Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-13 / 191. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. augusztus 13., szombat Árak, bérek, teljesítmények Télén is működik Egy elhalasztott lehetőség RÉGÓTA BEVONULT a köztudatba az a néha csak féltréfásan használt szólásmondás, hogy aki árt mond, mondjon bért is. Még akkor is, ha napjainkban a magyar gazdaságban nincs mindig lehetőség arra, hogy a béremelések automatikusan kövessék az árnövekedéseket. Az említett elv alapja az a poetikus megfogalmazásban is napvilágot látott közgazdasági tény, miszerint „a munkabér a munkaerő ára”. Vagyis a munkabérnek tartalmaznia kell egyebek közt a munkaerő újratermelésé, hez szükséges előállítási költségeket. Ez pedig azt jelenti, hogy amennyiben ezek az előállítási költségek (vagyis a termékek és szolgáltatások áraij emelkednek, növekedniük kell a béreknek is. Még mielőtt azonban az idei ár- és bérindexeket összevetve számon kérnénk valamilyen mulasztást, érdemes áttekinteni a magyar gazdaság eddigi ár-bér versenyét. Teljesen természetes és nyilvánvaló, hogy az utóbbi esztendőkben tapasztalható ármozgások rendkívül érzékenyen érintették a honi polgárokat. Nem csupán azért, mert minden ármozgás hangulati tényező, hanem azért is, mert a magyar fogyasztó a korábbi időszakokban, évtizedekben stabil árakhoz szokott. Ezek az árak nemcsak a valóságban, hanem a köztudatban is az életszínvonal garanciái voltak. Amikor például 1961 és 1965 között a jövedelmek évenkénti átlagos növekedési üteme 3,3 százalék volt, az áremelések évente mindössze 0,4 százalékot tettek ki. Mindkét adat 1966 és 1970 között csaknem duplájára növekedett, de valamelyest szűkült a bér- és ár- növekedési olló közötti rés. Ebben az időszakban évente 6,2 százalékos volt a jövedelmek és 0,8 százalékos az árak növekedési üteme. 1971—1975 között a korábbihoz képest mérséklődött a jövedelmek növekedési üteme, miközben ugrásszerűen — legalábbis az előző tervidőszakhoz viszonyítva megnőtt az áremelkedés. A jelzett időszakban évente 4,5 százalékos volt a jövedelem-, és 2,8 százalékos az árnövekmény. Még nagyobb különbségeket takar az 1976—1980 közötti időszak. Ekkor a jövedelmek évente 1,6 százalékkal gyarapodtak, miközben az árak átlagosan 6,3 százalékkal nőttek. A bérdifferenciAlAs és a fogyasztói ármozgások fontosságát, életszínvonalra gyakorolt hatását nem kisebbítve, tudni kell azonban azt is, hogy a bér- és árrendszer nem egyedüli eleme az életszínvonal-politikának. Ennek kiindulópontja mindenekelőtt az a foglalkoztatás-politika, amely a teljes foglalkoztatás elvét vallva minden állampolgár számára jogot ad a munkához. Hasonlóképpen fontos eleme az életszínvonal-politikának a társadalmi juttatások politikája. Ez esztendőről esztendőre nagyobb terhet ró a közös kasszára, még akkor is, ha az állam nem vállal újabb kötelezettségeket magára. Egyetlenegy példa: az életkor kitolódik, növekszik a nyugdíjasok aránya, emellett bővül a magasabb nyugdíjra jogosultak köre, következésképpen automatikusan nagyobb lesz az ország nyugdíjterhe. És akkor még nem szóltunk az egyénenként talán szerény, de országos méretekben jelentős summát felemésztő nyugdíjemelési és családi pótlék rendezési intézkedésekről, az oktatási és egészségügyi hálózat fejlesztéséről, a növekvő szerepű szociálpolitikáról. AZ EMLÍTETTEK következtében, miközben a jövedelem emelkedései kevésbé igazodtak az áremelésekhez, átalakult a jövedelmek belső szerkezete is. A bérekhez képest növekedett a béren kívüli juttatások sora. Mindez persze nem ássa alá az elöljáróban leszögezett szó. lásmondás igazát. Gazdasági helyzetünk, korábban szerzett adósságaink, költekezéseink azonban elsősorban a teljesítmények, nem pedig az árak garantált elismerésére adnak lehetőséget. Valahogy így: ahol teljesítményt mondanak, mondjanak bért is. (M. P.) Ha az ember megáll a vevők csábítására kiállított fa házak mellett és körülnéz, mindjárt azt kérdezi: — Miért nincs itt kemping? Magam is ezt tettem. A választ Lámán Sándortól, a Szőlőskert étterem vezetőjétől