karácsond—Gyön­gyöspata. Hort—Abasár, Szűcsi— Visonta, valamint 11 órától Ecséd—Gyöngyösoroszi. Füzes­abonyi járás (14.00): Szihalom— Kisnána, Kápolna—Vécs, Mező- tárkány—Mezőszemere. Rózsa- szentmárton—Kál, Feldebrő— Besenyőtelek. Labdarúgó-h A labdarúgó NB I. szombati fordulójának délutáni ered­ményei : Vasas—Volán 2—1, Ferencváros—Zalaegerszeg (Kecskeméten) 0—2, Csepel—Ü. Dózsa 0—0, Pécs—Bp. Honvéd 1—1, Haladás—Tatabánya 1—2, Szeged—Nyíregyháza 2—0. ★ Az egri járási bajnokság legutóbbi fordulójának ered­ményei. 1. osztály (zárójel­ben az ifjúságiak): PAKÜ- SE—Andornaktálya 1—0 (8— 2), Hevesaranyos—Szilvásvá­rad 1—1 (4—1), Egerszalók —Egerbakta 4—0 (4—1), Fel- sőtárkány—Verpelét 8—0 (2— 1), Makiár—Bekölce 5—3 (4—0), Tarnalelesz—Novaj 1—I (1—1). A bajnokság ál­lása: 1. PAKÜSE 17, 2. Is­tenmezeje 16,. 3. Tarnalelesz 15, 4. Makiár 15, 5. Novaj 13, 6. Egerbakta 11, 7. Eger­szalók 11, 8. Felsőtárkány 8, 9. Hevesaranyos 8, 10. An- domaktálya 8, 11. Szilvás­várad 5, 12. Bekölce 3, 13. Verpelét 2 ponttal. Ifjúsági­ak: 1. PAKÜSE 18, 2. Heves­aranyos 17, 3. Felsőtárkány 16, 4. Tarnalelesz 15, 5. No­vaj 12, 6. Verpelét 11, 7. Makiár 9, 8. Istenmezeje 9, 9. Egerbakta 8, 10. Egersza­lók 8, 11. Bekölce 4, 12. Szil­vásvárad 4, 13. Aindornaktá- lya 1 ponttal. A füzesabonyi járási baj­nokság 6. és 7. fordulójának eredményei: Mezőtárkány— Kisnána 2—3, Rózsaszent- márton—Kápolna 4—2, Fel­debrő—Vécs 9—0, Sarud— Kál 4—0, Besenyőtelek—Me­zőszemere 3—0, Szihalom szabadnapos volt. Szihalom —Rózsaszentmárton 5—2, Kál —Besenyőtelek 1—1, Kisná­na—Sarud 0—2, Kápolna— Mezőtárkány 4—0, Vécs sza­badnapos volt. A Mezősze­mere—Feldebrő mérkőzést későbbre halasztották. Az élmezőny állása: 1. Sarud 7 6 — 1 21- 5 12 2. Besenyőtelek 7 5 1 1 24- 8 11 3. Szihalom 8 5 — 1 18-16 10 ★ A gyöngyösi járási bajnok­ság legutóbbi fordulójának eredményei, zárójelben az if­júságiak: Adács—Szűcsi 5—1 (3—1), Gyöngyösoroszi—Gy.- tarján 1—0 (1—0), Abasár— Ecséd 3—0 (3—0), Gyöngyös­pata—Hort 3—0 (3—0), Már­káz—Karácsond 2—5 (1—3), Atkár—Nagyréde 3—3 (1—1), Nagyfüged—Visznek 5—3 (0—3), Visonta—Csány 2—2 (5—1). Felnőtt élmezőny ál­lása: 1. Nagyréde 19, 2. Gy.- pata 19, 3. Adács 17 ponttal. Az ifjúsági élmezőny: 1. Gy.­íradó pata 22, 2. Nagyréde 20, 3. Atkár 17 ponttal. A megyei serdülő bajnok­ság legutóbbi fordulóinak eredményei; keleti csoport: Mikófalva—Bélapátfalva 1— 12, Recsk—Pétervására 1—0, Eger SE II.—Kompolt 0—6, Heves—Mátraderecske 15—0, Füzesabony—Eger SE II. 1— 1, Poroszló—Sírok 2—0, Recsk —Heves 0—7, Pétervására— Füzesabony 1—1, Kompolt— Poroszló 6—1, Bélapátfalva— Eger SE II. 12—0, Sírok— Mátraderecske 21—0, Eger SE II.—Mikófalva 8—0. A baj­nokságban a Heves vezet 13, 2, a Bélapátfalva 12, 3. az Eger SE II., 4. a Füzesabony 11—11 ponttal. Nyugati cso­port: Selyp—Tamaméra 3—0, Petőfibánya—Gyöngyös I. 0—4, Boldog—Hatvan I. 1— 3, Domoszló—Tamaméra 6— 0, Hatvan II.—Gyöngyösha­lász 6—1, Heréd—Selyp 2— 0, Gyöngyös II.—Apc 7—0, Gyöngyös I.—Heréd 3—1, Gyöngyöshalász—Apc 2—4, Tamaméra—Petőfibánya 5— 1, Selyp—Hatvan II. 2—0, Hatvan I.