Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-27 / 202. szám
1983. augusztus 27., szombat Száz évvel ezelőtt született és 1959-ben hunyt el Verebély László Kossuth-díjas gépész. és villamosmérnök, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A budapesti Műegyetemen 1906-ban kitüntetéssel szerzett gépészmérnöki oklevelet; a következő években az Egyesült Államokban járt tanulmányúton, ott szerezte villamosmérnöki diplomáját is. ö volt az első okleveles villamos- mérnök Európában. 1913-tól főmérnökként a Ganz Villamost Gyárban dolgozott — mint Kandó Kálmán munkatársa — részt vett az olasz államvasutak villamosításában. Nevéhez fűződik az ország villamosenergla-ellátá- sának megszervezése, a Bánhidal Erőmű építése és a buda- pest—hegyeshalmi vonal villamosítása. 1929-től 1957-ben történt nyugdíjazásáig a Műegyetem I. elektroteohnikai, tanszékének volt a tanára. Széles körű tudományos munkásságot is kifejtett. A Nap kél- 5.55 órakor, nyugszik 19.35 órakor. A Hold kél 21.28 órakor, nyugszik 9.30 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Gáspárt, gibárt nevű kedves olvasóinkat! Az ófelnémet nyelvjárásban a ..geban" az adakozást jelentette. a ..hart" szó pedig ..erős” értelmű. I^l^ldőjárás] Várható időjárás ma estig. Folytatódik a száraz idő. Általában kevés lesz a felhő. Gyenge zápor legfeljebb északkeleten fordul elő. Az északi szél napközben kissé megélénkül. Hajnalban többfelé párás lesz a levegő, néhány helyen köd is képződik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, IS. a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul. Festett angyal Courbet egyik barátja nősülni szeretett volna. — Miért nem veszi el XY kisasszonyt? — kérdezte a művész. — Olyan, mint egy angyal. — Álmomban sem gondolok rá. Túlságosan ki van festve. — Hohó — nevetett Courbet. — Látott már életében angyalt, amelyik nem volt festve ...? — BALESET. Nem a kijelölt gyalogos átkelőhelyen akart átmenni az úttesten tegnap délelőtt Egerben, Shell-ben- zinkút közelében Berzsenyi György 82 éves, mátrade- recskel lakos. Az idős ember egy gépkocsi elé lépett: súlyos sérülésekkel szállították kórházba. — GYERMEKMAT1NÉ. Az Ifjúsági Házban szombaton 10 órai kezdettel A harapós kiskutya, és A találékony nyuszi című mesefilmeket vetítik. — NYÁRI ZÁRÖPROG- RAM. A diákcentrum vasárnap egész napos műsorral várja az érdeklődőket. Délelőtt 11 árától az Ifjúsági Házban gyermekjátszó lesz. délután négykor ugyanitt a Team együttes műsorát tekinthetik meg, este 7 órától pedig Dévényi diszkójában szórakozhatnak. — DISZKÓ. Ma este 8 órakor kezdődik Istenmezején a Sallai-diszkó, a poroszlói fiatalok pedig ugyanekkor a helyi általános művelődési központban szóra, kozhatnak. — JÁTSZÓHÁZ. A füzes, abonyi Járási Művelődési Központban ma délelőtt 9 órára várják a gyerekeket. A játszóházban terménybábokat készíthetnek. ügyeletes szerkesztőink: KOHIDI IMRE és FAZEKAS ESZTER Telex: 063-350 Egerben: Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Felnőttek, gyermekek részére. Telefon; 11-000. Az ügyelethez tartozó községek: Verpelét, Tarnaszentmária, Bátor, Hevesaranyos, Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát, Kere- csend, Demjén, Ostoros, Novaj, Makiár, Andornaktálya, Felső- tárkány, NoszvaJ, Egerbakta, Szarvaskő. Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet szombaton reggel a órától hétfő reggel 7.4S óráig, a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 9 órától este 20 óráig, a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. Hatvanban: szombaton 7 órától hétfő reggel: — Hatvan város lakossága részére 8 óráig — a községek lakossága részére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház", Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 6.30 órától 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Rendelőintézet, Kossuth tér 18. Gyermekorvosi ügyelet: szombatonként 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Horváth M. u. 21. Telefon: 15-23. KÖJAL-kéazenlét Egerben: délután 5 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-088, 18-698, 10-004. Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig. Deák Ferenc u. 41. sz. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. Hétvégi állatorvosi ügyelet: szombat 8 h-tól vasárnap 20 h- lg. Egri állatorvosi ügyelet: Eger. Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Recski ügyelet: Recsk, Kossuth u. 218. Telefon: Recsk: 15. Füzesabonyi ügyelet: Dormánd, Tanácsháza, Dózsa György u. 37. Telefon: Füzesabony: 321. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Allatkórház. Telefon: 11-645. Hevesi ügyelet: Hevesi Járási Hivatal. Telefon: Heves: 124. Hatvani ügyelet: Hatvan városi tanács. Telefon: 19-97. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ALLATKORHAZI ÜGYELET: Gyöngyösi Allatkórház: minden munkanap 16.30 h-tól másnap 7.30 h-ig. Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 11-645. Egri Allatkórház: munkanapokon 16.30 h-tól másnap reggel 7.30 h-lg, az egész megye területén péntek 15.10 h-tól hétfő 7.30. h-ig. Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Ismerkedés a technikával (Fotó: Szabó Sándor) Lottóeiőzetes Sorsolás Bélapátfalván A TIT főtitkára Heves megyében Tegnap délelőtt Heves megyébe érkezett dr. Kurucz Imre, a TIT főtitkára. A vendéget Nagy Zoltán, a TIT megyei titkára fogadta. Dr. Kurucz Imre, a megye üzemeinek és intézményeinek közművelődési, személyzeti és oktatási felelőseinek, az üzemi TIT-csoportok vezetőinek tartott előadásit a szervezet előtt álló feladatokról. A konzultáció során a főtitkár elsősorban a helyi TIT- munka tapasztalatairól érdeklődött. Ezután az MSZMP Heves megyei Bizottságán többek között Kiss Sándor ideológiai titkár és Kovács Sándorné, a megyei tanács elnökhelyettese fogadta a vendéget. A tegnapi látogatást az ősszel több is követi majd. Ezek alkalmával számos városban szerveznek üzemlátogatásokat, rétegtalálkozókat. Lakbérügyek a NEB előtt Az Egri Járási-Városi Népi Ellenőrzési Bizottság pénteken délután tartotta soros ülését. Az alkalommal a fésülését. Ez alkalommal a testület összefoglaló jelentést __ hallgatott meg a falugyűléseken, tanácstagi beszámolókon elhangzott közérdekű javaslatok végrehajtásának tapasztalatairól, az egri lakbérrendezések ellenőrzéséről tájékozódott, s új vizsgálati programot fogadott el. Végül elnöki beszámolóban adtak számot a bizottságnak a járási-városi NEB- határozatok megvalósításáról, illetve az elmúlt hónapokban érkezett közérdekű bejelentések intézéséről. Mint a lakbérügyekkel kapcsolatban — többi között — megállapították: a házkeze- lőség dolgozóiból alakított, s esetenként műszaki szakemberekkel is megerősített 7 csoport összesen 4744 lakásban végzett felmérést az előkészületek során. A bérrendezésekkel kapcsolatos határozatokat összesen mindössze 93-an kifogásolták az IKLV- nél, 31 esetben jogosan. S a többi — elutasított — reklamációból mindössze csak 17* volt teljesen, illetve részben elfogadható a másodfokon döntő tanácsnál is. Ami végsősoron azt bizonyítja, hogy a lakbérrendezéssel járó feladatokat a megyeszékhelyen jól végezték el. — KARTHAGO — NAGY- REDEN. A népszerű rockegyüttes koncertje este 8 órakor kezdődik a helyi művelődési házban.. A