Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-27 / 202. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. augusztus 27., szombat IS. AGRIA KUPA. Hat csapat részvételével teg nap délután 4 órától „vízilabda-nagyüzem" kezdődött az egri sportuszodában. A kubai BM-válogatott, és a kassaiak részvétele nem­zetközivé avatta a háromnapos tornát, amelyen a magyar Tungsram, az Újpesti Dózsa, a Szolnok és az Eger csapata vesznek részt. Tegnap délután három, ma és holnap 6—6 mérkőzést láthatnak az érdeklődők. Képünk a nyitómérkőzésről, az Újpesti Dózsa—Szol­nok összecsapásról készült és a szolnokiak első gólját örökíti meg (Fotó: Kőhidi Imre) Mátra-csoport, megyei bajnokság Bányászcsapataink idegenben A területi labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában Heves megyei csapatok nem kerülnek egymás­sal szembe. Három együtte­sünk pályaválasztóként. kettő pedig idegenben lép pályára. A mérsékelt rajtot vett. leg­utóbbi bronzérmes Hatvani KVSC az NB II-ből kiesett Nagybátonyt fogadja. Legutóbb a bányászgárda jó játékkal, re­mek gólokkal nyert a H. Papp J. SE legénysége ellen. A ha­zai pálya előnye a HKVSC. a jobb forma pedig a vendégek mellett szól, a háromesélyes­nek ígérkező összecsapáson, A Gyöngyösi SE a borsodnádasdi fiaskó után a csoport egyik legerőseb csapatát, a Budapesti VSC-t fogadja. Treiber Rudolf együttese csak javuló helyzet- kihasználással számíthat siker­re. A Bélapátfalvi Építőknek ismét NB Il-t megjárt együt­tes lesz az ellenfele, a Balas­sagyarmati SE látogat a Bélkó aljára. A mérkőző felek táb­lázatsora két forduló után azo­nosan alakult, a helyosztó jel­legű találkozón döntő lehet a hazai környezet. A Mátra-cso­port egyik legnagyobb megle­petése: a bajnoki címet védő H. Papp J. SE gyenge rajtja, pont nélküli utolsó helye. Ne­héz 90 perc vár a Recski Érc­bányászra, a bizonyítani akaró piros-fehérek otthonában. Az újonc Petőfibányát képesnek tartjuk a pontszerzésre, az St. Síküveggyár otthonában is. Tippjeink: Hatvan—Nagybá­tony x, H. Papp J. SE—Recsk I. Sajóbábony—B. Volán x. St. Síküveggyár—Petőfibánya x, Bélapátfalva—Balassagyarmat 1. B. Bányász—Vác x, Edelény— Borsodsnádasd 1, Gyöngyös— BVSC x. A megyei bajnokság listave­zetője a H. Gáspár SE Porosz­lóra látogat a két pont meg­szerzésének reményében. Az ér­mes helyezésre pályázó Sirok és Heves győzelemre számít az újonc Boldog, illetve Mikó- falva ellenében. • A Mátrade- recske—Füzesabony mérkőzés érdekessége az, hogy a hazai­ak még nem győzték le az abonyiakat megyei osztályú mérkőzéseken. A többi találko­zó eredményének alakulásában döntő lehet a hazai pálya elő­nye. Tippjeink: Selyp—Pétervására 1. Sirok—Boldog 1, Mátrade- recske—Füzesabony x, Porosz­ló—H. Gáspár SE 2, Kompolt— Tamaméra 1, Heréd—Domosz- ló X, Apc—Gyöngyöshalász x, Heves—Mikóf alva 1. (szlgetváry) Szombat Asztalitenisz: NB II-es női