Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-20 / 248. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. október 20., csütörtök 5. SZOVJETUNIÓ Ősi minták — mai mesterek Kőfaragó mesterek dolgoz­nak egy taskenti hangver­senyterem díszítésén (Fotó: APN—KSj A több száz szakma között, amit a fiatalok Üzbegisztán tanintézeteiben megszerez­hetnek, igen népszerű a kő- és fafaragás, a márványmeg­munkálás. Azt hihetné az ember, hogy az ipari építé­si módszerek elterjedése mellett ezeknek a népi ipar­ágaknak el kellene tűnniük. Szerencsére ez nem így van. Fiatalok hajolnak a gáncs­nak nevezett alabástromfé- leségből készült fehér táblák fölé, és ornamenseket vés­nek rá. A műhely falait ci- kornyás faragványok díszí­tik, ugyanilyen díszek adnak sajátos koloritot annak a két mély beszögelésnek, ahová a tanulók munkáiból készí­tett kis kiállítást elhelyezték. — A kőfaragás — magya­rázza Hikmet Szaidov szak­oktató — ősi népi művészet, amit nagyra becsülnek vá­rosainkban és falvainkban. Az ilyen faragvány ünnepi jelleget ad a helyiségnek, ahová elhelyezik. Tanintéze­tünk alapvetően építészeti profilú. Ttt főképp asztalos, festő-mázoló, villanyszerelő szakmát lehet tanulni. De az utóbbi esztendőkben, annak következtében, hogy a mo­dern építészetben mind gyak­rabban használják a fara­gott ornamenseket, megnőtt a kőfaragó mesterek iránti kereslet. Ezért új részleget nyitottunk.. . Látható már az intézet be­járatánál, hogy itt jó szak­embereket képeznek. A fő­bejáratot maguk a tanulók készítették el a népi hagyo­mányok szellemében, és gaz­dagon díszítették faragásaik­kal. Az előcsarnokban elhe­lyezett pannó és a gáncsból készített rozetták sajátos jel­leget kölcsönöznek a helyi­ségnek, enyhítik hideg hiva­talosságát. Sok érdekes kőor- namenst láttam az előadó­termekben, a folyósokon, a kollégiumban, a klubban, a tornaterem halijában. A fa­lakat mindenütt csipkefi- nom faragványok díszítik. — Ez itt egy buharai or- namens, ez meg taskenti — magyarázza Hikmet Szaidov. — Kinek a munkái ezek? — Egykori tanítványainké. Az a hagyomány alakult ki nálunk, hogy minden végzős kőfaragó itthagyja az inté­zetnek egy művét. Ezek a falak az ő emléküket őrzik. A kőfaragók csoportjai ki­csinyek, és az oktatás gya­korlatilag egyénileg folyik. A tanulók három esztendő alatt megismerik a népi ipar minden csínját-bínját. Az el­méleti oktatás sokféle anya­got tartalmoz: rajzot, mű­szaki rajzot, festészetet, anyagismeretet. De a fő fi­gyelmet természetesen a mű­vészi faragás technikájának és módszereinek szentelik. — Hol fognak dolgozni a végzett tanulók? — Ez nem gond. A népi művészet hagyományait ma­napság nagyon széles kör­ben alkalmazzák. Valentyina Karpenko ETIÓPIA Könyvek fölé hajló fejek A könyvek fölé hajló fe­jek milliói — így fogalmazza meg etiópiai utazásának legmaradandóbb élményét Andrew Torolna, az AP amerikai hírügynökség tu­dósítója. Etiópia írni, ol­vasni, számolni tanul, még­pedig olyan tempóban, ami­lyenre az afrikai kontinen­sen eddig nem volt példa. Az oktatási kampányt valójában 1979-ben kezdte a szocialista Etiópia kor­mányzata, amely súlyos örökséget vett át az 1974-ben megdöntött Hailé Szelasz- szié rendszerétől. Ebben az ősi kultúrával rendelkező országban a 30 milliós lakosság 90 száza­léka írástudatlan volt; az iskoláskorú gyermekeknek alig 20 százaléka vett részt az oktatásban, és közülük is a legtöbb néhány év után kimaradt, s mindent elfe­lejtett, amit tanult. A forradalom előtt alig néhány etióp városban mű­ködött főiskola, s a vidéki fiatalok nagy részének se pénze, se mersze nem volt, hogy bebocsátást kérjen ezekbe az intézményekbe. Az írástudatlanság leküz­désére indított mozgalom vezetői elégedetten számol­tak be az amerikai újságíró­nak arról, hogy 1979 