Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-09 / 161. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1983. július 9., szombat új rendje MOST MÁR ÁRJAVASLAT IS A kiállítások A képző- és iparművészeti kiállítások lebonyolításának új rendjéről kérdeztük Horváth Györgyöt, a Művelődési Minisztérium képzőművészeti főosztályának vezetőjét. — A közelmúltban két rendelet látott napvilágot e témakörben. A kiállítások megrendezésére természetesen továbbra is engedélyt kell kérni. Az országos kiállításokra a Művelődési Minisztérium ad engedélyt, míg a Művészeti Alap vállalatainak kiállításaira maga a Művészeti Alap. Egyéb kiállításokat viszont ezentúl a tanácsok művelődési osztályai engedélyezhetnek. Az országos jellegű intézményeknek — így a Műcsarnoknak, a Művészeti Alapnak és a múzeumoknak — gyakorlatilag nem kell esetenként engedélyt kérniük. Ám a kiállítási terveket, ugyanúgy, mint korábban, egy esztendőre előre el kell készíteniük, s azokat koordinálás céljából el kell küldeniük a Képző- és Iparművészeti Lektorátushoz, ahonnan továbbküldik a Művelődési Minisztériumba. — Mi a változás az eddigi gyakorlathoz viszonyítva? — A kiállítóhelyeket ezentúl sokkal differenciáltabban kezelik, mint eddig. Amikor 1974-ben megtörtént nálunk a decentralizálás, rendkívül elszaporodtak a saját rendezésű kiállítások. Évente addig legfeljebb hatszáz kiállításra került sor, a hetvenes években már háromezret szerveztek. Ezek közül soknak nem volt kellő fedezetük, s gyakran arra alkalmatlan helyeken is kiállítottak. Nem utolsósorban ezt a folyamatot hivatott kellő mederbe terelni az új rendelet. -Az országos múzeumok a kiállításokat beépítik a programjaikba. A nem országosak is maguk tervezik meg kiállításaikat, s ha az megfelelő, meg is kapják rá az engedélyt. — Kiállíthatnak-e a jövőben is a művelődési házak? — Igen... Ez a joguk és lehetőségük a jövőben is megadatik, de első szűrésre az illetékes tanácsokhoz kell fordulniuk ezentúl. — Milyen szerepet kap a kiállítók koordinálásában a Képző- és Ipar- művészeti Lektorátus? — Feladatuk lesz kiszűrni a gyenge alkotásokat vagy figyelniük kell arra, hogy nem terveznek-e egyidőben, egymáshoz közeleső helyeken, azonos rendeltetésű tárlatokat. Előfordult már ugyanis, hogy Pesten egy művész három helyen rendezett egyidejűleg kiállítást. Ezért is szükséges egy évre előre tervezni, s azt szeptember 30-ig beküldeni a Képző- és Iparművészeti Lektorátushoz, amely engedélyezésre továbbküldi a terveket a minisztériumnak. — Mennyire önállóak a nagyobb múzeumok? — Az önállóan tervező intézmények, múzeumok önálló minősítésre is jogosultak. Ök maguk bírálják el a kiállításokra szánt anyagokat. Ahol nincs hitelesített szakember á művek kellő értékeléséhez, elbírálásához, ott a megyei tanács szakértőkből összehívott zsűrije hitelesít. Ezentúl a szakértők közreműködésével elbírálják a szerzői díj mértékét is. — A zsűrik eddig nem árazhattak? — Nem. Az eddigi gyakorlat szerint a lektorátus kizárólagos feladata és joga volt ' az árazás. Csakhogy nem az egyes művek megítélése alapján tették ezt, hanem a jegyzőkönyvek vagy éppen a művész életpályája ismeretében. A szakértő bizottságnak ezentúl jogában áll árjavaslatot tenni. Ez azonban nem szentírás, csupán irányár. — Milyen joga van a szerzőnek a mű értékesítésére? — A szerző a saját művészi alkotásait szabadon értékesítheti. Az állami költségvetéssel gazdálkodó szervezetek, egyesületek azonban csak a művészi szempontból kellő módon elbírált műveket szerezhetnek be vagy hozhatnak forgalomba. — Az új rendelkezések