Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-16 / 193. szám
-u. NÉPÚJSÁG, 1983. augusztus 16., kedd „Szeretem az újat, az igazat...” Győzött a rutin Megvallom: hálás közönség vagyok. A jól megcsinált, a hibátlanul kivitelezett filmek lebilincselnek, azonosulok a szereplőkkel, együtt örülök, szenvedek, küzdők, letörök velük. Az esetleges ellenérzés, a fanyalgás, az esztétikai boncolgatás a vetítés utánra marad. Az Álomkereskedők esetében nyoma sem volt semmiféle tartózkodásnak, viszolygásnak, hiszen a szó nemesebb értelmében vett mesterségbeli rutin diadala ez a négyrészes amerikai sorozat, a Magnum Vállalat eseménydús krónikája. Hát igen, ha a tehetség kétségtelen jegyeihez egészségesen ötvöződik a fölényes, a megtanulható, a begyakorolható szakmai tudás és némi valóságérzék, akkor az alkotók a lehetetlennel is bírókra kelhetnek. Vészesen megközelíthetik a giccset, a közhelyszerűséget, kacérkodhatnak a szirupos melodrámával. Tehetik, mert mindig érzik: mikor, mit kell tenni, hol kell váltani. Most is ez történt. Harold Robbins írt egy fordulatos, érdekes, cselekménybő regényt a mozi USA-beli hőskoráról, a néma- és a hangosfilm időszakáról. Nagyjából hús-vér művészfigurákat teremtett, konfliktusok kereszttüzébe állítva őket. Mindehhez „fűszerként” érzelmi sokszöget, csetepatét szervírozott, méghozzá életízű tálalásban. Nem feledkezett meg a társadalmi háttér felvillantásáról, a mindenhová behatoló nagytőke frics- kázásáról sem. A nagyszerű lehetőségre érzett rá a stáb, különösképp Gerald Perry rendező, aki remek színészeket vonultatott fel, és segítségükkel kiaknázta az alapmű összes erényét, hozzátéve azt a többletet, amire a celluloidszalag varázslata képes. Ráadásul még arról sem feledkezett meg, hogy leckét adjon a színvonalas ismeretterjesztésből. Ismét győzött a rutin. A tanulságokat kamatoztathatnák hazai porondon is, hiszen filmeseink egy része öncélú, unalomszülő, nézőriasztó művészkedésre pazarolja nem túl sok energiáját, s berzenkedik minden olyan vállalkozástól, amely telt házakat vonz. Mi viszont örülünk a mesterségbeli tökély diadalának és szórakozni vágyva, de sokszor lennénk hálás közönség. Honi terepen is . .. (pécsi) A muzsika követei Aki nem sajnálta otthagyni az egyesen a főműsor szórakoztató filmjét, kitűnő negyven percet kapott a második csatornán: fiatal, díjazott énekesek, zongoristák és balettesek adtak beszámolóval vegyített műsort Antal Imre értő elővezetésében. Azt eddig is tudtuk, hogy a hazai művészképzés, legalábbis a zenét illetően elsőrangú. mindenütt magasan jegyzik még kezdőinket is a művészvilágban: azt azonbarí ritkán mondják el ilyen nyíltan, milyen sekélyes egy ilyen nemzetközi küzdelem, amely nemcsak a díjért, hanem azzal együtt és elsősorban a karrierért is folyik. Szokolay Balázs kendőzetlenül és nem eléggé diplomatikusan elejtette azt a véleményét, hogy a zsűrizés kegyetlen műfaj, s ugyancsak próbára teszi az idegeket. Ami mégis vigasztaló és a rámesélések alól is bőven kiderült: a mi énekeseink, zongoristáink, baletteseink nemcsak azért hozzák el a díjakat Athénból, Amerikából, Rio de Janeiróból, vagy éppen Sidneyből, vagy máshonnan, mert nekünk zenei „nagyhatalom-hírünk” van a világban! Kovács Brigitta „csak” harmadik díjjal jött haza Athénből, de Beetho- ven-dalát remekül formálta meg, adva hozzá azt a derűs egyéniséget, melytől nem áll távol a mély érzelmek átélése sem. Ismerjük őt egri ze- zeiskolás korából, hallottuk őt már oratóriumot énekelni, s íme most, a céltudatos, fegyelmezett munka eredményeképpen kijutott a nemzetközi mezőnybe. És, hogy a legmagasabb szintű mesterségbeli tudás mennyire felszabadítja, mennyire szárnyaiévá teszi az egyéniséget, arra álljon itt a műsorból M. Katanics Mária példája, aki az ÉDOSZ Szilágyi Erzsébet női karát, mint karvezető az idén Franciaországban juttatta négy elismeréshez, egy első, harmadik és két különdíjhoz. Pertiss Jenő kórusművét adták elő most; A megátkozott leány balladáját. Ha van technikai bravúr, akkor ez a megszólaltatás az volt a javából. S mekkora fegyelem