óta 47 százalékra sikerült vissza­szorítani az analfabétiz­must. A jelenlegi tempót, az emberek lépten-nyomon összeállította: Gyurkó Géza Ull ________________ • Hú tapasztalható igyekezetét fi­gyelembe véve, arra lehet számítani, hogy Etiópia 1986-ra gyakorlatilag meg­szabadul ettől a gondtól. A program megvalósításá­ra dollármilliókat költenek; ennek az összegnek mint­egy ötödét a baráti orszá­goktól kapott segélyek teszik ki. Így például tankönyvek érkeznek az NDK-ból, a tanfolyamok felügyeletével megbízott pedagógusok a Szovjetunióból kapnak mo­torkerékpárokat, hogy köny- nyebben közlekedjenek az egyes oktatási központok kö­zött —, s a példák még hosz- szan sorolhatók lennének. Kimaradnak a kampány­ból az országban vándorló nomád törzsek, az északi területeken pedig a kormány- ellenes erők akciói akadá­lyozzák a tanfolyamok mun­káját. De milliók, akik az­előtt semmiképpen nem ré­szesülhettek semmiféle ok­tatásban, ma néhol szabad ég alatt, másutt faluszéli házakban berendezett tan­folyamközpontok szorgos lá­togatói. Ha nincs fekete tábla, a fa kérge is megte­szi; ha szorít az idő, mert a földéken kell dolgozni, a tanfolyam munka előtt, haj­nalban kezdődik. A tanulni akarás ilyen megnyilvánulásaival talál­kozik lépten-nyomon az uta­zó — írja az amerikai új­ságíró, megjegyezve, hogy ez nemcsak a felnőttekre vonatkozik. Az elmúlt esztendőben 2,9 millió gyerek járt elemi is­kolába — háromszor annyi, mint kilenc évvel korábban — mondja az etióp oktatási minisztérium egyik illeté­kese. MONGÓLIA Ulánbátori képeslap Mongóliában igen nagy a szerepe az állattenyésztésnek. A hazánknál tizenhétszer nagyobb szocialista ország területén mintegy 24 millió állatot — lovat, birkát, kecskét, tevét és jakot — tenyésztenek. A lakosság száma viszont mindössze egymillió. Így aligha meglepő, hogy a mongolok fogyasztják a legtöbb húst a világon. Az állatokat természetesen más célokra is felhasználják. A képen: az ország északi részéből tevekaraván szállítja a fát az ipari központokba Nomen est omen — a név önmagáért beszél — mondo­gatták hajdan a rómaiak. A közmondás sajátos tartalom­mal telhet meg, ha valaki a mongol fővárosról készült tegnapi és mai képeket, met­szeteket nézi. A kétfajta névaláírás két korszakot kü­lönböztet meg, s ezek hatá­rának átlépését jelezhette a változás, amikor Urgából, amely Királyi sátrat jelent, a Vörös vitéz városa, Ulán­bátor lett. Az urgai tájkép 1915-ben készült, megállni látszott rajta az idő, s nehéz elhin­ni, hogy a XX. századot áb­rázolja. A Gandán, a budd­hista lámakolostor akkortájt a város legmagasabb épüle­tének számított, köröskörül pedig sátrak. Az ipart egy kis nyomda és egy kezdet­leges téglagyár képviselte, az oktatásügyet egy alapfo­kú világi iskola. (Mongóliá­nak 1925-ig nem volt olyan lakosa, aki középfokú vég­zettséggel rendelkezhetett volna.) A város határán ál­ló ellenőrző pontokon szigo­rúan átvizsgáltak minden rakományt, mert a kínai hűbérurak megtiltották olyan fém bevitelét, amely­ből fegyvert lehetett volna készíteni, annál inkább sza­bad útja volt a „fehér ki- lenceknek”. Így nevezték minden évben azt a különös karavánt, amelynek élén nyolc fehér paripa és egy fehér teve haladt, s a város­ra kivetett adót szállította el. Atyáról fiúra Ulánbátornak ma 438 ezer lakosa van, a főváros veze­tői szerint az utóbbi évek­ben talán túl erősen is érvé­nyesült a korszerűbb, urba- nizáltabb életmód szívó­vonzó hatása. Hiszen a ha­zánknál területileg tizenhat- szőr nagyobb, de mindössze egymillió 770 ezer lakosú Mongol Népköztársaságban a népesség egynegyede itt telepedett meg. Ez nem is meglepő, miután Ulánbátor a mongol ipar központja. Az ország ipara ma tíz nap alatt annyit termel, mint 1940-ben egész esztendő alatt. Nyolc főiskola, számos