Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-16 / 193. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. augusztus 16., kedd 1. Hústermelés, fogyasztás, export (III/1.) Amiben a világelsők közé jutottunk AKI BIOGAZZAL FŰT Új utakon - hetvenévesen Emlékszünk? Volt idő, amikor az üzletekben hetenként csak egyszer láttunk húst, s akkor is hosszú sor- banállás után juthattunk hozzá. Pedig mi, magyarok, csak akkor tekintjük elfogadhatónak az ebédet, ha abban megtalálható sütve, főve a hús is. Ez érthető, hiszen a legértékesebb tápanyagok az ember számára az állati eredetű fehérjék. Szeretjük a húst, az élet- színvonalat nálunk sokan azon mérik, mennyi jut belőle asztalunkra. Szerencsére most már évek óta kiegyensúlyozott, jó az ellátás ebből a fontos, népélelmezési cikkből a városokban és a nagyobb településeken. Miért dicsér bennünket a külföld? Mindez elsősorban az állat- tenyésztés kiegyensúlyozott fejlődésének köszönhető. Nálunk a mezőgazdasági nagyüzemek a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején rakták le a korszerű, szakosított vágóállattermelés alapjait, gyors ütemben fejlesztették a baromfi-, a sertés és a vágómarha-termelést. Magyar sajátosságnak tekintik a világon a mező- gazdasági nagyüzemek kitér, jedt termelésfejlesztő tevékenységét a háztáji és kisegítő gazdaságokban. A termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok eredményesen valósítják meg ezt a nagyarányú gabonaprogramot, amelyet több mint egy évtizede hirdetett meg kormányunk. Ennek köszönhető, hogy megteremtettük az országban az állattenyésztés fejlesztésének alapjait, elegendő mennyiségű abraktakarmányt képes mezőgazdaságunk termelni. Így juthattunk el azután odáig, hogy a kistermelőket is képesek a nagyüzemek ellátni takarmánnyal, ennek révén valósulhatott meg, hogy nálunk a háztáji és kisegítő gazdaságok tevékeny szerepet vállalhatnak a vágóállat-tenyésztésben. Sertést hizlal, szarvasmarhát tart a termelőszövetkezeti tag, az állami gazdasági dolgozó, csirkét nevel a tanító, a vasutas, a nagyüzemi munkás, galambot, nyulat tart a diák, a nyugdíjas. Ez teszi lehetővé, hogy húsból nemcsak itthonra, hanem a külföldi piacokra is jut. Jellemző tény ugyanis, hogy az 1971—1975-ös évek átlagában az országban még nem érte el a vágóállat-termelés az 1,7 millió tonnát, tavaly pedig már meghaladta a 2,2 milliót. Különösen a sertés- és a baromfihús-termelés növekedett dinamikusan. Vágósertésből a hetvenes évek elején átlagosan 968 ezer tonnát adott a mezőgazdaság, tavaly pedig már több mint 1,2 millió tonnát. Vágóbaromfiból 317 ezer tonna volt a termelés egy évtizeddel ezelőtt, tavaly pedig több mint 520 ezer tonna. Sokat mond az is, hogy a vágóállat-termelés tavaly előtt 5,5, tavaly pedig 10 százalékkal haladta meg az előző ötéves terv átlagai. Ez azt jelzi, hogy most már évek óta dinamikus a termelésfejlődés üteme. S így jutottunk el oda, hogy nálunk az egy főre jutó hústermelés csaknem ötszöröse a világátlagnak, kétszerese a Közös Piac, valamint a KGST átlagának. Ebben a tekintetben tehát a világelsők közé tartozunk. Piac és előrelátás Ahhoz persze, hogy a hazai és a külpiaci igényeket kielégíthessük, nem elég csak általában a termelés fejlesztése. Ügy kell gazdálkodni a mezőgazdaság legnagyobb termelési értékét képviselő vágóállatokkal, hogy választékban és minőségben is megfelelőképpen alkalmazkodhassunk a hazai igényekhez, külpiacokra pedig akkor és azt kell szállítanunk, amikor és amit ott a legbiztonságosabban lehet értékesíteni. Ezt igényli az ország és ezt a követelményt állítja a húságazat elé az idei nép- gazdasági terv is. Úgy kell a termelést fejleszteni, ahogyan azt a piac igényli. Hpgy aztán mindez nem megy egyszerűen és simán? Ez a mai változó piaci körülmények között természetes. Hiszen azokat a mező- gazdasági nagyüzemeket, amelyek már évekkel ezelőtt berendezkedtek például a csirkehústermelésre, igen érzékenyen érintette az idei, eddigitől eltérő termeléspo- litika kialakítása, mégpedig az, hogy csak annyi vágóbaromfit állítsanak elő, amennyit biztonságosan értékesíteni is lehet. A csirkehústermelésben most az a