Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-20 / 248. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. október 20., csütörtök 3. Mér a lézer A Méréstechnikai Fejlesztő Vállalatnál (MIKI) huzalok, rudak, tengelyek vagy más hengeres testek átmérőjének önműködő mérését szolgáló lézersugaras berendezést készítettek. Képünkön: az injekciós tűk vastagságát lézersugár segítségével mérik (MTI fotó: Balaton József felv. — K5) Teljesítették tervüket a téglagyárak — Kevés a falazóblokk — Sokan keresik a gázszilikátot Nagy az építkező kedv A megye téglagyáraiban teljesítették a háromnegyed- éves terveket. Egerben, a Homok úti gyárban 1 millió 665 ezerrel több B—30-as tégla került le a gépsorokról a tervezettnél. A megye- székhely másik üzemében is az év eleji terv szerint haladnak. Eddig 4 millió 400 ezer kisméretű téglát készítettek. Hasonló a helyzet az Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat mát- raderecskei gyárában is. Uniform és kisméretű téglából is túlszárnyalták a tervezettet. Dr. Szilák Károly, az Észak-magyarországi Tüzép Vállalat Heves és Nógrád megyei kirendeltségének igazgatója azonban elmondta, hogy mindezek ellenére kevés a tégla a telepeken. A nagy építkezői kedv miatt nem tudják kielégíteni az igényeket: Egerben például jelenleg csak jugoszláv import falazóanyag kapható, s ezt nem szívesen vásárolják az építkezők. Megtudhattuk az is, hogy sokan keresik nálunk a gáz- szilikátblokkokat, ezek ugyanis a hőszigetelési szabvány által előírt követelményeknek is eleget tesznek. Azonban ehhez már csak december elejétől juthatnak hozzá az új igénylők. Addig pedig a meglevő megrendeléseknek igyekszik eleget tenni a kazincbarcikai gyár. NEM CSODÁT VÁRNAK Már korábban is lehetett volna Amikor először hallottam, hogy szervezési csoport is létezik a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál, azt kérdeztem magamban: minek? — A most lezajlott kalocsai napokat is mi szerveztük — magyarázta készségesen Bózsár Lajosné, csoport- vezető. — Csak ezért és az ehhez hasonló „kitelepülésekért”? — értetlenkedtem továbbra is. Ekkor városok következtek, amelyekben ott volt a vállalat is: árusítani. Majd még: a cipőbolt létesítése Gyöngyösön és a különböző üzletek előtti árusítás megszervezése. Még mindig kevésnek tartottam ezekhez a tevékenységekhez központi szervezetet létrehozni. — A mostani vállalati értékesítési struktúra és módszer korszerűsítése is a feladatunk. Most kezdtem el igazában figyelni. Kiderült, hogy a belső mechanizmusukkal, felépítésükkel nem lehetnek elégedettek. Bizonyos kényszerpályák érvényesülnek. Vannak központi árubeszerzők, akik megvásárolják azt, amit megvásárolnak és küldik a boltokba. Függetlenül attól, hogy az üzlet vezetője kért-e vagy akarta-e azt az árut. Tulajdonképpen itt van a dolgok bibéje. A kereskedő ezért nem kereskedő. Mégis ő a felelős mindenért, ami a boltjában történik. Az áru forgási sebességéért is, a raktárkészlet alakulásáért is, a költségek mennyiségéért és a nyereség mértékéért. De nem ő a meghatározó személy. — Az érdekeltség a kulcsa a mi munkánknak — magyarázta a szervezési csoport vezetője. — De ezt a fogalmat jobbára csak hangoztatjuk, semmint élővé tennénk. — Mi a megoldás? — Át kell szerveznünk a boltjainkat. A szerződéses forma mellett a jövedelemérdekeltségűt kell elterjeszteni. Nem engedhetjük meg, hogy