nyomán várhatóan csökkennek majd a kiállítások? — Valószínűleg így lesz. Az első reagálások azt bizonyítják, hogy egyes kiállítóhelyeket érdemes lesz megszüntetni! A komoly felelősség nyilvánvalóan kellő meggondolásra késztet majd mindenkit a kiállítások tervezésében. Ezért is hívjuk össze évente egyszer a megyei tanácsok közművelődési osztályait, a Magyar Képzőművészek Szövetsége képviselőit, a lektorátus és a Művelődési Minisztérium munkatársait, hogy kellő módon értékelhessük az elmúlt év tevékenységét. Tavaly már lezajlott az első ilyen párbeszédünk, megtudhattuk; kinek, milyen elképzelése van a közművelődési tevékenységről. A kormány szorgalmazza, hogy valamennyi megyei tanács mellett működjék egy-egy művészeti tanács is. (Csong- rád és Nógrád megyékben ez már meg is valósult.) Ezek a tanácsok nemcsak képzőművészeti, de más művészeti kérdésekben is szerepet kapnak, ahol erre netán igény mutatkozik. Demokratikus testületeket kell kialakítani, amelyek kellő szakértelemmel és közvetítési funkcióval rendelkeznek. — Mit ígér az új rendelkezés? — Az új rendelet véleményem szerint elsősorban a tanácsoknak ad nagyobb szuverenitást. S megváltoztatja a Képző- és Iparmű- . vészeti Lektorátus feladatát is, mely ezentúl a minisztérium munkáját lesz hivatott segíteni. Az új rendelkezések több lehetőséget, ugyanakkor szabályozottabb keretet biztosítanak ezentúl minden képzőművészeti tevékenység folytatásához. (Sz. B.) A TÉMA: GYÖNGYÖS Filmezik a múltat Jubileumi évforduló. Elkerülhetetlenül szóba jön mostanában Gyöngyös-szerte. Ahogy történt ez a művelődési központ amatőr filmeseivel is. — Szeretnénk , celluloidszalagra rögzíteni a város 650 évét — mondta vezetőjük, Szalag Iván. — A múltat? — Igen. Nagyon sok írásos emlékről tudunk, még a török megszállás korából is maradtak fel okiratok. De a családoknál is találhatók régi fényképek, festmények, folyóiratok, amelyek Gyöngyös egykori életét, arculatát őrzik. — Mindebből hogyan áll össze a dokumentumfilm? — Ha a tulajdonosok lehetővé teszik, mi lefényképeznénk ezeket a történelmi ereklyéket és vissza is adnánk azonnal. Feltételezésünk szerint nagyon gazdag és érdekes anyag gyűlhet így össze. Természetesen ehhez a lakosság segítségét nem nélkülözhetjük. A filmesek házhoz mennek, a dokumentum tulajdonosának tehát nem kell fáradoznia. Egyet kérnek csak a művelődési központ amatőr filmesei: ajánlják fel segítségüket a helybeliek, hogy a jubileumi évfordulón már be lehessen mutatni a város történetét megörökítő kisfilmet. Minden a gyöngyösieken múlik. (—ár) Egyfejű Nem szégyen, ha valakinek egy feje van. Tulajdonképpen büszkének is kellene Lenni erre, hiszen minél kevesebb van valamiből, annál becsesebb. Egyfejűnek lenni tehát az önbecsülés 'bizonyos fokát jelenti — jellem kérdése. Nem, az egyfejűség nem egyenlő az önfejűséggel. Akkor félreértenek! Egyfej annyit jelent: nem két fej. A freudizmus fogalmi rendszerét kölcsönvéve (így talán jobban érthető, hiszen ki ne tudna freudizmusul) : az egyfejűség azon ritka embert jelöli, akinek — még ha elvégezte is a pszichológia szakot — csupán egyfejű énje van, sőt még ha esztétikát tanítottak is neki (lásd; tartalom és forma tudathasadásos kapcsolata- egysége) egyfejű énjéből fakadóan egyértelműen érez, s ami igazán bámulatos, egyértelműen tetszik magamaga saját magának. Gondolnánk: egyfejűnek lenni isten csapása lehet. Pedig dehogyis! Barátunk, Egyfejű számunkra ördögien komplikáltan kizárólag egyfejűként él, és képzeljék, nem valaki másnak az egy- fejével, hanem — horribile dictu — a saját