Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-23 / 173. szám
I IRODALOM ÉS MŰVÉSZET népújság.i?m.július23.....mb* A Mokép mint menedzser Beszélgetés Gombár Józseffel Világszerte emelkednek a filmgyártás költségei. Ezért még a legerősebb filmnagyhatalmaknál is egyre gyakoribb, hogy egy-egy produkcióhoz több gyártó — film-, illetve televízióstúdió — és forgalmazó cég, esetleg valamely társadalmi szervezet adja össze a pénzt. Magyarországon a filmkészítés megindulásakor a gyártó általában a forgalmazó is volt, ám az államosítás után a gyártás és a forgalmazás különvált, s kapcsolatukat meglehetősen merev és bonyolult rendelkezések szabályozták. Napjainkra ez a szétválasztás — úgy látszik — a filmgyártás, a filmművészet fejlődésének gátjává vált. — Hogyan változott meg a gyártás és a forgalmazás kapcsolata? Miképp tudja támogatni a forgalmazás a gyártást? Milyen új szerepe van a forgalmazó cégnek a magyar filmművészetben? — ezekkel a kérdésekkel fordultunk dr. Gombár Józsefhez, a MOKÉP Igazgatójához. — A magyar filmekért jogdíjat fizetünk. Művészi színvonaluktól függően háromszáz-, kétszáz-, illetve százezer forintot. Tulajdonképpen már a jogdíjjal is támogatunk, hiszen a háromszáz- ezer forint körülbelül hétezerötszáz dollárnak felel meg, s egy-egy külföldi filmért — eltekintve a legdrágább szuperprodukcióktól — négyezerötszáz — ötezer dollár jogdíjat fizetünk. A jogdíjon kívül minden magyar filmért a forgalmazás első két évében nézőnként egy forint ötven fillért. a továbbiakban pedig ötven fillért fizetünk. Persze a MOKÉP nemcsak a jogdíjat és a nézőn- kénti részesedést fizeti a magyar filmért. El kell készí- tettnünk a kópiákat, van propagandaköltségünk, és még sok minden más. Például állandóan a filmszínházak rendelkezésére kell állnia az 1945 és 1981 között készült legértékesebbnek tartott kilencven magyar filmnek, az úgynevezett törzsállománynak. Ez minimálisan kilencvenszer hat kópiát jelent. Mindent összevetve 1981-82-ben, tehát két év alatt a magyar filmre 157 millió 327 ezer forintot költöttünk. — Miből tudja előteremteni a MOKÉP ezt a nem csekély összeget? — A magyar és szocialista filmek kölcsöndíja mellett elsősorban a nyugati sikerfilmek forgalmazásának árából. Ebből azonban nemcsak a magyar filmeket támogatjuk, hanem a szocialista és a fejlődő országok filmjeinek forgalmazását, sőt még bizonyos nyugati filmekét is amelyek nem simíthatnak tömeges érdeklődésre, de fontosnak tartjuk bemutatásukat. Ezenkívül igyekszünk takarékoskodni a keményvalutával. Magyarán: alkuszunk. Előfordul például, hogy megkapjuk a forgalmazás jogát, de kópiát — mondjuk — csak nyolc hónap múlva tud biztosítani a partner. Ezt a nyolc hónapot ki tudjuk használni tárgyalásokra, és általában sikerül kedvezőbb ára£_elémünk. — Térjünk vissza a magyar film támogatásához. Az utóbbi években egyre gyakrabban fordul elő, hogy a MOKÉP egy-egy magyar film létrejöttéhez már az elkészítés szakaszában hozzájárul. — Ez is egyik lehetőségünk. Például a közelmúltban elkészült, illetve hamarosan elkészülő filmek közül a Csak semmi pánik című filmhez 3 millió 250 ezer. Kardos Ferenc Meny- nyei seregek című filmjéhez, valamint Rózsa János Bo- szorkányszombat, illetve Kovács András A vörös grófnő című filmjéhez öt-öt millió forinttal járultunk hozzá. Legfrissebben a MOKÉP még tovább lépett. Elkészült a Magyar Televízió és a Mo- KÉP első közös produkciója, Szálkái Sándor Elcserélt szerelem című filmje. A forgalmazó tehát producer Is lesz a jövőben? — Ezt a filmet a jelenlegi körülményeket figyelembe véve. rendkívül olcsón, mindössze négy és fél millió forintból gyártottuk. Ez azt jelenti, hogy ha háromszázötvenezernél több látogatója lesz, illetve külföldre is eladjuk, akkor a film már nyereséget hoz. Azt természetesen, hogy a film ilyen kevésbe került, csak úgy tudtuk megvalósítani, hogy