Népújság, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-03 / 208. szám
4 NÉPÚJSÁG, 1983. szeptember 3., szombat SZEPTEMBERI FELHÍVÁSI Balesetmentes otthont! Melyik „az a” pohár? Hazánkban minden harmadik forint után, amelyet élelmiszerre költünk, a negyedik alkoholra megy. A lakossági kiadások között évente 3400 forinttal szerepel az italvásárlás. 11 millióan vagyunk, tessék ezt beszorozni! E számok alapján az abszolút alkoholban számított 11,5 literes nemzeti átlaggal a világranglista büszkeségre csepp okot sem adó hetedik helyen állunk. De, ha részletezzük is italnemenként, sörben és rövid italban dobogós helyünk van. A KÉTÉVES KISLÄNT felmászott az ablak alatti he- verőre, majd onnan felkapaszkodott a párkányra. Az anya éppen akkor lépett be a szobába, amikor a gyerek felegyenesedett, s a nyitott ablak keretében állva a ház előtti játszóteret nézte. A hetedik emeletről! Az asszony a rémülettől szerencsére szólni sem tudott, de nem vesztette el lélekjelenlétét, a kislány mögött termett, s mielőtt az észrevette volna, átkarolva a heverőre húzta. Tragikusan is végződhetett volna ez az eset, mint annyi más gyermekbaleset, amelyekről sajnos elég sűrűn hallunk: lezuhant a nyolcadik emeletről, a falból kilazult elektromos kapcsoló drótját megérintve áramütés érte, nyitva felejtett gázcsap miatti mérgezés ... Folytathatnám a felsorolást a meggondolatlan felnőttekkel is: a tüzet okozó ágyban ciga- rettázástól a fürdés közben hajszárítót használók végzetes könnyelműségéig. Az idős korosztályt fenyegető veszélyek sem kevesek a lakásban: függönyleszedés közben sokan esnek le a székről, helytelenül kezelik a háztartási gépeket. És hányszor olvasunk arról télen, fűtési idényben, hogy a széngáz fulladásos halált okozott, jobb esetben a mérgezetteket még életben találják, s a mentők kórházba szállítják a súlyos betegeket. Legtöbb köztük az idős ember és a gyermek, akik a rossz kályha, vagy a helytelen tüzelési mód miatt kerülnek bajba. Nem tudunk vigyázni magunkra és egymásra. Tavaly a megyék összesített adatai szerint több mint 300 ezren jelentették be az Állami Biztosítónak szabadidős balesetüket, amely otthonukban vagy a lakóház környékén érte őket. Míg az üzemi balesetek száma — nálunk és világviszonylatban is — csökken, a munkahelyen kívüli sérülések száma szaporodik. A statisztika szerint a balesetek 73 százaléka nem üzemi körülmények között következik be. Mindez azzal magyarázható, hogy ma már a munkavédelemmel, munka- egészségüggyel szervezetten foglalkoznak szakmánként is: az iparban, a mezőgazdaságban, a kereskedelemben a balesetek megelőzésére oktatják a dolgozókat, még mielőtt munkába állnának. A technika fejlődésével azonban' nemcsak a gyárak, üzemek, vállalatok munkahelyi környezete változott meg, hanem otthoni körülményeink, életmódunk is, s ez más magatartást, életvitelt, szokásokat követel. Egyre több háztartásban használnak vezetékes, vagy pb-palackos gázt, tisztában kell lenni a főzésben, tüzelésben nagy kényelmet adó, de veszélyes energiahordozó szakszerű kezelésével. Ha a csővezeték csatlakozásánál a tűzhelyben, konvektorban, vagy boylerben esetleg magából a készülékből gázszivárgást észlelnek, azonnal kell jelenteni. Jó lenne, ha a szolgáltató gyakrabban tartana ellenőrzést. Vannak lakások, ahová tíz éve nem csengetett be a Gázművek ellenőre, kivéve a díjbeszedőt. Hasonlóan nagyobb gondosságot követel a hagyományos tüzelésű lakások kéményeinek, kályháinak karbantartása, felújítása. A