Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-23 / 198. szám

ßleiuijmq 1983. augusztus 23., kedd Hetvenöt évvel ezelőtt született és 62 éves korában halt meg Arthur Adamöv, orosz szárma­zású francia drámaíró, az avant­gardista színház jellegzetes kép­viselője. Egészen fiatalon Pá­rizsba került. Szoros barátságot kötött többek közt Paul Éluard- ral. E találkozás mind irodalmi munkásságát, mind világszemlé­letét erősen befolyásolta. A fel- szabadulás után jelentek meg legsikeresebb művei. Első drá­máit az ötvenes évek elején mu­tatták be. A groteszk képekkel, allegóriákkal túlzsúfolt, megha­tározatlan helyen és időben ját­szódó darabjaiban lázadás és belenyugvás egyformán értel­metlennek tűnik. Majd elfor­dult ettől az egyhangúságtól, a konkrétum felé közeledve. A Ping-pong című, 1955-ben irt játéka már nem a lét, hanem a modern kapitalizmus sivársá­gát szimbolizálja, két évvel ké­sőbbi műve, a Paolo Paoli cí­mű pedig a ..boldog békeévek” profithaj hászását leplezi le. Furcsa bajnokság Az észak-franciaországi Camembert városkában nyolc év óta megrendezik a camembertevés világbajnoksá­gát, melyet az idén is egy Michel Beaufils nevű fran­cia férfi nyert. Negyedóra alatt nyolc darabot falt be a finom sajtból, s ezzel korábbi világcsúcsát dön­tötte meg. A mezőnynek egyetlen hölgyversenyzője akadt, aki két és fél sajt elpusztításával csak az utolsó helyen végzett. A szegény vesztes bizonyára a vona­laira is vigyázott. —fe— A Nap kél 5.50 órakor, nyugszik 19.43 órakor. A Hold kél 20.09 órakor, nyugszik 5.10 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon BENCE nevű kedves olvasóinkat! | [időjárás] Várható időjárás ma estig: időn­ként megnövekszik a gomoly- felhőzet, eleinte inkább csak keleten, később elszórtan való­színű zápor, zivatar. A változó irányú szél néha kissé megélén­kül. Folytatódik a meleg idő. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legma­gasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. — A KISZ HEVESI járási bizottsága augusztus 22—31- ig romániai jutalomutazást szervezett aktivistái számára. A fiatalok Molnár József politikai munkatárs vezeté­sével tíz napot töltenek a Fekete-tenger partján. — SÖRNAPQK A KAZA­MATÁBAN. A már ismert, s közkedvelt táj napok ren­dezvénysorozatának keretén belül hétfőtől kezdődően a hét végéig sömapokat ren­deznek az egri Kazamata­étteremben. Ezúttal először túllépve nemcsak a megye, hanem az ország határait is, német söröket kínálnak a vendégeknek. — ISTVÁN, A KIRÁLY címmel négy este telt ház előtt játszották a városma­jori szabadtéri színpadon az Illés együttes rockoperáját. A nagy érdeklődésre való tekintettel augusztus 25, 26 és 28-án ismét felcsendülő nyitány. 25-re az Expressz Ifjúsági és Utazási Iroda már nem tud jegyet bizto­sítani, de a két utolsó elő­adásra igény szerint rende­lik a belépőket. — TITKÁRNŐKÉPZŐ TAN­FOLYAM. Szeptembertől jú­niusig heti két alkalommal négy-négy órában tanulhat­nak az érdeklődők, gyors- és gépírást, magyar nyelvet, pszichológiát, protokollt és más hasznos ismereteket. A hallgatóknak felvételi vizs­gát kell tenniük. A tanfo­lyamra szeptember 5-ig le­het jelentkezni a TIT városi szervezeténél, felvilágosítást a 13-395-ös telefonon adnak. — ŐSZI SZÖVETKEZETI HETEK. A Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet szervezésében augusztus 23- tól szeptember 30-ig a szom­szédos megye számos tele­pülésén