a televízió mint intézmény és a MOKÉP mint vállalat kölcsönösen megadta a legnagyobb kedvezményeket. — Ha a forgalmazó produkál, nyilván elsősorban olyan filmekbe adja a pénzét, amelyektől nagy sikert remél. Nem jár-e ez azzal a veszéllyel, hogy a MOKÉP csak a kommerszbe száll be? — Attól függ, hogy a kommersz szót miképp értelmezzük. Amennyiben az olyan filmet véljük kom- mersznek, amely a nézők nagy többségét érdekli, akkor kétségtelenül az ilyen filmek létrejöttét akarjuk társproducerként segíteni. Hamarosan létrehozzuk a Mokép művészeti tanácsát, amelyhez mind a stúdiók, mind a művészek fordulhatnak ötleteikkel. Ez a tanács felkészült szakemberekből fog állni, akik nem fogadnak el értéktelent. Hogy a MOKÉP a jövőben jobban tudja támogatni a magyar filmet, a gyártás és forgalmazás kapcsolatát tovább kell javítani, finomítani. S akkor mód nyílna arra, hogy a Mokép a korábbi támogatási formák fenntartása (jogdíj, látogatói részesedés) mellett kop- rodukciós formában, illetve ■egyes filmek gyártásának teljes finanszírozásával a korábbiaknál még jobban támogassa a magyar filmet, megteremtve ezáltal a gyártás és forgalmazás érdek- azonosságát, kultúrpolitikai, művészeti és gazdasági vonatkozásban egyaránt. (M. I.) Mai magyar grafika és rajzművészet A napokban nyílt meg a Magyar Nemzeti Galériában a mai magyar grafika és rajzművészet minden eddiginél nagyobb szabású seregszemléje. Egész teremsort ölel fel a több mint 300 művet bemutató kiállítás, amely a művészeti ág teljes panorámáját nyújtja. Érdekes és tanulságos mód nyílik az összevetésre a Mű. csarnokban levő kortárs külföldi képzőművészeti ki. állítással. Alkotóink most nincsenek lépéshátrányban. Minden mai törekvés képviselőre, sőt iskolára talál nálunk is. Mennyiségileg legtöbb a pop art sokfelé ágazó törekvése, de igen nagy a geometrikus absztrakcióhoz tartozó lapok és a szürrealista művek aránya is. A régi értelemben vett realizmus már alig-alig bukkan fel, a szenvtelen, a fényképezőgép lencséjével versenyre kelő fotórealizmus pedig főleg a különféle trükkös fotonegatív-át- fordításokban és a felület- hatások tanulmányozásában jelentkezik, gyakran szürrealista felhanggal. A kiállító művészek zöme a fiatal nemzedék tagja, 30—40 évesek, akik technikailag igen felkészültek, és .minden újításra érzékenyen reagálnak. Feltűnő, hogy a művészek általában rossz közérzettel figyelik a világ eseményeit, alapállásuk: aggódás a jövőért. Mintha egy nagy békedemonstráció tanúi lennénk, melynek képviselői a maguk sokszor igen áttételes módján az iróniától a brutális tagadásig húzódó magatartással tiltakoznak a bonyolult jelen ellentmondásai és a jövő fenyegetettsége ellen. Vidámságukat, játékosságukat szinte maguk előtt is rejtegetve, de titkon kifejezik, gyakran nehezen megközelíthető magánmitológiákkal. Iróniával fogadják és megkérdőjelezik a múlt értékeit is, lázasan új formák és új tartalmak után kutatnak. Jellemző hazai sajátosság, hogy az egyes törekvések nem tisztán jelennek meg, mint a nyugati nagymestereknél, hanem egymásba olvadnak, és egyéni karaktert nyernek, mint például a fiatal El Ka- zovszkijnál, akinél az avant- garde vonások a pop arttal és a naiv művészet egyes vonásaival keverednek elHelényi Tibor: Tengelyes szimmetria gondolkoztató, szellemes, játékos műveket eredményezve. Néhány kiemelkedő szép lappial jelentkezik az idősebbek közül Delm Pál, Gacs János, Kaján Tibor, Kondor Lajos, Molnár Gabriella, a fiatalok közül Banga Ferenc, Bállá Margit, Dienes Gábor, Lacza Márta, Kéri Imre, Helényi Tibor, Kemény György, Pincehelyi Sándor. Schmal Károly, Bálványos Huba, Szabó Tamás, Pócs Péter. A grafika évtizedek óta a magyar képzőművészet erőssége. Ezt a rangját ma is tartja. Brestyánszky Ilona El KazovszkiJ: Állatlélektan (Torzított önéletrajzok) (Hianer Lajos felvételei — KSj Bognár