középiskola, színházak és mozik sora található a fővá­rosban, ahol a Gandan ko­lostor (ma a mongol budd­hista egyház és az Ázsiai Buddhista Békekonferencia székhelye) stílusosan illesz­kedik a tíz-tizenkét emeletes lakóházak karéjába. Termé­szetesen a jurta sem isme­retlen. Ulánbátor lakosságá­nak mintegy 45 százaléka él már korszerű, távfűtéses la­kótelepeken, a többség azonban még a jurtát te­kintheti otthonának. Meg­szokásból is, mert a jurta- lakás hagyománya atyáról fiúra szállt, de átmeneti szükségből is: a hirtelen történt népességgyarapodást nem lehetett egyik évről a másikra nyomon követni a lakásépítéssel. Ügy számol­nak, hogy az ezredfordulóra alapvetően megváltozik az arány, a jurtatelepek akkorra csupán 15 százalékos részt képviselnek majd. Jurtatelepekről szóltunk, mert a tradicionális sátorla­kások is rendezettekké vál­tak. Kerítés határol körül egy-egy ilyen települést, amelyek tovább osztódnak a családok szerint, ugyanis a jurta mellett rendszerint tü­zelőanyag-tároló és más ki­segítő építmények is rendel­kezésre állnak. A villamo­sítás általános, a legtöbb jurtán televíziós antenna, egyaránt fogható a helyi mű­sor és az Orbita által sugár­zott szovjet program. (A fe­kete-fehér készülék ára 1500 tugrik körül van, a színes jóval drágább — egy tugrik különben 3,52 forintnak fe­lel meg. Összehasonlításul: az átlagfizetés 700—1200 tugrik között mozog.) Gon­doskodnak az egészséges víz­ellátásról is, folyamatban van a jurtatelepek csatorná­zása. Magyar vízkutatók Mongólia rendkívüli gaz­dagsággal rendelkezik. Az országban ötezer színesfém­lelőhely van, 140 értékes fa­fajtát és 600 gyógynövényt találtak. A védett, különösen ritka állatokat felsoroló nemzetközi kiadvány külön fejezetet szentel a mongol faunának. A mezőgazdaság legfontosabb ága az állatte­nyésztés: a szomonoknak nevezett szövetkezetekben, az állami telepeken és a háztájiban 25 millió haszon­állatot tartanak nyilván. (A statisztikákban csak a szarvasmarhák, tevék, lovak, juhok és kecskék szerepel­nek.) Ha már a háztájiról szóltunk, ez 50—75 állat csa­ládonként, a földrajzi felté­telek alapján. A lehetősé­gekre jellemző, hogy a szak­értői vélemények szerint, ha előmozdítják a vízgazdálko­dást, a jelenlegi feltételek mellett, más nagyobb beru­házás nélkül, 80 millióra emelhetnék a haszonállatok számát. Ez talán érzékelteti azt is, miért tartják olyan fontosnak mongol barátaink a magyar vízkutatók tevé­kenységét. Az együttműködésnek nem ez az egyetlen formája. Ma­gyar szakemberek működ­tek közre az ulánbátori ru­hagyár, a szonginói bió- kombinát (Ázsia legnagyobb állategészségügyi üzeme!), a harhorini malom, a darhani húsüzem építésénél, a dol­gozók kiképzésében. Ám a KGST keretein belül jelen­tős segítséget nyújt az NDK, Csehszlovákia, Len­gyelország is, mindennek- előtt pedig a Szovjetunió: az elmúlt évtizedekben pél­dául 30 ezer mongol fiatal végezte el a szovjet egyete­meket és felsőfokú taninté­zeteket. Ezek az adatok, villanások mutatják az új Mongólia ké­pét, amely 1921 júliusában véghezvitte népi forradal­mát, s az iszonyatos elmara­dottságból felemelkedve, a kapitalista fejlődési fokot átugorva, hozzákezdett a szocialista építéshez. Az eredmények magukért be­szélnek, ugyanakkor soha­sem szabad megfeledkezni a kiindulópontról. Ázsiai Helsinki lehetősége Ulánbátor központjában, a Béke sugárúton helyezkedik el a Mongol Népköztársaság külügyminisztériuma. A szo­cialista országnak, a többi testvérországgal egyeztetett külpolitikai tevékenységét irányítja, amelyben az el­múlt időszakban különös súlyt kapott az ázsiai konvenció­javaslat. A Mongol Népköz- társaság meg nem támadási és együttműködési szerződés megkötését javasolta a Föld legnagyobb kontinensén, ahogyan a kommentárok ta­lálóan