Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-20 / 248. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. október 20., csütörtök Remények és kétségek között Mielőtt elfelejtenék, hogy van Harlekin.•• Gyarapodó közművelődési sorozatok Különös életet él egy idő óta az egri Harlekin bábegyüttes. Az országos és nemzetközi hírű amatőr csoport remények és kétségek végletei között hullámzik immár másfél esztendeje, ha jövőjéről esik szó. A reményeket az táplálja, hogy sokan látják elérkezettnek az időt Harlekinék önállósodására, hivatásos bábszínházzá szervezésére. A minőségi lépést egyrészt indokolják a csoportban rejlő adottságok, az érett, kiérlelt előadások, másrészt a2 igény is meglenne a megyében, sőt annak határain túl is, rendszeres szerepeltetésükre. A kételyek abból fakadnak, hogy eddig a bábszínház létrehozásának már konkrétan körvonalazódó tervei rendre kútba estek. Előbb úgy volt, hogy a Lenin téren egy régi épületrész több lépcsős átalakításával kapnak saját otthont. Ezt a tervet aztán elvetették egy ígéretesebbnek mutatkozó elképzelés miatt. A Pa- nakoszta-ház bábszínházzá alakításának előzetes tervei is elkészültek, azonban az épületet a Megyei Művelődési Központ kapta meg saját otthonának felújításáig, s a bábosok ismét hoppon maradtak. Pedig már az az elképzelés is megfogalmazódott, hogy vagy az önálló Gárdonyi Géza Színház, vagy az Agria Játékszín tagozataként, mint hivatásos együttes működne majd a Harlekin. Kényszerítő körülmény is sürgette az elképzelést, hogy a Harlekin együttes önálló otthont kapjon. A Gárdonyi Géza Színház felújítása, a színházi előadások áttelepítése az úttörőházba, tovább szűkítette a bábosok addig sem korlátlan lehetőségeit. Egyáltalán nem arról van szó, hogy az úttörőház, vagy a bábcsoport szabadulni akarna egymástól. De tudni kell, hogy a csoport eszközeinek jelentősebb része azóta is összecsomagolva áll sziükségraktárban, egyáltalán nem megfelelő feltételek közepette. Csak utólag derül majd ki, hogy milyen károk keletkeztek a kényszertárolásból. Űj bábokat nem tudnak készíteni, mert nincs hová tenni ezeket. Műhelyüket is csak korlátozott időben használhatják, mert munkájuk zavarná a színházi előadásokat. — Az a furcsa helyzet állt elő, hogy Egerben alig tudunk közönség elé lépni, lassan elfelejtik, hogy létezünk — kesereg Demeter Zsuzsa, a csoport vezetője. — Pedig lenne igény bőven. Az elmúlt évadban csak hagyományos karácsonyi előadásunkon, a nyáron kétszer szabadtéren, valamint a közelmúltban találkoztunk az egri közönséggel. A nehéz feltételek közepette sem következett be a széthullás, valamennyien lelkesen dolgoztak. Májusban a kőszegi tv-fesztiválon vettek részt az egriek gyermek- műsorral, majd onnan egyből továbbutazva Bécsbe, a művészeti hetek keretében felnőtteknek szóló kamarajátékuk három előadása aratott nagy közönségsikert. A nyáron Tatán játszhattak, s olyan elismeréssel, hogy novemberben ismét visszavárják őket. Nemrég érkeztek haza Lengyelországból, ahol a Művelődési Minisztérium és a Népművelési ‘Intézet felkérésére szerepeltek. Bydgoszczban, a magyar heteken gazdag rendezvénysorozat keretében — kiállítások, filmek — tartottak előadásokat. — Váratlan és meglepő volt az idei második külföldi út — folytatja Demeter Zsuzsa. — Nekünk azért is érdekesnek kínálkozott a felkérés, mert Lengyelországban igen sok kitűnő bábegyüttes működik, s a vendéglátók kifejezetten bábcsoportot hívtak a magyar hetekre. Három nap alatt — Bydgoszczban és két másik városban — hatszor léptünk fel, ami komoly erőpróba volt mindannyiunk- naik. Ehhez tudni kell, hogy a legszűkösebb beépítési idő két óra. A hagyományos vendégszereteten túl is nagyon barátságosan fogadtak bennünket, itt sem maradt el a közönségsiker. Vendéglátóink szeretnék, ha máskor is ellátogatnánk hozzájuk. Ez természetesen nem rajtunk múlik. Jóformán ki sem csomagoltunk hazatérésünk után, amikor a pedagógusnapok keretében tartottunk előadást, majd a