Zoltán: Öregember kecskével — Figyelj csak! — mondta fülét hegyezve a farkas. — Valaki kopog! — Kérlek, senkit ne engedj be! — riadt meg az anyafarkas, miközben ő is fölemelte a fejét. — Miért? — Rosszat álmodtam az imént. — Ostobaság! Mi, farkasok, nem vagyunk babonásak. A farkas felugrott, és határozott léptekkel a bejárat felé indult. Az anyafarkas akaratlanul is követte. Ahogy ajtót nyitottak, a küszöbön egy átfázott, fáradt fiúcska állt előttük. —* Csakhogy végre megtaláltalak benneteket! — kiáltott fel örvendezve. A farkas fenyegetően vicsorgott rá. — Egy emberkölyök! — ordította vadul, ugrásra készen. De a kisfiú megelőzte: — Mi ketten egy vérből vagyunk, te meg én! — Ezt vájon honnan tudja? — csodálkozott el az anyafarkas. — Tudja azt minden gyerek! — felelt az apróság. — És persze Mauglinak hívnak, ugye? — mormogta elégedetlenül a farkas, de már megnyugodott, és nyakán a szőr már nem mere- dezett oly fenyegetően. — Igen. Vagyis, igazából Petya vagyok, de most már Maugli. — Szent isten! — sóhajtott fel'a gyereket szemlél- gető anyafarkas. — Már megint egy! Hát mit akarsz, Petya? Ármen Szárkiszov: Maugli — Kérlek, ne szólítsatok így. örökre szeretném elfelejteni a múltamat, hogy itt élhessek veletek. — De hisz ez lehetetlen! — hőkölt vissza egyszerre a két farkas. — Megvan a saját falkád, amit ti, emberek, családnak neveztek. Eredj oda! Itt nincs semmi keresnivalód. — De nekem egyáltalán nincs családom! — s a fiúcska csodálkozva széttárta a karját. — Az nem lehet. Otthon vár az anyukád meg az apukád. Már késő van, biztos idegeskednek. Siess haza! — De ha egyszer nincsenek szüleim! És soha nem is voltak. — Ide figyelj, fiacskám! Tudom, nem éppen bölcs dolog részemről, de meg kell mondjam: valahogyan mégiscsak világra jöttél. Még sose gondoltál erre? Az anyafarkas homlokát ráncolta és dühödten szólt közbe: — Hagyd abba.' — Miért, mi van abban? — nézett rá értetlenül a farkas. — Engem a káposzta közt találtak. » — Ezt meg honnan veszed? — Egy bácsi mondta, aki egyszer bejött a szobámba megkeresni az újságját. — Miféle újságot? — Azt akarta megtudni, megnyerte-e a bajnokságot a Szpartak. — Ide figyelj, kedves gyermekem! Tudd meg: az a bácsi, aki az újságot kereste — az apád! — Nem igaz! — Hidd el! A kicsi hitetlenkedve in- gatta a fejét: — De az a bácsi csak esténként jön, hogy egyen és aludjon! — És ki eteti? — kérdezte az anyafarkas óvatosan. — Egy néni. Munka után mindig jön, és megfőzi a vacsorát. Olyankor én is eszem. — És miért csinálja ezt? — Egyszer én is megkérdeztem tőle, mire ingerülten rágyújtott, és azt mondta: azt ő is szeretné tudni. — Szegénykém! Hát senki sem törődik veled? — Néha a tévében Mária néni mesét mond nekem. Maugliról is. Egy pillanatra felélénkült a fiúcska, de rögtön hozzátette szomorúan: — De ez csak a tévében van! A farkasok mélyen elgondolkoztak, végül a családfő szólalt meg: — Mit tegyünk? Talán mégis befogadhatnánk ... Az anyafarkas hirtelen megdühödött: — Mit játszod itt a jóságost? Rám is gondolhatnál! Míg te naphosszat vadász, gatsz, az én nyakamba szakad az egész háztartás gondja. A farkas bűntudatosan lesütötte a szemét. — Mégis sajnálom szegénykét! — Én talán nem? össze- facsarodik a szívem. Ordítani szeretnék. — Elvész nélkülünk! — Elég bajom van a saját kölykeimmel is — dühöngött az anya. — Mit hallgatsz? — csillapodott le végül. De a másik csak hallgatott. — Na, mondj már valamit! Az ordasatya azonban most sem felelt. — Nem bánom, maradjon! — egyezett bele váratlanul az anya, — Bocsáss meg! — Férje hálásan dugta oda hozzá fejét. Boldogok voltak. — Nehéz dolgunk lesz — szólt az anyafarkas megadó- an majd kedvesen odahívta új kölykét: — Ejnye. Maúgli! Gyere már ide! Majd én embert faragok belőled. Legelőször is mutasd azt a kis bozontos fejedet, hadd nyalogassam le rendesen! (Fordította: Grabócz Gábor)