csa­patmérkőzések: Egri VM—KSI, Eger, Gárdonyi gimn. 11. HKVSC —Bp. Vízmű, Hatvan, vasutas tornacsarnok, 11. Kézilabda: Eger SE—Pécsi MSC, NB I/B-s női mérkőzés. Eger, körcsarnok, 10 (utána if­júsági mérkőzés). Sárkányrepülés: Országos baj­nokság, távrepülésben. Starthe­lyek felszállástól függően Eger, Nagy-Egedhegy, Kékestető, 8. Tenisz: Eger SE—Békéscsaba OB II-es női csapatmérkőzés, Eger, népkerti sporttelep, 10. Természetjárás: Országos éj­szakai tájékozódási és túraveze­tési verseny. Bélapátfalva. 20 óra (indítás a Telekessy őrház­tól, befutás vasárnap hajnal­ban!). Vízilabda: Agria Kupa nem­zetközi torna, az egri verseny- uszodában: Tungsram SC—Ü. Dózsa 8.30, Szolnok—CH. Kosice 9.45., Eger SE—Saint Luis Kapitan, 11. Tungsram—Kosice 15.30, Szol­nok—ESE 16.45.'' Saint Luis Ka­pitan—Ü. Dózsa 18. Labdarúgás: Területi bajnoki mérkőzések a Mátra-csoportban 16 órától (14 órától ifjúsági mérkőzések): Hatvani KVSC— Nagybátony, Lója II. Bélapát­falva—Balassagyarmat, Lénárd. Hét végi sportműsor Megyei bajnoki mérkőzések 16 órától (14 órától az ifjúságiak): Selyp—Pétervására Mayer, Sirok —Boldog, Baráth. Mátraderecske —Füzesabony, Csík. Poroszló— H. Gáspár SE. Molnár L. Vasárnap Sárkányrepülés: Országos baj­nokság, távrepülésben. Starthe­lyek időjárástól függően Eger, Nagy-Egedhegy, Kékestető 8. Tenisz: Eger SE—Szentes OB II-es női csapatmérkőzés, Eger, népkerti sporttelep 14. Tömegsport: Közalkalmazottak sportnapja, Tardos. 9 óra. Vízilabda: Agria Kupa nemzet­közi torna az egri versenyuszo­dában: Szolnok—Tungsram SC 8, ESE—Ű. Dózsa 9.15, Saint Ka­pitan—CH Kosice 10.30, ESE— Tungsram SC 15, Saint Luis Ka­pitan—Szolnok 16.15, CH Kosice— Ü. Dózsa 17.30. Labdarúgás: Eger SE—Békés­csabai Előre Spartacus NB li­es mérkőzés, Eger, stadion 17, Kurmai (Bognár, Csáki). Gyön­gyösi SE—BVSC területi bajnoki mérkőzés, Gyöngyös, városi - sporttelep, 16, Bodnár (előtte 14 órától ifjúsági mérkőzés). Me­gyei bajnoki mérkőzések 16 órá­tól (14 órától az ifjúságiak): Kompolt Tárnáméra borsodi jv., Heréd—Domoszló, Barankovics. Apc—Gyöngyöshalász, Paksi. He­ves—Mikóf alva, szolnoki jv. Eg­ri járás I. osztály (16): PAKÜSE —Egerszalók, Andornaktálya— Hevesaranyos, N óvaj—Istenme­zeje, Bekölce—Szilvásvárad, Ver- pelét—Egerbakta, Tarnalelesz— Felsőtárkány. II. osztály: Dem- jén—Balaton, Nagyvisnyó-Eger- bocs, Eg er szólát—Bodony, Mát- raballa—Szajla. Füzesabonyi já­rás: (16): Vécs—Kisnána, Sziha- lom—Mező szemere, Kápolna— Kál, Mezőtárkány—Sarud, Rózsa- szentmárton—Besenyőtelek. Gyöngyösi fái ás (16): Márkáz— Szűcsi, Nagyfüged—Abasár, Vi- sonta—Gyöngyösoroszi, Csány— Adács, Visznek—Gyöngyöstarján, Nagyréde—Ecséd, Karácsond- Hort az Atkár—Gyöngyöspata találkozót 11 órától játsszák. He­vesi járás (16): Hevesvezekény— Tiszanána, Boconád—Atány, Tar- naszentmiklós—Pély, Tenk—Kis­köre, Kömlő—Tarnaörs. Rajt — a jövő ígéretével Átmeneti