gépesített háztartások, barkács- műhelyek balesetveszélyeit mutatja a sérülések nagy száma, sok a villanyvezeték, illetve a kapcsolók, csatlakozóaljak hibája, a földelés hiánya miatti baleset, holott ezek javítása, cseréje a lakásban a bérlő feladata. HAJLAMOSAK VAGYUNK azt hinni, hogy csak az üzemben, a közlekedésben kell vigyázni épségünkre, s ha becsukjuk magunk mögött a lakás ajtaját, védve vagyunk, kirekesztettük a veszélyeket. Bizonyos tekintetben igen, csakhogy ez a laikus magabiztosságunk sok kivédhető és elkerülhető bajt előidézett már. Általában többen vannak azok, akik elvesztik a fejüket, pánikba esnek, ha őket vagy családtagjukat sérülés éri és még elsősegélynyújtásra sem képesek. Fogalmuk sincs arról, hogyan kell egy sebet bekötözni, az égést szenvedettel bánni, mesterséges légzést adni stb. Igaz, a Vöröskereszt szervez elsősegélynyújtó tanfolyamokat az általános és középiskolákban, üzemekben, lakókörzetekben, de honnan is tudhatnák a lakók, hogy ki az, akihez segítségért fordulhatnak. Jó lenne, ha lakógyűléseken vagy akár a lépcsőházak hirdetőtábláján nyilvánosságra hoznák a nevüket. Dicséretükre válna a házfelügyelőknek is, ha minél többen, önkéntesen elvégeznék a tanfolyamot, hisz őket tudják legkönnyebben elérni a bajba jutottak. Egyes házakban a telefontulajdonosok eltitkolják, hogy van távbeszélőkészülékük, hogy ne csengessenek be hozzájuk minden csip-csup üggyel telefonálni a szomszédok. Valóban tapintatlanság valakit azért zavarni, hogy félórát csevegjünk a barátnőnkkel, vagy bejelentkezzünk a fodrászhoz. De veszélyben, ha orvost, vagy mentőt kell hívni, annyi emberséggel tartozunk egymásnak, hogy beengedjük a lakásunkba telefonálni lakótársainkat. Az otthon biztonságáért a Hazafias Népfront Országos Tanácsa balesetvédelmi társadalmi munkabizottsága most szeptemberben egyhónapos országos propaganda- kampányt hirdet, jelszava: „Balesetmentes otthont!” Célja az otthoni balesetek megelőzése, az okok kutatása, feltárása. Társadalmi méretű felvilágosításra, mozgósításra vállalkozik az érdek- védelmi szervezet egészségünkért. Széles körű összefogásra szóllítja fel mindazokat a tömegszervezeteket, intézményeket, amelyek sokat tehetnek a humánus program sikeréért. Azért, hogy ritkábban vijjogjon fel a piroszászlós, száguldó mentőautó szirénája, azért, hogy korszerű otthonainkban tanuljunk meg kényelmesen, biztonságosan élni. A TERVEK SZERINT ezentúl minden év szeptemberében megrendezik az otthonok balesetvédelmi hónapját, figyelmeztetve bennünket arra, hogy csak egy életünk van. Jobban kellene vigyázni rá: a magunkéra, s másokéra egyaránt. A Szinonímaszótárban három perc alatt 17 szót találtam az ittasság kifejezésére, illetve annak jelzésére, ha egy ember többet iszik a kelleténél. De mi az, hogy a kelleténél? Tudományos megállapítások után bogarászom. A szakirodalom csaknem 40 éves kutatómunka eredményeként sem tisztázza az alkoholizmus fogalmát. A törvény egyértelműbben fogalmaz. Az 1974. évi 10. törvény 1. paragrafusának fa- pontja szerint: alkoholista az, aki rendszeres és túlzott alkoholfogyasztásából eredő magatartásával családját, kiskorú gyermekének fejlődését, környezetének biztonságát veszélyezteti, avagy a közrendet, illetőleg munkahelyén a munkát ismételten és súlyosan zavarja.” De amíg e megállapítás hivatalosan elhangzik, menynyi félresikerült élet, családi tragédia, könny és félelem van? Általában az alkoholistával akkor kezd el törődni a közösség, a