Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-25 / 200. szám

2. NÉPÚJSÁG, 1983. augusztus 25., csütörtök BERLIN Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt KB főtitkára szerdán Berlinben fogadta Egon Bahrt, a Né­met Szociáldemokrata Párt pártelnökségének tagját. A találkozón véleményt cse­réltek a béke biztosításának időszerű feladatairól és a nukleáris katasztrófa meg­akadályozásának szükséges­ségéről. TUNISZ A PFSZ vb kétnapos tu­niszi ülése után a WAFA palesztin hírügynökség ked­den megerősítette, hogy a Genfben egy hét múlva kez­dődő nemzetközi palesztin konferencián Faruk Kad- dumi, a PFSZ politikai osz­tályának irányítója vezeti majd a palesztin küldöttsé­get. KAIRÓ Haled Möhieddin, az egyip­tomi Nemzeti Haladó Párt főtitkára, keddi sajtóértekez­letén bírálta a Bright Star („fényes csillag”) fedőnevű észak-afrikai és közel-keleti hadgyakorlatot, amelynek keretében Egyiptom terüle­tén külföldi — amerikai — haderők tartózkodnak. Hermann Axen, az NSZEP PB tagja, a KB titkára (jobbról) Berlinben fogadta Egon Bahrt (balról), a Nyugatnémet Szociáldemokrata Párt elnökségi tagját, a párt leszerelési szak­értőjét (Népújság telefotó — ÄP—MTI—KS) A csádi ügy az afrikaiak ügye Feszült helyzet a Fiilöp-szigeteken LUANDA Angola-ellenes fegyveres támadásaival a dél-afrikai rendszer arra akarja kény­szeríteni a luandai kor­mányt, hogy tárgyalásokba bocsátkozzék az UNITA el­lenforradalmi szervezettel — jelentette ki Jósé Eduardo dos Santos, az MPLA-mun- kapárt elnöke, államfő. MOSZKVA John Block amerikai me­zőgazdasági miniszter veze­tésével szerdán a szovjet külkereskedelmi miniszté­rium meghívására amerikai kormányküldöttség érkezett Moszkvába — adta hírül a TASZSZ szovjet hírügynök­ség. Block látogatása összefüg­gésben áll a két ország kö­zött nemrégiben megkötött új gabonaegyezménnyel. FOKVÁROS Pérez de Cuellar ENSZ- fó titkár szerdán befejezte dél-afrikai tárgyalásait. A namíbiai függetlenség­ről folytatott megbeszélése­ken a világszervezet főtit­kára szerint „lényeges ha­ladás” történt, de ezzel együtt sem sikerült kitűzni a határidőt a Biztonsági Ta­nács által még 1978-ban jó­váhagyott, Pretoria által azonban mindeddig kiját­szott függetlenségi terv életbe léptetésére. MADRID Az el nem kötelezett, va­lamint a semleges országok csoportja — Svédországgal az élen — szerdán Madrid­ban folytatta az erőfeszíté­seket, hogy Máltát rábírja az európai biztonsági és együtt­működési találkozó záróok­mányának elfogadására. A madridi találkozón csütörtö­kön tartanak újabb plená­ris ülést. A csádi helyzettel foglal­kozott szerdai ülésén a fran­cia kormány. Mitterrand el­nök tájékoztatta a kabinet tagjait a csádi helyzetről, és az elmúlt hetekben hozott döntéseiről. Max Gallo államtitkár, a kormány szóvivője az ülés után kijelentette, hogy Fran­ciaország a csádi konfliktus békés rendezését kívánja, ám ennek a feltétele, hogy „a helyszínen erőpozíciót építsen ki” — mondotta a szóvivő. Az ellentmondásos francia magatartást tükrözi, hogy a kormányszóvivő ezek után azt is kijelentette: „a csádi ügy az afrikaiak ügye, s azt elsősorban az afrikaiaknak kell rendezniük, talán az Afrikai Egységszervezet ke­retében.” N’Dzsamenában a kor­mány tájékoztatási miniszte­re szerdán közölte, hogy im­már 11. napja nincsenek összecsaipások, alaptalannak nevezte azokat a híresztelé­seket, hogy a szemben álló felek járőrei tüzet nyitottak volna egymásra a sivatag­ban. Hisszén Habré, a n’dzsa- menai rendszer vezetője egy rádióinterjúban hajlandónak mutatkozott a kibékülésre Gukuni VeddeiveL, de azt szabta feltételéül, hogy von­ják ki a szerinte Észak- Csádban tartózkodó líbiai csapatokat. A Fülöp-szigetek közvé­leményét megdöbbentette az ellenzék vezetőjének halála. A nemzeti demokratikus front nevű ellenzéki párt- szövetség nyilatkozatában rámutatott: Aquino „az igazságtalanság és egy kü­lönösen kegyetlen leszámo­lás áldozatává vált”. Néhány jobboldali lap a terrorcselekményt megpró­bálja a baloldali erők szám­lájára írni. Az ilyen kísér­letek nyilvánvalóan provo­katív célúak. A gyilkosság nyomán a Fülöp-szigeteken igen feszült helyzet alakult ki. Szemtanúk szerint Aquinót kormánykatonák lőt­ték agyon. A Fülöp-szigeteki ellenzék vezetői súlyos ké­telyeket táplálnak a gyilkos merényletről adott hivatalos változat hitelességével kap­csolatban. E vezetők kije­lentették, hogy a gyilkossá­got a kormányban magas tisztségeket betöltő szemé­lyek szervezték meg. Dél-koreai hadgyakorlat A KCNA, a Koreai NDK hírügynöksége kommentárban ítélte el a dél-koreai rend­szer újabb nagyszabású had­gyakorlatát. A manőverek­ben a tervek szerint beve­tik a szöuli bábhadsereg egy részét, „rendkívüli mozgósí­tást” rendelnek el a tarta­lékosok körében és polgári védelmi gyakorlatokat is tartanak. Céltalan a további illegális tevékenység Feladta magát az illegális „Szolidaritás” legfelsőbb ve­zető testületének egyik tag­ja. Wladyslaw Hardek, aki a „Szolidaritás” szervezet úgynevezett ideiglenes koor­dinációs bizottságának egyik tagja, számos, Lengyelor­szágban és külföldön terjesz­tett törvényellenes nyilatko­zat, röplap egyik aláírója volt, önként jelentkezett a krakkói rendőrségen. Beje­lentette. hogy felhagy eddi­gi illegális tevékenységével, s élni kíván az amnesztia­törvény adta lehetőségekkel. Hardek kedden a televí­ziós kamerák előtt kijelen­tette, hogy céltalannak tart­ja az illegális tevékenység folytatását. Egyúttal felszólí­totta az ideiglenes koordi­nációs bizottság még rejtőz­ködő tagjait,, hogy még egy­szer gondolják át további tevékenységük értelmét, hagy­janak fel a törvényellenes cselekményekkel. Mint emlékezetes, július­ban a lengyel parlament közkegyelmi törvényt foga­dott el. Ennek értelmében elengedik vagy a felére szállítják le azoknak a sze­mélyeknek a szabadságvesz­tésre szóló büntetését, aki­ket a szükségállapot idején — nem súlyos államellenes — politikai bűncselekmé­nyért ítéltek el. A HERBARIA AZ IDEN IS KORLÁTLAN MENNYISÉGBEN FELVÁSÁROLJA A CSIPKEBOGYÓT, az áfész-hálózaton keresztül. A gyűjtés feltételeiről és a felvásárlási árról bőreöh felvilágosítási ad a helyi atész. Várjuk a lakosság bekapcsolódását, a jól jövedelmező csipkebogyó-gyűjtésbe. Szakszerű gyűjtéssel védjük természeti értékeinket! HERBARIA BÖRZE! BÖRZE! BÖRZE! ANYAG- ÉS KÉSZLETGAZDÁLKODÓK, FIGYELEM! A MAGÉV, az Észak-magyarországi Termelékenységi Társulás tagvállalatai és az érdeklődő vállalatok részére BÖRZÉT RENDEZ! Időpont: 1983. szeptember 6., 10 óra. Helyszín: ÉMASZ tanácsterem, Miskolc, Dózsa Gy. u. 13. Megvásároljuk feleslegessé vált és elfekvő készleteiket, új és használt gépeiket, berendezéseiket. A MAGÉV teljes áruválasztékát kínáljuk hat különböző üzletágban: általános műszaki, erősáramú villamossági, villamos forgógép, szellőzöberendezés, kézi- és forgácsolószerszám. gép-műszer gyengeáramú, híradástechnika. —( Külpolitikai kommentárunk A török kísérlet AMIKOR E SOROK NAPVILÁGOT LATNAK, Törökországban hivatalosan kezdetét veszi a válasz­tási kampány. Aki ismeri a török politikai porond viharos előzményeit, jól tudja, hogy ez a hír önma­gában is szenzáció. Ne feledjük: a valaha — joggal — Európa beteg emberének minősített országban a hadsereg 1980 szeptemberében átvette a hatalmat, és azóta ez a mostani — 1983. november hatodikára ki­tűzött — parlamenti választás lesz az első. Minden jel arra mutat, hogy a késő őszi vélemény- nyilvánítás nem jelent visszatérést a katonai hatalom, átvételt megelőző állapotokhoz. Erről azonnal meg­győződhet mindenki, aki egy pillantást vet a novem­berben porondra lépő pártok és politikusok listájára: a régi, jól ismert pártok és személyiségek gyakorla­tilag teljesen hiányoznak róla. NEM SZEREPEL A NÉVSORBAN Törökország két legismertebb politikai személyisége: Szulejman Demi- rel, a néhai Igazságpárt, és Bülent Ecevit, az ugyan­csak megszüntetett Köztársasági Néppárt vezetője. Megbízható hírek szerint a jelenlegi katonai kabinet nem érte be az indulási tilalommal, hanem hatéko­nyan gondoskodott arról, hogy Demirel és tizenöt munkatársa, valamint Ecevit és szőkébb vezérkara fizikai értelemben is távol maradjon a választási küz­delemtől. Valamennyiüknek a Dardanelláknál levő Kánakkale katonai támaszponton kell megvárnia a választás kimenetelét. Kenan Evren tábornok, köztársasági elnök nem csi­nál titkot abból, hogy — amint azt mondta is —, ki­iktatja a múlt kísérteiéit és támogatja a múltban nem kompromittált, jobbközép jellegű politikai for­mációk megalakulását. Nos, a tábornokokból álló nemzetbiztonsági tanács pontosan ilyen csoportosu­lásokat vett fel a novemberi listára. Közülük a leg­esélyesebbnek az a Nemzeti Demokrata Párt tűnik, amelynek jelöltjei között a katonai kabinet hat tag­ján kívül a nemrég hivatalosan hazánkban járt kor­mányfő, Bülend Ulusu tengernagy is szerepel. A KORMÁNYNAK AZZAL A TÖREKVÉSÉVEL, hogy „blokkolja” a múltért felelős erőket, a jelek szerint a török közvélemény egyetért. A közbizton­ság és a kezdődő fellendülés első áldásait érző ország nem akar visszatérni áhhoz az állapothoz, amelyre két alapszám volt a jellemző: az átlag napi harminc­öt (!j politikai merénylet és az évi százöt százalékos infláció. Harmat Endre Gyorslista Az 1983. augusztus 23-án megtartott augusztusi tv-lottó rendkívüli jutalomsorsolásról. A jutalomsorsolásban az au­gusztusi twlottószelvények és az 1983. augusztus havi elő­fizetéses lottószelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a Vásárlási utalvány (2000 Ft); b Személygépkocsira szóló Utalvány 128 690 Ft értékben; c Videoton Hi-Fi torony (37 900 Ft); d Szerencse-ut. (30 000 Ft); e Vásárlási ut. (10 000 Ft); f Vásárlási ut. (9000 Ft); g Vásárlási ut. (7000 Ft); h Vásárlási ut. (5000 Ft); i Vásárlási itt. (4000 Ft); j Vásárlási ut. (3000 Ft). A „Személygépkocsira szóló utalvány 128 690 forint ér­tékében” megnevezésű nyereményt a 76 700 239 számú lot­tószelvény tulajdonosa nyerte. FIGYELEM! A nyertes a kővetkező öt gép­kocsitípus közül tetszés szerint választhat: Dacia 1310, Wartburg Lim., Skoda 120 L, Polski Fiat 126 P, Trabant Lim. Special. Ha a nyertes nem a Dacia 1310 tip. gépkocsit, hanem a fent felso­rolt további négy gépkocsi kö- a ki­128 690 forintos ára közötti ér­tékkülönbözetet részére a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság készpénzben fizeti ki. A nyertes a kiválasztott gépkocsit az utal­vány ellenében a Merkur Sze­mélygépkocsi Értékesítő Válla­latnál (Budapest VL, Szív u. 60.) veheti át a vállalat raktáron választott személygépkocsi ára földi gyár szállításától függő és a Dacia 1310 tip. gépkocsi időpontban. 5 633 451 j 76 287 060 j 76 566 235 f 80 307 180 i 5 644 618 j 76 298 227 d 80 005 671 h 80 329 514 j 5 722 787 i 76 309 394 f 80 016 838 j 80 340 681 j 5 733 954 i 76 320 561 d b0 039 172 j 80 363 015 j 5 745 121 j 76 331 728 e 80 061 506 j 80 374 182 g 5 756 288 j 76 342 895 g 80 072 673 g 80 285 249 h 5 737 455 d 76 354 062 f 80 095 007 i 80 407 683 j 5 789 789 j 76 365 229 e 80 117 341 h 80 418 850 j 5 823 290 j 76 376 396 f 80128 508 j 80 430 017 j 5 879 125 d 76 387 563 i 80 150 842 j 80 441 184 j 5 890 292 g 76 398 73Ó j 80 173 176 j 80 452 351 j 5 923 793 f (6 443 398 i 80 195 510 j 80 463 518 j 5 946 127 e 76 454 565 j 80 206 677 h 80 474 685 e 5 957 294 i 76 465 732 g 80 217 844 e 80 497 019 h 5 979 628 j 76 476 899 h 80 229 011 f 80 508 186 e 5 990 795 j 76 488 066 d 80 240 178 i 80 519 353 h 76 242 392 j 76 499 233 d 80 261 345 j 80 530 520 h 76 263 559 d 76 521 567 i 80 262 512 j 80 541 687 j 76 264 726 80 273 679 j 80 284 846 j 80 564 021 j f 76 532 734 h 80 575 188 d 76 275 893 i 76 555 068 d 80 296 013 j 80 586 355 j A nyertes szelvényeket 1983. szeptember 16-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfoga­dási és Lottó Igazgatóság címé­re (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sor­solás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem válla1un)c.

Next

/
Thumbnails
Contents