gyerekeknek rögtönzött bábkészítést. November végén Salgótarjánban animációs szemlén veszünk részt, ami filmesek, tévések, bábjátékosok szakmai találkozója. A közeljövőben a budapesti Térszínház meghívásának teszünk eleget. Ez egyben találkozó is lesz a két csoport között. A következő hónapokban fellépünk még Párádon és Füzesabonyban is. Szeretnénk megtartani szokásos karácsonyi bábelőadásunkat Egerben, de még nem tudjuk, hogy lesz-e erre lehetőségünk. A továbbiakról, jövő évi elképzeléseikről is csak feltételes módban fogalmaznak a bábosak. Csak reménykednek benne, hogy sikerül felkészülniük a jövő évi békéscsabai nemzetközi báb- fesztiválra, ahová várják őket. Feltételeik javulásának egyetlen biztosító momentuma, hogy megérkezett a Hámán Kató Úttörőházhoz egy már korábban ígért faház. Ha ezt még a tél beállta előtt elkészítik, legalább a raktározás jelenlegi gondjai megoldódnának. Itt helyeznék el a most még kétes körülmények között tárolt készletet, ami csak ezután válna hozzáférhetővé számukra. Emellett újonnan készülő bábjaikat is lenne hová tenni. Egyébként még az idén terveznek és összeállítanak egy olyan köny- nyen mozgatható bábszínházi felszerelést, ami kevés szereplős, kamaraelőadások lehetőségét teremtené meg. Ezekkel a bábjátékokkal eljuthatnának iskolákba vagy kórházakba is, ahová hívják és várják a Harlekin bábegyüttest... Virágh Tibor E napokban már a téli könyvvásár kötetein dolgoznak a nyomdákban. A Magvető Kiadó listáján több közkedvelt közművelődési sorozat újabb kötete szereljél: gyarapodik az egyik legfiatalabb könyvfüzér, a Gondolkodó magyarok és a már nagyobb múltat maga mögött tudó Magyar Hírmondó is. Bálint György Spanyol- országban jártam című kötete a Gondolkodó magyarok sorozatot gazdagítja. A kiváló publicista 1936 nyarán járt spanyol földön, a polgárháború előtti pillanatokban. írása az akkori napokat, élményeket, „a remény kavargó, mámoros óráit” örökíti meg. Évszázadok óta folyik a vita arról: mi történt 1526. augusztus 29-én, a mohácsi síkon. Brodarics István, egykori kancellár, szerémi püspök, a mohácsi csata egyik túlélője, „Igaz leírás a magyaroknak a törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról” című műve, most az olvasók széles táborának is hozzáférhetővé válik. A szerző hosszú, keserves menekülés után Zsigmond lengyel királynál talált menedéket, s látott munkájához. A Gondolkodó magyarok egy másik újdonsága is a mohácsi csatavesztés okait elemzi. Hamvas Béla neve kevesek által ismert. Ha élne, most volna 87 éves. Elsősorban művészettörténészként tartják számon, pedig filozófiával, szociológiával, pszichológiával, tudománytörténettel egyaránt foglalkozott, s a keleti nyelvek nagy búvára is volt. „A világválság” címmel megjelenés előtt álló kötete három rokon témájú és gondolatilag egymáshoz kapcsolódó írását tartalmazza. A Magyar Hírmondó az év utolsó hónapjaiban négy kötettel jelentkezik. „Hatvanhat csúfos gajd” címmel XVI—XVIII. századi magyar csúfolókat és gúnyneveket adnak közre. „Egy jeles Vad-Kert” címmel kerül az üzletekbe Miskolczi Gáspár székelyudvarhelyi lelkész 1691-ben írt páratlan érde- kességű műve, amely az első magyar nyelvű természet- rajzi könyv. A gyógyítás XVI—XVII. századi helyzetéről, ágazatairól és irányzatairól ad átfogó képet a „Minden doktorságot csak ebből késérték” című kötet. A múlt századi magyar paródiák és vicclapok hangulatát idézi a „Műferdítések és poétái rugamok” című mű. Alekszandr Hort: A munkanap kezdete után körülbelül félórával egy Volga állt meg az üzem bejáratánál. Négy tiszteletet parancsoló külsejű, öltönyt, nyakkendőt viselő férfi szállt ki belőle —, szemmel látható, hogy vezetőfélék. A négy férfi szakmai ügyekről vitatkozva, belépett az előcsarnokba. Elől ment Ivan And- rejevics Polozov, az igazgató. — Kérem a belépőket felmutatni — állította meg őket szigorúan a portás, tenyerét a forgókeresztre téve. Polozov igazgató zavartan megtorpant. Mi ez? Ó, igen, fel kell