vártam, ö pedig így szólt: — Én is ezt kérdezem már évek óta az illetékesektől. Tulajdonképpen nincs is válasz. Elindultam hát a feleletet megkeresni. Összkomfortos lehetőség Aki kimozdult már a megyénkből nyugati irányba, az ei nem kerülhette a Szőlőskertet. A nagyrédei elágazástól alig néhány száz méteres távolságban várja a vendégeket. Autóbuszok, személykocsik, kamionok, minden rendű és rangú járművek láthatóak a csárda előtti parkolóban. Ott sorakoznak a faházak is, amelyeket a TÜZÉP kínál megvételre — az itteni minta alapján. Az Agip ötlábú,, lángot fújó kutyája pedig arra hívja fel a sofőrök figyelmét, hogy itt márkás benzint, olajat tankolhatnak. Valamikor kocsimosót és kis javítóműhelyt is építettek a benzinkutak mellé, de ezek megmaradtak — használatlanul. Nem csoda, ha az autóklub segélyhelyet hozott itt létre, ugyancsak a töltő- állomás szomszédságában. A Szőlőskert télen-nyá- ron kellemes pihenést nyújt. Ételt és italt bőven kínál. Csekélyke számú forintokat kér a zsíros kenyérért és a pogácsáért, valamint a fa- sírozottért. Sokan kedvelik a főtt kukoricát. Dinnye és szőlő mosolyog azokra, akik gyümölcs után vágynak. Ha nem is mindig. Olykor a munkahelyi létszámtól vagy a lelkesedés mértékétől függően. Egyszóval: igazi vendégmarasztaló hely ez. Hát még milyenné válhatna. ha meglátnák benne a további lehetőségeket is. Miért, nem látják? Valami elkezdődött A Szőlőskertet annak idején a nagyrédei tsz építtette meg. Tőlük vette át a Gyöngyszöv Áfész. Csárdának indult, aféle betérőhelynek, ahol egy-egy pohárkával felhajt valamilyen italt az út vándora haraphat is mellé néhány falatot, aztán fogja is a kalapját. Ha úgy vesszük, ma sincs ez másként. A lényeg: a színvonal, amit így minősít az üzlet vezetője: — Étterem vagyunk és nem csárda. Igaz, az ebből származó árlehetőségeket nem használjuk ki. Azt valljuk, többet ér a sűrű garas, mint a ritka forint. A választék azonban csábító, mutatja az étlap. — Arra különös figyelmet fordítunk, hogy a környező gazdaságok terményeit árusítsuk. Mindezt jó hallani. Nekem nincs is semmi kifogásom az étterem minősítő kategóriája ellen, de a csárda jobban hangzik a fülemnek. Talán a többi vendégnek is csábítóbb. De hát a szakmai önérzet... ! Nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az áfész elnöke, Rohánsz- ky Ferenc biztató kijelentésekkel fogad a gyöngyösi központban. — Már megkezdtük a tárgyalásokat a szőlőskerti kemping ügyében — mondja megnyugtatóan. Mindenki támogatja Neveket és intézményeket sorol, amelyek a közeli napokban folytatott egyeztetéseket jelzik. — A SZÖVOSZ elnökhelyettese, dr. Szilvasán Pál, a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője, Fekete Győr László is támogatja a tervet. A Cooptou- rist is hasonló készséget fejez ki. A legújabb egyesülés, a Coophotel, amely a szövetkezeti szállodákat fogja ösz- sze, már szintén közölte bekapcsolódási készségét. — Tulajdonképpen három színvonalat képzeltünk el a kemping működésével kapcsolatban. Helyet kapnak a sátorral rendelkezők, de azoknak sem kell majd tovább menniük, akik csupán csak bőröndökkel érkeznek, mert faházakat bérelhetnek, illetve a motelban lakhatnak. — Már megépítettek egy motelt a Sástón, de az nem fűthető. — Mi nem így képzeljük el. Tudjuk, hogy a Mátra télen is vonzza a turistákat, de a külföldi vendégeket is. A Szőlőskert kemping tehát egész évben működni fog. Végre, sóhajt fel az ember, ha arra gondol, milyen kevés a szálláshely a Mátrában és a környékén. Mindent a vendégért Meggyőződésem, hogy mi nem teszünk meg mindent azért, hogy üdülőhelyeinken a vendég eltudja költeni a pénzét. — Azt szeretnénk, ha a Szőlőskert kempingben ez nem így lenne — mondja a szövetkezet elnöke. És mit tesznek érte? Az étterem adott. Azt bővíteni is lehet. Kell egy ABC, ami jól illik az áfész tevékenységéhez. De kell játékterem is. Biliárddal, automatákkal, kell egy minigolf, kell tekepálya is. Az autómosó és a szervizállomás életre keltése már könnyebb feladat, mert tárgyi valóságukban ott kínálják magukat. Várva a