törvény, az egészségügy és általában a hivatalos szervek valamelyike, amikor már bekövetkezett a tragédia, vagy bekövetkezése annyira nyilvánvaló, nem lehet már szemet hunyni fölötte. Hányszor alszik a feleség és a gyermek a szomszédban, a fáskamrában, hányszor kell kihívni az „urh”-t, hány jóhiszeműen (?!) kiírt szabadságnap kell ahhoz, hogy végre valaki megtegye az első lépést, hogy az illetőt elvonókúrára rábeszéljék, kényszerítsék, ítéljék? Amíg egy ember eljut eddig, sok minden történik. Talán ha időben felfigyelnének? Halomszám áll előttem a hivatalos akták kötege. Egy- egy csomag egy ember, de legtöbbször egy egész család tragédiájának jegyzőkönyvekbe foglalt története. Az előzményeket próbálom kutatni bennük. íme részletek az ön- és tanúvallomásokból: „Az én fiam soha nem látott olyat otthon, hogy az apja italos lett volna. Szakmunkástanuló volt, s kihelyezték egy fél évre gyakorlati munkára, ott a felnőtt szaktársai vitték magukkal. Mire hazajött, megszokta az italt...” „17 éves korom óta iszom rendszeresen. De gyerekkoromban is kínáltak cukrozott borral, meg pálinkával. Apám is ivott...” „A feleségem nem látja el rendesen a családom. Piszkos a lakás, mire hazamegyek, nem vár főtt étel. A gyerekeket is elhanyagolja. Bánatomban iszom ... Persze, ha italosán megyek haza, lekeverek egy-két pofont is. Azért mondják, hogy garázda vagyok, pedig én nem innék, ha ,..” Idejekorán kellene felfigyelni arra, ha valaki gyakrabban nyúl a pohár után. Ebben megegyezünk beszélgető partneremmel. De kinek kell felfigyelnie? Az egyik orvos beszélgetés közben így fogalmazott; attól függ mindig, hogy mikor ke. rül orvos elé egy ilyen ember, hogy a családja, a környezete meddig tűri. Mennyit bír el. Így igaz. Bizonyítására ismét csak vallomásokból, hivatalos válaszokból, beszélgetésekből idézhetek: „Rendesen eljár az én férjem dolgozni. Csak munka után megy a kocsmába, mint a többi férfi, akikkel együtt dolgozik. Nem iszik az többet, mint a falubeliek, csak neki hamarább megárt. Ha nem iszik, nagyon rendes.” „A munkaterületén kívüli, esetleg alkohol hatása alatt tanúsított magatartásával kapcsolatban felvilágosítást adni sajnos nem tudunk.” (A bíróság kérésére küldte e levelet a munkahely egy faluból, ahol a nevezett hetente okoz közbotrányokat, s erről mindenki tud — a tsz vezetőit is beleértve.) „Harminc éve iszik a férjem, nincs szó arra, mennyit szenvedtem mellette. Már vagy hússzor hozták be a kórházba, most is elvonón van. Hogy mér tűröm? A család, a gyerekek miatt”(?!) „Nevezett vállalatunknál dolgozik, munkahelyi vezetői véleménye szerint ott a feladatát ellátja, ellene kifogás nem merül fel. Otthoni körülményeit nem ismerik ..." Az alkoholista általában nem ismeri el alkoholista voltát. Ezért is nehéz őket már az elején meggyőzéssel rábírni, hogy elvonókúrára jelentkezzenek. Ez igaz, bár az ellenkezőjére is akad példa az iratokban. „Gondolom, egy magyar ember, aki nehéz fizikai munkát végez, nap mint nap, ennyit megengedhet magának. Általában egy nap 1—2 üveg sört, egy-két stampedli pálinkát iszom.” (Hiszen ha csak így volna, de a kocs- máros vallomása szerint estéről estére lerészegedik. Az már egy következő kérdés, miért kaphat annyit ott a kocsmában.) „Én nem vagyok alkoholista, ha akarom, azonnal abba tudom hagyni az ivást! (Az illetőt kétszeri sikertelen elvonókúra után Nagyfán helyezték el.) „Én le tudnék szokni az ivásról, ha a családom mellém állna. De a férjem is akkor vált el, amikor