Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-30 / 257. szám

1983. október 30., vasárnap Százhúsz évvel ezelőtt született SZEMERE GYÖRGY író. Föld- birtokos családból származott; a fővárosban, illetve Bécsben járt gimnáziumba, majd Budapesten jogi tanulmányokat folytatott, s hosszabb külföldi utazás után, 1887-ben Zemplén megyében lett szolgabíró, ' de néhány esztendő után birtokára tért vissza. 1910- ben részt vett a Világ című lap szerkesztésében, s ennek hasáb­jain tárcanovellákat közölt. 1914- ben Budapestre költözött, s 1917- től haláláig szerkesztette az Or­szággyűlési Naplót. Műveiben — elbeszéléseiben, regényeiben, drámáiban — a falusi élet prob­lémáit, küzdelmeit festette. A polgárosodó nemzet eszméjétől vezérelve olykor élesen bírálta a dzsentriket, s a polgári pá­lyák felé szerette volna irányí­tani őket. Jó megfigyelő és ügyes meseszövő volt. Regényei közül ismertebbek: A Dobay-ház, A halász regénye, Az alispán úr. A Nap kél 6.24 órakor, nyugszik 16.31 órakor. A Hold kél - - órakor, nyugszik 14.27 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ALFONZ nevű kedves olvasóinkat! Jelentése az ónémet ,,adal”, vagy a mai német ,,edel” szó után: „nemes, nagyon buzgó”. ^ ^[időjárás] Várható időjárás ma estig: erő­sen felhős, párás, főként éjsza­ka és délelőtt helyenként ködös idő lesz. Elszórtan kisebb eső is várható. Néhol megélénkül az északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 fok körül vár­ható. Csak el ne tanuljuk... A bankigazgató megkérdezi a titkárnőtől, hova ment a főkönyvelő. — Lóversenyen van, signor Pucci. — Lóversenyen? Istenem, hová jutottunk! Egy köztiszteletben álló cég főkönyvelője a lóversenypályán tölti az idejét! Mit szólnak majd hozzá az emberek? — Mi tagadás, azt mondta, ez az egyetlen esély arra, hogy a tartozik és a követel oldalt összhangba hozzuk! Pénteken este az egri Ifjúsági Házban két alkalommal is tartottak divatbemutatót Ská- la-COOPtarisznya címmel. A rendkívül színvonalas műsorban többek között fellépett Délhúsa Gjon, Vincze Viktória, a Wastaps együttes és a Defekt paródiapáros Egy kép az őszi kollekcióról Métaerobik... (Fotó: Kőhidi Imre) — KOSZORiÍJZAS gárdo­nyi SÍRJÁNÁL. Hétfőn dél­után, három órakor kerül sor Gárdonyi Géza sírjának ko­szorúzására. A megemléke­zést dr. Korompai János iro­dalomtörténész tartja. — A SPORTFOGADÁSI és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 43. játékhéten öt- találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nye­reményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 34 fogadónak volt, nyereményük egyenként 266 098,— Ft, 3 találata 4454 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 1016,— Ft, a 2 találatos szelvények száma 15 839 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizet­nek. — SZlNÉSZDAL. E címmel rendezik meg hétfőn este fél 8 órakor a Hatvani Galéria pódiumán Szabó Gyula Já- szai-díjas, érdemes művész zenés előadóestjét, amelyen Prokópius Imre zongoramű­vész működik közre. I — ÉRTÉKES HULLADÉ­KOK. A termelés során ke­letkező hulladékok hasznosí­tásának eredményeit érté­kelte a hét végén tartott ülé­sen az Egri Járási-Városi Népi Ellenőrzési Bizottság. — A KULTURÁLTABB SZOLGÁLTATÁSÉRT. No­vember 1-én Egerben, a me­gyei tanács nagytermében a szolgáltatások fejlesztéséről tartanak megyei értekezletet a szakma képviselői. Az ese­mény résztvevői elsősorban arról cserélnek vélemény- cserét, hogy miként lehetne tovább javítani a szolgálta­tások színvonalát Heves me­gyében. — AKTÍVÁK köszönté­se. Nyugdíjas szakszervezeti aktívákat köszöntöttek ben­sőséges ünnepség keretében a hatvani MÁV körzeti üzemfőnökségén. Az esemé­nyen tájékoztatást kaptak a volt dolgozók a munkahely terveiről, feladatairól, majd tárgyjutalmak átadására ke­rült sor. — A BENEVÁR TÖRTÉNE­TE. A múzeumi és műemlé­ki hónap gyöngyösi befejező programjára hétfőn délután fél ötkor kérül sor a Mát­ra Múzeumban. A Benevár történetéről és régészeti fel­tárásáról Szabó József ré­gész tájékoztatja az érdek­lődőket. 3-503 A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Egerben: Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Felnőttek, gyer­mekek részére. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó közsé­gek: Verpelét, Tarnaszentmárla, Bátor, Hevesaranyos, Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát, Kere­csent!, Demjén, Ostoros, Novaj, Makiár, Andornaktálya, Felső- tárkány, Noszvaj, Egerbakta, Szarvaskő. Egriek részére a gyermekor­vosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Tele­fon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reg­gel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órá­tól hétfő reggel 7 óráig. Tele­fon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnep­nap 9—12 óráig. Mindkét ügye­let helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szom­baton 8—12 és 14—18 óráig, va­sárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fek­vőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. Hatvanban: szombaton 7 órá­tól hétfő reggel: — Hatvan vá­ros lakossága részére 8 óráig — a községek lakossága részére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „fa­ház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. Fogorvosi ügyelet: szombaton­ként 6.30 órától 14 óráig, vasár­nap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Rende­lőintézet, Kossuth tér 18. Gyermekorvosi ügyeiét: szom­batonként 8 órától 12 óráig, va­sárnap és munkaszüneti napo­kon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Hor­váth M. u. 21. Telefon: 16-23. KÖJAL-készenlét Egerben: dél­után 5 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig, Deák Ferenc u. 41. sz. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. ÉRDEMES MEGTEKINTENI Térképek a termelés szolgálatában Kiállítás az egri Technika Házában Mire lehet jó — vetődhet fel önkéntelenül az ember­ben — egy olyan kiállítás, amelyen térképeket mutat­nak be? A szakemberek sze­rint: sok mindenre!1 Mert a térképek pontosan tanúsítják, hogy például egy termelőszövetkezet határai meddig tartanak, s az érin­tett területek mekkora ér­téket képviselnek. De akkor is szükség van egy-egy tér­képre, ha csak egy utcát kell megkeresni valamelyik idegen településen. Az egri Technika Házá­ban kiállított térképek egy része a megye termőföldjé­ről ad rendkívül sokszínű in­formációt. Az érdeklődők nagy száma egyértelműen azt bizonyítja: a kiállítást érde­mes megnézni és tanulmá­nyozni. Videoműhelyek bemutatkozása A hazai alkotóműhelyek bemutatkozásával folytató­dott szombaton Nyíregyhá­zán, a megyei művelődési központban a videózás szak­értőinek első magyarországi seregszemléje. A pénteken kezdődött háromnapos eszme­csere második munkanapján F ürdetem az arcom a napfényben egy pádon ülve — nagykabátban. Csí­pősre fordult az idő, reggel­re már dér lepi el a fákat. Csend van, motorzúgás csak néha zavarja meg a békés délutánt, a sétáló belvá­ros nyugodt ebben a késő őszben. Milyen távoli most min­den, ami a világban törté­nik. Madártávlatom most nem magasröptű, nem látom magam előtt Európát, rajta a kiépülő rakétaállásokat, még kevésbé más kontinen­seket, amelyeken föllobban néha a tűz, amely koránt­sem a békés kirándulóké, hanem fegyverek torkolatáé. Távoli harcok, s közeli bé­ke. Igen, nem szégyellem, hogy az a bizonyos madár­távlat most egy ugráló ve­rébé, amelyik ha elegendő morzsát csipeget, felborzol­ja tollát, s gubbaszt a lan­gyos sugarakban. Most a testetlen félelmek is el­kerülnek, amelyek a jövő felöl gyötörnek, megkeserít­ve a mát. Gazdasági nehéz­ségek, a nagyvárosi magány által gyötört kisvárosi isme­rősök, az öregedő vilyg, a részvétlenség: mind, mind csak fogalom most. A jelen a ragyogó nap, a friss leve­a szemlére beérkezett video- programokat vetítettek le és vitatták meg a résztvevők. Ugyancsak folytatódott a szakmai tanácskozás is: ez­úttal előadások hangzottak el a videónak hasznosítható módszereiről és lehetőségei­ről, a videózás és a társa­r()etrö­(hufben gő, s az a szép egri belvá­ros, amely szívet-lelket gyö­nyörködtet. Talán azon kel­lene elgondolkodni, hogy miért nem elég mindez, mi­ért akar az ember folyton olyan függönyöket elhúzni maga elől, amelyek eltakar­ják a holnapot, elfednek jót, rosszat. A fejlődés, igen a fejlő­dés végül is furcsa szerzet. Hallgatom egyik nap a rá­diót, ahol beszélnek arról, milyen nehéz megjósolni az elkövetkezőket. A változá­sok ugyanis nem egyszerű rendben követik egymást, hanem inkább a lavinára emlékeztetőén. Lassan, majd