Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-12 / 190. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1983. augusitus 12., péntek BONN Az ellenzékbén levő Nyugatnémet Szociáldemokrata Párt leszerelési szakértője támogatta Franz Josef Strauss azon követelését, hogy az NSZK kapjon vétójogot a területén telepítendő amerikai rakéták esetleges bevetéséről szóló döntést illetően. Karsten Voigt, aki a Bundestag külügyi bizottságában az SPD-frakciót vezeti, egy belföldi sajtószolgálatnak adott nyilatkozatában kijelentette: Strauss ke. resztényszocialista pártvezető olyan gondolatot karolt fel, amit az SPD-ben és a békemozgalom egyes köreiben is megvitatták. KAIRÓ Szerdán — nyomban megkezdése után — felfüggesztették a Bright Star fedőnevű közös amerikai—egyiptomi hadgyakorlatot — közölték Kairóban hadügymi- nisztériumi körök tájékoztatása alapján. A döntést az említett körökben azzal indokolták, hogy a gyakorlatban szükséges amerikai felderítő és vadászgépeket Szu. dánba vezényelték, a csádi konfliktus kiéleződése miatt. A hadgyakorlattal kapcsolatban hírzárlatot rendeltek el Egyiptomban. BUKAREST Háromnapos romániai látogatását befejezve csütörtökön elutazott Constantából Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet alkancellár, külügyminiszter. Nicolae Ceau- sescu román elnök szerdán fogadta a nyugatnémet politikust, akivel a kétoldalú kapcsolatok bővítésének lehetőségeiről, valamint nemzetközi kérdésekről, többek közt a madridi találkozóról folytatott megbeszélést. A kommüniké azt hangoztatja, hogy Románia és az NSZK között „jó együttműködés” alakult ki a madridi találkozón. BAGDAD Abe Sintaro japán külügyminiszter csütörtökön az iraki—iráni háborúról, az iraki—japán kapcsolatokról, valamint gazdasági kérdésekről folytatott megbeszélést Bagdadban Szaddam Husszein iraki köztársasági elnökkel, valamint Tarik Aziz iraki miniszterelnökhelyettessel, külügyminiszterrel. Csádban „a vezető szerepet Franciaországnak kell vállalnia” Elénk nemzetközi visszhangot keltett a francia kormány döntése, hogy az eddiginél közvetlenebbül is beavatkozik a csádi fejleményekbe. Képünkön: francia katonák szállnak repülőgépre Toulouseban, az útirány — Csád (Népújság telefotó — AP—MTI—KSj Csádban „a vezető szerepet Franciaországnak kell vállalnia, mert régi hagyományokkal és tapasztalatokkal rendelkezik” Afrikának azon részén, mondotta szerdán John Hughes, az amerikai külügyminisztérium szóvivője. Azután nyilatkozott, hogy Ronald Reagan elnök Washingtonban fogadta Ab- dou Diouf szenegáli elnököt. A megbeszélésen a csádi helyzetről volt szó, és a jelentések szerint egyetértettek Líbia elítélésében és a francia beavatkozás szükségességében. Mindazonáltal az amerikai kormány szeretne nemzetközibb jelleget adni a csádi beavatkozásnak, ezért igyekszik előtérbe tolni Francia- országot. A francia kormány éppenséggel „elébe megy” az amerikai nyomásnak — e héten 500 főre növelte Csád- ba küldött katonai tanácsadóinak létszámát. Washingtoni jelentés szerint a csádi tájékoztatási miniszter szerdán kevesellte a Hisszén Habrénak nyújtott francia segítséget, s azt állította, hogy a Faya Lar- geau-ért vívott csatában líbiai páncélosok is részt vesznek. Mint ismeretes, líbiai részről cáfolják az effajta állításokat. Újabb lövedékek a bejrúti repülőtéren Csütörtökön a drúz fegyveresek szabadon engedték azt három libanoni minisztert, akiket előző napon ejtettek fogságba a libanoni Suf- hegységben — jelentette a libanoni állami rádió. Robert McFarlane amerikai különmegbízott csütörtökön Jeruzsálemben megbeszélést tartott Menahem Begin kormányfővel, Jichak Samir külügy- és Mose Arensz hadügyminiszterrel. A jelentések szerint az amerikai diplomata tájékoztatta tárgyalópartnereit a Szíriái vezetőkkel folytatott sikertelen megbeszéléseiről. Csütörtökön ismét tüzérségi támadás érte a bejrúti nemzetközi repülőteret. Két lövedék csapódott be a légiirányítóközpont és a kifutópálya környékén. Mint