Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-21 / 249. szám

Neiuiimq 1983. október 21., péntek Nyolcvan évvel ezelőtt született MIHAIL KUPRIJANOV, szovjet festő- és rajzolőművész, alti 1924 óta együtt dolgozott N. A. Szo- Icolovval és P. Ny. Krilovval. A három szovjet festő és grafikus Kukrlnyikszi együttes néven vált a Szovjetunió határain túl is híressé. Valamennyien a Szov­jetunió Művészeti Akadémiájá­nak tagjai, s hosszú évtizede­ken át működtek együtt: elein­te mint karikaturisták, majd mint festők. Egyik leghíresebb munkájuk az 1947—4fl-ban alko­tott A vég című festményük, de Gorkij, Gogol, Csehov mű­veinek illusztrátoraiként is mű­vészi rangot szereztek maguk­nak. Szellemes és ötletes politi­kai karikatúrák sorozata mellett plakáttervezéssel is eredménye­sen foglalkoztak, ötszörös Álla­mi-díjasok; művészeti tevékeny­ségüket 1965-ben Lenin-díjjal ju­talmazták. 1960-ban Budapesten nagy sikerű kiállításon mutat­koztak be a magyar közönség­nek. A Nap kél 6J0 órakor, nyugszik 16.46 órakor. A Hold kél 16.59 órakor, nyugszik 5.17 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ORSOLYA nevű kedves olvasóinkat! Latin alakja az „Ursula” kis medvét, medvebocsot, nőstény medvét jelent. Várható időjárás az ország te­rületére ma estig: a felhőátvo­nulásokból csak jelentéktelen átfutó zápor fordulhat elő. Meg­erősödik. egyre több helyen vi­harossá fokozódik az északnyu­gati, északi szél. A nappali fel- melegedés gyengül. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 2, 7, a legmagasabb nappali hőmér­séklet 9, 14 fok között alakul. Önkiválasztás önkiszolgáló bolt. Ez a kifejezés sem tartozik leg- újabbkori nyelvújításunk remekei közé, de torz test­vére, mely egyre több zöldség-gyümölcs áruda falán „díszlik”, szinte már elviselhetetlen: önkiválasztó bolt. Nem értem, ki, miért és mit választ ki önmagán...? Ha már több helyütt mi dönthetjük el — a szán­dék tisztességes —, hogy ép vagy rothadt gyümölcsöt kívánunk vásárolni, hát adjuk meg a helynek, ami jár, és találjunk neki tisztességes nevet. Névadás dolgában egyetlen újszülött sem lehet „önkiválasztó”. Szabó P. — ÉRTEM A TERMÉSZE­TET. Országos természetis­mereti vetélkedőt hirdetett meg a KISZ KB és a TIT Heves megyei Szervezete a Természet világa című fo­lyóirattal közösen, amelyen a középfokú oktatási intéz­mények tanulói vehetnek részt. A versengés a termé­szet törvényei és jelenségei témakörre irányítja a figyel­met. — DOKUMENTUMKÖTET. A Kossuth Kiadó műhelyé­ből kikerült az a dokumen­tumkötet, amely az Olasz Kommunista Párt XVI. kong­resszusának anyagát dolgoz­za fel. — SZOLIDARITÁSI NAGY­GYŰLÉS. Berta István, az MSZMP Pétervására nagy­községi bizottságának titkára volt az előadója tegnap an­nak a szolidaritási nagygyű­lésnek, melyet a Fém és Elektromechanikai Szövetke­zet pétervásári üzemegysé­génél tartottak. — ÓVODÁSOKNAK, KISIS­KOLÁSOKNAK. A Kaloda népzenei együttes ad műsort szombaton délelőtt 10 órá­tól az egri vármúzeumban. Ezután papírdíszeket készít­hetnek majd a gyerekek. — BETEG GYEREKEKNEK. Játékos bemutatót, „Ki mit tud?” döntőt szervez az egészségügyi dolgozók szak- szervezetének megyei bizott­sága. Azok az egészségügy­ben dolgozó munkatársak, akik tudnak zenélni, verset mondani, énekelni, szomba­tom délelőtt 10 órától mu­tatkoznak be a Mátrai Ál­lami Gyógyintézet kékeste­tői szanatóriumában az itt ápolt gyerekek előtt. Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. l. — ÉRDEKES ESTÉK, ÉR­DEKES EMBEREK. Farkas Bertalan űrhajós alezredes mesél élményeiről pénteken este 17.30 órától a gyön- gyöstarjáni művelődési ház­ban. Ezután dr. Horváth Andor, az Uránia Csillag- vizsgáló és Planetárium igaz­gatója tart előadást a Csil­lagok világa címmel. Az ér­dekes estét, érdekes embe­rek sorozatot egyébként minden pénteken megrende­zik. A műsor vendégei írók, újságírók, sportolók és éne­kesek lesznek. — MUNKÁSF1LMNAPOK. Harmadik nekifutásra cím­mel Bacsó Péter filmjét te­kinthetik meg az érdeklő­dők október 21 -s 22-én a bélapátfalvi moziban. A fil­met este 6 órakor vetítik. — A BÁNYÁSZOK EGÉSZ­SÉGÉÉRT RECSKEN. A hé­ten háromnapos munkaérte­kezletet tartott Recsken a nagymélységű bányák fog­lalkozásélettani és ergo­nómiai kérdései tárgykörű akadémiai témabizottság. Az MTA bányaegészségügyi tes­tületéi, neves akadémikusok és szaktudósok irányításával rendezett értekezleten kuta­tóorvosok és más szakembe­rek vizsgálták a bányászat egészségügyi és munkaelmé­leti kérdéseit. ügyeletes szerkesztőink: G. MOLNÁR FERENC és FAZEKAS ESZTER Telex: 063-350 szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi. ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai-ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. KÖJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. HARMINC ÉVE VIGYÁZZÁK NYUGALMUNKAT A rend mindenes őrei Tájékoztató a Magyar Sajtó Házában ként a küldöttek értékelik A rendőrség körzeti meg- bízottainak munkája elvá­laszthatatlan része napjaink életének — hangsúlyozta Tóth Ferenc, rendőr vezér­őrnagy, az Országos Rendőr­főkapitányság vezetőjének közlekedési és közbiztonsá­gi helyettese csütörtökön dél­előtt a Magyar Sajtó Házá­ban megtartott tájékoztatója bevezetéseként. A körzeti megbízotti háló­zat csaknem három évtize­de alakult ki hazánkban, s képviselőd most október vé­gi, második országos értekez­letük megtartására készül­nek. Amint Tóth Ferenc elő­adásában elmondotta, a rend eme teljesen önállóan mun­kálkodó őrei igen fontos szerepet töltenek be a bűn- cselekmények megakadályo­zásában, a bűnügyek felde­rítésében, illetve az igazga­tásrendészeti tennivalók el­látásában. Tájékoztatójában az elő­adó szólt az elmúlt eszten­dőben elért eredményekről II jövő évi áruellátásról A belkereskedelem idő­szerű kérdéseiről tartott tegnap délután előadást Egerben dr. Selmeci Lajosné miniszterhelyettes. A MÉ­SZÖV székházéban rende­zett eseményen többek kö­zött arról számolt be, hogy előreláthatólag milyen lesz a jövő évi áruellátás és a fogyasztási cikkek importja. A megye szakembereit tá­jékoztatta még az e terüle­ten dolgozók jövedelmi vi­szonyainak alakulásáról, va­lamint az új üzemelési for­mák hatásáról. Szó volt a kistelepülések ellátásának javításáról is. Bemutató: Gyöngyösön Számítógép és takarmányozás A takarmánygazdálkodás üzemi színvonalának javí­tására szakmai tanácskozást és bemutatót rendezett csü­törtökön délelőtt a Gyön­gyös—domoszlói Állami Gaz­daságban a megyei tanács mezőgazdasági osztálya, az agrártudományi egyesület, valamint az Állami Gazda­ságok Heves—Borsod megyei Szakszolgálati Állomása. A megjelentek előtt Dula Bence állomásvezető számolt be munkájukról, azokról a szol­gáltatásokról, melyeket a ta­laj- és takarmányvizsgála­tokkal tesznek a mezőgazda- sági üzemek. Ezután Monostori István csoportvezető tartott elő­adást a takarmányok labo­ratóriumi elemzési adatai­nak számítógépes feldolgo­zásáról és azok nagyüzemi felhasználásáról. Rámutatott, hogy immár három eszten­deje foglalkoznak ezzel a korszerű módszerrel és mi­nimális költségráfordítással kellő segítséget nyújtanak az állattenyésztéssel foglalkozó