Népújság, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-29 / 230. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. szeptember 29., csütörtök & * Jövőnk és a statisztika Hátunk mögött az 1983-as év csaknem háromnegyed része. A havi, negyedéves s a félévi statisztikákat lapozgatva kirajzolódik előttünk jelenünk, a közelmúlt s a jövő. Sikerül-e a magunk választotta célokat elérni, s a honi gazdaságot — a korábbi növekedésekhez képest —, ha kisebb lépéssel is, de előbbre vinni. Igent vagy éppen nemet mondani egyelőre még kockázatos vállalkozás lenne. Mindenesetre az elmúlt hónapok során bebizonyosodott, a vártnál is több feladat és felelősség hárul az iparra. Az előjelek csökkenést és növekedést egyaránt mutatnak. Az év első négy hónapjában az ipar növekedése megtorpant, májusban és júniusban ismét nekilendült, majd az elmúlt két hónapban ismét kismértékben alatta maradt a kívánatos szintnek. Ám ezek csak átlagszámok, amelyek mögött jelentős eltérések húzódnak, nagyarányú növekedések és nemvárt csökkenések. A dinamikusan fejlődők közé tartozik a híradástechnikai és vákuumtechnikai cikkek gyártása. Gyarapodott a műszeripar és a vegyipar termelése az első félévben, ez utóbbi főleg a műtrágya és a növényvédő szerek növekedésének köszönhető. A könnyűiparban is akadt néhány jó eredményt felmutató ágazat: megfelelően fejlődött a papír-, a cipő- : és a nyomdaipar. Az élelmiszeriparban a tartósító- és a húsipar termelése növekedett a tavalyi szinthez képest, s valamelyes emelkedést mondhat magáénak •a tejipar. De számos ágazatban a statisztika mérlege a tervezett és a végül is megvalósult termelés különbsége hiányt mutat az eddig eltelt hónapok során, nem érte el az 1982. évi szintet. Riasztó jelek az átlag számai mögött? Azok is. De inkább a kiváltó okokat elemezve, az ipar helyzetét meghatározó néhány sajátos vonás megrajzolása után kaphatunk választ arra, milyen képet is tár elénk a statisztika. Ma is meghatározza a magyar ipar és az egész népgazdaság helyzetét a lassan felszívódó világgazdasági válság. De a krízis nem egyformán sújtotta az egyes ágazatokat szerte a világon. Míg régi hagyományokkal rendelkező iparágak termelése egyre gyorsabb ütemben hanyatlott, addig néhány mo6t született — mint például a mikroelektronika — soha nem hitt fejlődésnek indult. A világpiaci tendenciák nem kedveztek a honi iparnak, hiszen a kohászat és az egykor jelentős exportot hozó alumínium- ipar is a válságiparágak közé került. Igaz, a recesszió hozzászoktatott minket ahhoz, hogy még a jó termékek sem kelendőek, s az iparág termelése nem növekszik esetleg évekig sem. A hazai statisztika számai azonban nemcsak ezt a jelenséget tükrözik. Most már tagadhatatlan tény, hogy nehéz megfelelő nyersanyag híján verseny- képes terméket formálni még a legmodernebb gépsorokkal is. A hazai import- korlátozás mai enyhített formájában sem kedvez a termelés növekedésének, az ipar behozatalra érzékeny ágazatainak. S ha jól meggondoljuk, a korábbi évtizedek fejlesztései nyomán alig található csak hazai nyersanyagtól és a honi piactól függő terület az iparban. Nem csoda, ha az akadozó ellátás, a rószszabb minőségű nyersanyagok és félkész termékek miatt csökken — jobb esetben nem növekszik — a termelés. Mert raktárra gyártani manapság már rendkívül kockázatos. Nemcsak egy vállalkozás vagy üzlet, hanem az egész cég létét veszélyezteti. Persze, a behozatal ésszerű vagy néha még azon is túlmutató korlátozását gazdaságpolitikánk fő célja, a féltve őrzött pénzügyi egyensúly határozza meg, s nem a kell, hanem a nincs érve a döntő. S bizonyos ágazatokban a korlátozás mai szemmel nézve, hosszú távon megmarad, mert a termelés hatékonysága, az előállított termékek minősége nem éri el az átlagos színvonalat. Az importkori tozós választóvize a 80-as években korábbi esztendőkben ismeretlen biztonsággal és határozottsággal rangsorolta a vállalatokat. A