Tel-Avivban egy katonai szóvivő közölte, a fa- langisták és a drúz fegyveresek között dúló harcoknak szerdán délután izraeli áldozatai is voltak: egy izraeli állásba becsapódott lövedékek két izraeli katonát megöltek, négyet pedig megsebesítettek. NIGÉRIÁBAN Shagarl ismét élnék Nigériában ismét Alhaji Shehu Shagari eddigi elnököt választották államfővé — jelentette az országos választási bizottság. A szombaton megrendezett szavazáson Shagari pártja, a Nigériai Nemzeti Párt, amelynek színeiben az elnök indult, 12 millió szavazatot kapott, az összes szavazatok 47 százalékát. A rivális párt, a Nigériai Egységpárt, s élén fő ellenfele, Obafemi Awolowo, 7,8 millió szavazatot kapott, az összes szavazatok 30,8 százalékát. Hírügynökségek emlékeztetnek, hogy Shagari az olajtermelő Nigériában egy év óta bevezetett szigorú gazdasági intézkedések ellenére most sokkal nagyobb arányban győzött az ellenzékkel szemben, mint 1979-ben, a legutóbbi választáson. Alhaji Shehu Shagari 1925. február 25-én született Nigéria északnyugati részén, a nagyapja által alapított Shagari faluban. Hazájában szerzett bölcsészdiplomát tanárszakon. Politikai pályafutását 1954-ben kezdte, amikor a képviselőház tagja lett. Az ország Nagy-Britanniától elnyert teljes függetlensége után, 1961-től 1975-ig többféle miniszteri tisztséget viselt, főként gazdasági területen. Amikor 1979-ben, 13 éves katonai kormányzás után a hadsereg visszaadta a hatalmat a polgári erőknek, Shagari köztársasági elnök lett. —C Külpolitikai kommentárunk )— Dollárláz A VILÁGGAZDASÁG elmúlt évtizedében mérföldkőnek tekinthetők az árrobbanások. 1973, majd 1979 káprázatos ugrásokat hozott a fő energiahordozó, az olaj árában, s ez mélyen hatott az egész világ gazdaságára. Az idei év új robbanással írja be magát a gazdasági évkönyvekbe. Csakhogy ezúttal nem a kulcsenergia, hanem a kulcsvaluta, a dollár árfolyama „robbant”, azaz emelkedett 20—30 százalékkal a legtöbb valutához képest. Érzékeltetésül: 1978-ban 1 dollárért 1,-7 nyugatnémet márkát adtak, 1983 augusztusában több mint 2,7 márkát. Nem sakkal ki- „ sebb ez az arány a legfontosabb nyugati valutáknál, a japán jennél, a francia franknál vagy az olasz líránál sem. A kivétel az angol font, amelynek erejét az adja, hogy az év derekára megállt az olajár csökkenése, sőt az iraki—iráni háború miatt az Északitengeren a britek által bányászott olajnak megnőtt a fontossága. A dollár megállíthatatlannak látszó előretörésének szövevényes gazdasági és politikai okai vannak. Elsősorban az, hogy Amerikában változatlanul lényegesen magasabbak a kamatlábak, mint a tőkés világ más országaiban. Csakhogy az amerikai költségvetés deficitje — a nagy hadikiadások miatt — 200 milliárdos, amit az államnak hitelek felvételével kell betömnie. Az állam és a magántőke együttes rohama a hitelért olyan keresletet teremt, amely óhatatlanul magasan tartja a kamatlábakat. Ha viszont tovább nő a különbség az USA és más országok kamatlábszintje között, az a világból Amerikába csábítja a tőkét — milliárdos nagyságrendben. Ez pedig fékezi a többi tőkés ország gazdasági fellendülését. Sőt, súlyos politikai vitákat vetít előre, hiszen Washington szövetségeseit a világpolitika ügyeiben is befolyásolja az a tény, hogy az Egyesült Államok milyen károkat okoz saját gazdasági érdekeinek érvényesítése miatt. A VILÁG SOK TÁJÁN bizonytalan, sőt feszült politikai helyzet, az éleződő helyi válságok (Közel- Kelet, Latin-Amerika, Csád stb.) ugyancsak a ma biztos révnek számító, konjunktúrában levő amerikai gazdaságba csábítja a külföldi, köztük a spekulációs tőkét. Az erős dollár ráadásul hátráltatja az amerikai kivitelt. Ezért van az, hogy a dollár árfolyamrobbanása elöbb-utóbb gondokat is szülhet Washingtonban. Avar Károly Dodd varsói sajtóértekezlete Christopher Dodd amerikai szenátor elutazása előtt a varsói repülőtéren találkozott a Lengyel Népköztársaságban akkreditált külföldi újságírókkal. „Látogatásom célja — mondotta — az