megállapították, egy „ázsiai Helsinki” lehetősé­gét. A Helsinkihez vezető út Európában sem volt könnyű. Ázsia biztonsága sem old­ható meg egyik napról a másikra, figyelembe véve azt a tényezőt is, hogy ezen a kontinensen található a legtöbb helyi háborús vál­sággóc. A javaslat azonban ott munkál az ázsiai közvé­leményben, s ez az indít­vány is a mongol főváros új nevéhez kötődik. Réti Ervin VIETNAM Bírálatok és kampányok Akik manapság Vietnam­ban járnak, azzal a benyo­mással távoznak, hogy az or­szág gazdasága maga mö­gött tudhatja a legnehezebb időszakot. Ismeretes, hogy a tavalyi termés a legjobb volt Vietnam újkori törté­netében; 16,3 millió tonná­val 13 százalékos növeke­dést jelentett. Túlteljesítet­ték a tervcélokat, csökken­teni tudták a behozatalt — Vietnam számára ritkán ta­pasztalt, örvendetes jelen­ség mindkettő. Különösebb elbizakodott­ságra azonban továbbra sincs ok. Erre figyelmezte­tett a nyári hanoi pártkon­ferencia, amely megszokott, hagyományosnak mondható keménységgel szólt a nega­tívumokról. Le Van Luong, a VKP KB tagja, a hanoi pártbizottság első titkára például rámutatott: noha értek el eredményeket, sok területen még nagyok a ne­hézségek, akadozik a terme­lés, gyenge az állami keres­kedelem, s egyre nehezebb a lakosság, elsősorban a fize­tésből élők helyzete. A ha­noi tapasztalatok általáno­síthatók: miként a főváros­ban, úgy országosan is a ke­reskedelem, az elosztás, az áruellátás kérdése került a gazdasági vezetés gondjai­nak középpontjába. Ennek oka mindenekelőtt az áru­termelés gyengeségében, il­letve — ahogy Le Duan, a VKP KB főtitkára fogalma­zott — az elosztás tervsze- rűtlenségében keresendő. Most újból átfogó kam­pányt indítottak az árupiac ellenőrzésére, hasonlóan az 1978 májusában, a pénzre­form bevezetéséhez kapcso­lódó kampányhoz. Emelték a kereskedők, kisáruterme- lők adóit, rendeletben rög­zítették a piaci árak felső határát. A magántermelők­nek könyvelést kell vezet­niük, s forgalmukat bank­számlán kell, a hatóságok által dokumentálható mó­don bonyolítani. A vezetők nyomatékosan hangoztatják, szó sincs sem a magánter­melés, sem a magánkereske­delem megszüntetéséről. A hangsúly azon van, hogy mindkettő illeszkedjen az állam által meghatározott központi tervcélokhoz. A gazdaságpolitika két év- • vei ezelőtt elhatározott re­Készül a híres vietnami balzsam. A „Szeptember 2.” gyógy­szergyárból, Ho SÍ Minh-városból 40 millió doboz balzsamot szállítottak exportra. Jövőre 10 millió dobozzal kívánják a kivitelt emelni. A képen: csomagolják az exportra készülő balzsamot formintézkedései nemegyszer a fonákjáról érvényesültek. Amíg a Ho Si Minh-városi magánkereskedők hatalmas hasznot értek el annak ré­vén, hogy enyhültek a kül­földdel való árucsere koráb­ban szigorú rendszabályai, az állami költségvetés mind­ebből édeskeveset hasznosí­tott. Felmerült egy szociál­politikai probléma is, ma­gánkereskedők gazdagodásá­val ugyanis kialakult az „új vagyonosok” rétege, miköz­ben az általános bérviszo­nyok lényegében nem javul­tak. A mostani kampányban szigorú bírálattal illették a kereskedelem szocialista szektorát, amely képtelen volt ellensúlyozni a magán­szféra térnyerését. Minthogy az állami kereskedelmi há­lózat nem felelt meg a kö­vetelményeknek, a bérből és fizetésből élők kénytelenek voltak szükségleteik növekvő részét a szabadpiacon besze­rezni, ott pedig az árak gyorsan emelkednek. A je­lenlegi állapotok tehát ér­zékenyen érintik a dolgozó- tömegek életszínvonalát. A VKP Politikai Bizottsága körlevélben hangsúlyozta, hogy az elosztás rendellenes­ségei tartósan nem számol­hatók fel a hiánygazdálko­dás megszüntetése, a gazda­sági és pénzügyi irányítás tökéletesítése nélkül. Győri Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents