Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-29 / 256. szám
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET népújság,i»83.okwb«2».,„ombot A mágikus költő Hatvan éve született Kormos István , A fiatal Kormos István (MTI — KS) Hat esztendeje halt meg, pedig csak most lenne 60 éves. Ki volt Kormos István? Ifjúsági író? ahogyan a legtöbben ismerik gyermekkönyveiről, az Égigérő fáról, tréfás mackókról, Vackorról, a medvebocsról szóló verses meséiről? Műfordító? Aki 30 ezer sornyit ültetett magyarra Chaucer, Burn, Puskin, André Frénaud és mások verseiből? Vagy költő? Hiszen alig több mint száz verset írt egész életében, költeményei elférnek egyetlen könyvben. A méricskélés felesleges. Mind a három műfaj egyetlen tehetség különböző formájú megnyilatkozása. <3 maga, Kormos István mind a hármat teljes szívéből vállalta, művelte. Ezáltal csak teljesebbé nőtt életműve. Igaz, némi kényszerűség, — az ötvenes évek eleje — af- felé hajtotta, hogy ifjúsági íróvá és műfordítóvá is váljék. Kormos István ugyanis akkor volt fiatal, induló s máris néma költő. Pedig akkorra már az irodalomtörténetbe is belekerült Sőtér István Négy nemzedék című híres antológiája révén. A Négy nemzedék 1947-ben jelent meg, s Kormos Istvánnak éppen abban az évben látott napvilágot első, vékony kis verseskönyvecskéje, a Dülöngélünk. De Sőtér István már ennek alapján beválogatta a kor legjobb költőit felvonultató gyűjteményébe. Az akkor 24 esztendős költő olyan mélyről érkezett, akárcsak József Attila. 1923. október 28-án született Mo- sonszentmiklóson. Édesapját nem ismerte, édesanyja meghalt születésekor, nagyszülei — Héderváry gróf cselédjei — nevelték. Nagyapja összetűzött az intézővel, s Budapestre, Pesterzsébetre költözött a család. Tolsztojt, Stendhalt olvasó nagyanyja mesevilágában élt, talán éppen tőle örökölte irodalmi hajlamait, s a valóságot varázslattá oldó képességét. Tisztviselősködött. Két évig a filmgyárban volt dramaturg, aztán 1950-től 1977-ig, egészen haláláig a Móra Kiadó szerkesztőjeként dolgozott. Hűséges életpálya az övé. Konok, következetesen építkező; nem kapkodott sem költői divatok, sem irodalmon kívüli sikerek után. Huszonnégy éves korában kiadott verseskönyve után évtizedekig hallgatott, mint költő. Ez idő alatt csak meséi, műfordításai révén élt az irodalmi köztudatban. Lassan legendás költővé változott. Aki van ugyan, ám egyetlen sora sem jelenik meg. A hatvanas években egyetlen verse — az Üj írásban felbukkanó Vonszolnak piros delfinek — törte meg csak a legendát. A hetvenes évek elején aztán újra fölmerült: a Népszabadságban, az Élet és Irodalomban, s másutt is egyre-másra jelentek meg versei. Interjúkat készítettek vele, önéletrajzi írásokat közöltek tőle, vagyis végre elfoglalta méltó . helyét az irodalomban. Pályája korán lezárult, de végül is kerek egésszé vált. Költészete a huszadik századi magyar irodalom egyik legvonzóbb teljesítménye. Az induló Kormos Istvánt Sőtér István így jellemezte: „Költészete csupa tréfa, frisseség, hetyke játék, ötlet és gúny. De sohasem léha ez a tréfa és vidámság. Komor valóság és komorságot kendőző suhancos tréfakedv arányosan vegyülnek egymással. Ez az út további szerencsés állomásokkal kecsegtet." Szabó Lőrinc Naplójában emlékezik meg róla: „Egy fiatal tehetséges költő, sok groteszk ötlettel az írásaibanu szürrealizmus