fő cél, hogy megőrizzük a termelés eddigi színvonalát, a biológiai, technikai értékeket, és a fejlesztést összehangoljuk a piaccal, rugalmasabban alkalmazkodjunk a szükséges változásokhoz. Most mindennél fontosabb az előrelátás. Sokat nyerhetünk, ám veszíthetünk is, ha nem vesszük figyelembe a piaci jelzéseket. Közös érdekek Ezért nélkülözhetetlen a megfelelő munkamegosztás kialakítása a két egymásra utalt ágazat, a mezőgazdaság és a feldolgozóipar között. A húsipar és a baromfiipar kapcsolódik ugyanis mind a belső, mind a külső piacokhoz, nekik kell közvetíteni a piac igényeit a termelőkhöz. Sokat segíthet a termelés fejlesztésében a gyors és pontos információ a kereslet és a kínálat alakulásáról, a minőségi követelményekről. Tény azonban az is, hogy a legalaposabb tájékoztatás is kevés, ha nem társul hozzá kellő anyagi ösztönzés. Lényeges tehát, hogy olyan érdekeltségi viszony alakuljon ki a két ágazat között, amely a hústermelésben és -feldolgozásban mindkét közreműködőt, a mező- gazdasági termelőt csakúgy, mint a feldolgozó hús- és baromfiipari vállalatot a biztonságos hazai ellátásra és a gazdaságos export növelését« ösztönzi. (Cs. F.) Egy kis parasztház a Mátra oldalán. A kert alatt a Bene-patak ballag. A kis mellékutca csendjét ritkán veri fel motorok robaja. Bizonyára a legtöbb emberben az a gondolat merülne fel Csollány Imre abasári nyugdíjas portáján, hogy itt lehet csak igazán pihenni. Csakhogy a sertésólakból évente négyszáz hízó kerül a vágóhídra. Ez pedig arra utal, hogy a 71 éves ember aligha tétlenkedik. — Pesten dolgoztam segédmunkásként és a hetvenes évek elején költöztem vissza a szülői fészekbe — mondja. — Először arra gondoltunk a feleségemmel, hogy milyen jó lesz majd itt megpihenni. De hogy ne menjen haszontalanul az idő, tyúkokat kezdtünk tenyészteni. Egyszer aztán rábeszéltek, hogy kössek szerződést sertéshizlalásra. A malacokat azóta a Mező- nagymihályi Állami Gazdaságból kapom, onnan hozzák a tápot is, és szállítják el a 120 kilósra felhizlaltakat. Azért álltam annak idején kötélnek, mert a baromfitenyésztést nem tudtam eny- nyire automatizálni. Most 10—15 perces fizikai munka ráfordításával nevelek fel egy-egy kocát. Az önetetők, önitatók úgy vannak szerkesztve, hogy egyszeri feltöltés hét-nyolc napig is elegendő. Közben csak ellenőrizni kell, hogy rendben megy-e minden. „ÉRIK A SZŐLŐ.. " Kevés (Tudósítónktól): Hamarosan itt a szüret ideje. Milyen a kereslet, és milyen a választék présekből, hordókból, van-e elég mustmérő, rézgálic, kénszalag az egri mezőgazdasági szaküzletben. Ezekre a kérdésekre kerestünk választ Lakatos Sándor nyugdíjas bortermelőtől és Dandé Fe; renctől, a nemrég megnyílt egri Katona téri szakbolt eladójától. — Mindent lehet kapni, csak pénz kell hozzá — mondta Lakatos Sándor. — Ámbár én a hordót mindig maszek kádárral csináltatom, mert ilyen öthektósakat Amint bemutatja ezeket az eszközöket, látszik rajtuk, hogy sok-sok töprengés, észszerű foglalatoskodás árán születtek. Az etetőbe például a tetőről érkezik a táp. Az ott lévő nagy méretű tartályba „csak” bele kell önteni az ennivalót. Amikor pedig a sertések befejezik a rágcsálást, s elveszik a fejüket az etető elől, automatikusan elzáródik az eledel útja. — Nincs sok gond ezekkel — mutat körbe az ólban. — Először, amikor hatvan malaccal kezdtem, sokkal több volt a munka. Elsősorban amiatt, hogy hatalmas mennyiségű trágyát kellett kihordanom a betonpadlóról. Aztán szakkönyvekből olvastam, hogy más országokban úgynevezett rácsos padozaton nevelik az állatokat. Erre bükkfából készítettem rácsot a helyiségekbe ötven centivel a föld felett. A deszkák közötti réseket 15 milliméteresre hagytam. Ezen a falkák áttapossák a trágyát. A szilárd része a földre kerül, amelyet a szőlősgazdák ingyen átvesznek tőlem, s el is szállítják. A hígabb lé pedig a kifolyónyíláson keresztül egy-egy medencébe jut. Két medencét mutat, amelyet nemrég öntött betonból. Végeredményben környezetvédelmi okok miatt kellett ezeket elkészítenie. Ugyanis eddig a lé belefolyt hiába is keresnék a boltokban. Régebben, úgy negyven éve még volt külön ktsz-ünk, a három