—Domoszló 11—0, Boldog—Gyöngyös II. 2—5. A bajnokságban a Gyöngyös I. vezet 15 ponttal, második a Hatvan II., harmadik a Hatvan I. 12—12 ponttal. ( mozi ) ( rádió ) EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 De. 10 órakor: A jávorszarvas Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor: Délibábok országa Magyar film EGRI BRÖDY Telefon: 11-773 Du. 4 órakor: Az álmatlan fülesbagoly Este 6 és 8 órakor: .. .És megint dühbe Jövünk EGRI IFJÚSÁGI HÁZ Du. háromnegyed 3, negyed 6 és háromnegyed 8 órakor: 30- án: A kutya éji dala 31- én du. háromnegyed 3 és este negyed 6 órakor: Dobó filmklub Este háromnegyed 8 órakor: Kollégiumi filmklub GYÖNGYÖSI PUSKIN Kémek a lokálban Színes, szinkronizált francia filmvígjáték GYÖNGYÖSI SZABADSÁG De 10 órakor: A kis gömböc 30- án du. fél 4 és fél 8 órakor: 31- én csak este fél 6 órakor: Az idő ural 31-én este fél 8 órakor: A biztosan ölő Sárkány lady GYÖNGYÖSI MŰVÉSZ 31-én: Filmklub HATVANI VÖRÖS CSILLAG De. 10 órakor: Szegény gazdagok 30- án, du. fél 4 és 7 órakor: Bölcs Jaroszlav I—II. 31- én: Panelsztori HATVANI KOSSUTH 30- án: A vidéki lány 31- én: Bölcs Jaroszlav I—II. FÜZESABONY 30—31-én: Végállomás HEVES 30—31-én: Britannia gyógyintézet KOSSUTH 7.23 „Föld-adta” sors ... 8.00 Hírek. 8.05 öt kontinens hét napja. 8.21 Énekszóval, mu­zsikával. 9.00 A Veréb és a Költő. 10.03 Sóderparti. Ne add fel... 11.00 Vasárnapi koktél. 12.00 Hírek. 12.05 Harminc perc alatt a Föld körül. 12.35 Édes anyanyel­vűnk. 12.40 Nemzet-tudat. 12.50 A rádió lemezalbuma. 13.55 Az MRT gyermekkó­rusa énekel. 14.05 Népdal- körök pódiuma. 14.30 Szonda. 15.05 Művészlemezek. 16.05 Irodalmunk a felszabadulás után. A család hívó szava. 17.05 Nyitott stúdió. Döntés előtt. 17.30 Budapesti beszél­getés Claudio Abbadóval. 18.00 Sanzonok. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Hírek, időjárás. 18.40 Remek- írók, remekművek, özvegy és leánya. 20.00 Nagy mes­terek — világhírű előadó- művészek. 21.00 Verdi: Ri- goletto (Háromfelvonásos opera). 23.22 Paul Tortelier gordonkánk. 24.00 Hírek. Időjárás. PETŐFI 8.05 Kele. 8.58 Menetrend nélkül. 9.05 Mit hallunk? 9.30 Űj nótafelvételeinkből. 10.00 Válogatott felvételek. 11.00 A Magyar Rádió Ka­rinthy Színpada. 12.10 Jó ebédhez szól a nóta. 12.55 Tanít a táj. 13.40 Sport. 14.00 Erről beszéltünk. 14.35 MAI MŰSOROK Táskarádió. 15.35 Honthy Hanna operettdalokat éne­kel. 16.00 Útközben haza­felé ... 17.31 Gödöllői ro­mantika. 18.33 Popzene. 20,20 Sport. Totó. 20.33 Tár­salgó. 21.58 Meseautóban. 22.43 Népdalok. 23.00 Hírek. Sport. Totó. 23.15 Chick Corea-Gary Burton új le­meze. 24.00 Hírek. Időjárás. MISKOLC 8.00 Kétnyelvű információs műsor. — Vasárnapi króni­ka — Lapszemle. 8.15 Prog­ramajánlat. 8.20 Riporter­napló. Válogatás az elmúlt hónap műsorából. 9.00 Tánc­ritmusban. 9.20 Sport. 9.25 Műsorösszefoglaló. 9.30 Szlo­vák műsor — Hírek — Me­zőgazdasági körkép — ősz a Bükkben — Tévéprogram­ajánlat — Zenés percek. 9.55 Műsorösszefoglaló. 18.00 Hírek. Időjárás. Műsoris­mertetés. 18.05 Vasárnapi sportmagazin. 18.25 Műsor­összefoglaló és a hétfői prog­ram ismertetése. HÉTFŐ KOSSUTH 8.25 Mit üzen a rádió? 9.00 A hét zeneműve. 9.30 A hét költője. Karinthy Ferenc. 9.40 Pari, a madár. 10.05 „Én megfestem a Napot”. 10.35 Nóták. 11.03 Az MRT ének­kara énekel. 11.18 Gazdaság a nagy tó partján. 11.38 „ ... hogy hosszú életű légy e földön”. 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallga­tóinknak. 13.00 Zenei érde­kességek az elmúlt hét mű­sorából. 