rendeznek termék- és árubemutatót. A több mint egyhónapos rendez­vénysorozat ünnepélyes meg­nyitója ma lesz a mezőkö­vesdi művelődési központ­ban. — VÁRJÁK A JELENTKE­ZŐKET. Az Ifjúsági Ház díszítőművész szakkörébe, ahol Erdész Judit, a Nép­művészet Ifjú Mestere ve­zetésével augusztus 22-tól hétfőn és szerdán 3-tól 5-ig tartanak foglalkozásokat. A jelentkezők a hímzés, fonás, szövés, báb- és népi játék- készítés forszaival ismerked­hetnek meg. — NYELVTANFOLYAMOK. A TIT Eger városi Szervezete nyelvtanfolyamokat indít angol, német, francia nyelv­ből kezdő, középfokú és ha­ladó szinten. A tanfolyamok időtartama 60, illetve 120 óra. Érdeklődni és jelentkez­ni szeptember 15-ig lehet a városi titkárságon. Ügyeletes szerkesztőink: KOHIDI IMRE és FAZEKAS ESZTER Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. l. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi. ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai-ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. KÖJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004, DOLGOZTAK AZ ÜNNEPEKEN. Két nap alatt minden a helyére került az új egri is­kolában a Ráchegy úton: katonák, tűzoltók, a szomszédos gyermekváros lakói és a leen­dő pedagógusok az ünnepeken is megszakítás nélkül dolgoztak azon, hogy a szombati tan­évnyitó zavartalan lehessen. Munkájukat segítette a kedvező időjárás is: az új iskolába ugyanis egyelőre még csak földút vezet (Fotó: Kőhidi Imre; Bőséges a kínálat zöldségből, gyümölcsből A jövő hétre is bőséges kínálat ígérkezik zöldségből, gyümölcsből. A ZÖLDKER- egyesületnél elmondták: a kelkáposzta kivételével va­lamennyi termékből van ele­gendő, jó néhány cikk ol­csóbb is lesz, mint az elmúlt hetekben. Végefelé közeledik a nyá­ri burgonya szedésének ide­je; nagy tételekben kerül a piacra. Az őszi érésű bur­gonya kielégítően fejlődik; amíg más növénynek jól jön­ne egy kiadós eső, addig a burgonya ezt nem igényli, a nedvesség ugyanis megindí­taná a sarjadzást, s a beteg­ségeknek is táptalajt jelen­tene. Növekszik a vörös­Állam­hagyma felhozatala. Fejes káposztából is több lesz, mint az elmúlt napokban, az esőzések segítették a fejlődé­sét. Győr-Sopron, Pest és Szabolcs-Szatmár megye föld­jeiről kerül a legtöbb ká­poszta most a piacokra. Pap­rika, paradicsom is igény szerint kapható. Újdonság a piros paradicsompaprika, Bács-Kiskun megye földjein érett be először a termés. Egyelőre még magasodnak a görögdinnye-hegyek a pia­cokon, a hosszú tenyészidejű, ovális, világos színű dinnyék szezonja jött el. Az idény a nyári szárazság miatt előbb fejeződik be, mint máskor. Az őszibarackon is érződik az elmúlt napok időjárása. Megfelelő mennyiségben kap­ható. Ám a szokásosnál gyor­sabban puhulnak a szemek. Nyári körtéből, almából gaz­dag a kínálat, és szőlőből is egyre többet árulnak. Jelen­leg a saszlából és a nagy sze­mű kardináléból van a leg­több. A napi piaci ellátás mel­lett a ZÖLDÉRT-vállalatok előkészítik a raktárakat a té­li tárolásra. A fertőtlenítést, a karbantartást a legtöbb helyen elvégezték. Békés és Csongrád megyében az első vöröshagyma-szállítmányok már meg is érkeztek a rak­tárakba, szeptember elején pedig mindenütt megkezdő­dik a burgonya betárolása. (MTI) Eltemették Vas Zoltánt Családtagjai, barátai, tisz­telői hétfőn vettek végső búcsút a Farkasréti temető­ben Vas Zoltántól. Az író, politikus, a felszabadulás utáni magyar közélet ismert