nemzetközi mércével mérve is jól gazdálkodókra és az alacsony hatékonyságúnkra. Ezeket a tendenciákat erősíti a gazdasági szabályozás idei módosítása, az egyre keményebb pénzügyi feltételek és a szűkülő hitelforrások, a fejlesztési alapok központi elvonása. Nem véletlen, hogy a statisztika arra figyelmeztet: egyre több vállalat kerül a veszteségesek közé. A váratlan tőkehiány miatt kifutott a gazdasági szabályozás adta talaj a közép- és rövid lejáratú tervek alóL A szigorodó körülmények nem adtak haladékot egy kockázatosabb üzletnek, vagy egy korábban az átlaghoz képest jónak mondható beruházásnak. Ám a statisztika látszólag személytelen számai mögött meghúzódik az ember: hol képes a gazdasági vezetés leküzdeni az újabb és újabb akadályokat, hol keresnek más utat, addig ismeretlen piacot, egyszóval: miként alkalmazkodnak a tevékenységüket meghatározó helyzetben. S talán nem ezen múlik még manapság is a legtöbb vállalat és rajtuk keresztül ágazatok sorsa. A dinamikusan fejlődők gazdálkodását mintegy jóváhagyja a félévi statisztika, s ezen keresztül példát mutat a többinek. Mindenféle válságból lehet kivezető utat találni, sőt a korábbi évekhez képest egyre gyorsabban fejlődni. Igaz, lesznek olyan vállalatok és ágazatok, amelyeket hosszú időre csipkerózsika álomra ítélt a fejlődés, szerepük és súlyuk csökkenni fog. De az ipar egészének zöld utat mutat a statisztika. Eredményétől függ nemcsak az éves terv sikere, hanem közeli és távoli jövőnk. Az aszály — sajnos — ismét bebizonyította, az exportterv teljesítése az ipar egyre növekvő szállításai nélkül nem biztosítható. S a hátralevő hónapok során elsősorban a statisztika e számától függ, hogy sikerül-e a magunk elé tűzött célokat elérni. S ha csak halvány, de mégis biztató jel, hogy az első félévben az ipar nem rubelelszámolású exportja 1982-höz képest 7,4 százalékkal emelkedett. (L. M.) BEFEJEZÉSHEZ KÖZELEDIK A TÁRSADALMI VITA Mint a sajtó, a rádió, a televízió híradásaiból Ismeretes: az elmúlt hetekben a közvélemény nyilvánossága elé került az országgyűlési képviselők és a tanácstagok választásával kapcsolatos tőrvényjava- lat, majd pedig a tervezetről széles körű vita bontakozott ki szű- kebb hazánkban Is. Erről besaálgetett a Népújság munkatársa dr. Kovács Pállal, a Hazafias Népfront megyei alkotmányjogi bizottságának elnökével: Passzív közmegegyezés helyett, aktív együttműködést Beszélgetés dr. Kovács Pállal, a HNF megyei alkotmányjogi munkabizottságának elnökével — Milyen a készülő törvény Heves megyei visszhangja? — Jelen beszélgetésünk idején még tart az eszmecsere, így a tapasztalataink nyilvánvalóan nem lehetnek teljesek. Annyi azonban már az eddigiekből is bizonyos, hogy a jav;.slat meglehetősen élénk érdeklődést váltott ki Heves megye lakosságából, hiszen végül is a tervezettnél több, összesen mintegy 80 vitafórumot kellett összehívni. S ez természetesen a fontos eseményeknek csak a hivatalos része, miután az érdekes, izgalmas téma a mindennapi találkozások alkalmával is lépten-nyomon szóba került az emberek között. Rendkívül megnyerő volt, hogy az esetek többségében a résztvevők a legkomolyabb szándékkal, kellően felkészülve érkeztek a találkozókra. Látszott rajtuk; nem mindegy számukra, hogy mi lesz. Ezek az állampolgárok aztán mindenféle rábeszélés nélkül meggyőzték azokat is, akik eleinte netalán úgy vélekedtek, hogy nincs különösebb értelme olyanokról vitázni, amit „fenn” már eleve eldöntötték. Szóval: ha az aktivitás nem is volt egyforma. a figyelem mindenképpen megmutatkozott. Akik valami oknál fogva távol maradtak a fórumoktól, azok közül számosán levélben mondták el véleményüket. Amit feltétlenül csak pozitívan értékelhetünk. — Mivel foglalkoztak a felszólalások? — Sok mindenről szó esett. Az elmondottak között voltak egészen szélsőséges megnyilatkozások is. Előfordult például, hogy egy-egy körzetbe három tanácstagot