Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-24 / 199. szám

2* NÉPÚJSÁG, 1983. augusztus 24., szerda BUDAPEST Csou Csien-nan, a Kínai Népköztársaság gépipari mi­nisztere, aki Méhes Lajos ipari miniszter meghívására tartózkodik hazánkban, meg­kezdte tárgyalásait a kínai és a magyar gépipar együtt­működésének lehetőségeiről, és ismerkedik a magyar gépipari vállalatok tevé­kenységével. KOPPENHÁGA Az iráni Tudeh pánt kép­viselője Koppenhágában saj­tókonferencián cáfolta azt a durva hazugságot, amely az iráni néppártot (Tudeh) a Szovjetunió javára végzett „kémkedéssel” vádolja. A sajtóértekezleten bemutatták azt a filmet, amelyet az irá­ni titkosrendőrség készített a pánt néhány letartóztatott vezetőjének állítólagos „be­ismerő vallomásáról”. BEJRUT Kedden újabb összecsapá­sok robbantak ki Bejrut kör­nyékén és a Suf-hegység térségében keresztény milicis- ták és drúz fegyveresek kö­zött. A Bejruttól északra le­vő Dzsunie és Majruba vá­rosokat a közeli hegyekből aknavetőkkel lőtték. MOSZKVA A Kozmosz—1443 jelzésű űrhajó-szputnyik leszálló- egysége kedden délután si­mán földet ért a kazahsztá­ni Arkalik városától száz kilométerrel délkeletre. FOKVÁROS Pérez de Cuellar, ENSZ- főtitkár a Biztonsági Tanács megbízásából hétfőn a Dél­afrikai Köztársaságba érke­zett, hogy a fajüldöző rezsim által megszállva tartott Na­míbia függetlenné válásáról tárgyaljon. BERLIN Egon Bahr, az SPD el­nökségének tagja, a pánt le­szerelési szakértője az NDK több városában tett látoga­tása után kedden Berlinbe érkezett. Az NSZK-beli po­litikus az NDK vezető kép­viselőivel tárgyal majd idő­szerű politikai kérdésekről. N’DZSAMENA Százfős különítmény élén hétfőn N’Dzsamenába érke­zett Jean Poll tábornok, a közép-afrikai országban levő francia intervenciós csapa­tok újonnan kinevezett pa­rancsnoka. SANTIAGO A chilei polgári ellenzéki pántokat tömörítő demokra­tikus szövetség hétfőn ki­áltványt tett közzé, amely átmeneti politikai programot javasol a polgári demokra­tikus kormányzásra való át­térés érdekében. KARACSI Három ember meghalt, ti­zenöt megsebesült hétfőn Ranipurban — a pakisztáni Színá tartomány egyik vá­rosában —, amikor a rend­őrség tüzet nyitott egy tö­megtüntetés résztvevőire. Pa­kisztánban a kilencedik nap­ja folynak a megmozdulá­sok Ziaul Hakk rendszere ellen. A hétfői áldozatokkal együtt — nem hivatalos ada­tok szerint — eddig már 25- en vesztették életüket a megmozdulásokban. NIZZA A Gelli-család egyik ba­rátját, Reverini régiségkeres­kedőt azzal vádolja a francia rendőrség, hogy szerepet ját­szott Licio Gellinek, a P—2 néven ismert olasz titkos ámyékhatalmi szerv volt ve­zetőjének a genfi börtönből való eltűnésében. GÉPELNI tuöö, ÜGYVITELBEN JÄRTAS DOLGOZÖT szerződéssel alkalmazunk egri munkahelyen. Lehet nyugdíjas is. „Jó munkahely, jó fizetés” jeligére az egri hirdetőbe. Andreasz Papandreu (középe n) és Olof Palme görög, Illetve svéd miniszterelnökök Athén­ban tanácskoznak. A kép bal oldalán Melina Mercouri gö rög művelődésügyi miniszter (Népúj ság telefotó — AP—MTI—KSj Reagan erőfölényre törekszik Reagan amerikai elnök kedden az „amerikai légió” elnevezésű veterán szervezet előtt elhangzott beszédében ismét azt fejtegette, hogy a béke csak úgy érhető el, ha az- Egyesült Államok a kí­vánt erőfölénybe kerül. Seattle városában tartott elő­adásában, az amerikai ka­tonai erő növelését sürgette, s azt bizonygatta, hogy Washington a leszerelési •tárgyalásokon megállapodás­ra törekszik. Az amerikai elnök az Egyesült Államokat újfent, mint a világbéke legfőbb őrét próbálta feltüntetni. Egyúttal olyannak, amelynek szinte az egész világon „létfontosságú érdekei van­A nyugatnémet lakosság 75 százaléka ellenzi az ame­rikai rakéták NSZK-ba tör­ténő telepítését — állapítot­ta meg legújabb, kedden nyilvánosságra hozott közvé­lemény-kutatásában a mann* heimi kutatócsoport. A felmérés eredményét ér­tékelve, a zöld baloldali tö­megmozgalom parlamenti csoportja leszögezte: a ke­resztényliberális koalíció március 6-i választási győ­zelme „nem ad menlevelet a tervezett fegyverkezés szá­mára”. A zöldek