időszak Maroknyi csoport biztosítja megyénk női asztalite­niszsportjának minőségi színvonalát. A viszonylag szű­kös játékosállomány ellenére vannak becsülendő ered­mények, mert a két vezető edző — dr. Ruttkay Vil­mos és Szabó József — odaadó szakmai munkával, im­már évek sorozatában képes nevelni, megfelelő tudás­szintre felhozni és megtartani néhány tehetséges fia­talt. A hét végi NB II-es csapatbajnokság rajtját várja az Egri VM és a Hatvani KVSC is. Természetesen mindkét helyen számítanak a rutinos idősebbekre, de akár a jobb helyezés „feláldozásával” egyre több lehe­tőséget kap majd az utánpótlás. Szabó Jutka az egyik erősség Szombaton 11 órától kerül sor a Schmiedl-csoportban az első fordulóra: Egri VM— KS1 (Gárdonyi gimnázium tornaterme). Hatvani KVSC —Bp. Vízművek (Vasutas tornacsarnok). A két szak­osztálynál a felkészülésről és terveikről érdeklődtünk. Egri VM: az első ötben Az egriek másfél esztendei élvonalbeli amatőr szereplés után újra az NB II-ben foly­tatják. Itt sem lesz könnyű, hiszen az erőviszonyokban nagy a változás. Hihetetlenül megerősödött a mezőny, a Statisztika II-, a KSI és a Bp. Vízmű besorolásával. Dr. Ruttkay Vilmos ezt figye­lembe véve csapatából az 1— 5. helv valamelyikének a megszerzését várja. „ Felkészülésük nem volt za­vartalan, de a biztató jelek­re több friss jó eredmény­nyel tudtak utalni. Orosházán a Gyopáros Kupa nemzetközi csapattornán a Patrik, Be- niczky, dr. Ruttkayné össze­állítású együttes bronzérmes volt, megelőzve a Lyon, Zrenjamin, Proletár Coka, Temesvár és számos hazai klub gárdáját. Szolnokon is siker kísérte asztalhoz állá­sukat az Alkotmány Kupán. Az országos II. osztályú fel­nőtt. ifjúsági és serdülő ver­senyen döntőbe jutásukkal bizonyították játékerejüket. Patrik Ágnes a női egyes­ben, az elődöntőben a volt válogatott Ruzsenszkit (BSE) verte nagyszerű formában. Ha valamivel pihentebb. a szintén fővárosi Vargát is legyőzhette volna a finálé­ban. Patrik ezenkívül pá­rosban, Beniczkyvel pz olda­lán harmadik lett. Az ifjú­ságiaknál Beniczky Magdi több jónevű ellenfél legyő­zésével került a döntőbe, s Petrányi Zsuzsa visszatér ott minimális különbséggel kapott ki a BSE-s Farkastól. A döntő játszmában jól kez­dett, eredményesen pörgetett, de később önbizalma meg­csappant, megijedt a nagy lehetőségtől. (Minősítése így is várhatóan aranyjelvényes lesz megint!) A serüdőlőknél jó védő teljesítménnyel ér­met nyert, bronzot Molnár Ági, aki szépen fejlődik. A közvetlen utánpótlás — a még nem említett Horváth Csilla is — állandó verse­nyeztetése hozhatja meg a felnőtt csapat számára a mi­előbbi erősítést. A Rózsa Károly utcai edzőtermet tíz alsó tagozatos kislány szor­galmasan látogatja, már bon­togatják szárnyaikat... A legjobbak Hatvanban, Szol­nokon és a Statisztikánál vol­tak egy-egy hetes edzőtábo­rozáson. ősszel dr. Sashalmi- né Petrányi Zsuzsa — fél év­vel a szülés után — még nem vállal minden mérkő­zést. de rendelkezésre^áll dr. Kiss Zsuzsa is. Hatvani KVSC: a hat-nyolc között A hatvaniak legutóbb a 10. helyen zárták NB II-es évü­ket. Ennél többre képesek, s várhatóan az erősebb vetély- társak között most igazolni fogják ezt. Szabó József ar­ra alapozza tervét — a 6—8. hely valamelyikének az el­érését —, hogy a szakosz­tály háza táján- néhány, az eredményeket befolyásoló kö­rülményen sikerült változtat­ni. Erősségük, Acs Erzsébet Csányból került Hatvanba tanítani. (A 4-est bázisiskolá. vá kívánják fejleszteni, vit­tek asztalokat, s Nagy Ká- rolyné igazgató támogatásá­val egy szakkört szerveznek.) Andréné Szabó Jutka az ed­zések vezetésébe is besegít, Ádám Györgyi tanulmányai befejeztével újra edzésbe állt. Reményteljes fiataljaik vannak, Nagy Éva ifjúsági ezüstjelvényes, az újonc korú Kövesdi Andreára a Tolnai VL is szemet vetett. Köves­di az országos újonc bajnok­ságon 5. volt! Eligazolt tőlük Gáthy II., de jó kapcsolataik révén az NB I-es Építőktől Vrasánszkyt vagy Szabadost megkapják. (Nemcsak mécs­esét, hanem hatvani edzést is vállal a kölcsönjátékos, ez utóbbi az utánpótlás érdeké­ben lehet gyümölcsöző.) A vasutas tornacsarnokban egyhetes edzőtáborozással nyitották meg az őszi felké­szülést, idény közben heti háromszor gyakorolnak. A szakosztályvezetői teendőket Kovács Kálmán látja el, in­tézőjük Papp Endre és a klub ügyvezetésétől is a ko­rábbinál érdemibb támoga­tást kapnak. ★ A papírforma szerint ma a KSI és a bajnokesélyesnek kikiáltott Bp Vízmű ellen nincs győzelmi esélye csa­patainknak. Bár a labda itt is gömbölyű ... Budavári Sándor Sárkányrepülés A kedvezőtlen időjárás miatt egynapos szünet után folytatódott az országos baj­nokság megyénkben. Ez­úttal már Kékestetőn is volt starthely. A legutóbb érté­kelt forduló eredményei a távrepülésben: 1. Várkonyi (Rozmaring RK) 35.2, 2. He­gyi (Rozmaring RK) 32.4, 3. M. Carnet (angol) 30.7, 4. Kocsis (MMRK) 28.2, 5. Oltai (MMRK) 22, 6. Szalai (Eger) 20 km. Az összetett verseny állása: 1. M. Carnet (angol) 100.1, 2. Hegyi 84, 3. Várkonyi 81.4, 4. Kocsis 77.1, 5. G. Hobson (angol) 58.7, 6. Srftn (MMRK) 56.6 km. [ MAI 1 MŰSOROK J EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4 és fél 6 órakor: Elcserélt szerelem Színes magyar filmvígjáték Este 8 órakor: Atlantic City Színes, szinkronizált kanadai- amerikai bűnügyi film Este 10 órakor: A Kobra napja EGRI BRODY Telefon: 11-TÍS Du. 4 órakor: Várkastély a Kárpátokban Este 6 és 8 órakor: Egymásra nézve EGRI KERT Este fél 9 órakor: Hegyi emberek EGRI IFJÚSÁGI HÁZ Du. 6 és 8 órakor: A harapós kiskutya GYÖNGYÖSI PUSKIN A néma front Színes, szinkronizált szovjet film Este 10 órakor: A 3-as számú űrbázls GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Nevem: Senki GYÖNGYÖSI KERT Este fél 9 órakor: A karatézó Cobra HATVANI VÖRÖS CSILLAG Du. fél 4 órakor: Panda Maci kalandjai Este fél 6 és fél 8 órakor: Egy szoknya, egy nadrág HATVANI KOSSUTH Akit Bulldózernek hívtak FÜZESABONY A kolónia ( rádió ) KOSSUTH 8.25 Családi tükör. 