Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-13 / 242. szám
1983. október Százhetven évvel ezelőtt született Henszlmarm Imre építész, művészettörténeti író, egyetemi tanár, akadémikus. Pesten és Bécsben orvosi, majd Olaszországban művészettörténeti és archeológia! tanulmányokat folytatott. 1848-ban Pulszky Ferenc mellett sajtóreferens volt Báosben; emiatt 1849-ben rövid börtönbüntetést szenvedett; ezután Londonba és Párizsba utazott. Itt francia nyelven — s francia támogatással — adta ki első jelentős építészettörténeti és elméleti munkáját. 1862-ben Konstantinápolyija utazott a török uralom idején elhurcolt Corvinák felkutatására. 1867-től a Műemlékek Országos Bizottságánál dolgozott, s 1877-től a budapesti egyetem művészettörténet és Olassica archeológia tanszékének volt a professzora. Külön érdeme az a tevékenység, amelyet az ország műemlékeinek felkutatásában. osztályozásában, ismertetésében. Illetve helyreállításában fejtett ki. Munkái közül jelentősebbek: A székesfehérvári ásatások eredménye; Pécsnek középkori régiségei; Magyarország csúcsíves stílű műemlékei. 13., csütörtök A Nap kél: 5.59 órakor, nyugszik: 17.01 órakor. A Hold kél: 13.33 órakor, nyugszik: 21.46 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon KÁLMÁN, EDE nevű kedves olvasóinkat! A Kálmán ősmagyar név, jelentését azonban nem ismerjük. Az Ede jelentése: ..birtokot megvédő”. 'fcffidőjárás Lassanként keleten Is csökken a felhőzet, megszűnik az eső, ezután számottevő csapadék már sehol sem valószínű. Változóan felhős idő lesz. A néha viharos északnyugati szél jelentősen mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 20 fok között alakul. Októberi orgona... Nem tréfa. A természet csodája. Egerben, a Czifra kapu utcában — október közepe ide, vagy oda — kivirágzóit az orgona. A jó illatú lila virágok talán így tiltakoznak az ősz, az elmúlás évszaka ellen. Mindhiába. Ugyanis csinos „felfedezőik" már felöltőben s dzsekiben hozták be szerkesztőségünkbe a késői tavaszt. Sajnos, már nemcsak az orgona lesz tiszavirágéletű, hanem a lágyan, de még időnként melegen simogató napsugár is... A meteorológusok, no és Zorán jóslata ugyanis így hangzik: „Készülj a hosszú télre, kedvesem.. (k. sz. e.) — KÖNYVHETEK. Pénteken délelőtt Abasáron tartják az őszi megyei könyvhetek megnyitóját. Ez alkalommal nemzetközi ex libris-kiállítás nyílik, író-olvasó találkozókra, s miskolci színművészek vendégszereplésére is sor kerül. — FÓRUM. Az Avar-szálló különtermében belpolitikai fórumot rendeztek, amelyen Bessenyei Jánosné, a megyei pártbizottság politikai munkatársa és Kondor Katalin, a rádió és televízió munkatársa tartott előadást belpolitikai életünkről és feladatainkról. — MELLÉKÜZEMÁGBAN. A bátori tsz is fejleszti melléküzemági tevékenységét. A szövetkezet még az idén befejezi új kisüzemének építését, s a létesítményben hozzákezd a hiánypótló csavaranyák gyártásához, ami jövőre már legalább 14—15 millió forinttal növelheti a közös gazdaság bevételét. — DÍSZMADARAK. A gyöngyösi városi úttörőházban két napon át, október 15-én és 16-án a különböző díszmadarak kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők reggel 8-tói este 6 óráig. — ÁROKBA BORULT — MEGHALT. Andornaktálya belterületén Cseh Tibor 32 éves műszerész egri lakos — akinek nem volt jogosítványa —, személygépkocsijával az útpadkára hajtott és az árokba borult, és a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett. A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot. | Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel. 7 óráig a Széchenyi u. 1. — SZERKESZTŐI közlemény Olvasóink kérésére október 16-tól, vasárnaptól napi műsorainkban ezentúl közölni fogjuk a csehszlovák televízió 1-es és 2-es adásának programját. • — SMOG-KONCERT. Csütörtökön 19 órai kezdettel rendezik az egri Ifjúsági Ház belső udvarában az idei Ki mit tud győztes csapatának, a gödöllői Smognak bemutatkozását. A háromszor 45 perces programban nemcsak zenét hallgathatnak az érdeklődők, de a táncolni vágyók is kedvükre szórakozhatnak. — REKTORI DELEGÁCIÓ az egri főiskolán. A lengyel- országi Zlelona—Gora-i főiskoláról háromfős delegáció érkezett Egerbe, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolára. A lengyel felsőoktatási intézmény professzorának vezetésével a vendégek három napot töltenek főskolánkon. Tárgyalásokat folytatnak tudományos együttműködésről, s meglátogatják a tanintézet szaktanszékeit. ügyeletes szerkesztőink: GYÓNI GYULA és KIS SZABÓ ERVIN Telex: 063-350 szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi.ügyelet 12-től 14 óráig. Telei oh: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai'ügyelet 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyeiét helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. KOJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. LAKÓHELYSZÉPÍTÉS ÉS -VIRÁGOSÍTAS Lemaradnak a Tisza mentiek? Ülésezett a HNF megyei elnöksége Tegnap, dr. Végh Miklós elnök vezetésével ülést tartott Egerben a Hazafias Népfront Heves megyei elnöksége. Ezen először az idei lakóhelyszépítési és -virágo- sítási verseny tapasztalatait összegezték. Bacsó János, a HNF munkatársa beszámolt arról, hogy a több mint egy évtizedes múltra viszatekintő mozgalomba immáron a megyei valamennyi települése aktívan bekapcsolódott. A versenybizottság megállapítása szerint a korábban jó eredményeket elért községek — Ostoros, Verpelét, Boco- nád, Aldebrő és Feldebrő — változatlanul nagy gondot fordítanak a parkosításra. Az előző időszakhoz képest jobban szem előtt tartják az esztétikai követelményeket Recsken, Tófaluban és Sírokban is. Sajnálatos azonban, hogy a Tisza mentiek eredményei elmaradnak a lehetőségektől. Megtudhattuk, hogy a legtöbb helyen a lakosság is vásárol igényesebb dísznövényeket, gyümölcsfákat, s ezeket gondozzák is. A vállalatok és szövetkezetek is szívesen végeznek település- fejlesztő társadalmi munkát. Ennek értéke az idén várhatóan jóval meghaladja a tavalyit. Egyébként a verseny eredményhirdetésére és a díjak kiosztására a közeljövőben kerül sor. Az ülésen ezután a HNF Gyöngyös városi Bizottságának közművelődési és politikai ismeretterjesztő tevékenységéről volt szó. Széles János városi titkár többek között elmondta, hogy a helyi körzeti bizottságok eredményesen szervezték a társadalmi munkaakciókat a művelődés tárgyi feltételeinek minél jobb megteremtése érdekében. Fogadalomtétel - Vetélkedők - Zsibvásár... és minden Bornemissza-napok Egerben Komolysággal kezdődik, vidám kavalkáddal ér véget a 212. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet KISZ- és szakszervezeti bizottsága által rendezett egész napos programsorozat csütörtökön. A Bornemissza-napokat délelőtt nyolc órától emlék- ünnepély nyitja a várban. Fél tízkor a Vörös Csillag moziban folytatódnak az események. KlSZ-fogadalom- tétellel, Gárdonyi életéről rendezett vetélkedővel. A szakmunkásképzőben sem lesznek üresek a termek. KRESZ-, valamint vers- és prózamondó versenyre kerül sor, kiderítik, ki tud legtöbbet a Szovjetunióról, és ki ismeri legjobban á szakmáját. Hogy ne csak az agyak, hanem az izmok is tornázzanak, kispályás labdarúgótornát rendeznek. Délután Sturmix, Fele sem igaz, bőr-, papír-, textilművészeti bemutató és zsibvásár várja az érdeklődőket. Brigádtagok vetélkednek A Világkép című munkásművelődési akció középdöntői lezajlottak Egerben. Most a gyöngyösiek kezdeményezése érkezett e fontos állomásához. Egyeztetett munkásművelődési program keretében már évek óta kialakult módszerrel dolgoznak e téren a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ szakemberei. Csütörtökön 15 órától rendezik a művelődési központban azt a vetélkedőt, melyen a levelezések során legjobbnak bizonyult 75 brigád mintegy 500 tagja méri össze tudását. Itt dől el, melyik tíz csapat kerülhet a döntőbe. Az egri és a gyöngyösi sorozat azonos céllal és hasonló módszerekkel folyik. A szervezők a jövőben még közelebb igyekeznek hozni a két akciót. Csak így érhető el, hogy idővel megyei szintre szélesedhessen ez a sokakat foglalkoztató, hasznos kezdeményezés. KRESZ>tudásért kerékpár, magnó, rádió A nyertesek jutalma (Fotó: Szabó Sándor) Nagy érdeklődés kísérte lapunk KRESZ-rejtvénypályázatát, amelyre a három fordulóban 2200 — nagy többségében hibátlan — megfejtés érkezett. A fordulónként megrendezett sorsoláshoz hasonlóan, ugyancsak a szerencse döntötte el, hogy a mindvégig pontos megoldást beküldő