egyfejével. Mint mondtam, Egyfejű a barátunk, s ez így is van, de 'ez nem zárja ki azt a szomorú tényt, hogy ahányszor találkozunk, mindany- nyiunkat megőrjít. A zsenik közelsége — mennyit írtak már erről! — csakugyan terhes! g ő az ... zseni! Kívülről nem látszik rajta. Akárcsak nekünk, egy feje van, egy orra, két szeme, egy agya, egy szája, egy nyelve, tíz körme (a ke- zés), két könyöke... Ami rendkívüli benne, az éppen az, hogy amint a ritka egy- fejűek általában, ő az orrát szaglásra (és kiszagolásra), a lábát rúgásra (ha megsérSMINK NÉLKÜL Liliomfi és Mariska A közönség már ismerősként köszönthette. Nemcsak azért, mert Rudolf Péter harmadízben vesz részt Egerben a nyári játékokon, de emlékezhetünk filmszerepeire is. Az idén végezte a főiskolát, s máris a Liliomfi címszerepében láthatják estéről estére a nézők, a Líceum udvarán. Nemcsak fiatalsága, temperamentuma, komédiázó kedve is megragadó. Az esti próba szünetében ültünk le beszélgetni a szerepről, Egerrel való kapcsolatáról. — Főiskolás korában két darabban is játszott az Ag- ria Játékokon... — Mondhatom, jó iskola volt számomra mind a Kö- peniczki kapitány, mind a Csalódások. Alkalom arra, hogy a vizsgalégkörből kilépjen az ember a közönség elé. *— Váratlanul érte a Liliomfi főszerepe? — Nem számítottam rá. Hogy Márton László rendező rám gondolt, nagyon- nagyon örültem. A próbák során sokat tanultam a kollégáktól, a több éve pályán levő színészektől. — Nehéznek érezte-e a feladatot? Hiszen nagy elődök nyomdokába kellett hogy lépjen. — Az egri előadás szín- revitele merőben más, mint az előbbiek, s természetes, hogy a nagy sikert aratott filmtől is különbözik. Inkább azt érzem nagy felelősségnek: színészt kell alakítanom. A darabban sokszor elhangzik, milyen tehetséges, sokoldalú Liliomfi. Azt hiszem, elsősorban ehhez kellett felnőnöm. — A főiskolai évek során is több szereppel találkozott. ... — Játszottam az Ételliftben, a Cseresznyéskertben. De a legkedvesebb a Figaró házassága Cherubinja. Talán ebben éreztem a jól Eszenyi Enikő (Fotó: Sántó György) Rudolf Péter végzett munka elégedettségének szikráját. — Filmszerepek? — Emlékezetes számomra a Csacsacsa, a legjobban pedig Sándor Pállal szerettem dolgozni. A tévében Palotai Boris darabjában dolgoztam legutóbb. Rudolf Péter a következő évadtól a Vígszínház tagja. Csakúgy, mint Eszenyi Enikő, aki a Liliomfiban Mariska megformálója. A kosztümös próba után épp hogy lesminkelt, amikor rövid beszélgetésre kértem. — Szintén ez a harmadik nyara Egerben. — Legelőször mondatom sem volt, amikor főiskolásként itt voltam. Emlékem viszont annál több van a Dobó téri játékokról. Olyan szeretettel fogadtak minket az egriek. Volt, aki őszibarackot hozott előadás előtt, egy néni pogácsát sütött nekünk. — Magáénak érzi Mariska alakját? — De hiszen ő is színésznő akar lenni, és nekem is minden vágyam, hogy jó színésznő legyek. Jól érzem magam a szerepben, s minden tőlem telhetőt megte szék, hogy a közönség ne csalódjon bennem. — A filmvászonról, a képernyőről már ismerhetik a nézők... — Nagyobb szerepet kap tam a Hatásvadászokban, játszottam a Csacsacsában A legjobban talán annak örülök, hogy eljátszhattam Olga Janiria zongoraművész nő szerepét a televízió Liszt Ferencről szóló sorozatában. — Szerepálmokról kérdezzem-e? — Inkább ne! Megtiszteltetésnek érzem, hogy Hor- vai István osztályfőnököm szerződtetett a Vígszínházhoz. Bizonyítani szeretnék. tették), a könyökét könyök- lésre (ha érdeke úgy kívánja), a fejét a saját örömére használja. Mégpedig énjei kakasviadala nélkül! Elképesztő