egyre gyorsulóan. Ilyen pél­dának hozzák föl a kvarc­óra esetét: jó tíz éve csil­lagászati eszköz volt, majd drága státuszszimbólummá vált, végül filléres tömeg­cikk lett. Senki nem gondol­ta volna ezt annak idején. dalomkutatás együttműkö­déséről, s a videónak az ok­tatásban, a művészetekben betöltött szerepéről. Szombaton nyitották meg azt a szakmai kiállítást, me­lyen három külföldi és egy hazai gyártócég mutatja be legújabb videoberendezéseit. Valahogy szkepticizmu­sunk, borúlátásunk is fel kell, hogy oldódjon a való­ság láttán. Nem alakulhat úgy az emberiség élete, ahogy a riasztó jelek előre­vetítik. Vannak olyan szük­ségszerűségek, amelyek meg kell, hogy határozzák a holnapot. A legegyszerűb­bek: az emberi élet, a szép­ség, a becsület értéke, a legbonyolultabbak: az igaz­ságos közösségi társadalom kialakulása. Lehet, hogy ne­héznek, olykor kivihetetlen­nek tűnik mindezek győ­zelme, de oly biztosan elkö­zelítő, mint most a tél. A verőfény bizakodást hoz. Nézem a járókelőket, találgatom, hogy „viseletes” hétköznapi arcuk gondjai mennyire származnak egyé­ni problémáikból és meny­nyire egyetemes szorongá­saikból. De ebben a csendes, őszi időben megenyhülnek vonásaik, s talán épp olyan szeretettel gondolnak a következő évekre, mint én. Mindegy, hűvös van. össze­húzom magamon a kabátot. Tél jön, majd tavasz, s nem kell lemondanunk az elképzelt legjobb világról. .Gábor László Az olvasó- szolgálat az olvasókért Bizonyára föltűnik olvasó­inknak, hogy a szokásos emblémán belül immár nem szerepelnek az ügyeletes szerkesztők nevei, hanem ez a szöveg: Olvasószolgálatunk ügye­leté, 8-tól 17 óráig, a 13-503-- as telefonszámon. Üj szolgáltatásunkkal nem az ügyeletes 1 szerkesztői munkát, a lap munkatársai­nak és olvasóinak már ki­alakult kapcsolatát akarjuk megszüntetni, hanem éppen ellenkezőleg, tovább javíta­ni. Az ügyeletes szerkesztő­ink neve most már nem szerepel az eblémán belül. De - továbbra is köszönettel vesznek minden témát, be­jelentést az olvasószolgála­ton keresztül. Bízunk ab­ban, hogy az új forma gyor­sabbá, szinte azonnalivá te­szi az olyan kisebb ügyek, panaszok, ötletek orvoslását, felhasználását, amelyet az ügyeletes szerkesztők munká­ja nyomán esetleg csak né­hány nap vagy még annál is hosszabb idő után je­lenhetne meg cikk formájá­ban az újságban, vagy in­téződhetne el az arra ille­tékesek közreműködésével. Kérjük, hívja olvasószolgá­latunkat, mindennap 8-tól, délután öt óráig, a 13-503- as telefonszámon! Természe­tesen szerkesztőink öt óra után is rendelkezésükre áll­nak, de már nem ezen a te­lefonvonalon. Nyolc lottósorsolás novemberben A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság sorsolási naptá­ra szerint, novemberben ösz- szesen nyolc lottóhúzást — öt számhúzást és három ju­talomsorsolást — tartanak. November 1-én a lottó ok­tóberi jutalomsorsolását ren­dezik, amelyen a 41. játék­hét szelvényei között össze­sen 1290 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyeremény egy Lada és egy Skoda sze­mélygépkocsi. Ezenkívül nagy nyereményként 15 Hi-fi- torony és 49 színes televízió- készülék is jut a szerencsé­seknek. A Merkúrtól jelentjük Autósorszámok állása 1983. október 28-án: Trabant Lim. H., Bp. 1119 Trabant H. Combi, Bp. 104 Trabant Llm., Bp. 19 084 Trabant Lim„ Db. 13 621 Trabant Combi, Bp. 7 458 Wartburg Lim., Bp. 9 975 Wartburg de Luxe, Bp. 14 614 Wartb. de L„ tolót., Bp. 3 085 Wartburg Tourist, Bp. 5 812 Skoda 105 S, Bp. 7 044 Skoda 105 S, Db. 5 352 Skoda 120 L, Bp. 13 796 Skoda 120 L, Db. 8 588 Skoda 120 GLS, Bp. 304 Lada 1200, Bp. 25 761 Lada 1200, Db. 15 920 Lada 1300 S, Bp. 10 529 Lada 1300 S, Db. 7 019 Lada 1500, Bp. 9 651 Lada 1500, Db. 6 376 Lada Combi, Bp. 4 942 Lada Combi, Db. 2 735 Moszkvics, Bp. 12 226 Polski Fiat 126 p, Bp. 16 587 Polski Fiat 1500, Győr 4 021 Dacia, Bp. 15 914 Dacia, Db. 8 046 Zasztava, Bp. 3 139 NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÖ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös. Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—349. Telefon: 12-656;' 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: o hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index': _______20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Thumbnails
Contents