pályázók közül kik nyerik a KISZ Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Közlekedésbiztonsági Tanács díjait. A szerencsés nyertesek — Nagy Sylvia abasári, Deák Domonkosné gyöngyösi és Bauer Enikő egri pályázók —: szerdán délelőtt Sós Tamástól, a KISZ megyei titkárától és Huszár Mihály r. őrnagytól, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési alosztályvezetőjétől, az MKBT titkárától vehették át jutalmaikat. EGERBEN, GYÖNGYÖSÖN Őszi parkok Lombhullás idején sem tétlenkednek városi parkjaink tervezői és kertészei. Megkezdték már a zöldterületek őszi nagytakarítását, de a hűvösebb napok alatt sem maradunk virág nélkül. Egerben, a belvárosban máris gyönyörködhetnek a járókelők a kétlaki őszi árvácskák színes bokraiban. A tavaszra gondolva elültették a tulipánhagymákat is és amikor az utolsó levelek lehullnak a fákról, hozzáfognak az új csemeték telepítéséhez. Tűlevelű tuják és ezüstfenyők alatt játszhatnak majd a lakótelepi gyerekek, az évszázados faóriásairól híres Népkertbe pedig gesztenyék kerülnek. Sétányainkra a szintén dús lombú hárs- és kőrisfák mellett berkenye-, hóbogyó-, gyöngyvessző- és aranyesőbokrokat is ültetnek a szorgos kezek. A Mátra lábainál fekvő Gyöngyösön a 650. évforduló tiszteletére új parkokat is kívánnak átadni a lakosságnak. Már megkezdték a tüdőgondozó és a művelődési ház előtt a virágágyak kialakítását, de másutt sem feledkeztek meg a talaj gondos előkészítéséről és felújításáról. Így ha sikerül megóvni parkjainkat a vandál kezektől, bízvást remélhetjük, hogy tavasszal ismét virágok, s friss lombok díszítik városainkat. A műszaki hetek mai eseményei Egri kutyasiker Ausztriában „Interjú“ a legszebb négylábúval A Heves megyei műszakiközgazdasági hetek programjában ma, október 13-án két rendezvényre kerül sor. Az egyiket Hatvanban, a Bercsényi utcai Volán-telepien tartják délelőtt 9 órai kezdettel. A „Műszeres járműdiagnosztika, mint a javítás minőségvizsgálatának módszerei, eszköze” címmel Lukovszky Béla, a Volán 4. sz. Vállalat munkatársa tart előadást. Délután 13 órakor Gyöngyösön várják az érdeklődőket. A Gépipari Tudományos Egyesület helyi szervezete rendezésében Dávid József százados, tűzoltóparancsnok és Deli Gábor hadnagy tartanak előadást a járás területén levő vállalatok tűzvédelmi helyzetének alakulásáról. (Tudósítónktól) Több mint 1700 kis- és nagy kutya részvételével a naplókban nemzetközi kiállítást rendeztek Ausztriában, a Bécs melletti Tullnban. A parádé abszolút sztárja, a Yetfi névre hallgató fox- terrier, két serleggel utazott haza Egerbe. Egyiket a nemzetközi zsűritől, a másikat, a különdíjat, osztrák vendéglátóitól kapta. A Vályi utca 10. számú ház udvarán a bajnok vidám csaholással válaszol a kérdésekre. — Ki készített fel a versenyre? — A gazdám, ifjú Korózs András. Jelenleg ugyan katona, de eltávozáskor szinte minden idejét velem tölti. Utazásom előtt is gondosan megnyírt, megfürdetett, rendbe hozta a körmeimet. Neki köszönhetem, hogy fajtám legszebb kutyája lettem. Csillogó szőrömet, foltos fejemet, kecses járásomat nemcsak a zsűri, de hímnemű udvarlóim is megcsodálták. — Egy szépségverseny győztesétől talán illetlen dolog megkérdezni, de nagyon kíváncsi vagyok. Hány éves vagy? — Három. S amióta a világra jöttem, eddig minden évben nyertem valamilyen díjat. Ausztriában most második alkalommal. — Van családod? — Hát persze! Méghozzá elég kiterjedt. Apám az NSZK-ban, anyám Ausztriában ugat. A varsói nászutam óta piedig nekem is két szép kölyköm született. Remélem, hogy újabb serlegekkel gyarapítják majd a gyűjteményt. — Térjünk vissza a kiállításhoz. Milyen volt a mezőny? — Mások mellett uszkárokat, vizslákat, dogokat, jagdterriereket vonultattak fel a sportcsarnokban. Ebtársaim okosak és jól koz- metikázottak voltak. De nem olyan szépjek, mint én ... — Mik a terveid? — Készülünk a világkiállításra! S amíg eljön, va- dászgatunk majd a gazdámmal, a kondícióm megőrzése végett. Engem ugyanis nemcsak díszből tartanak. — Köszönöm az interjút! — Mi is köszönjük az ajándékba kapott harapni- valót. Mika István NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index': 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÖZSEFNé. - HU ISSN 0133-0705.