14.07 Rózsaszín vá­ros. 14.37 Békesség, békes­ség. 14.54 Édes anyanyel­vűnk. 15.05 Hős Nazar or- száglása és bukása. 16.05 Kóruspódium. 16.20 Film­zene. 16.29 Világablak. 17.05 Tenorkulcs. A mikrofonnál: Carelli Gábor. 17.34 Arcélek. 18.00 Verdi: A trubadúr. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 Be­mutatjuk a Magyar Hang­lemezgyártó Vállalat új le­mezét. Schubert: Pisztráng- öitös. 20.00 Jereváni mozaik. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Halló, itt vagyok! 23.30 Félóra népzene. 24.00 Hírek. PETŐFI 8.35 Figyelmébe ajánlom! 8.50 Cseh fúvósmuzsika. 9.00 Slágermúzeum. 10.00 Zene- délelőtt. 12.00 Népzene szte­reóban. 12.35 Kis magyar néprajz. 12.40 Tánczenei koktél. 13.25 Jereváni gye­rekek énekelnek. 13.35 Ha- csaturján zongoradárabjai- ból. 14.00 Kettőtől ötig... 17.00 Eco-mix. 17.30 Ötödik sebesség. 18.15 Rockhang­versenyekből. 19.30 Magán­történelem. 20.00 Sportvilág. 20.35 Rádiószínház. Minden­nek ára van. 20.57 Népszerű muzsika, világhírű előadók. 22.00 Offenbach operettjei­ből. 23.00 Hírek. Sport. 23.20 A mai dzsessz. 24.00 Hírek. MISKOLC 17.00 Hírek. Időjárás. Mű­sorismertetés. 17.05 Fórum. Miskolc és Salgótarján ivó- vízellátásáról. (Közben: Jár­tamban, keltemben. Dr. Bod­nár Ödön jegyzeté). 18.00 Észak-magyarországi kró­nika. 18.25 Lap- és műsor­előzetes .. . ( televízió ) 1. MŰSOR 8.10 Tévétorna. 8.15 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... az Ember (Fran­cia rajzifilmsorozat). 8.45 Varázsgömb. 9.15 Bűvészet- történet. 9.30 Hírek. 9.55 Tomász-VB. Férfi szeren­ként döntők. 14.05 A néma­játék művésze. Portréfilm. 14.20 Vasárnapi muzsika. 15.20 Műsorainkat ajánljuk. 15.55 Tornász-VB. Női sze­renként döntők. 18.00 Delta. Tudományos híradó. 18.40 Tévétoma. 18.45 Esti mese. Pöffeteg úr pórul jár. 19.00 A HÉT ... 20.00 Hírek. 20.05 A kis Fadette (Francia té­véfilm). 21.40 Kapcsoltam .. . Társasjáték. 22.20 Sporthírek. 22.30 „Adni akartam ...” Portré Varga Mátyás dísz­lettervezőről. 2. MŰSOR 18.00 Tornász-VB. Női sze­renként döntők és záró- ünnepség. 19.30 Aludni ... (Angol rövidfilm). 20.00 Hí­rek. 20.05 Mozart: Requiem. 21.00 Országúton. La Strada (Olasz film). 22.40 Képújság. CSEHSZLOVÁK TV 8.30 Gyerekeknek. 11.00 NS a pult mögött (tévésorozat). 11.45 A héten történt. 12.15 Tornász- VB. 14.00 Sportközvetítés. 15.15 Rövidfilmek. 15.55 Tornász-VB. 17.00 Cseh film. 18.25 Zenés szó­rakoztató műsor. 19.30 Tv.híradó. 20.10 Tévésorozat, befejező rész. 21.15 A Prágai Nemzeti Szinház. 21.50 Sporthlradó. 22.05 Súly­emelő-VB. 2. MŰSOR 10.00 Tomász-VB. 15.20 Híradó. 15.35 Vetélkedő. 16.30 Zenés kró­nika. 17.00 Tomász-VB. 18.30 Mű­velődési vetélkedő. 19.10 Műsor- ajánlat. 19.30 Szülők és pedagó­gusok magazinja. 20.05 Amerikai dokumentumaim. HÉTFŐ 16.40 Úttörők magazinja. 17.10 Katonák műsora. 18.00 Orvosi ta­nácsok. 18.10 A szocialista orszá­gok életéből. 19.30 TV-híradó. 20.00 Öröm élni (tévéjáték). 21.25 A tudományról. 21.50 Egy kis muzsika. 22.00 Világhiradó. 22.15 Vetélkedő. 2. MŰSOR 15.45 Híradó. 16.W Súlyemelő- VB. 18.30 A Csehszlovák Televí­zió magyar nyelvű adása. 19.00 Látogatás a világűrben. í? sn Orosz nyelvtanfolyam. 20.00 Sportvisszhangok. 21.30 Híradó, (feliratos szovjet film).

Next

/
Thumbnails
Contents