volt, hogy ismerkedjem a lengyel- országi helyzettel. Ehhez hozzásegítettek a vezetés képviselőivel való találkozások”. E találkozók legfontosabb témáját a Lengyelország vonatkozásában elrendelt gazdasági kirlátozások képezték — folytatta a szenátor. A Lengyel Népköztársaság kormánya értésre adta, hogy a korlátozások haladéktalan visszavonását kívánja és az utóbbi hónapokban minden lehetségest megtett ennek érdekében, beleértve a szükségállapot megszüntetését. Dodd szenátor nyilatkozatában elismerte, hogy „a korlátozások terheit valójában nemcsak a kormány, hanem a lengyel nép is viseli”. FILOZÓFIAI VILÁGKONGRESSZUS MONTREALBAN A világkultúra áramában DIVATBA JÖTTEK a nemzetközi kongresszusok. Ezek rendszerint tavasztól őszig zajlanak és résztvevőikben összekapcsolódik a tudomány és más országok megismerésének szenvedélye. Kicsi lett a világ és naggyá nőtt a tudomány, s így a tudományos turizmus korunk egyik közismert jelenségévé vált. A résztvevők közül a világhírességek megszólalnak a tévében, nyilatkoznak a sajtóban és hazatérve is a nyilvánosság előtt értékelik tapasztalataikat. Mégpedig nemcsak tudományuk legújabb eredményeiről a világ- kongresszus tükrében, hanem a rendező országról is. Világkongresszust rendezni, ez presztízs és — tegyük hozzá — anyagi haszon kérdése is, nem véletlen tehát, hogy a különböző országok versengenek érte. így van ez napjainkban a filozófiai világkongresszussal is, amelyet idén augusztus 21—27. között tartanak Montrealban. Ennek a világ- kongresszusnak várhatóan ezernél is több résztvevője lesz, akik közül sok százan bejárják Kanada keleti partvidékét, meglátogatják legszebb tájait és hírneves egyetemeit. Kanada is nagy harcban szerezte meg a jogot, hogy rendező-házigazdája legyen a világkongresz- szusnak, amely felértékeli az észak-amerikai ország tudományos életét, egy hétre a világ tudományos közvéleményének középpontjába állítja, s egyúttal — és ez sem mellékes — lehetővé teszi a világkiállításon, az olimpiai játékokon és egyéb nemzetközi rendezvényeken megismert létesítmények hasznosítását. A filozófiai világkongresz- szus nem mai divat. Az egész történet 1900-ban, Párizsban kezdődött, ott tartották a filozófusok első világkongresz- szusát. Az idei a sorban már a 17., vagyis a világkongresszusok már túléltek két világháborút. A formák persze látványosan változtak. Párizsban 1900-ban nem is volt igazán világkongresszus, hiszen jobbára Európát képviselték a résztvevők, ma pedig igazán a világ minden sarkából érkeznek majd Montreálba. Ez a nemzetköziség természetesen a kongresszus tisztségviselőinek és előadóinak szigorúan mérlegeit arányaiban is megmutatkozik, indiaiak és afrikaiak éppúgy szerepelnek a kiemelt helyeken, mint Európa, az öreg kontinens képviselői. A VILÁGKONGRESSZUSOK egy-egy tudomány vagy tudományág világméretű, nemzetközi seregszemléjét jelentik. De a tudományok manapság már olyan terebé-' lyesre nőttek, hogy még egy világkongresszus sem képes áttekinteni őket. Ezért általában egy meghatározott témára koncentrálnak és az összes résztvevők az adott, témaként kitűzött probléma oldaláról közelítik meg a szakma aktuális kérdéseit. A 17. Filozófiai Világkongresz- szus témája a kultúra, helyesebben szólva a kultúra és a filozófia viszonya. S ez nem véletlen. Az előző, a 16. Filozófiai Világkongresszus 1978-ban, Düsseldorfban még a filozófia és a tudomány vizsgálatát állította középpontba. Mivel a témát már öt évvel korábban, az azt megelőző várnai kongresszuson tűzték ki, világos, hogy a témaválaszték még a hetvenes évek elejének optimizmusát, robosztus növekedését tükrözte. A hetvenes évek elején még úgy vélte a világ, hogy a gyors gazdasági fejlődés töretlenül folytatódni fog, s ebben nagy szerepe lesz a tudománynak. Ezért válhatott központi témává az a kérdés, hogy mi a filozófia és a tudomány viszonya, hogyan kapcsolódik össze a világnézet és a szaktudomány. Hogyan gazdagíthatják a tudományos fejlődés eredményei a