és feszültség áradt ezekből az énekesekből! Pedig amatőrök! (farkas) Kicsit szomorú körülmények között beszélgettünk: Gáspár Margit írónővel nem így képzeltük el a találkozást. Itt tartózkodott városunkban, a Hotel Egerben, s telefonhívásunkra készségesen vállalkozott az interjúra. Aztán, amikor a megbeszélt időpontban a szobájába toppantunk, ágyban fekve találtuk. Egy időre legyűrte a betegség, s mondta, sajnos meg kell szakítania üdülését, kénytelen hazautazni Pestre. De látogatásunkkor leküzdötte fájdalmát, s egyre inkább belelendült a társalgásba. — Tudja, Eger számomra egyenlő a pihenéssel. Itt mindig úgy érzem: otthon vagyok. Tavaly hosszú idő után ismét itt .töltöttem néhány hetet, s az idén megint csak vissza kellett, hogy térjek. Egernek lelke van, olyan atmoszférája, ami vonzza az embert. Leginkább Salzburghoz hasonlítanám: finom, elegáns, közvetlen, kedves. Most azzal a szándékkal jöttem, hogy befejezem a könyvemet, amit augusztus végén kell leadnom, a Láthatatlan királyságot. Sajnos, a betegségem miatt az írásra már csak otthon keríthetek sort. — Jjjságíróként kezdte pályáját. Mégis, egész eddigi munkásságát a színház, a színházhoz való kötődés határozta meg. Honnan az indíttatás? — Egész kicsi gyermekkoromban már színházat játszottam. A szüleim zongoraművésznőt akartak belőlem nevelni, én viszont színházat akartam csinálni. Az egész családomban egyébként mindenki kötődött valamilyen formában a művészethez. Egyedül anyámnak — aki pedig a legtehetségesebb volt — nem sikerült megvalósítania önmagát: nem volt műfaja. írni nagyon korán kezdtem, apám javaslatára férfinéven. Akkoriban nem vették komolyan a nőírókat, — Igazgató dramaturgja volt az Operettszínháznak. Hogyan emlékszik «issza ezekre az évekre? — Nagy volt a felelősség. Az operett rengeteg embernek kell, színvonalasan kell hát csinálni. A másik meghatározó ebben az időszakban Honthy Hanna, aki akkor már nem volt fiatal primadonna. Hannát újra ki kellett hát találni, megkerestetni vele új egyéniségét. S hogy egy egészen új szerepkörben magára talált, azt bizonyítja : ő nem volt hervadó virág, hanem évelő növény. Hihetetlen vitalitás, szellemesség jellemezte, s tudott illúziót kelteni. Amikor a Luxemburg grófjában kitaláltuk Fleury szerepét, a premier előtt az öltözőasztalára borulva zokogott: „Margit, te engem gyűlölsz, a közönségnek ez nem kell!” De a sziporkázó tehetség mindent legyőz, s bebizonyosodott, Honthy nagy korszakot képviselt korában. — Milyennek látja most az Operettszínházat? — Eklektikusnak tartom. Hol ezt próbálják megvalósítani, hol azt. Ez a színház most keresi önmagát, s úgy tűnik, még nem találta meg. A régi Operett célja az volt: kellemesen igazat hozni. Most valami nem tisztázódott. Sokkal, sokkal több magyar mű kellene. De a mai írókat nem lehet rávenni, hogy operettel foglalkozzanak. Mintha lenézett műfaj lenne. Ne értsen félre: én megalkuvás nélküli Wag(Fotó: Perl Márton) ner-imádó vagyok, de hiszem és tudom, hogy kell a jó operett is. — Szereti az újat? — Kedvelem az újat, az igazat, de nem az „ötlábú borjút”. Nem a kifacsart dolgokat. S ez vonatkozik egész színházi életünkre. .Elárulhatom, a legjobban Sütő András darabjai tetszenek a magyar színpadon. És szeretem a televíziót, ezt az öntörvényű műfajt. Nemrégiben a Koldusdiák, Seregi rendezésében például nagy élményt jelentett számomra: ő ráérzett az igazi operett- re. — Ügy tudom, hamarosan Gáspár Margit-művel is találkozhatunk a képernyőn. — Mihályfi Imre rendezte a Fekete császárt. Közösen írtuk a forgatókönyvet, nagyszerű volt az együtt- munkálkodás. 