milliókat fizessünk rá például az egykét személyes üzletek működtetésére. — Be akarják a kis boltokat zárni? — A megoldást ott kell keresni, hogy , csoportokat kell kialakítani a kis boltokból, amelyek élére odaállítunk egy-egy szakembert, mondjuk azt, aki eddig a forgalomért volt felelős. A boltcsoport részére ő szerezné be az árut, ő gondoskodna a kiszállításról és a raktározásról. — Ugyanannyi pénzért, mint amennyit a központban kapott? — Ha az érdekeltséget megteremtjük, akkor jelentős összeggel kell növekednie a jövedelmének. Rá kellett kérdeznem: ha a jövedelmérdekeltségű üzlet jogot kap arra, hogy bizonyos áruféleségeknél maga szabja meg az eladási árat, hová vezet ez? Nem valamiféle szabados árképzéshez, mondta a szervezési csoport vezetője, hanem csak bizonyos mértékű árnövekedéshez vagy éppen: árcsökkenéshez. Alapvető cikkeknél szó sem lehet erről. Ma is működik már néhány üzlet Gyöngyösön is, máshol is. Ezekben már nem elég csak várni a szállításra, hanem kereskedni kell, a szó valódi értelmében. Amivel együtt jár, hogy a vállalati intézkedések csökkennek és a vállalati intézkedésre jogosultak száma is csökken. — Miért csak most jutott el idáig, hiszen úgy tudom, csupán néhány hónapja, hogy a belső szervezéssel foglalkozik? — Más volt a munkaköröm, bár még a korábbi feladatokat ma is el kell látnom. Ez eléggé leköti az időmet. Magyarán: a szervező munkája is további átszervezésre szorulna. A további lépéseket is az élet kényszeríti ki, az biztos. A vállalat igazgatójától, Szabó Lászlótól arra vártam választ, mennyire adottak a lehetőségek a szükséges belső átszervezéshez. — Két évvel ezelőtt már hozzáfogtunk a szükséges szervezési feladatok végrehajtásához — mondta —, most ezt folytatjuk a párt- és a szakszervezet egyetértésével. Meggyőződésünk, hogy az egész belső struktúránkat hozzá kell igazítanunk az új feladatokhoz, hogy fokozhassuk a lakosság ellátását és gazdálkodásunk pénzügyi hatékonyságát. (G. M. F.) Nagy elődök nyomán... Szuperluxus Autóbuszok Kuvaitba Kuvaiti megrendelésre különleges, szuperluxus autóbuszok készítését kezdte meg az Ikarus székesfehérvári gyára. Az év végéig 1.20-at indítanak útnak a távoli „olajországba”, ahová már a korábbi években is szállítottak évi 30—40 buszt. A mostani megrendelés arról tanúskodik, hogy a járművekkel elégedettek voltak a megrendelők. Az autóbuszok légkondicionálással, hűtött ivóvíz tárolására alkalmas tartály- lyal készülnek, s közülük húsz egészen különleges igényeket is kielégít, öt buszt forgatható fotelekkel, megvilágított asztalkákkal, mozgó tárgyalóteremnek rendeznek be, tizenötbe pedig mosdót is építenek. A kuvaiti megrendelést verseny- tárgyaláson, neves japán autóbuszgyártó cégeket megelőzve nyerték el a székes- fehérváriak. Kevés olyan ország van, ahol az ember nagyobb küzdelmet folytatott volna a vízzel az elmúlt századokban, mint Magyarország. Neves vízmérnökök és névtelen kétkezi munkások serege dolgozott azóta is visszatérő problémáink megoldásáért: hol a sok vízzel kell megbirkózni, hol — mint az idén is — az aszály állítja nem kis gond elé az országot. A mai feladatokról, eredményekről és gondokról az Eger—Tarna-völgyi Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulatnál Kisfali Sándor ügyvezető igazgatóval beszélgettünk. — Hogyan jellemezné feladataikat? — Társulatunkhoz csaknem 600 kilométer hosszúságú