Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-20 / 197. szám
f Jókai idézi romantikus kedélyességgel. Az új földesúr című regényében, hogy mily veszedelmes is, ha a magyar ember azt hirdeti: lesz még szőlő lágy kenyérrel. Oly veszélyes, hogy riadtan borzolódik meg tőle a fekete-sárga sas tollazata is. A kenyér meg a szőlő, nem folytatván etimológiai kutatást, így igazán nem tudhatom, mióta is szimbóluma az élet kiegyensúlyozottságénak, a mindenek való meglétének, egyfajta és sajátosan magyar (?) optimizmusnak. Az azonban bizonyos, hogy a kenyér, amely mindennapi. .. betevő... élet... és még mi minden más, egyszóval, hogy a kenyér az megtermett ismét ebben az országban. Lesz, sőt van „lágy kenyér”. Am lesz-e hozzá szőlő? És amiit nem mond ki kereken e bizakodó mondatocska, de amit én kimondva megkérdezek: lesz-e elég és jó borocska is hozzá? Ki emlékszik már rá, hogy valamikor volt, talán igaz se volt, s ha igaz volt, jó, hogy már csak volt: a szérűskertek királynője, meg a morzsolt rizling. Az idősebbek tudják, hogy nem elírás, nem a szőlőskertek királynőjéről és nem — mondjuk — a csopaki nizlingről van szó. Az ötvenes évek elején, derekán ily keserű és fanyar humorral nevezte el az állítólag kukoricából, meg szalmából — mit ki nem talált a köznyelv, méghogy például kukoricából? Hiszen az is alig volt... — készítettek bort a magyar embernek. Horribile dictu, aki tudja, hogy a magyar ember milyen borszerető, az azt is tudja, hogy mily veszélyes ármány is volt hamisított, ki tudja miből készült léből bort mérni a számára. Mondta is: lesz még szőlő lágy kenyérrel 1 Barátom mélységesen fel van háborodva. Barátom az ama egyre fogyó, ám egykor igazán népes egy országot jelentő tábor hovatovább utolsó mohikánja, aki még iszik. Mert igen sokan elpártoltak volt a hegyek és immár a homokok sík vidékének levétől, s tértek át a sörre, meg a töményre. — iKi hallott még olyast, hogy amiből sok van, annak felmenjen az ára?... Tavaly milyen termés volt, mi? És az árak. mi? — koppantottá keserűen a fröcs- csö6 poharát az asztalra, s oly vádlón nézett rám, mintha a forgalmi adókat én találtam volna ki, s mintha én ösztönözném a kereskedelmi, mármint borkereskedelmi vállalatokat, ne érdekelje őket az olcsó borok árusítása, palackozása. — És most újra félek, bizonyisten félek — tette hozzá komolyan —, mert megint felmegy a bor ára, fogadok... — Miből gondolod? — Hogy miből? Ügy néz ki, hogy olyan lesz a szőlőtermés, mint tavaly, ha nem jobb — kesergett a bőség lehetőségén és mielőtt felemelnék a bor árát, gyorsan kért még egy nagyfröccsöt. A dolog persze tréfának tűnik, de a valóságban már korántsem ilyen tréfás. Lesz bizony szőlő, azazhogy bor is, s a szakemberek szerint, az egykori „hiánygazdálkodás” helyébe immár az évi mintegy 5—6 millió hektoliter rendre biztos bortermelés lépett. A tavalyi esztendő, amikor nem volt ritka a száz mázsát megközelítő, vagy az azt is meghaladó hektáronkénti szőlőtermés, valószínű, leg az idén — ha marad a szőlőre való jó idő — megfejeltetik. Tehát a lágy kenyérhez még fölösen is lesz szőlő, meg bőven ígérkezik bor is. Oly bőven, hogy a tárolótér hiánya miatt — a felfutó szőlőtermesztéssel nem tudott lépést tartani a tárolók építése — a tavalyi gondoktól még terhes ráncai a homlokoknak tovább mélyülnek: hogyan és hová? Hát akkor szüret! — kiálthatnánk fel megelégedetten. Soha nagyobb bajunk ne legyen. A mező- gazdasági, meg a pénzügyi kormányzat csak dűlőre jut már végre egymással, s megoldja, hogy ha már ilyen bő a termés, legyen bőven olcsóbb bor is, a