Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-20 / 197. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. augusztus 20., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM *' tt -faragott i bútorok r ott a mélyedés, a sóval kevert ásik szöglet égett fája még mutatja •ken át állandó helyét. A gyöngyösi ása mégis inkább azt jelzi: végképp nemesültek elődeink festett-faragott (Fotó: Kőhidi Imre) hogy sok helyet se vegyenek el, s le se dőljenek a kévék, mert hiszen ott kellett állani az egésznek, amit ki akart csépelni. Amikor lejöttem, kivitte a csűrből a lajtorját, hogy ne legyen a cséplésmél láb alatt, aztán a padlóra lefektettük a kévéket, úgy tízet-tizenkettőt az egyik sorba, s a másikba is annyit, majd megindult a cséplés. Mivel az egyik csűrkapu, amelyik az udvarra szolgáit, egészen nyitva volt ilyenkor, ón ott a küszöbre kuporodtam, s onnét néztem, hogy apám milyen csodásán s egyformán forgatja, minden suppantás előtt, a feje fölött a cséphadarót; s gyönyörködtem abban is, hogy az ütések nyomán milyen pazarul és aranyló módon ugrálnak a búzaszemek. Csak akkor kellett ismét segítenem, amikor a kicsépelt kévéket szorosan egymás mellé s bütüne kellett állítani, hogy apám agyba is megveregethesse őket. Amikor ez is megvolt, a zsupkévéket a könyökön keresztül lehajigáltuk a pajtába. A kicsépelt búza azonban a helyén maradt a padlón, s az új kévéket ráraktuk arra. Atyám nem vesztegette az időt, mert a kévék rendesen fogytak. Az inge kicsúszott a harisnyája korcá- ból, s ahogy hajladozott az erős munkában, meg-meglebbent a háta fölött. A homloka verejtékes volt immár állandóan, és a csapzott hajára pelyva-pilinkák szálltak. Délebéd után olyan munka következett, ami mór játék volt a csépléshez képest. Atyám az összegyűlt szemeket, amiket a második vagy a harmadik kévesor kicsép- lése után mindig oldalt rakásba húzott volt, most szépen elterítette a széles deszkapadlón. Eereblyével végezte ezt, mert a gereblye jól fogta még a búzahalmot, mivel nemcsak a pelyva volt még közötte, hanem a kalászok roncsai és nem kevés szalma mosz- talék is, vagyis a törek. így a húzásnál, s majd utána kigereblyélte a búzából a töreket, s amikor a gereblye már nem tudott többet kiszedni belőle, akkor következett a fölöző söprű. Ez egy különös seprű volt, amit csak ilyen alkalommal, s erre a célra szoktak használni. Hosszú nyélre nyírfavesszőből kötötték, s olyan alakja volt, mint a kibontott legyezőnek, vagy a páva farkának, amikor a páva mereven széjjelteríti a farktollat. Ezzel a söprűvel aztán lefölözte a búzát, olyan mozdulatokat végezve, mintha kaszálna fölötte. így a pelyva nagy része két oldalra sodródott, ami pedig még mindig közötte maradt, az a szórásnál mondott búcsút a búzaszemeknek. Nekem semmi sem tetszett annyira, mint a szórás. Úgy történt ez, hogy apám egy falapáttal s utána söprűvel ismét rakásba gyűjtötte a búzát. A csűrnek nem akármelyik oldalára azonban, mert először a másik csűrkaput is kinyitotta, s akkor egy kevés búzát, a levegőbe szórt, hogy vajon a szellő, vagy a légáramlás merre viszi a pelyvát. Ha az udvar felé vitte, vagyis keletről nyugatnak, ami leginkább esett meg, akkor a csűrnek az udvar felőli valamelyik sarkába gyűjtötte a búzarakást. Utána egy hosszú keskeny és öblös lapáttal merített a rakásból, és azt a búzát, ívelő mozdulattal maga elé szórta: vagyis olyanformán, mint amikor vetni szoktak, csakhogy most nem a földre, hanem inkább az ég felé vetett. Mint az aranyló szivárvány, a besütő fényben úgy csillogott a keskeny búzaszőnyeg, fent a levegőben, ahol a pelyva mind megállt, és visszafelé