mutatni a belépőt! Ivan Andrejevics keresni kezdett a zsebeiben és minél tovább keresett, arca annál zavartabb lett. — Ejnye, azt hiszem, otthon felejtettem — hebegte. A portás, mint akinek semmi köze hozzá, közömbös arccal vállat vont: — Haza kell mennie érte. — Értse meg, én igen messze lakom... — Nem engedem be, ne is próbáljon rábeszélni — vágott közbe ellentmondást nem tűrő hangon a portás. A másik három férfi rátámadt: — Mi van veled, Petro* vics? — Nem látod, kitől kéred a belépőt? — Hiszen nagyon jól tudod, hogy ő az üzem igazgatója! A portás arca meg sem rezdült. — Felőlem lehet maga a miniszter is! — mondta keményen. — A rend az rend. A belépőt mindenkinek fel kell mutatnia, mégpedig kinyitva. Az igazgató kíséretében lévő férfiak ismét felzúdultak: — Nem lehetsz ilyen bürokrata ! — Tégy kivételt az igazgató kedvéért! — Mindjárt megkezdődik az értekezlet! A portás hajthatatlan volt. — Nem, nem, nem! — majd Polozov szemébe nézett. — Megharagudhat rám, igazgató elvtárs, de igazolvány nélkül semmiképpen sem engedem be az üzembe. Amikor én vagyok szolgálatban, belépő nélkül még egy légy sem repülhet be! Polozov igazgató sóhajtott, bosszúsan széttárta a kezét és tanácsadóihoz fordult: — Nincs mit tenni, elvtársak ! Szégyellem a hanyagságomat, de a portás elvtársnak igaza van. Meg azután tudják: nekem, mint üzemigazgatónak néha jólesik látnom, hogy egy dolgozónk ennyire buzgón teljesíti kötelességét. Ezt a következetességet csak üdvözölni lehet. Sajnos, a mai értekezletet nélkülem kell megtartaniuk. Menjenek, nehogy elkéssenek! A három férfi, belépőjegyét felmutatva, a portásra megsémmisítő pillantást vetve átment a forgókereszten. Mihelyt eltűntek szem elől, az igazgató lelkesen megszorította a portás kezét: — Nagyszerűen színész- kedtél, Petrovics! — Majd tárgyi tagosabb hangon megkérdezte : — Hánykor végzel? — Húsz perc múlva — válaszolta órájára pillantva a portás. — Nagyszerű. Ha megjött a váltás, azonnal gyere hozzám. Én addig előveszem a horgászbotot, és szedek egy doboz gilisztát! (Ford.: Horváth Ida) Ligeti András vezényelte Egerben a Miskolci Szimfonikus Zenekart A Filharmónia hangversenysorozatának második estje Az Országos Filharmónia idei egri hangversenysorozatának második estjére került sor hétfőn este a dohánygyár színháztermében. Ez alkalommal a Filharmónia műsorszerkesztési dramaturgiája átgondoltan állított egymás mellé műveket. A drámai mondanivaló éppúgy megtalálható Rossininál, mint Beethovennél vagy Csajkovszkijnál. A Teli Vilmos nyitány Rossini utolsó operájából vetíti elénk mindazt, amit a nagy olasz szerző a forrongó-forradalmi, mindig is életvidám Párizsban annyira megszeretett. Maga a Teli Vilmos-téma is a korról, a kor által sugallt eszmékről vall, még akkor is, ha Rossininál ennek a hang- és témaváltásnak nem is kerekedett folytatása. Beethovennél a G-dúr zongoraverseny — a IV. szimfónia és a III. Leonóra nyitány keletkezése táján — ugyancsak korszakos fordulót jelent, olyan drámaisá- got, amit igazán megrendítenek és fenségesnek a II. tételben érzünk. • Ezt a jól és — mondhatni — szervesen összeillesztett zenei anyagot szólaltatta meg a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A fegyelmezett és minden részében jól összeszokott, a dirigensi szándékra azonnal válaszoló együttest Ligeti András, az MTV nemzetközi karmesterversenyének helyezettje vezényelte. Nem ideális körülmények között. A színházterem megnyújtott pódiuma sem adott megfelelő elhelyezést, jó felállást a nagy létszámú zenekarnak. Ennek hátrányát a hátsó alakzatok érezték, mert egyrészt a térbeli elhelyezkedésük, másrészt a színpadtér nyomott- sága miatt „nem úgy jött át” a hang a közönséghez, mint ahogyan az normális akusztikai körülmények között történik. Ligeti András határozott egyéniség. Alkatából hiányzanak a robusztus vonások, inkább a líra áll közelebb hozzá, mint a mélységeket feltáró drámai elmélkedés. Rossini nyitányát lendületesen vezényelte, nem