népi magyar hangon." Az, ahogyan ők ketten látták a kezdő költőt, mindvégig érvényes maradt. Ez nemcsak Sőtér István és Szabó Lőrinc jó szemét dicséri, hanem Kormos István tehetségének természetét is jellemzi. Korán kialakult poézisének minden fontos vonása. József Attila, a francia szürrealisták, Illyés Gyula, Sinka István, a magyar népköltészet voltak rá a legr nagyobb hatással. A szegények, az elesettek világát jelenítette meg. A paraszti életet emelte mágikus, varázslatos fénybe. Több interjúban is elmondta, hogy nem tudja leírni a „magyar” a „szocializmus” szavakat, mert — úgymond — az anyjáról nem beszél a költő, annál sokkal jobban szereti. Nem színlelt szemérmesség, igaz érzelem. Azt írta egyik versében: „Világokat varázsolok amikor akarom.” Valóban varázslatos, mágikus költő volt. Győri László Hegedűs Géza: Szonett az ünnepek értelméről Ila itt az ünnep — emlékezni kell, mert minden ünnep emlékeztető: múltakból őrzött ösztönző erő, melytől a lélek új célokra lel. Ha itt az ünnep — megáll az idő s leendőnek időtlenség felel: az élő emlék bizonyságra jel, hogy a teendő meg is tehető. Az ünnepekkel bizonyít a múlt, mely évszázadról évszázadra hullt, hogy jövendőkhöz talapzat legyen. Az ünnepen a lélekteljes ész a közös célért emléket idéz, hogy tettrekész legyen az értelem. Rajzos irodalomtörténet Arcképcsarnok Balassitól Nagy Lászlóig A legjobb, a legnemesebb értelemben vett irodalomnépszerűsítés mellett az igazi hazafias nevelés művészeti szolgálata a célja annak az albumnak, amelyet most adott ki közösen a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. Közművelődési intézményeknek, iskoláknak szinte nélkülözhetetlen ez az új rajzos album M. Kiss József harmincnyolc metszetével, Makai Tóth Mária ösz- szeállításában. Rokoníthatjuk némiképpen Keresztúry Dezső „A magyar irodalom képeskönyve” című nagyszabású és hamar népszerűvé vált, széles körben elterjedt kiadványával, amely eredeti dokumentumok, forrásanyagok és képek szilárdan komponált gyűjteményét összegezte: századok magyar irodalmának vizuálisan érzékelhető keresztmetszetét. Más megközelítésben, más módszerrel és eszközökkel, de M. Kiss József rajzi vállalkozása hasonló alapra épül, ezt folytatja. Egyébként a zebegényi műhely tagja, ex libiriseivel szerepelt az or- libiriseivel szerepelt az országos kisgrafikai kiállításokon jat is kapott. Sikeres önálló kiállítása nyílt Kőbányán, továbbá a XX. kerületi Kis- duna Galériában, Gödöllőn, Pécsett. Nevéhez fűződik a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kőbányai fiókjában működő Galéria megalapítása, ahol azóta számtalan tárlat nyílt. Az album — Balassitól Nagy Lászlóig címmel — linómetszetekben kíséri fél évezered magyar költőinek, íróinak portréját. Fő erénye az, amit Tüskés Tibor megjegyez a könyv értékes előszavában, hogy ezen arcképsorozatot „M. Kiss József egységes szemlélettel, azonos technikával, önálló látásmóddal formálta meg”. Elesik az a kifogás, hogy az arcok, jellemek eltértek egymástól. Küldetésük, sorsvállalásuk azonban nem, így M. Kiss József metszetei nemcsak írókat jelölnek, ábrázolnak, hanem a magyar irodalom vonulatának bizonyos egységére is utalnak. Valamennyi meggyőző pontos rajzi leírást és értelmezést tartalmaz, rendkívül használható az ifjúság számára, elősegíti a megértést, örvendetes, hogy kissé háttérben