Hallássérültek Heves megyei Szervezete, az Értelmi Fogyatékosok Szüleinek Érdekvédelmi Szervezete és a Mozgássérültek Heves megyei Egyesülete augusztus 28-án rendezi meg a „Rokkantak napját”. A program ünnepélyes megnyitója délelőtt 10 órakor lesz a Berva Művelődési Házban. Egerből az autóbusz a 10-es járat vonalán — a MEZÖ- GÉP-től indul 8.10-kor. 8.40- kor, 9.10-kor és 9.40-kor. Hevesről, az autóbusz-pályaudvarról reggel -8 órakor indulnak a járművek Tenk, Erdőtelek, Kál-Kápolna. Ke- recsend, Eger útvonalon. A Fortuna istenasszony ismét Heves megyébe látogat — legalábbis egy lottósorsolás erejéig. A jövő — 35. — heti sorsolást ugyanis Bélapátfalván rendezik meg. Dr. Papp Kálmán elnök vezetésével ülést tartott a megyeszékhely vöröskereszteseinek vezetősége. A tanácskozáson — amelyen részt vett Kovács János, a városi pártbizottság titkára is — személyi kérdésekről volt l szó. Ezúttal búcsúztatták el a nyugállományba vonuló városi titkárt, Marsai Ferdi- nándnét, aki több mint tíz évig irányította a mozgalom helyi tevékenységét. Az ülésen egyúttal a vezetőség tagjainak sorába, valamint a végrehajtó bizottságba váA felsőfokú intézmények nappali, esti és levelező tagozatára pályázók mintegy 5 ezer fellebbezést, kérelmet, panaszt nyújtottak be. A jogos fellebbezések döntő többségét a felvételizettek számára kedvezően bírálták el az oktatásügy illetékesei. Az érintettek a közeli napokban írásban kapnak tájékoztatást a döntésről. A Művelődési Minisztérium tájékoztatása szerint az egyetemek és főiskolák nappali tagozataira az idei úgynevezett felvételi keretszám szerint 15 ezer 740 hallgajáratok a menetrend szerinti megállóhelyeken állnak meg. kivéve Kápolna községet, ahol a bútoráruház előtt veszik fel az utasokat. Gyöngyösről szintén 8 órakor van az indulás a Mérges utca 5. számú épület mögötti parkolóból. Az ünnepi megnyitó után, 10 óra 10-kor kezdődik az autós ügyességi verseny és a KRESZ-vetélkedő. A versenyt három kategóriában rendezik: mozgássérülteknek segédberendezésű gépjárművekkel, mozgássérülteknek átalakítás nélküli gépkocsikkal, és hallássérülteknek az A Gárdonyi Géza Művelődési Házban szeptember 2-án, pénteken reggel fél kilenckor kezdődik a műsor, ezt követi majd a nyerőszámok kihúzása. lasztották Szabó Jánost. — a TIT egri járási szervezetének eddigi titkárát —, s a megyei végrehajtó bizottság egyetértésével megbízták az egri városi vöröskeresztes vezetőség titkári teendőivel. A tanácskozás további részében Mihály Gyula, a Vörös- kereszt megyei titkára köszönetét mondott Sipos Jenőnek, az egri lajosvárosi gyógyszertár vezetőjének, hogy a volt titkárt a mostani. új vezető megbízásáig helyettesítette, s irányította a szervezetet. tót vehettek fel és e helyekre 34 ezer 500-an nyújtották be jelentkezési kérelmüket. Ez az arány jelentős belső egyenlőtlenségeket takar. Az egri és szegedi tanárképző főiskolákon matematika, fizika, kémia és technika szakokra pótfelvételit hirdettek, amelyre mintegy 500-an jelentkeztek. Sikeres felvételit több mint 160-an tették, közülük az idén 80-an kezdhetik meg tanulmányaikat, a többieket azonban már a jövő tanévre iskolázták be. általuk vezetett gépkocsijukkal. Nevezni a helyszínen, 10 óráig lehet. Ezután a Megyei Művelődési Központ citerazenekará- nok műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. Ebéd után két órakor az MHSZ megyei szervezete céllövészetet rendez, amelyre női és férfikategóriákban 13 óráig lehet nevezni. Az egész napos program után a buszok délután 5 órakor indulnak vissza a Ber- vából. A rendezvényt rossz idő esetén a Berva Művelődési Házban tartják. Hét végi piaci j*l«ntés Dinnye- dömping — továbbra is A piacok standjain szinte minden kapható. Jó a felhozatal paradicsomból, paprikából és burgonyából. De van elég szilva, vegyes zöldség, szülő és uborka Is. A pultok nagy része még mindig a görögdiny- nyétől roskadozik, s a vevők szívesen vásárolják azt. Egerben A pénteki szabadpiaci árak alapján: a kelkáposzta 20—30. a fejes káposzta 8—10. az uborka 10—12, a körte 20—24, a tojás 2,20—2,50, a görögdinnye 6— 7. az őszibarack 16—24. a paradicsompaprika 20. a burgonya 10. a vöröshagyma 10. a fokhagyma 50, a paradicsom 6—12, a paprika 16—24, a szőlő 18—22. a szilva 10—20. a sárgadinnye 12—14, a sárgarépa 15. a petrezselyem 18. az alma 16—24. a zöldbab 30. a főzőtök 3. a karalábé 12. a fejtőbab pedig 35 forintért kapható. Gyöngyösön A pénteki szabadpiaci árak a következőképpen alakultak: a burgonya 8, a aárgarépa 5, a petrezselyem 7, a vöröshagyma 9, a fejes káposzta 12. a kelkáposzta 28, a karalábé 5. a karfiol 38, a paradicsom 6. a zöldpaprika 14—16, a főzőtök 6. az uborka 12, a zöldbab 36. a zöldborsó 30. a fokhagyma 60. a paraj 30, a sóska 20. a nyári alma 14, a körte 13, az őszibarack 16, a szilva 14, a szőlő 16. a sárgadinnye 12. a görögdiny- nye 6, a héjas dió 30. a száraz bab 40, a savanyú káposzta 25. a mák 130, a dióbél 120 forintba kerül. Hatvanban A hét végi szabadpiaci árak az alábbiak szerint alakultak: a tojás 2,50. a burgonya 10. a sárgarépa 15. a petrezselyem 25. a vöröshagyma 10. a fejes káposzta 8. a saláta 3. a karalábé 4. a karfiol 30. a paradicsom 4, a paprika 12, a főzőtök 3, az uborka 10. a zöldbab 20. a fokhagyma 40. a sárgadinnye 10 a görögdinnye 5. az új alma 10. a körte 12. az őszibarack 18. a szilva 10. a szőlő 14. a málna 40, a héjas dió 30. a dióbél 100. a száraz bab 25. a savanyú káposzta 30, a mák 120, A ZÖLDÉRT árai Heves megyében: Kelkáposzta 20. fejes káposzta 8, uborka 7. körte 9. tojás 2.20. görögdinnye 6, őszibarack 18, paradicsompaprika 15, burgonya 8, fokhagyma 50, vöröshagyma 8,50. paradicsom 7. paprika 16. szőlő 15. sárgarépa 6. petrezselyem 10 forint. Lottónyerőszámok A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Vaján megtartott 34. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 20, 32, 34, 54, 64. Az augusztus havi tárgynyeremény-sorsolá- son a 32. játékhét szelvényei vesznek részt. Vásárnaptár Augusztus 27-én, szombaton Gyálon országos sertésvásárt tartanaik. Augusztus 28-án, vasárnap országos állat- és kirakodó- vásár lesz Abádszalókon, Abonyban, Fülöpszálláson és Tápiószelén. Országos kirakodóvásárt rendeznek. Érden, Komlón, Nagyatádon, s mindhárom helyen autóvásár is lesz. Külön autóvásárt tartanak Csongrádon. Csornán, Debrecenben, Egerben. Hatvanban, Kecskeméten. Kisújszálláson. Komáromban. Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett. Siklóson, Siófokon, Szarvason, Szegeden és Za- laszentgróton. (MTI) Augusztus 28: rokkantak napja Színes program, sok zenével, játékkal Új titkár a szervezet élén Az egri vöröskeresztes vezetőség ülése Egyetemi, főiskolai fellebbezések MCPi'iiCAfi _ n Maavar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉM. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei i L-r.rlA Vállalat ^ Felelős kiadó- HEKELI SÁNDOR — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa°u 1 3200 Telefon- 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Tejefon: 12-656; ^3-381 .“'Terjeszth' a Magyar Vosúi. Előfizetési díj: egy hónapra 34.- Ft negyedévre 102 - Ft. egy évre 400.- Ft * ° k«besítoknel- '"<*«“ 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató. HORVATH JOZ5EFNE. — HU I55N 0133 0/05.