hatékonyabb hasznosításra. Mindez ott, az M3-as autópálya mellett, annak leágazásában. — De nem lehet most Hatvan felől lekanyarodni a Szőlőskert felé. Ott az elválasztó korlát az út középső vonalában — jegyzem meg. — Igen, a kétszer kétsávos út tervezői így gondolták el, bizonyos biztonsági okokra gondolva. Hm... Néhány száz méterrel odébb viszont már megerőszakolták a biztonsági követelményeket, mert Nagy- rédére el lehet kanyarodni. A szőlőskerti megoldás is adott, hiszen korábban épült már egy terelőút, ami most le van zárva. De ha Nagy- rédére lehet... azt is ki lehetne toldani... Mit mondtam? Mi nem „engedjük”, hogy a vendég költhesse a pénzét. Elzárjuk útkorláttal a már meglévő lehetőségtől is. Remélhetőleg az új kemping egészen mást hoz. — Azt szeretnénk, ha az építkezéseket jövőre elkezdhetnénk és egy év alatt be is fejezhetnénk. Persze, ehhez nem csupán szándék kell, hanem pénz mindenek előtt. Az együttműködésre vállalkozó szervek révén jók az esélyeink — közölte a gyöngyösi áfész elnöke, Rohánsz- ky Ferenc. Mindez fjedig azt jelenti, hogy az eddig elhalasztott lehetőség a realitás talajára került. Jobb későn, mint soha. G. Molnár Ferenc Búcsú, két évtized után... Nehéz itthagyni a főiskolát, Gyöngyöst, a várost, hiszen több mint két évtizedet töltöttem ezen a helyen. Dr. Gullner Vilmos, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gyöngyösi főiskolai karának nyugdíjba vonult igaz. gatóhelyettese kezdte így, a találkozásunkat követő percekben. Pakolás közben találtuk. Hivatali íróasztalát, a főiskolai oktatással összefüggő számtalan iratot már korábban átadta utódjának. Most lakásában csomagol feleségével, mert végleg elköltöznek Szombathely, re. — Életem talán legtermékenyebb húsz esztendeje fűződik Gyöngyöshöz — mond. ja nem kis nosztalgiával, miközben beszélgetésre ülünk le a tágas lakás nagyszobájában. — Most mégis búcsúzom és visszatérek szülőhelyemre. Szombathely és Község között, egy parányi faluból, Lukácsházáról indult egykoron. Akkoriban mindössze harminchárom számozott ház volt a kis településen. A hat testvért özvegy édesanyjuk nevelte, de támogatásukból kivette részét nagybátyja, a falu akkori tanítója is, akire szívesen emlékezik. — Nemrég múlt negyven esztendeje, hogy érettségiztem az egykori szombathelyi ■felsőkereskedelmiben. A családom postásnak szánt, de helyette a mezőgazdaságot választottam. Véletlenül történt így. Az érettségi után nem sokkal, 1943 nyarán Budapesten jártam. Budán, az Agrártudományi Egyetem kertészeti kara előtt sétáltam és nagyon megtetszett az épületet körülvevő, gondosan ápolt park. Amint ott szemlélődtem, megszólított valaki. Mint utóbbi kiderült, Mó- hácsy Mátyás volt, az intézmény akkori nagy hírű igaz. gatója, aki felfedezve érdeklődésemet felajánlotta, hogy tanuljak ott. Nagyon tetszett az ötlet, otthon meg is lepődtek a döntésemen és ősz. szel egyetemista lettem. Miután a családtól nem várhattam nagyobb anyagi támogatást, így mint hallgató, délutánonként és esténként parkok ásásával, valamint virágok ültetésével kerestem a pénzt ahhoz, hogy fenn- tarsam magam. Voltak kedves tanáraim, akik hamar felkaroltak. így Somos András, a zöldségtermelés és Kosinszky Viktor, a szőlészet professzora, de szívesen gondolok Okályi Ivánra, a gyümölcstermelés és Ormos Imrére, a kertépítészet tudósaira is. Kosinszky profesz- szor keltette fel az érdeklő^ désem a szőlészet iránt, amely egy életre megmaradt. Pécsett, a Szőlészeti és Borászati Felügyelőségen kezdtem a pályámat, ahol mint a legfiatalabb alkalmazottat az ottani vincellérképző iskolába helyeztek. Közben elvégezte a tanárképzőt Keszthelyen. Azután Balatonarács, Budafok, Villány és Nyíregyháza következett, ahol - mezőgazdasági középiskolákban és technikumokban tanított. Szorgalma. szakmai szeretete révén pályája felfelé ívelt. — 1955-ben Sátoraljaújhelyre, a kertészeti technikum tangazdaságába helyeztek főagronómusnak — folytatja. — Így részt vettem a termelésben és tanítottam is. Emlékezetes marad a 100 hold szőlő, melyet irányításommal