túlozván el azt a pátoszt sem, amely ebben a nyitányban megbúvik. Beethoven G-dúr zongora- versenyében az a meghitt és alázatos párbeszéd alakult ki, amit maga a mű is rákény- szerít a zenekarra. Segítette, éltette, hagyta, hogy a zongorista a virtuóz megjelenítést, a műhöz a saját hoz- záadnivalóját kiélje. A Csajkovszkij szimfóniánál — már Juhász Előd zenetörténeti bevezetőjében is figyelmeztetett erre — a vonósokat mintha a kelleténél jobban visszafogta volna Ligeti. Igaz, a nagyromantika szenvedélyét, érzelmeit nem szabad határtalanná dúsítani, de talán lényegéből is veszít Csajkovszkij muzsikája, hatását is csak részben fejtheti ki, ha a dallamok áradását nem a maguk intenzitásában hagyjuk érvényesülni. Ebben a felfogásban a fúvósok ugyan jobban hozzáfértek a hatásos, itt-ott zajossá kerekedett részletek feletti uralomhoz, nem kaptuk meg viszont kedvező ellentételként a vonósok érzelmileg indokolt lendületét. Nem kell félni az érzelmektől, ez a kor úgy sem gazdag a lelkiekben. Az est szólistája Jandó Jenő zongoraművész volt. A darab ^ívánta technikai bravúrokat a maguk természetességében hozta. A mű II. tételében, a zenekar és a zongora meghitt párbeszédében az volt elsősorban fontos, igazán megindító, ahogyan a zongora megszólalt. Farkas András Nézők és mecénások Százéves a MET A gálaest, ahogy ez már megszokott, rendkívül fényes, de egyúttal rendkívül hosszú is lesz. A New Yok-i Metropolitan Opera október 22-én nyolcórás, kétrészes műsorral ünnepli megnyitásának századik évfordulóját, s ebben a műsorban a jelek szerint szinte minden olyan operaénekes fellép, akinek nevét jegyzik a világban. Ennek megfelelő lesz a jegyek ára is: egy- egy rész megtekintéséért több mint ezer dollárt fizethetnek majd a mecénások, akik jobb helyet kérnek maguknak. A mecénások nagyon is fontos személyek. Tulajdonképpen ők hozták létre egy évszázada, s bizonyos mértékben ők tartják fenn ma is adományaikkal az Egyesült Államok, de egyben a világ egyik legnevezetesebb opera- társulatát. A megszületés körülményei ma már meglehetősen humorosnak tűnhetnek, mert a milliomosok vetélkedése vezetett az új opera létrejöttéhez. Mint Carelli Gábor, a „MET” magyar tenoristája írja könyvében, azok a famíliák, akik nem tudtak maguknak páholyt biztosítani, összeálltak és telket vásároltak a városnak egy akkor még majdnem lakatlan részén; itt építették fel saját operaházukat. Azért a milliomosok arról is gondoskodtak, hogy a Metropolitan valóban jó opera legyen. Hamarosan rang lett a művészek számára a MET-ben szerepelni, s a századelőn már olyan nevek fémjelezték az itteni előadásokat, mint Caruso. Az elmúlt évszázadban sok magyar művész is hozzájárult ahhoz, hogy a Metropolitan Opera megtartsa rangját. Sokszor vezényelt itt Reiner Frigyes, Solti György, sokszor lépett színpadra Svéd Sándor, Ernsz- ter Dezső, Kónya Sándor, vendégszereplésén kirobbanó sikert aratott Székely Mihály. De a New York-1 opera sztárjai között volt hosz- szú éveken át vezető karmestere: Toscanini, s olyan énekesek, mint Saljapin, Maria Callas, vagy a maiak közül Birgit Nilsson, Placido Domingo, Luciano Pavarotti, s a gyorsan fejlődő amerikai operakultúra nagyjai, Roberta Peters, Joan Sutherland, Leontyne Price — ők egyébként a gálaesten is közönség elé lépnek. Az a Metropolitan Opera House, amelyet annak idejében a Vanderbiltek és mások pénzén építettek, ma már nincs meg, lebontották. De az új épület, a New York-i Lincoln Center kulturális központ centrumában — a világ egyik legkorszerűbb operaépülete — megőrizte a hagyományokat. Hatalmas, 3800 személyes nézőtere aranytól csillog, a székeket vörös bársonyhuzat borítja. Chagall készített falfestményeket, az épületben is rengeteg a műkincs, főként a modem alkotás. De a szünetben mégis a „MET” múzeumát érdemes felkeresni: a régi és az új művészek arcképei, tárgyi emlékei, a nevezetes előadások emléktárgyai is bővítik azt az élményt, amelyet a rendszerint kiváló előadás nyújt.