javasoltak. Olyasféle meggondolásból, hogy a megválasztott tanácstagnak afféle helyettesei is legyenek, akik az illetőt más elfoglaltsága, vagy betegsége esetén mindjárt pótolni tudják. Leginkább azonban reális észrevételeket, megjegyzéseket tettek, józan véleményeket formáltak. A képviselő személyével kapcsolatban — hogy csupán néhányat soroljak —, nagyon hangsúlyozták: az illető feltétlenül kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkezzék, tökéletesen megfeleljen választói igényeinek, minden esetben ország-világ előtt méltó legyen a bizalomra. Jelölésekor pedig hasonló személyekkel, s azonos körülmények között induljon versenyre választóinak vok- saiért. S a tanácstagokhoz hasonlóan, véletlenül sem legyen bukott ember, ha éppenséggel az ellenfele szerzi meg a szavazatok többségét. Egy eddiginél erősebb „mezőnyben” semmiképpen sem legyen szégyen a jobbal szemben alulmaradni. Nyerjen a „vesztes” is: okvetlenül kapjon valami megbízást, valamilyen feladatokat, hogy másodszerepében is közéleti gyakorlatra tehessen szert, felkészülve léphessen alkalomadtán előre, feljebb. A kisközségi elöljáróságokról úgyszólván igazán csak néhá- nyan vélekedtek úgy. hogy ezek régi, kellemetlen emlékeket, rossz ízeket ébresztenek. Sokkal inkább hasznosnak találták felidézésüket, életre keltésüket, de mindjárt hozzáfűzték azt is, hogy: ne csupán holmi tábla jelezze meglétüket a falvakban, hanem megfelelő hatáskör, s kellő felelősség, szorgalom is, a mindennapi munkában. Helyesnek ítélték a tanácsi testületek szűkítését, mivel a nagy létszám önmagában nem jelenthet semmiféle garanciát az eredményes munkára. Aztán — többi között — elégedetten nyilatkoztak arról is; hogy az apparátusokkal szemben nagyobb szerephez jutnak majd ezek a testületek, s így jobban érvényre juttathatják a köz jogos kívánságait. — Nem egy helyen megütközéssel fogadták, hogy olyan állampolgár is részt vehet a választásokon, aki ellen rendőrségi és bűnvádi eljárás folyik. Bizonyára önök is tapasztaltak ilyent, vagy legalábbis tudomást szereztek hasonlókról. Mi erről önnek, mint jogásznak a véleménye, álláspontja? — A nagy többséggel együtt én is elfogadtam a törvénytervezetnek az említettekre vonatkozó részét. Az ártatlanság „vélelme” — vagyis: feltételezése — ugyanis jogelv hazánkban is, mint másutt. Amíg nincs jogerős ítélet, senki sem mondható bűnösnek, ennélfogva pedig a legtermészetesebb, hogy részt vehet a választásokban. S aligha csak a saját meggyőződésem az is, hogy azért olyan embert általában sem nem jelölnek, sem nem választanak tanácstagnak, képviselőnek, akinek „vaj van a fején”. — Mit vár a társadalmi vitáktól? — Kétségkívül államéletünk további korszerűsítését szolgálja a törvénytervezet is. az pedig, hogy ilyen széles körű vitára bocsátották, nagyfokú bizalmat jelent az állampolgárokkal, a választókkal szemben. Már az eddigiekben is bebizonyosodott, hogy a lakosság döntő része élt ezzel a bizalommal, s remélem. hogy a továbbiakban sem lesz másképpen. A fórumok szervezői, a népfront- aktivisták számos felszólalásból meríthetnek. Az okos javaslatokat felhasználják és továbbítják. S nemcsak a legjobb tanácstagok, képviselők kiválasztásánál, a legeredményesebb testületek kialakításánál jelenthetnek segítséget, hanem például már az új választók felkészítésénél is. Remélem magam is, hogy a választottak közös munkájában az eddig nagyrészt passzív közmegegyezést az aktív együttműködés váltja fel. mindannyiunk megelégedésére. — Köszönjük a beszélgetést. Gyóni Gyula Az állampolgárok „angyalai”, avagy: Rendőrnők romantika nélkül Bogdán Andrásné Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy rendőriskola, ahol kitűnően végzett három fiatal lány. Teli voltak ambícióval, tehetséggel, kedvvel, így hát fölfogadtam őket... Bogdán Andrásné, az Eger városi és Magyar Károlyné, a megyei rendőr-főkapitányság dolgozója mosolyogva legyint, ahogy