telepítettek. A furmintot, a hárslevelűt és mus. kát ottonelt rendkívüli körülmények között, nagy lejtőkön helyeztük el, mert olyan sok kő volt, a földben, hogy lépésről lépésre haladva csákányoztuk. Géppel ezt nem tudtuk volna elérni. A kitermelt tufát azután elvitték útépítéshez. Pincét is alakítottunk, a tájnak megfelelő gönci hordók, kai. Mind a szőlő, mind a pince elsősorban oktatási célokat szolgált. Miután 1961- ben a tangazdaság egyesült a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombináttal, nem sokkal később Gyöngyösre kerültem. Dr. Gullner Vilmosnak új lehetőségeket kínált a Mátra alji város, miután közreműködhetett az ország akkori első felsőfokú mezőgazdasági technikumának szervezésében. — Kétéves képzéssel az első nagyüzemi gazdaságoknak adtunk középvezetőket nappali és levelező tagozaton — sorolja. — Akkor negyvenéves voltam és újult erővel láttunk munkához az új típusú tantervek, tantárgyak, könyvek, jegyzetek kialakításához és írásához. Közben tanszékeket szerveztünk. Első pillanattól kezdve az üzemtan létrehozását és vezetését kaptam. Üzemtan címmel írtam jegyzetet, amely az elmúlt két évtizedben négy megújított kiadást ért meg és társszer. zője voltam a négykötetes Mezőgazdasági gyakorlatok jegyzetnek is. összesen 17 kötet került ki a kezem alól, és 27 szakpublikációm jelent meg, elsősorban a szőlőművelés szervezéséről. Ebből is doktoráltam. 1967-ben lett az intézet oktatási igazgatóhelyettese. A következő években pedig ott volt a Mátrai úton létesített főiskolai kombinát tervezésénél, építésénél, és egyik szervezője lett 1972-ben a Kertészeti Egyetem gyöngyösi főiskolai karának. — öt éven át szőlészeket, borászokat és zöldségkertész üzemmérnököket képeztünk ideális feltételek között, korszerű épületekben, tanüzemben, amely szőlőfeldolgozóval és palackozóval volt felszerelve. Közben intézetünkhöz került a volt putnoki felsőfokú mezőgazdasági technikum is, tehát növénytermesztő üzme- mérnök-jelöltekkel bővült a képzés. Főiskolánkra országosan is felfigyeltek, hiszen a mátrai történelmi borvidék múltja és jelene ideális szakmai hátteret biztosított az oktatáshoz. Gyöngyös nevét a főiskolánkon végzett hallgatókon keresztül hamar megismerték szerte az országban. -1977-ben azonban átszervezték az intézetet és a Gödöllői Agrártudományi Egyetemhez kerültünk. Új tanterv alapján, új tárgyakkal. új típusú szakemberek képzését kezdtük meg, kertész, állattenyésztő és növénytermesztő, üzemszervező üzemmérnökök felkészítését a termelő munkára. Nehéz volt az átállás, lassan alakultak ki az ehhez szükséges feltételek, de azt hiszem, sikerült, és ma már elismerik a Gyöngyösről kikerülő ifjú mérnökök szaktudását, felkészültségét. Amellett, hogy igazgató- helyettesként irányította a főiskolai oktatást, mindvégig megmaradt tanszékvezető tanárnak is. Sokirányú elfoglaltsága mellett nagy hangsúlyt fektetett a tanításra, sőt a folyamatos kutatómunkára is. — A munka szeretető re és becsületére, az elmélet és a gyakorlat ésszerű alkalmazására tanítottam hallgatóimat. A magyar mezőgazdaság az elmúlt húsz esztendőben, de különösen a 70-es években nagy fejlődésen ment keresztül. Az eredményekkel naponta igyekeztem lépést tartani, amely folyamatos megújulást követelt. Az élelmiszer-gazdaság az egyik legnehezebb termelési ág. hiszen naponta új problémák merülnek.fel, melyek, re megoldást kell találni. (Fotó; Szabó Sándor) Tehát nincs sablon! Élő anyaggal foglalkozni, élő környezetben dolgozni folyton igazodva az időjáráshoz, az emberekhez és a technikához, nagyon szép hivatás. Véletlenül kerültem erre a pályára, de boldog vagyok és ha újra kezdeném, ezt választanám. Dr. Gullner Vilmost a közelmúltban a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki. — Nagy elismerés volt egy élet munkájáért, amelyet tanártársaimmal együtt közösen alkottunk. Amit akartam, az sikerült, hiszen legalább kétezer szőlészt neveltem. Tehát nem könnyű befejezni ezt a munkát, de az idő lejárt, és átadom a fiatalabbaknak, hogy ők folytassák, mert így érdemes! Mentusz Károly