maradt személyiségeket is felvázol. (így például az 1700-tól 1759-ig munkálkodó Bethlen Katát; az más kérdés, hogy ez az arcmás kicsit mérsékeltebbre sikerült.) A sorozat szemlélete és minősége egyenletes. Tudatosság olvasható le Kazinczy Ferenc szeméről, élethű Kölcsey Ferenc, Eötvös József, Arany János és Jókai Mór külső formákkal épített karaktere. Csak a legszükségesebb átalakításokat végezte M. Kiss József a rendelkezésére álló vizuális források alapján, de azt valóban jól elvégezte. Így társul műveinek szolgálatjellegéhez kellő mértékben alkalmazott fantáziája. Madách Imre „Az ember tragédiája” bemutatásának centenáriumát ünnepeljük. Ezért külön is figyelem jele, hogy M. Kiss József Ma- dách-elemzése kiemelten gondos. Akárcsak Vajda János, Tömörkény István portréja, utóbbi irodalmunk nem is olyan kicsi „kismestere” volt. Szabatosan méltatja Tüskés Tibor M. Kiss József teljesítményét, amikor megállapítja, hogy műve „rejtett, burkolt irodalom- történet”. Valóban az. Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád vagy Juhász Gyula — akiknek idén születése centenáriumára emlékezünk — képmása megbízható tanulmánynyal ér fel, s a Krúdy-lap is megörökíti e nagy bohém, s rejtőzve síró művész belső vonásait. Erőteljes József Attila külső formátumának képi fogalmazása és ugyanilyen találó Nagy László szelíd-vad arcának vizuális képe is. 0 zárja a sort, s ami ezután következik, az a holnapokra marad. Munkában, sorsban, értékben. Kétségtelen, hogy ez a heroikus rajzi arcképcsarnok nem teljes. Hiányzik belőle — hogy csak példákat említsünk — Janus Pannonius, Mikes Kelemen, Bessenyei György, Kemény Zsigmond, vagy korunkból Déry Tibor arcvonása, — de talán egyetlen antológiának sem sajátja ez a hiány- talanság. Legfeljebb a becsületes megközelítés lehetséges. Bizonyos azonban, hogy M. Kiss Tibor albuma rendkívül hasznos küldetést teljesíthet ifjúságunk hazafias és művészi nevelésében. Losonci Miklós Népi iparművészeti kiállítás Fafaragók, szövők, hímzők, fazekasok, népi kismesterségek művelői mutatkoznak be Budapesten a Néprajzi Múzeumban megnyílt iparművészeti kiállításon. Négyszáz művész csaknem kétezer alkotása látható itt. Képeink ebből adnak ízelítőt. (Fotó: Szántó György) Árkot ástak valahol a közelben, s a kotró elvágott egy vezetéket. Onnan tudtuk meg, mert leállt a mosógép. Nézem az automatát — rendben. Kicsavarom a dugós biztosítékokat, semmi bajuk. Akkor jutott eszembe az árok, mert kis hazánkban ritkán fordul elő, hogy ha valahol árkot ásnak, el ne vágjanak valamit. Ügy is van. — Tudunk róla, — mondja az áramszolgáltató vállalat a telefonba. Elindultunk megjavítani. Alkonyodik. Egy ilyen javítás nem egy-két óra. Elő kell venni a lámpát. Szép barna porcelán lámpa, valamikor a mennyezeten függött és súlyzó ellenében lehetett lehúzni, ha meg akartuk gyújtani. Télen korán sötétedett, mire a tyúkok elültek, mi is előkerültünk a szánkázásból, csavargásból, s leültünk a tűzhely elé, hogy megmelegedjünk. A tűz pattogott, fénye kivilágított a két lyukon, ami olyan volt, mint két villogó szem. (Orra is volt a tűzhely ajtajának: a nagy fehér zománcos gombja, amivel kinyitottuk.) Nagyapám az asztalnál ült, előtte fél üveg kadarka, nagyanyám a fásládán bóbiskolt s időnként fölneszeit,, hogy tegyen a tűzre. — Hát a Toldit tudják tok-e suhancok? Megmelegedtünk már, s