8.55 A Föld, amelyen élünk. 9.10 Színes népi muzsika. 10.05 Mi a titka? 10.59 Örökzöld dallamok. 12.30 Déli zene­parádé. 13.15 Sport. 13.25 Or­vosi tanácsok. 13.30 Modern „olajütők”. 14.05 A hét em­bere. 14.15 Zenei anyanyel­vűnk. 14.25 Magyarán szólva. 14.40 Irodalmi figyelő. Az írói életmű-sorozatról. 15.10 Bárdos Lajos kórusműveiből. 15.25 Új Zenei Újság. 16.00 168 ÖRA. 17.30 Donizetti operáiból. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.3Q _ Hírek. S port. 18.45 A szülőföld mu­zsikája. 19.39 Dalok a szere­lemről. 20.06 A Rádiószínház bemutatója. 20.59 Töltsön egy órát kedvenceivel. 22.15 Eu­rópa hangversenytermeiből. 23.15 Operarészletek. 24.00 Hírek. PETŐFI 8.35 Operettrészletek. 9.00 önarckép, befejezetlen. 9.40 Hogy tetszik lenni? 10.35 Többet ésszel... 11.35 Tér­zene a Nemzeti Galéria előtt. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 12.56 Az utolsó futam. 14.00 Magunkat ajánljuk. 16.00 Millöcker operettjeiből. 17.09 Népdalest. 17.55 Ritmus. A Color együttes felvételeiből. 18.35 Sport. 19.15 Nosztalgia- hullám. 20.15 Sport '20.45 Népdalkörök pódiuma. 21.10 Örömök kertjében. 22.10 Ope­rettdalok. 22.30 Városok éj­fél előtt. 24.00 Hírek. Időjá­rás. MISKOLC 8.00 Hírek. Időjárás. Műsor- ismertetés. Lapszemle. 8.10 Programajánlat. 8.20 Visz- szapillantó. 9.00 Észak-ma­gyarországi krónika — Ifjúsá­gi klubtalálkozó Gyöngyösha­lászon — Piaci jelentés. 9.30 Mikrolánc. — Sport. 9.55 Mű­sorelőzetes . .. ( televízió ) 1. MŰSOR 8.10 Tv-torna. 8.15 A szegedi körzeti stúdió műsora. 8.30 A pécsi körzeti stúdió mű­sora. 8.50 Mese, mese, mát­ka. 9.15 A nagy kék üveggo­lyó (Rajzfilmsorozat). 9.40 Kalóz — akadályokkal. 10.55 Breki és a többiek. 12.25 Ví­zilabda EB. NSZK—Szovjet­unió és Magyarország—Ju_ goszlávia mérkőzés. 14.50 Al­bérletből albérletbe (Riport­film). 15.30 Idesüss! Ajánló­műsor gyerekeknek. 15.55 Ember a tengeren. 16.20 Óriáskerék. 16.50 Tigris. Thor Heyerdahl kalandos utazása. 17.40 Hírek. 17.45 A titok nyitja ... 18.25 Parabola. 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. Méhek a vonaton. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers — min­denkinek. Radnóti Miklós: Istenhegyi kert. 20.05 Mű­gyűjtők és kalandorok előny­ben (Angol film). 22.05 A fele sem igaz! 22.35 Tv-hír­adó. 3. 22.45 René Clair-so- rozat. Csókszüret (Július 14.) (Francia film). 2. MŰSOR 18.00 Tavasz (Tv-játék). 18.35 Pulzus (Könnyű, zenei pano­ráma). 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers — mindenkinek 20.05 A Kirov Balett műsora. 20.55 Tv-híradó. 2. 21.15 Úszó EB. 22.00 Farkas Ferenc: Furfan­gos diákok. (Táncjáték). 22.40 Képújság.

Next

/
Thumbnails
Contents