legősibb tudományt, a filozófiát, illetve annak szintétikus, átfogó és összegező látásmódja hogyan orientálhatja a szaktudományokat. A hetvenes évek végére viszont már nyilvánvalóvá vált, hogy a gazdasági fejlődés tempója lelassult, akárcsak az, hogy a tudományok önmagukban nem oldhatnak meg mindent. Az emberi élet teljességére irányult a figyelem az újabb témaválasztásban: a kultúrára. A „fejlődési eufória” korában sokan úgy vélték Nyugaton, hogy a gyors fejlődés, a modernizálódás egyneműsíti majd az egész világot, s ennek modelljeként természetesen a saját kultúrájukat ajánlották. Ez az uniformi- zálódás nem következett be, megmutatkozott az, hogy az iparosítás és modernizáció folyamatai egészen másképp mennek végbe a különböző országokban és azok sajátos természete, kulturális hagyományai szerint játszódnak le. A világ különböző nemzetei az, utóbbi évtizedekben nemcsak megőrizték kulturális identitásukat, hanem nagymértékben fokozták is, s ez különösen az újonnan felszabadult országokra érvényes, amelyek nagyon erőteljesen törekednek arra, hogy fejlesszék sajátos nemzeti kultúrájukat, s megszerezzék kulturális függetlenségüket is a volt gyarmatosítótól. ÉS EZÉRT FONTOS, hogy Montrealban valóban világ- kongresszus legyen! Óhatatlanul az egységes világkultúra és a nemzeti kultúrák viszonya fog előtérbe kerülni, mégpedig úgy, hogy éles harc kezdődik majd a fejlődő országok képviselői részéről a világkultúra demokratizmusáért és minden ország nemzeti kultúrája egyenlőségének és szuverenitásának elismeréséért. Kis nemzet lévén, nekünk magyaroknak is rendkívül fontos kérdés ez, hiszen bele akarunk kapcsolódni mi is a világkultúra áramába, de nem akarunk feloldódni benne, hanem meg akarjuk őrizni kultúránk sajátos arculatát. Márpedig ehhez saját filozófiai és tudományos tradíciók is tartoznak, amelyet ismer és elismer a világ. Az utolsó évszázadban Magyarország számos kiemelkedő társadalomtudóst és filozófust adott a világnak, akiknek sorában Lukács György volt az utolsó, a világkongresszuson róluk is megemlékeznek. Felvetődik persze, van-e az ilyen mammut-világkong- resszusoknak egyáltalán értelme? A sok ezer, de legalábbis sok száz ember programjának megszervezése óriási feladat, szinte nagyüzemi méreteket ölt. Aki ott van, nemigen tud egy ilyen világkongresszust teljességgel áttekinteni, s a résztvevőknek legfeljebb csekély töredékével képes megismerkedni, az előadások nagy részéről jó, ha a kinyomtatott összefoglalásokból értesül. És mégis, a világkongresszusok nagyon hasznosak. Az első, zűrzavaros benyomás gyorsan eloszlik és aztán valami csoda történik, mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelő szekciókat és előadásokat, s megismerkedik a rokon témák kutatóival. Ez a „folyósókongresszus”, az ismeretségek születése az előadások szüneteiben az egyik leghasznosabb jelenség. De talán még ennél is fontosabb, hogy a világkongresszusok rövidre zárják az információs láncot, a legfrissebb eredményekkel ismertetik meg a résztvevőket, amelyek egyébként könyveken és más publikációkon keresztül csak évek múltán juthatnának el hozzájuk. hazánkban nagyon FONTOSNAK tartjuk a részvételt valamennyi tudomány világkongresszusain, hiszen különben lemaradnánk és nem értesülnénk az új eredményekről, s arról, hogy milyen problémákon dolgoznak a kollégák. Ez a lemaradás a tudományok többségében súlyos anyagi veszteséget is jelentene. A valu- táris nehézségek miatt manapság a világkongresszusokra nem utaznak nagy létszámú delegációk, különösen a tengerentúli kongresszusokra nem. Annál nagyobb feladat hárul a magyar tudomány képviseletében a kiutazó kis csapatokra. Számunkra a 17. Filozófiai Világkongresszus Montrealban a magyar filozófiai gondolkodás folytonosságát és tradícióit is megtestesíti, amelyet a magyar küldöttségnek ott a kultúrák történetéről és jelenéről szóló világméretű vitában méltóan kell képviselnie. Ágh Attila, a Magyar Filozófusok Nemzeti Bizottságinak titkára