'Maga a regény három éve született meg, öt hét alatt. Ügy érzem, igazán aktuális a téma: a tudás-e, vagy az ember felelős azért, ami ma végbemegy a világban. Gyakran részt vettem a forgatáson is. Kálmán György, Szabó Sándor, Andorai Péter tökéletesen ráéreztek a mondanivalóra. A tévéjátékot ősszel láthatja a közönség. Mikes Márta Palóc hímzések és viseletek Magángyűjtemény Mátrafiireden A nyár elején nyílt Mátrafüreden az a kiállítás, amely Szakács Józsefné magángyűjteményéből állt össze. A kollekció bemutatja a palóc tájegység legjellegzetesebb viseletéit, képet lehet alkotni segítségével e vidék lakóinak mindennapjairól, életük színteréről, a lakások berendezéséről. Felvételünkön a gyűjtő és a tisztaszoba látható (Fotó: Kőhidi Imre) Jo Hans Rosier: Megismerkedés Tehát maga azt akarja tudni, hogyan ismerkedtem meg a férjemmel? — kérdezte Matild asszony és álmodozva elmerengett. — Ez nagyon romantikus történet. Éppen tizennyolc éves voltam, nem sokat tudtam az életről. Igaz, néhányszor már csókolóztam egyetemi hallgatókkal, de azok nem voltak igazi csókok, hiszen tudja, milyen a, fiatalság. Lélekben egy meseországban éltem, a királyfit vártam, aki aranykantáros fehér paripán 'jön el hozzám, és kész az életét áldozni azért, hogy az övé legyek. És akkor lépett be az életembe Marius. — Fehér lovon? — Nem, biciklin érkezett. Egy kis ünnepséget rendeztek a család barátai kint a kertben. Kezdetben észre sem vettem Mariust, olyan csendes, jelentéktelen férfi volt. Nem is nagyon örültem, amikor táncra kért. Szívesen táncoltam volna az egyik medikussal, aki régebben udvarolt nekem. Mégsem utasítottam vissza ezt a csendes, jelentéktelen férfit, és hagytam, hogy táncba vigyen. Akkoriban a lányok tánc közben kis zsebkendőt tartottak a kezükben, hogy ne érintsék közvetlenül partnerük kezét. Az én kezemben is volt egy ilyen kis zsebkendő. De mennyire megdöbbentem, amikor táncosom hirtelen kivette a kezemből a zsebkendőt, és az arcához szorította. Ügy láttam, a szemében könnyek csillognak. Ezután visszaadta a zsebkendőt. Amíg táncoltunk, hallgatott, de amikor véget ért a tánc, a zsebkendőmet újra az ajkához szorította. Ezután egy pádhoz vezetett, de közben egyetlen szót sem szólt. Hihetetlen, mennyire bátortalan volt. Csak nézett maga elé, nem mert a szemembe pillantani. Amikor végre én szólaltam meg, hogy segítsek neki, felemelte a fejét — és akkor láttam, hogy sír. — Egy nagy kérésem van önhöz — mondta csendesen és a szemében újra felfény lettek a könnyek. — Ajándékozza nekem azt a zsebkendőt, amelyet tánc közben a kezében tartott! Nagyon boldog lennék, ha megtarthatnám . . . Akkor már tudtam, hogy belémszeretett, de annyira félénk, hogy nem akarja feltárni előttem szíve titkát. Szándékai annyira tiszták voltak, hogy csak a kis zsebkendőmet merte érinteni, kezdődő szerelmünk e néma tanúját. Nekiadtam tehát a zsebkendőt, amely után any- nyira vágyódott. Vágyakozása azonban rám is átragadt. Attól kezdve semmi másra nem tudtam gondolni, csak rá. Éjszaka gyakran felébredtem, és arra gondoltam, hogy mennyire meleg volt „a keze, amikor búcsúzáskor kezet fogtunk. A szívem hevesen dobogott, mert megértettem, ő a lovag, akiről álmodoztam, akire vártam. Hiszen ha egy férfinek ennyire becses egy leány zsebkendője, hogy azt könnyekkel a szemében kéri el tőle, akkor ez a férfi képes a nagy és örök szerelemre. Röviddel megismerkedésünk után összeházasodtunk, és nagyon boldogok vagyunk. ★ — Azt kérdezi, hogyan ismerkedtem meg a feleségemmel? — mondta kissé meglepetten Marius, és elmosolyodott. — Hát ez egészen egyszerű történet. Hivatalos voltam egy családi ünnepségre, de előző nap annyira megfáztam, hogy alig láttam a náthától, még a szemem is könnyezett. Ráadásul zsebkendőt is elfelejtettem magammal vinni, ezért attól a lánytól, akivel először táncoltam, elkértem az övét. Matild volt az a lány. Ennyi az egész történet. Matildnak azonban nem beszéltem erről soha, és ezért kérem, maga se említse. Tudja, Matild olyan romantikus ... (Ford.: F. F.) Filmes utca Egerben Feliratos zászlóerdő, Minarik kabátja a régi idők focijából, B. Müller Magda csodálatosan komponált forgatási fotóinak kiállítása» egy nap alatt hatszáz látogatóval, video-filmprogramok a Márka-presszóban — álomvilágot varázsoltak kellékeikből az egri Széchenyi utcába a filmesek a filmművészeti tagozatú nyári egyetem alkalmából Bizony, régen fordulhattak meg utoljára lovak a Fati Partus udvarán — a mai Ifjúsági Házban minden bizonnyal ez az első... az is kitömött... (Fotó: Kőhidi Imre)