felidézem a népszerű Charlie meséjét arról, miként lehet odakinn e pályára kerülni. Arról beszélgettünk ugyanis; mit jelent ma egy nőnek a fegyveres testület tagjának lenni. A valóság biztos, hogy nálunk is más vélik. — Nálunk pedig... Bogdán Andrásné éppen 33 esztendeje állt meg először a kapitányság kapuja előtt. Épp csak kikerült az iskolából, amikor meghallotta: itt lehet állást találni. Nem sokat gondolkodott, belépett. S azóta sem bánta meg. — Nagyon emlékezetes számomra az a nap — magyarázza. Már csak azért is, mert a bejáratnál volt egy tabló ezzel a felirattal: Példaképeink. „Hű, de jóképű tizedesek vannak itt” — gondoltam magamban, és még akkor nem sejtettem, egyikük hamarosan a férjem lesz... Előbb azonban, egy iskola következett, ahol megtanították — na nem lőni, nyomozni, verekedni — hanem a pénzügyek közt eligazodni. Könyvelőként kezdett, azaz a papírmunkákkal — mint az e pályára kerülő igen kevés nő mindegyike. Hosszú éveken keresztül cipelte az iratokat, intézte a raktári vételezéseket. S csak 1977-ben került jelenlegi beosztásába, útlevélügyeket intéz. — Most lenne jó kezdeni — sóhajt, Nagyon szeretek az ügyfelekkel foglalkozni. Különösen, hogy ennyire megkönnyítették az utazási lehetőségeket. S így szinte senkit nem kell elutasítani. Ismerősöm az egész város. Tudja, jó érzés, hogy hozzánk a legtöbb ember örömmel jön. Sokan részletesen elmesélik, hová mennek, miért mennek — az idősebbje néha még azt is, mit szeretne „titokban” behozni. .. De tréfán kívül. Nem ritka, hogy a nagymama, akinek a fiának én adtam az NDK-ba útlevelet, hozza az unoka fényképét is, mert most már őt akarja kint meglátogatni... Ilyenkor elfelejti az ember, hogy vannak türelmetlenke- dők, ingerülten érkezők, akik miatt persze nem szabad mérgelődni, hiszen őket legalább még hetven újabb igénylő követ., Igyekszünk mindig úgy dolgozni, hogy az állampolgárok legközelebb is bizalommal jöjjenek hozzánk. Magyar Károlyné útja talán még tekervényesebb — de szintén a testületen belül. Az úgy kezdődött, hogy már kislány korában ott rohangált a kapitányságon, szülei ugyanis rendőrök. — Én erre már alig emlékszem — mondja, amikor Bogdánné visszaidézi a hajdani taggyűlések kis rendbontóját. — De az tény, a családi példa következtében, el sem tudtam volna képzelni, hogy más pályát válaszszák. Gépírónőként indultam. Azzal az ígérettel, hogy rövidesen lesz másutt jobb beosztás is. Sajnos nem lett. Kárpótlásul tanulni kezdtem, elvégeztem a marxista egyetemet, aztán úgy belejöttem, hogy jelentkeztem a Rendőr- tiszti Főiskolára, — mint nő elsőként a megyénkből. Jól sikerült a felvételim, ráadásul Pesten meggyőztek, inkább nappalin járjak. Édesanyám segítségével, aki elvállalta kisfiámat, sikerült a dolgot megoldani. Méghozzá hogy! — tehetjük rögtön hozzá a szerény elbeszéléshez: vörös diplomával. — Ah, az nem jelent semmit! Már úgy értem, hiába ha elméletileg felkészült az ember, a gyakorlat egész más... (Már csak azért is, mert hazatérvén még mindig nem Magyar Károlyné (Fotó: Perl Márton) helyezkedhetett el választott szakmájában, csak a közlekedésrendészeten volt hely. — Két hónapja csinálom azt, amire mindig is készültem. Idegenrendészeti főelőadó vagyok. Azokkal foglalkozom, akik nálunk kívánnak letelepedni, munkát vállalni, hosz- szabb időre jönnek látogatni, ellenőrzőm a szállodákat. Hát ez az igazi! Nincs két egyforma ügy. Izgalmasabb ez bármelyik kriminél. A múltkor például egy libanoni férfit kérdeztem hivatalból; ha marad még egy kicsit, lesz-e miből megélnie. Erre villámgyorsan telipakolta az asztalomat dollárokkal. Érdekes élmény volt. Magyamé állítja, ezen a pályán nem lehet továbblépni. Most úgy tervezi, németül fog tanulni, hogy jobban megérthesse a külföldieket. Mindent az ügyfelekért! Vagyis vértócsás piff-puff romantika nélkül, ők nem Charlie, hanem — kis megengedhető túlzással — a mi „angyalaink”. Németi Zsuzsa