többit, amit nem tudunk' meginni itthon, el kell adni és kész. Ennyi az egész! Ennyi ? Ki veszi meg a korán szüretelt, száz mázsán felül termő és emiatt is, a rókának is savanyú szőlőt, meg a belőle készült ecet ízű, gyenge bort? Az olyat, amely nem termi a kedvet, de még azt is kihajtja az emberből, ami kedv volt hozzá, hogy igyék egy-két pohár- kával? A világpiac igen csak telítve van borral, ami még önmagában a kisebb baj, mert a bor olyan termék, hogy lehet belőle akármennyi, a legjobbak akkor is elfogynak. És a leggyengébbek, vagy a nem legjobbak? Könnyű a válasz rá: a kutyának 6em kellenek itthon se, ugyan, hát még külföldön. A jó bornak igenis kell cégér. Táj- és eredet védett cégér; tokaji,egri bikavér, szekszárdi vörös, tramini és így tovább. Ezeket hívják minőségi boroknak, — mint ez köztudott. Ám a bőséges szőlőtermésből nem születhetnek mindig és minden évjáratban igazán versenyképes minőségi borok. Franoiaországhan — állítólag — az olyan bor, mely olyan tábláról kerül le, ahol hatvan mázsa fölött volt a hektáronkénti hozam, az diszkvalifikáltatik. Vagy legalábbis lefokoztatik. Nemcsak a fokozóval, hanem árban, rangban egyaránt. Sokat beszéltünk már. az egész népgazdaságot érintően arról, hogy napjainkban, azazhogy éveink az extenzív gazdálkodásról az intenzívre való áttérés időszaka. A népgazdaság egészén belül ez most már a szőlőre is érvényes. A mennyiség már nagyon bőven is megvan, most a minőség lett a legfontosabb szempont. Cukorból lehet bort csinálni, állítólag még szalmából is — mint már írtam fentebb, — csakhogy az nem igazi bor. Nem a répa-, hanem a szőlőcukor, nem a kémia, sőt alkímia a nemes bor előállítója, hanem a jó hozamú, beérett, cukor- tartalmú szőlőtermelésre épülő borászat. Amely persze okosan és jogosan használja fel szakmája kémiai, avagy éppen fizikai tudományát. Egyszóval: a minőség. Mert az ugyan igaz, hogy soha ilyen virágzó szőlőkultúra nem volt Magyarországon — ezt az Állami-díjas Dancz Pál, az egri borkombinát igazgatója jelentette ki, s minden okom megvan rá, hogy higgyek néki —, de — és ezt már én teszem hozzá, hátha azért nekem is hisznek — talán soha nem volt annyira figyelmen kívül a borkultúra, mint éppen napjainkban. A 6zőlőn meg lehet gazdagodni, a borászaton a vállalatok egy része még szegényedik is. A borfogyasztás alaposan visszaesett hazánkban. Valamikor a szőlősgazda büszkébb volt a tüzes borára, mint az ifjú menyecskéjére. Manapság szemérmetlen szégyen, telenséggel mérik ki a lőrét az egri Szépasszony-völgy pincéiben. Hová lettél, hajdanvolt borász büszkeség? Egyszóval és száz szóval: a minőség! Minek átvenni — tudom, ma még át kell venni! — száz mázsa olyan szőlőt, amiből ecet lesz, ráadásul majd ugyanannyiért, mint azt az ötven mázsát, vagy hatva- nat egy hektárról, amelyből a bo. rok királya és a királyok bora lesz? Hamlet mondja egy helyütt: .. .különb dolgok vannak égen és földön... mit bölcselmetek felfogni képes. Mert a dolgok igen érdekesen ellentmondásosak: a kenyérhez a lágy jelző aligha vonzó a bornál. Mégis azt mondom, és Jókaival mondom: lesz még szőlő lágy kenyérrel! S mondom ezt oly vészjóslóan, hogy összeborzadnak tőle a csiger borok a rossz pincék mélyén. Kobidi Inirr képriportja István, a király Tízéves (!) érlelés előzte meg Szörényi Levente es Bródy János roekoperájá- nak csütörtök esti premierjét — és tomboló sikerét. Történelmünk egyik legnagyobb alakjáról ad katartikus élményt az opera, amelyből Koltay Gábor filmet rendezett. A városligeti látványos bemutatóból villantanak fel szerény részleteket képeink.