fordult, a súlyos búzaszemek pedig előre futottak, és aranyos színben hulltak le a tiszta padlóra. Utána már vékába lehetett merni. Hót ez volt az első munka, amelyben atyám hasznosított engem. Katona Judit: Aratók dicsérete Nap ragyog. Ckes borona, fénylő és rézmívű csoda, alatta áradó sereg. A tanyák mögül jönnek, a földek mögül jönnek, milyen víg, mily csodaünnep. Hozzák az új kenyeret a pirosló földmeleget, Izzadság gyöngye rajtuk. Illés lovai gyorsak, szügyiikön esők folynak — fáradtság porát mossák. A földek mögül jönnek, telt csűrök közül jönnek elébed, Magyarország. Garai Gábor: EVÉS Ma láttam az Embert, amint evett. Derűsen ült aszfalt-rongyok s kövek szurtos halmán, maga a nyugalom, — körötte süvöltött a forgalom. Csak bontó-vasát cövekelte ki lábtól, nehogy ráhajtson valami jármű; és szép kényelmesen evett: kibökte a pasztőrtejes üveg kartondugóját, majd kést vett elő, egy zsemlecipót kettészelt, merő szakértelem volt — semmi pongyola hirtelenség! — minden mozdulata, amint leharapott egy falatot, s mielőtt megrágta volna, ivott egy kortyot rá, s látszott, hogy szereti a világot, magát, délidei ejtőzését, a tejet, kenyeret, most nem érdekli más, csak a meleg áram, mely amint rág s kortyolva nyel, zsigereiben lassan árad el... Hajdani méltóságok; hétevők, ceremónlások, csipegetők, csőmörlött ínyencek, ebéd előtt átöltözők — láttátok volna őt! Kapkodva evő kákabélűek, ha tudnátok, hogy tapadt az üveg szája — óvatosan csókolva rá fehér körét — a bajusza alá! Mert szertartás volt, bár táplálkozás, ez a méltóságos falatozás. Csöndje: a minden Idők kétkezi munkásainak örök ünnepi áhítata az élelem előtt, de fénye, amely az útkövezőt bepermetezte s róla a kopár úttestre is lecsordul? fénye már a frissen beidegzett érzetek fürtös áram-dúcából érkezett, a szokásból: hogy biztos rév a lét. Hogy holnap is lesz munka és ebéd. Kortársalkotások nemzeti gyűjteményünkben Beszélgetés Bereczky Lóránddal, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatójával Minden jel szerint 1983 a Magyar Nemzeti Galéria páratlanul gazdag esztendeje lesz. Még jószerével be sem zárt a nagy magyar reneszánsz kiállítás, amely európai visszhangú kulturális esemény volt, s máris teljes erővel megkezdődött a XX. századi művészetet bemutató, októberben megnyíló állandó kiállítás előkészítése. Ezzel kapcsolatban kértünk nyilatkozatot Bereczky Lóránd főigazgatótól. — Századunk legnevesebb művészeinek néhány alkotását a látogatók a Galéria ■termeiben eddig is megtekinthették — mondotta a főigazgató, — kétségtelen azonban, hogy adósak vagyunk a korszak teljességre törekvő, átfogó bemutatásával. Erőinket összegezve — a Galéria fennállása óta először most jutottunk el oda, hogy a birtokunkban lévő rendkívül gazdag festészeti és szobrászati anyagot — csaknem félezer alkotást — egységbe gyűjtve, állandó kiállításon tárhassunk a közönség elé. — Régmúlt korok képző- művészétét csaknem hiánytalanul láthatja a közönség... — Valóban, egészen a XIX. század végéig, bár e téren is volt, van hiányt pótló tennivalónk. Tavaly nyitottunk meg a későgótikus szárnyas oltárokat bemutató kiállításunkat, s remélhetőleg az idén még egyet lépünk előre: szeretnénk együtt állandó jelleggel a közönség elé tárni reneszánsz emlékeinket, a közelmúltban zárult nagy reneszánsz kiállítás egy részét, a Galéria tulajdonában lévő értékeket. Ennek előkészítésével — érthetően — most már viszonylag kevesebb a dolgunk, annál több a XX. századi anyaggal. Komolv szakmai vita előzte meg néldáúl azt. hogv mely alkotókkal, életműveikkel záriuk a gyűjteménvt, hol húzzuk meg a határt. A XX. századi művészetet bemutató kiállításunk a nagybányaiakkal indul, felöleli többek között az alföldi iskolákat, a szecessziót, az avantgárdot, a két világháború közötti művészetet és a hatvanas évek elejével ér véget. Azokat a művészeket, műveket sorakoztatjuk fel, akiknél, amelyeknél vitathatatlan az értékgarancia. A művek túlnyomó többségét a Galéria raktáraiban őriztük, most restaurátoraink valamennyit kézbe veszik. Egyébként ez a három éve kezdődött hatalmas munka aprólékos gonddal és sok szépséggel jár, s gyakran meglepetéssel szolgál. Kernstok Lovasok-jának színei például a tisztítás után valósággal felragyogtak; kiderült, hogy sokkal színesebb ez a kép, mint amilyennek korábban ismertük. Mindegyik művet szeretnénk eredeti állapotába visszavarázsolni, s így —■ feltehetőleg — kiállításuk a szakemberek számára is újat mond. Sok — de szívesen vállalt — munkát adnak a képkeretek; a maguk műfajában ezek is különleges értékek. Sokat közülük ki kell egészítenünk, újraaranyoznunk. Idő- és pénzigényes munka, nem beszélve a második és a harmadik emeleti helyiségek előkészítéséről, ahol majd a műalkotásokat kiállítjuk. — Művészeti életünk eme újabb gazdagodását minden bizonnyal várakozással és örömmel fogadja majd a legszélesebb közvélemény. Legyünk azonban — nem ok nélkül ‘— telhetetlenek: mikor látogathatjuk a modern művészet múzeumát, azaz a kortárs képzőművészet kiállítását? — Kétségtelen, hogy a XX. századi kiállításunk nem kortársi gyűjtemény lesz — válaszolta Bereczky Lóránd. — Ha csupán a szándékon múlna, akikor akár holnap is megnyithatnánk a modern képtárat. A Magyar Nemzeti Galéria ugyanis részben a saját, részben a Művelődési Minisztérium vásárlásai révén a ma élő képzőművészek legjobb alkotásainak egész sorával rendelkezik. Elsősorban a helyiséghiány a gondunk, éppen ezért számomra rokonszenves lenne az úgynevezett előszobás rendszerű megoldás. Ez azt jelentené, hogy a modern gyűjtemény az anyaépületen kívül helyezkedne el. Ilyenre van példa a világ számos fővárosában, és arra is, hogy azt maga a főváros kezeli. Ez a lehetőség — átmeneti megoldásként — nálunk is felmerült, tárgyaltunk is róla. Nem lehetetlen, hogy talán már a jövő év végén a fővárossal közösen egy hosz- szalbb időszakon át nyitva tartó kontárs művészeti kiállítást nyitunk, például szomszédunkban, a Budapesti Történeti Múzeumban. — A napokban tárta ki kapuit a Galériában a kortárs grafikai bemutató. Követi-e majd hasonló más? — A Magyar Nemzeti Galéria másfél évtizede állítja ki falai között a modern grafikát, s a mostanihoz hasonló „ bemutatóra a jövőben háromévenként kerül sor. Közismert, hogy időnként legjobb festőink, szobrászaink is otthonra lelnék nálunk. Nem vagyunk hívei a rövid, gyors bemutatóknak, ezért évente három, esetleg négy kiváló kvalitású alkotónak biztosítunk kiállítási lehetőséget. A modern magyar képző- művészetnek távolabbi terveinkben is helye van. Már bizonyosra vehető, hogy a jövő év tavaszán, a budapesti tavaszi fesztivál részeként emlékkiállításon adózunk Kondor Béla művészetének. A későbbiekben szeretnénk bemutatni a huszas évek művészetét a maga sokrétűségében és sokszínűségében. Elképzeléseink szerint a kissé szokatlan tárlaton felvonultatnánk a kor képzőművészete mellett többek között az építészet, a zene, a tánc, az iparművészet, a színház, a film, a «fotó időt álló értékeit is. Terveink között szerep>el hasonló módon a hatvanas, majd a hetvenes évek bemutatása is. Ez azonhan egy évtizedre szóló program része— mondotta befejezésül Bereczky Lóránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. Deregán Gábor