személyisége ravatalánál — amely előtt bíborpárnán he­lyezték el Vas Zoltán kitün­tetéseit — a politikai, a tár­sadalmi élet vezető szemé­lyiségei álltak díszőrséget. Budapest Főváros Tanácsa és a Magyar Ellenállók, An­tifasiszták Szövetsége nevé­ben Farkasinszky Lajos, a fővárosi tanács elnökhelyet­tese, a Magyar írók Szövet­sége nevében Garai Gábor búcsúzott. Emlékeztetett Vas Zoltán műveire — a Tizen­hat év fegyházban című bör­tönnaplóra, a Marx és En­gels életét feldolgozó, Cseré­be a világot című könyvre, a Kossuthról írt kötetre és a Horthy életrajzra —, melyek­nek megszületését a szó szo­ros értelmében a történelem, s benne az író személyes sorsának szigora ihlette. Végtisztességet adni eljött gyászolók hosszú sora kísér­te végső nyugvóhelyére Vas Zoltánt, akinek sírját elbo­rították a kegyelet és meg­emlékezés koszorúi, majd a hantnál felcsendültek az In- ternacionálé hangjai. r Uj minősítésre készülnek Országos kollégiumi tanácskozás Nyíregyházán A szikkadt talajból is pénzügyek Nemzetközi kongresszus Budapesten Nemzetközi állampénzügyi kongresszus kezdődött hét­főn a Magyar Tudományos Akadémia székházéban. Az augusztus 26-dg tartó ta­nácskozáson a világ minden tájáról összegyűlt 250 köz- gazdasági, pénzügyi szakem­ber a szociálpolitika és az állami pénzügyek kapcsola. tárói tanácskozik, megvizs­gálva a szociálpolitika gaz­dasági, demográfiai és pénzügypolitikai vonatkozá­sait a fejlett tőkés, a szo­cialista és a fejlődő orszá­gok gyakorlatáén. A Ma­gyar Közgazdasági Társa­ság által megrendezett kongresszus a 39. a nem­zetközi állampénzügyi tár­saság történetében. Valuta­árfolyamok Érvényben: 1983. augusztus 23- tól. Pénznem Vételi Eladási árf. 10« egys., Ft-ban Angol font 6 549,32 6 954,44 Ausztrál dollár 3 811,97 4 047,77 Belga frank 81,47 86,51 Dán korona 452,97 480,99 Finn márka a) 760,27 807,29 Francia frank 541,91 575,43 Görög drachma b) 47,96 50,92 Hollandi forint 1 448,70 1 538,32 Japán yen (1000) 17.7,67 188,65 Jugoszláv dinár a) 44,70 47,46 Kanadai dohár 3 512,76 3 730,04 Kuvaiti dinár 14 787,42 15 702,10 Norvég korona 580,83 616,75 NSZK márka 1 630,85 1 731,73 Olasz líra (1000) 27,3« 29,06 Osztrák schilling 232,01 246,37 Portugál escudo 35,46 37,66 Spanyol peseta 28,78 30,56 Svájci frank 2 010,79 2 135,17 Svéd korona a) 553,87 588,13 USA dollár 4 325,83 4 593,41 a) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 100-as b) vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 500-as Uj eljárás a cukorrépa szállítására A cukorrépa-termelők költségeit csökkenti az a ré­paszállítási eljárás, amelyet a MÉM Műszaki Intézete fejlesztett ki; a megoldás különösen jó szolgálatot tesz az idei aszályos évben, ami­kor a szikkadt talajból ki­emelt termés további keze­lése, fuvarozása amúgy is gondos, körültekintő mun­kát kíván. Tavaly a gyárak a répa szennyezettsége mi­att — a többletkezelés költ­ségének ellensúlyozására — jelentős összegeket vontak le a termelők illetményé­ből. Az idén a kedvezőtle­nebb hozamok miatt még jobban érintené a gazdálko­dókat ez a levonás, amely akár tíz százalék is lehet. A kutatók eljárása ezenkí­vül az üzemanyag-költség egy részének megtakarítását is lehetővé teszi. Az intézet szakemberei a jól bevált MTZ—80-as trak­torra szerelték fel a felsze- dő-tisztító szerkezetet, vala­mint a rakodóberendezést a hozzátartozó alvázzal együtt. A magajáró gép az előzetesen betakarított