gazdaságoknak. Felhívta a figyelmet arra, hogy szeret­nék, ha Heves megyéből is mind több közös gazdaság igénybe venné a bevált és a takarmánygazdálkodást ja­vító módszerüket. A részt­vevők végül az állami gaz­daság számítóközpontjában helyszíni bemutatón is ta­nulmányozták az előadásban vázolt eljárást. is. Az adatok — miszerint több mint négy- és félezer bűnelkövetőt lepleztek le, kisebb súlyú bűncselekmény, vagy szabálysértés miatt csaknem 13 ezer embert ál­lítottak elő, de a lakcímku­tatásban, a bűnügyi megke­resések eseteiben is hatéko­nyan működtek közre —, mind az ő munkájukat di­csérik. Több mint egyhar- maduk aktív résztvevője te­lepülése közéletének, sokan tartanak közülük közleke­désrendészeti és közbizton­sággal kapcsolatos témák­ban nevelő-felvilágosító elő­adásokat az iskolákban és a lakosság körében. Bár a közelmúltban nö­vekedett a fiatal körzeti megbízott rendőrök száma, sokan mégsem vállalják szí­vesen ezt a sok áldozattal együttjáró hivatást. Egyebek mellett e probléma megol­dását is várják az október 25-én kezdődő második or­szágos értekezleten. A két­napos tanácskozáson egyéb­A műszaki-közgazdasági hetek mai eseményeire több­séggel vidéken kerül sor. Hatvanban, a Volán Ber­csényi utcai telepén délelőtt 9 órai kezdettel Fűlőp Gá­bor, a vállalat munkatársa tart előadást. Témája: A számítógép alkalmazásának lehetőségei a vállalat opera­tív irányítási tevékenységé­nek javítása érdekében. A Mátra vidéki Fémművek siroki gyárában a színek objektív mérésének gyakor­lati tapasztalatairól Weiner Istvánná gépészmérnök elő­Pontosan tíz esztendővel ezelőtt alakult meg Egerben a kertbarátok köre. A jubi­leum kapcsán rendeznek ma tájértekezletet is a Hazafias Népfront megyei bizottsá­gán, melyen részt vesznek a megyei társadalmi szövet­ségek képviselői és a kert­baráti körök vezetői. Napirenden szerepel töb­bek közt Heves megye me­Társadalmi munkában ké­szült az a közlekedési park, melyet október I8-án avat­tak a siroki Általános Isko­lában. Az ünnepségen meg­jelentek a járási közlekedés- biztonsági tanács képviselői és a község vezetői is. A parképítésben részt vettek a községben dolgozó szocialista brigádok, peda­gógusok, szülők és a gyere­az első — 1969-ben megren­dezett — értekezlet óta el­telt időszak eredményeit, gondjait, s természetesen szó lesz az elkövetkező esz­tendők feladatairól is, el­sők között a munkafeltéte­leik további javításáról, fej­lesztéséről. Munkatársunk kérdésére Tóth Ferenc válaszában el­mondotta, hogy nagy fontos­ságot tulajdonítanak a kör­zeti megbízottak együttmű­ködésének más fegyveres testületekkel, társadalmi szervekkel, valamint a la­kossággal. Példaként emlí­tette, hogy a KMB-s rend­őrök munkáját összesen 41 ezer önkéntes rendőr segíti országszerte. Tisztában va­gyunk azzal, hogy a rend mindenes őrei az egyik leg­fontosabbat teszik: nyugal­munk, biztonságunk felett őrködnek. adását hallgathatják meg az érdeklődők 13 órai kezdet­tel. A Mátraalji Szénbányák Vállalat központi tanácster­mében Zsigmond Gyula vil­lamosmérnök tart előadást délután 15 órától az Elekt­ronika térhódítása az erős­áram területén címmel. Az egri Finomszerelvény- gyárban szintén délután há­rom órakor kezdődik az a rendezvény, melynek elő­adója Boncsér József kohó­mérnök. Témája: Nyomásos öntési eljárások fejlesztése ipari robotok segítségével. zőgazdasági kistermeléséről és a kertbarátmozgalom helyzetéről szóló tájékozta­tás, melyet Koós Viktor, a megyei tanács mezőgazda- sági és élelmezésügyi osz­tályának vezetője tart. A további feladatokról dr. Gyúró Ferenc