határozottan bí­rálták a Kohl-kormányt, mi­vel a telepítés elfogadtatása érdekében nagyszabású rek­lámkampányt kíván indíta­ni, összekapcsolva a tömeg­tájékoztatási eszközökre gya­korolt nyomással. A kam­pány keretében „a béke fegyvereiként" akarják fel­tüntetni az amerikai rakétá­kat. A Pentagon augusztus vé­gén kísérletet tervez olyan új műhold-romboló fegyver­rel, amely képes megsemmi­síteni : minden, föld körüli pályára állított űrlétesít­ményt — adta hírül a The New York Times. A műhold-romboló fegyver rendkívül nagy érzékenysé­gű robbanófejjel felszerelt kétlépcsős rakéta, amely a Szputnyik infrasugárzását észleli — írja a TASZSZ hírügynökség. A rakétát kü­lön erre a célra felszerelt F—15-ös vadász-bombázóról indítják el, a föld felszíné­től 18 mérföld magasságból. A vadászbombázó különle­ges berendezéseinek felsze­relése és a rakétának a va­dászbombázóhoz való erősí­nak”. Az elsősorban külpo­litikai kérdésekkel foglalko­zó beszédében Reagan visz- szautasította azokat a bírá­latokat, amelyek szerint az Egyesült Államok az első csapás mérésére alkalmas fegyvert hoz létre az MX- rakétarendszer kiépítésével. Azt állította, hogy ezek a rakéták csakis az elretten­tést szolgálják, s azért van rájuk szükség, hogy a Szov­jetuniót „komoly tárgyalá­sokra” késztessék. A lesze­relést sürgető békemozgal­makról úgy vélekedett, hogy azok — szerinte — közelebb hozhatják az új világhábo­rút. Az elnök a Szovjetunió konkrét békejavaslatait „puszta propagandának” mi­A zöldek újólag jelezték, hogy a nyugatnémet parla­ment őszi ülésszakán tör­vénytervezetet tejesztenek elő, s javasolják: „konzulta­tív népszavazás" keretében kérjék ki az NSZK lakossá­gának véleményét a telepí­tésről. A mannheimi felméréssel ellentétben Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet kül­ügyminiszter a Fuldaer Zei­tung keddi számának adott nyilatkozatában azt állítot­ta, hogy az NSZK közvéle­ményének többsége támogat­ja a kormány politikáját. A külügyminiszter azzal vá­dolta a Szovjetuniót, hogy egyesegyedül ő akadályozza a megegyezést a genfi tár­gyalásokon. Genscher ezúttal is azt követelte, hogy a Szovjetunió álljon el a fran­cia és a brit rakéták számí- tásbavételére irányuló kö­vetelésétől. tése mindössze hat órát vesz igénybe. A feltételezések szerint a jövőben két rajt hoznak létre F—15-ös va­dászbombázókból, fedélzetü­kön műhold-romboló fegy­verrel. Ezek teljes harcké­szültségben állandóan őrjá- ratoznak majd az űrben. Az amerikai lap szakér­tőktől úgy értesült, hogy az új műhold-romboló rendszer teljes előállítása több tíz- milliárd dollárba kerül. Az űrfegyver kifejlesztése két évtizedig tartott. A kísérle­tek az utóbbi években gyor­sultak fel, azután, hogy az Egyesült Államok megsza­kította a tárgyalásokat a Szovjetunióval a kozmosz fegyvermentesítéséről. nősítette, majd dicsérte az Atlanti Szövetség összetar­tását a „szovjet fenyegeté­sekkel” szemben. Reagan ismét védelembe vette a közép-amerikai tér­ségben folytatott ágyúna- szád-diplomáciáját. Azt bi­zonygatta, hogy a térségben tartandó amerikai hadgya­korlatok, voltaképpen az Egyesült Államok szövetsé­geseinek biztonságát szolgál­ják. Enélkül ugyanis — Reagan szerint — nem le­het szó „ építő párbeszéd­ről". Az afrikai helyzetről szól­va Reagan burkoltan a Szovjetuniót tette felelőssé a csádi polgárháború kiúju- lásáért. Befejeződött a PFSZ VB ülése Tuniszban kedden befeje­ződött a Palesztinái Felsza- badítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának kétnapos ülé­se. A tanácskozáson Jasszer Arafat elnökletével megvi­tatták az El-Fatah szerveze­tén belüli viszályt és véle­ményt cseréltek a PFSZ és a Szíria közötti kapcsolatok megjavításáról. Az ülésen úgy döntöttek, hogy bizottságot hoznak lét­re az arab területeken élő palesztin polgári lakosság helyzetének tanulmányozá­sára. A bizottság legfonto­sabb feladata lesz, hogy a Bejrútban és Dél-Libanon- ban, valamint a Jordán folyó Izrael által megszállt jobb partján lévő palesztin me­nekülttáborok lakosságának életkörülményeit megvizs­gálja. Románia nemzeti ünnepén Románia nemzeti