és a földek szélén prizmákba rakott cukorrépát megtisz­títja a földtől és más szeny- nyeződésektől, és a szállító- járműre rakja. A szerkezet tisztító hatása 50—60 száza­lékos — ami jó eredmény­nek számít —, a tisztítási veszteség pedig alig haladja meg a két százalékot, ami szintén kedvező érték. A gép viszonylag nagy rako­dási teljesítménye és jó tisztító hatása következté­ben a szállítás munkaerő­szükséglete hozzávetőleg harmadával csökken. A ha­gyományos rakodógépekre alapozott kétfázisú szállítá­si eljáráshoz képest az új módszerrel 100 hektáronként 2 ezer 500 forint üzemelte­tési költséget takaríthatnak meg a gazdálkodók. A gép tisztító hatásának köszönhe­tik, hogy kevesebb anyagot kell szállítaniok, ez üzem­en yag -köl tség meg t ak a rí t ás t jelent, 100 hektáron csak­nem 4 ezer forintot. A gép mindent egybevet­ve 22—23 százalékkal csök­kenti a szállítási kiadásokat. Felsőoktatási intézmények kollégiumi tanácskozása kezdődött hétfőn Nyíregy­házán, a Bessenyei «György Tanárképző Főiskolán. Ha­zánk mintegy 120 ilyen jel­legű intézményéből a kollé­giumi igazgatók és a diák­önkormányzatok vezetői vesznek részt a háromnapos tanácskozásom, amelyek fő napirendi pontjaként meg­vitatják a kollégiumok új minősítésének tervezetét. Eddig diákotthont, kollégi­umot és kiváló kollégiumot különböztettek meg. Az új javaslat szerint ez utóbbi fokozatot két részre bonta­nák. Első fokozatként regio­nálisan és szakterületenként kaphatnák meg az intézmé­nyek a kiváló kollégium cí­met, legmagasabb fokozat­ként pedig a hazai oktatás­ügy valamely egykori kivá­lóságának a nevét viselhet­nék a legjobb kollégiumok. A kitüntető címeket a ter­vezet szerint a mostani öt évvel szemben csak két- három évre lehetne elnyer­ni, és utána újból meg kell pályázni. Úgy tervezik, hogy az új minősítést a jövő esz­tendőben vezetik be. (MTI) A 07 JELENTI: Kerékpáros, autós balesetek A hét végén több baleset történt megyénkben is. 20- án a késő esti órákban Hatvan és Aszód között ivánkovits Jánosné kerek­haraszti lakos kerékpárjá­val — melyen utast is szál­lított — áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött egy szabályo­san közlekedő személygép­kocsival. A kerékpár utasa 8 napon túl gyógyuló sérü­lést^ szenvedett. Vasárnap délután Hort és Gyöngyös között Szarvas Sándorné leninvárosi lakos vezette figyelmetlenül sze­mélygépkocsiját: először az útpatkára, majd az úttest bal oldalára haladt át, és ott felborult. A vezető és utasa 8 napon belül gyógyu­ló könnyű sérülést szenve­dett. Szintén e napon este Det- ken Gyurkó István László domoszlói lakos, aki nem a látási viszonyoknak megfe­lelő sebességgel vezette gép­kocsiját, elütötte a vele szemben kivilágítatlan ke­rékpárján és az úttest bal oldalán közlekedő Oláh Sándort, halmajugrai la­kost. A kerékpáros 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérü­léssel került kórházba. 21-én éjszaka Recsken Kiss István Zoltán salgótarjáni lakos it­tasan vezette gépkocsiját, egy útkanyarból kisodródott és az árokba borult. Neki is és két utasának is szeren­cséje volt: csak könnyebben sérültek meg. A hét végén egyébként az ország területén 88 sé- rüléses közúti, közlekedési baleset történt. Ebből öt halálos, 47 súlyos, 36 köny- nyű sérüléses volt. NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft. egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705. „

Next

/
Thumbnails
Contents