tanszékve­zető egyetemi tanár tart elő­adást. A jubileumi ünnep­ség délután 4 órakor kez­dődik. kék, akik már az avatás napján a gyakorlatban ad­tak számot arról, mit tud­nak a biztonságos körteke­désről. Az iskola vezetői a környék oktatási intézmé­nyeiben tanuló diákoknak is lehetőséget kívánnak ad­ni a közlekedési parkban való gyakorlásra, illetve versenyeket is rendeznek majd. Szombaton olvashatják Hasznos mellék­üzemágak Ezzel a címmel jelenik meg Kis Szabó Ervin írá­sa a termelőszövetkezetek nyereségnövelő tevékeny­ségéről. A témával kap­csolatos kérdéseire Tüdős Gyula, a TESZÖV főmun­katársa válaszolt. A társadalom az úttörőkért, az úttörők a társadalomért A cím egyúttal annak a beszélgetésnek a témáját is jelzi, amelyet szerkesz­tőségünk részéről Németi Zsuzsa folytatott a meg­hívottakkal arról, hogyan lehetne az úttörőmozgal­mat színesebbé tenni, ho­gyan lehetne a társada­lom segítségét növelni a fiatalok tevékenységének fokozásában. A hevesiek háza Mit kínál a helybelieknek és a környező községek lakóinak a művelődési központ Hevesen? A kér­désre azért sem könnyű a választ megadni, mint ahogy ezt Mikes Márta megírja, mert a művelő­dési központ egyik nagy gondja az, hogy kevés a pénzük. Jókai jegyében Könyvet kér a könyvtár Mint ismeretes, a Magyar Televízió a XIX. századdal és Jókai életművével kap­csolatban városok közötti vetélkedőt hirdetett meg. Eger is szerepel a versenyző települések között, s nyil­vánvalóan „presztízskérdés”, hogy képességei legjavát tudja adni a kiálló csapat. Ennek érdekében az egri Megyei Könyvtár minden le­hetséges eszközzel igyekszik biztosítani a megfelelő köny­veket a készüléshez, de ne­héz hozzájutni egyes aján­lott olvasmányokhoz. Elő­fordul a jegyzékben ugyan­is ritka nyomtatvány is, amely még a könyvtár bir­tokában sincs. Illetve ha van, csak egy-két példány­ban, de többre volna szük­ség. Ezért a bibliotéka mun­katársai kérik azokat, akik­nek polcain szerepelnek ezek a kiadványok, jelentkezze­nek az olvosószolgálatnál, s ajánlják föl kölcsön vagy megvételre ezeket a kötete­ket. A következőkről van szó: Nagy Sándor: Jókai emlékkönyv (1925); Hege­dülné Jókai Jolán: Emlék­iratok (1927); Jókai Mór: önmagáról (1904); Az Est hármaskönyve Jókairól (1925). MÁTRAFURED: Népi táplálkozás Befejeződött tegnap Mát- ratfüreden a Nemzetközi Néprajzi Táplálkozáskutató Szervezet 5. konferenciája. A háromnapos ülésszakon húsz ország — közöttük ha­zánk — szakemberei vettek részt: néprajzosok, történé­szek és a táplálkozáskuta­tással foglalkozó más szak­emberek. A középkortól napjainkig terjedően az európai népi táplálkozás történetének' szakaszait, fordulópontjait, regionális eltéréseit tekin­tették át. Szalay Zoltán Ülést tartott a KISZ megyei bizottsága A munkásfiatalok és a politikai nevelés Csütörtökön tartotta ülését Egerben, a KISZ megyei bi­zottsága, melyen többek -közt megjelent dr. Semperger Ti­bor, a megyei pártbizottság munkatársa és Szilágyi Antal, a KISZ KB osztályvezetője is. A napirendi pontok legfontosabbika volt az a jelentés, melyet Gazsó László, a KISZ megyei titkára terjesztett elő arról, milyen politikai nevelő munkát végeztek a munkás- fiatalok körében. Az ülés vitával zárult. A műszaki-közgazdasági hetek mai eseményei Elektronika és robotok Jubileumi ünnepség Egerben Kertbarátok találkoznak sírokban Közlekedési parkot avattak NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656;' 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index': 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Thumbnails
Contents