legrégebbi hordómat ott készítették. A metszőollókat Csehszlovákiából hozta a fiam, a mustmérőt meg Bécsben szerezte egy liter borért, a szeszfoko- lóm magyar gyártmány. Faputtonyokat nem használunk,- nylonzsákba rakjuk a leszedett szőlőt, és a saját kocsinkkal visszük a pincébe préselni, ahol először darálógéppel lecsumázzuk, így csak a szemek kerülnek később a prés alá. Az átönté- seknél használt úgynevezett léhót felváltotta a fémtöla Bene-patakba, szennyezte azt. De mint később kiderült, érdemes volt megcsinálni ezeket az építményeket. — Magam sem hittem, amikor láttam, hogy a folyadék elkezd erjedni — magyarázza. — Olyannak tűnt, mint amikor a must forr. Újra a szakkönyvekhez fordultam, s rájöttem, hogy az itt keletkező biogázt föl lehetne használni. Felkerestem Kovács Károlyt, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem professzorát, hogy nyújtson segítséget a hasznosításhoz. Az ő irányításával jutottam el odáig, hogy októbertől már erre az energiára kapcsolhatom a központi fűtést. Ügy tudom, hogy magánemberként nálam lesz ilyen először az országban! A szükséges berendezéseket már megvették és azok nagy részét felszerelték. A központi fűtést pedig már régebben bevezették, igaz, hogy az energiát eddig szénből nyerték. — A múlt hónapban kaptam egy gázórát — mutatja. — Úgy mértem, hogy négy hét alatt 40 köbmétert nyerek egy medencéből, s ez több hónapi háztartási szükségletre: fűtésre, főzésre elég. Amíg az egyik gyűjtőgödör enegiáját használom, a másikban erjed a biogáz. A szükséges berendezések sem ördöngösek, s nem is kerültek sokba. Az egy évre való tüzelőanyag költségéből csér, ez sokkal kényelmesebb és könnyebb is, mint a régi. — A lopótök sem divat már mostanában, nem lehet belelátni, rendesen tisztítani, sokkal jobban szeretjük az üvegből készült borszívókat. A műanyag kannák viszont semmire sem használhatók, legfeljebb vizet vagy pálinkát viszünk benne. A bor kényesebb, igényli a tisztaságot. Minden évben kénezzük a hordót, kiforrázzuk trisó- val meg aljaborral is. — Legtöbben ötvenliteres üvegballonokat és lopót keresnek — hallhattuk a kereskedőtől —, mi viszont a gyártó cégtől nem kapunk eleget, így néha hónapokig Évente négyszáz hízót nevelek lel (Fotó: Tóth Gizella) meg lehetett vásárolni ezeket. Mint kiderül Csollány Imre csak hatvanéves kora óta foglalkozik a sertések nevelésével. Bár mezőgazda- sági középiskolát végzett hajdanán, nem volt kedve a szakmában dolgozni. Régi helyén is szépen keresett. — Még tíz évvel ezelőtt sem gondoltam, hogy ide lyukadok ki — mondja ironikusan. — Azelőtt a vagon- rakodás mellett nem nagyon jutott időm másra. De szerencsém, hogy elkezdtem foglalkozni az állatokkal, mert ennyi sikerélményben másképp nem lett volna részem. Jó pénzt kapok a tenyésztésért, s az sem utolsó szempont, hogy egyedül is ellátom ezt a munkát. Két fiam Pesten él. Családjukkal csak pihenni járnak haza, mert nagyon szép helyen lakunk. Egyébként a feleségemet sem hagyom segíteni, ö csak főzzön, mosson. .. Az a dolga. is várhatnak rájuk a szőlősgazdák. Egyetlen kis méretű hordónk van csak: fél hektoliteres. Ettől jóval nagyobbra van szükség egy szüreten. Nagy a választék permetezőkben, metszőollót is háromfélét tudunk ajánlani. Még szőlőzúzó és kis méretű prés is kapható most nálunk. A hordók tisztításának elengedhetetlen tartozékai a vegyszerek. Ezeket inkább vegyszerboltban lehet beszerezni, mi most csak borkősavat forgalmazunk, a rézgálic és a kénszalag egyelőre hiánycikk... Doros Judit Minikondenzátor A minikondenzátor alig nagyobb a gyufafejnél A KÖPORC Elektronikai Alkatrész és Műszaki Vállalat balassagyarmati kondenzátorgyárában megkezdődött az NSZK-beli Stettner-céggel kooperációban készülő miniatűr kerámiakondenzátorok próbagyártása. A számítógépgyártáshoz eddig importált alkatrészből az év végéig négyötszázezer darabot készítenek havonta. A jövő évben kezdődő sorozatgyártással évente 15 millió darab készül a belföld és a kooperációs partner számára. (MTI fotó: Varga László felv. — KS) Ellenőrzik az elkészült kondenzátorok kapacitását és for gatónyomatékát Roma János a hordó a kistermelőknek