víz- és belvíz-csatornahálózat, valamint 26 kilométer hosszú öntözőcsatorna tartozik. Működési területünk 1650 négyzetkilométernyi, észak—déli irányban a Tisza vonalától az országhatárig terjed. — Milyen munkákat végeznek ebben a térségben? — Állandó jellegűek a fenntartási munkák, mint például a csatornák iszap- talanítása, a partok védelme, emellett azonban beruházásokat is kivitelezünk. Ez utóbbiak egy része saját vállalkozás, de a rendelkezésre álló kapacitás lehetővé teszi megrendeléses munkák elvégzését is. Idén a legnagyobb megrendelőnk az Eger —Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát, de ipari üzemtől és községi tanácstól is kaptunk megbízást. Ezak azonban jobbára kommunális ellátással kapcsolatosak. — Nagyobb vízépítési munkákra nincs megrendelő? — Minthogy a társulat tagjainak többsége mező- gazdasági termelőszövetkezet, s a meliorációk támogatásának csökkenése miatt a gazdaságok vagy bele sem fognak nagyobb beruházásokba, vagy ha teszik inkább maguk végzik azt el. így van ez a talajjavítással is. A rendelkezésre álló géppark kapacitását viszont ki kell használnunk. Ezért kénytelenek vagyunk olyan munkákat is elvállalni, melyek fő tevékenységi körünkbe nem tartoznak bele. — Ez nyilván kihat a gazdálkodási eredményekre is? — Természetesen és nem kedvezően. A társulat azonban a kisebbek közé tartozik, s így a rugalmasság követelményének is köny- nyebb megfelelni. Közvetlenebb a munkahelyi demokrácia, s a helyi párt- és KISZ- szervezettel is gyümölcsöző kapcsolat alakult ki. Közösen igyekszünk a problémákon úrrá lenni — mondotta befejezésül Kisfali Sándor ügyvezető igazgató. Mosolygó László Dinnyésku nyitótól a tanácstestületig Aki huszonnégy éve szolgál Kerekharasztért Abban az időben, amikor Kerekharaszt polgárai először szavaztak Vass Lajos- néra, hogy a községi tanácsba küldjék, az alig hatszáz lelkes település még önálló volt, Aztán jött a termelőszövetkezetek egyesülése, majd a falut Hatvanhoz kapcsolták. így került végül az Alkotmány szocialista brigád paprikakertésze a város 63 tagú tanácstestületébe, ahol azóta is — immár az ötödik ciklusban — szolgálja a kerekharasztiak érdekeit. Éspedig nem akárhogyan. Ezt tanúsítja, választókerületének elismerésén túl, az a társadalmi munkáért járó kitüntetés is, amelyet a legutóbbi tanácsülésen vehetett át An- geli József elnöktől. Hogy az eltelt huszonnégy év tanácstagi munkája minő terheket rótt a községbeliek képviselőjére a közös „parlamentben”? — Kudarc és siker egyaránt váltakozott az elszállt évek során — emlékezik vissza otthonában, házi teendőit időre félbeszakítva, Vass Lajosné. — Amit azonban leginkább a szívemre vettem, az a falumbéliek olykori értetlensége, máskor ellenállása volt. Mert azt ugyebár örömmel fogadták, hogy jó pár éve sikerült kihozni az egészséges hálózati vizet Hatvanból, de bizony amikor fizetni kellett érte a telkekre kirótt közterhet, sokan a szemembe lobbantották, hogy minek volt erre szükség. Ha eddig megvoltunk víz nélkül, meglettünk volna tovább is ... ! Más volt a helyzet az óvoda esetében, amikor any- nyi interpelláció eredményeiként végül újra sikerült ilyen gyermekintézményt szerezni Kerekharasztnak, éspedig Bocsi László áfész- elnök támogatásának is köszönhetően. A kiszemelt épület ugyanis eredetileg kocsma volt, azt kellett megszüntetni és átvarázsolni. Ekkor már a társadalmi