ünnepe alkalmából kedden Buka­restben és más városokban, a sokéves hagyománynak meg­felelően, felvonulást tartot­tak. Románia 39 évvel ezelőtt, ezen a napon szabadult fel a fasiszta uralom alól. Buka­restben csaknem négy órán át tartott a felvonulás, meg­tekintette Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, román el­nök is. Romániában a nem­zeti ünnepen kezdték meg a színes televízióadást. A nemzetvédelmi minisz­ter napiparancsára az ünne­pet díszsortűz köszöntötte. A főváros házait fellobogóz­ták. Az újságok közölték a külföldi vezetők üdvözlő táviratait, köztük Kádár Já­nos, Losonczi Pál és Lázár György táviratát. NSZK A lakosság többsége ellenzi a telepítést Műhold-romboló fegyver —( Kíiípoíit/kg) kömmentárünk)— Azonos nyelven ÉSZAK- ÉS DÉL-EURÖPA két kiemelkedő poli­tikusegyénisége: Olof Palme svéd és Andreasz Pa­pandreu görög kormányfő athéni tárgyalásait mél­tán övezi világszerte érdeklődés. A két államférfi nevéhez nagyszabású kezdeményezések fűződnek. Olyanok, amelyek nemcsak regionális értelemben — vagyis a földrész északi és déli pólusán —, hanem világviszonylatban befolyásolhatják a nemzetközi po­litika alakulását. Palme az észak-európai atomfegyvermentes övezet létesítésének gondolatával irányította magára a fi­gyelmet. Amikor napjainkban Európában is mega­tonnákban mérik a tömegpusztító fegyverek hatás­fokát, egy atomfegyvermentes övezet kialakítása mindenképpen az enyhülés, a leszerelés irányában ható tényező. így fogadták a javaslatot Helsinkiben, Koppenhágában, s egyes norvég politikai körök is örömmel üdvözölték. Érthető módon kedvező vissz­hangra talált Palme indítványa a szocialista orszá­gokban, amelyek már évek óta nukleáris katasztrófa elhárítását és a kiegyensúlyozott nukleáris leszerelést tekintik diplomáciai tevékenységük legfőbb céljának. Athén egy friss ötlettel lepte meg a közös piaci partnereit, úgy is, mint az EGK soros elnöki tisztsé­gét betöltő állam. A görög kormány az elmúlt na­pokban javasolta: a NATO hat hónappal halassza el az eurorakéták telepítését. Az athéni elképzelés sze­rint ily módon »több idő állna a Szovjetunió és az Egyesült Államok rendelkezésére, hogy a genfi tár­gyalásokon valamilyen kompromisszumot találjanak a közép-hatótávolságú nukleáris hordozóeszközök tekintetében. ALIGHA KELTETT MEGLEPETÉST, hogy a sem­leges Svédország Athénban tárgyaló kormányfője a •maga részéről támogatásáról biztosította a görög in­dítványt. Hasonló értelemben nyilatkozott erről Willy Brandt, a nyugatnémet szociáldemokraták el­nöke. Ezzel szemben az NSZK kormánya nevében Genscher külügyminiszter azon nyomban visszauta­sította Athén javaslatát, mint ahogy elutasította azt a brit, a holland és az olasz kormány is, valamint a NATO szervezete. MINDEZ AGGODALOMRA AD OKOT. Az év vége, a telepítések kezdete rohamosan közeledik. S amint fogynak a lapok az 1983-as naptárból, úgy nő a til­takozás ereje a robot repülőgépek és Pershing—2 ra­kéták befogadására kijelölt NATO-tagállamokban. Érthető okokból: a szovjet állásfoglalásokból, moszk­vai megnyilatkozásokból világosan kiolvasható, hogy a Szovjetuniót és a szocialista országokat fenyegető nukleáris csapásmérő eszközök elhelyezését vállaló országok fenyegetettsége óhatatlanul megnő. Nem is szólva arról, hogy az újabb tömegpusztító fegyverek megjelenése Európában egyszersmind a nukleáris konfliktus lehetőségét is növelik. Ilyen körülmények között a kontinens északi és déli országának közös törekvése mindenképpen rop­pant tiszteletre méltó. Stockholm és Athén azonos nyelvet használ korunk kihívásával szemben, s ez reménnyel tölti el kontinensünk valamennyi béke­szerető lakóját. Gyapay Dénes EGY JÓÍZŰ VACSORA: STAVRIDA OLAJOS HALBÓL 1/4 kg csak 14,— Ft. Hideg étkezéshez: 2—3 kemény tojást megreszelünk, . kevés vajjal, sóval, törött borssal, citromlével és egy doboz STAVRIDÁVAL összekeverjük. Meleg vacsora (kímélő étel): tejbe áztatott zsemleszeletek közé haldarabokat helyezünk, összenyomjuk. Lisztből, tojásból, reszelt sajtból készült panírba forgatva ropogósra JÓ ÉTVÁGYAT!

Next

/
Thumbnails
Contents