elvonókúrára köteleztek. Ha megváltoznának a körülményeim, nem innék egyáltalán, ezért nem elvonókúrára lenne szükségem, hanem más családi helyzetre.” Tanulmányoztam periratokat, környezettanulmányokat, beszélgettem alkoholistákkal és hozzátartozóikkal. Egyre csak azt próbáltam felderíteni, valóban mennyire játszik szerepet a gyenge akarat, a környezet, a család, s ha nincs, miért nincs visszaút? Ha a feleségem, férjem megértene ... visszatérő megjegyzés volt. Csakugyan így van ? Sokban. Találkoztam olyan fiatalasszonnyal, aki a gyes ideje alatt szokott rá az italra. Mert unatkozott, mert a barátnői is ittak. Végül a gyerekkel alig törődött. A férje kérlelte, aztán otthagyta. Ettől jött meg az esze. Illetve ettől jött volna meg. Elvonókúrára jelentkezett. A férjével közben kibékülőben voltak, de az, amikor megtudta, hogy elvonókúrán van az asszony, otthagyta. Akkor, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Nem iszom többet! Ezzel az elhatározással jött haza N. kétévi nagyfai kezelés után. Egy évig valóban nem ivott. Aztán újrakezdte, mert a munkatársainak állandó gúnytáblája volt. Érdekes módon azt, hogy valaki alkoholista, elfogadja a közvélemény. Az elvonókúra viszont szégyellni való valami. Bármily furcsa, így van. Le is tagadja, az is, akinek volt ereje és bátorsága önként menni, az is, akit kényszerítettek rá. Hallom, létezik egy klub Egerben azoknak, akik már nem akarnak inni. Működésük alig ismert. Mintha szégyen lenne ott tagnak lenni, s nem megbecsülést érdemlő dolog. Részlet egy jelentésből: 1975-höz számítva majdnem megháromszorozódott a sör- fogyasztás hazánkban. Most első helyen állunk a világ- ranglistán. (Megelőzzük az igazi sörivó nemzeteket. Kétes dicsőség!) Töményital-fo- gyasztásunk 8 év alatt 70 százalékkal nőtt. Mit lehet ellene tenni? Van egy sor rendelkezésünk. Hazánkban például reggel kilenc óra előtt nem lehet szeszes italt kimérni. De! A boltokban árusítani lehet, hat órától bárki bármilyen mennyiségben vásárolhat, s meg is ihatja. Csak arrébb kell mennie a boltajtótól. Évek óta nem palackozunk féldecis üvegekbe. De félliteresbe igen. így nem egy féldecit hajt fel a delikvens, hanem összeállnak kettén-hárman, s megisszák a fél litert. Elszomorító történetet tar. talmazott az egyik ügyirat. Egy asszonyról szólt, aki vezetői beosztásából, az ital miatt került fizikai munkás állományba. Már önmagában is furcsa, hogy büntetésként lett fizikai munkás. Kétséges, nevelő hatással van-e ez másokra. De ami az egész történetben elszomorítóbb, tulajdonképpen akkor fogadták be igazán maguk közé a férfivezetők, amikor leült velük poharazni. Ki ne tudna arról, hogy munkahelyeken is rendeznek névnapokat, s jeles ünnepeken előkerülnek a poharak. Tavasszal a nőnap táján írt egy férj a szerkesztőségbe: már előre félek a nőnaptól, mert aznap leitatják a feleségem. Először magam is bosszankodva tettem félre a levelet. Aztán rájöttem, sok az igazság benne. Mert vannak alkalmak, amikor azok kezébe is pohár kerül, akik egyébként nem isznak. Mert így szokás, így sikk. Pedig ezzel kezdődik. Mert ki tudja, melyik volt az a pohár, amit már nem kellett volna unszolva teletölteni. Amit már nem lett volna szabad felemelni! Deák Rózsi (H. A.) Kecskeméten ez év őszére befejezik s város egyik legszebb épületének, s Cifra- palotának felújítását. A szecessziós stílusba«' készült épületben a városi képtár kap helyet (MTI fotó: Karáth Imre felv. — KS) Megújul a kecskeméti cifra-palota