segítőkészség is mindinkább felcsapott, és tart máig, amikor hol ilyen, hol olyan munka kell a kicsinyek 'javára. o A települést egyébként ketten, Barta Antalné társaságában,, képviselik a tanácsüléseken, illetve ahová éppen menni kell az észrevételek, panaszok nyomán. Ami az igazsághoz tartozik, Vass Lajosné kerülete volt mindmáig az elhanyagol- tabb, így aztán többet is kellett a cipőt koptatnia az eredményekért. Amilyen például az Erkel téri új szövetkezeti kisáruda, amelyet alig két esztendeje emeltek. — Azt kérdi, mi az, amiben nem tudtam eleddig zöldágra vergődni választó- kerületemben? Hát igen, az utak állapota okoz mostanában legtöbb gondot. A Bugát Pál és a Csillag utcákról van szó; amelyek ősztől tavaszig járhatatlanok, akkora a sár. Palkó Imre tanácselnök idejében ugyan salakkal terítették meg mindkét utat, de hát hol van az már. Talán Aszód álá hordta a szél! No, és a temető, illetve az ottani ravatalozó. A tanácstagi beszámolóknak legtöbbet visz- szatérő témája az épületfelújítás, valamint az öntözővíz kivezetése a sírkertbe. Lekopogom: mintha megtört volna a jég, legalábbis az ígéret erejéig. Takács Péter műszaki osztályvezető arról értesített, hogy százezer forintot irányoztak elő a munkálatokra. A költségvetési üzem pedig már ki is szállította a halottasházhoz szükséges építőanyagot. o A lefutott négy ciklus, és a mostani, az ötödik ideje során, az alkalmi nézetkülönbségek ellenére többen voltak, akik a megözvegyült Vass Lajosné munkáját, tanácstagi tevékenységét igen méltányolták, majd segítették egy-egy feladat megoldásában. Itt van a Csillag utcában Pór Józsefné, aztán egy másik utcabizalmi, Molnár Mihályné, vagy Ludvig Istvánné, akik a vízhálózat kiépítésekor kardoskodtak mellette. Sikerült a Kerekharaszti úton a cső(Fotó: Szabó Sándor) fektetéshez szükséges ároképítést is társadalmasítani, különben talán megfeneklik a dolog. És hogy az időközben idetelepült cipőgyárról se feledkezzünk meg, az üzem kultúrterme, könyvtára — a Kozák Géza igazgatóval kialakított kapcsolat eredményeként — segíti a szórakoztatást, a művelődést. Műsorok zajlanak a gyárépületi falak között, ott tartják a szilveszteri rendezvényeket, a kismama- és nyugdíjastalálkozókat, de még a tanácstagi beszámolóknak is ez a helye, az otthona. Természetesen mindebben ott a keze, a szíve a két kerületi tanácstagnak. De vajon meddig? o — Erős elhatározásom, hogy a mostani ciklus lesz az utolsó az életemben — jegyzi meg Vass Lajosné. — Még ha jelölnének, akkor sem fogadnám el. Túl a hatvanon könnyebben fárad az ember, és itthon, valamint a háztájiban éppen elég helytállni. Különben ezt a munkát, a kertészkedést nagyon szerettem és szeretem. Talán nem véletlenül, hiszen ott, a dinnyeföldön, dinnyéskunyhóban születtem. Szóval ez az, ami leköt, amire maradék energiámat fordítom, hogy a tsz-nyugdíjhoz valami mellékes jöjjön. Persze, a vér nem válik vízzé. Elképzelem magamról, hogy tanácstagság nélkül sem húzódom vissza a közösségi gondoktól. Mert itt van például az öregek napközije, amit Buz- ma Sándor népfrontelnök és Pór Józsefné kezdeményezett. Nem lesz egyszerű dolog, talán évek kellenek a megvalósításához. Gondolja, hogy visszatartom magamat, ha agitációra, társadalmi összefogásra lesz szükség? És nem az a döntő, hogy milyen minőségben segítek, hanem sikerüljön az ügyet jó mederbe terelni... Moldvay Győző