alak. Egyfejű oily messze van a metafizikától, mint a metafizika Makótól. Ha barátunkkal beszélünk, nem értjük: hiába vagyunk mi egytöbbfejű- ek, hiába próbálunk négyrét, sőt többrét hasadni, hogy világunkat, elveinket, önös szándékainkat egyeztessük, ő testhosszal, illetve fej rövidséggel előttünk jár, megy a maga feje után, a saját egyetlen feje után, boldogan kivillantja a sablonfogát (pedig áz gyengéje) — s neki ez elég. Mi azt szeretnénk, bárcsak lenne több fejünk, hogy az élet minden síkján kü- 'lön-külön emelt fővel járhassunk. Neki az az egyfeje elég mindehhez. A számmisztika sem segít; nem a nevében.van az ereje, hiszen a nevét: Egyfejű — tőlünk kapta. Az igazi neve: Péter. Testi alkata sem magyarázat, nem Qua simodo, se nem Apolló. 0 a legalacsonyabb köztünk. Meg a legfiatalabb is. Mégis egyedül ő egyfejű köztünk. Mi olyanok vagyunk, mint egy-egy hétfejű sárkány Amikor kártyázunk, négyen huszonnyolc fejjel törekszünk arra. hogy nyerjünk 0 egyfejűen játszik, s akárcsak mi, hol nyer, hol veszít. Egyfej jel! Hogyan csinálja, nem tudjuk. Gulay István KI MIT TUD? Heves megye nélkül Egy kicsit a mesebeli legkisebb királyfi győzelmét idézi a Ki mit tud? nyertesének sikere. Persze, itt a győztes, királylány helyett egy ország közönségének szivét nyeri el. Talán ezért is olyan népszerű ez a vetélkedő, amelynek selejtezői több hónapon keresztül zajlottak az üzemekben, a falvakban, a járásokban, a megyékben, végül a, képér, nyőn, megmozgatva több ezer fiatalt. Persze a néző leginkább a saját királyfidért izgul. Szeretné őt látni fején a babérkoszorúval, háta mögött az országos népszerűséggel. Csakhogy a Heves megyei indulóknak nem adatott meg az a lehetőség, hogy a tévé előtt szurkolhassunk értük. Pedig a me. gyei döntők után tizenkilenc produkciót bocsátottak innen is az előzsüri élé. A válogatásnál azonban mindahányon kihullottak a rostán. Az elődöntőkig — az első tévészereplésig — sem jutott el egy sem. Válságban lenne a megye amatőr mozgalma? Nehéz lenne erre a kérdésre választ adni. Ha csak az előbb említett tényt vennénk figyelembe mindenképpen. Csakhogy az elődöntőkben is láthattunk olyan alakításokat. amelyeket arcpirulva nézett végig az ember. Hiszen olyan alacsony színvonalú volt, hogy még a néző is szégyellte magát. A Heves megyét képviselők műsorszámainak jelentős része ennél jóval magasabb mércét is megüt. Nem túlzás azt állítani — o tapasztalatok is ezt bizonyítják —, hogy az egri Kaloda együttes, amelynek vezetője a népművészet ifjú mestere, vagy a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola spirituálé együttese (hogy csak néhányat említsek) a profik között is megállja a helyét. De hát akkor miért nem láthattuk kedvenceinket a képernyőn? Talán az elődöntőket megelőző válogatásban kellene keresni az ellentmondások gyökereit? Elképzelhető. Hiszen az előzsürizés után „műsorba kerültek” csaknem fele budapesti, mintegy negyede pedig főváros környéki ver■ senyző. Ez valamilyen szerkesztői elképzelést sejtet... Arra nehéz lenne választ adni. hogy mit, mert igazi koncepció eddig még nem igen derült ki. De aligha lenne érdemes például a fellépők útiköltségén spórolni. Nem érné meg, mert az ideit megelőző.Ki mit tud?-okon is — jóval a fővároson túlról — feltűntek kiváló vidéki előadók, hogy csak a debreceni Color együttes, vagy a Borsod megyei versmondó Horváth István nevét említsem. Egy szó mint száz, a babérokért versengőknek — természetesen ha megvan hozzá a tehetségük — meg kell adni a lehetőséget, hogy az ország nyilvános sága előtt mérettessenek meg. Mert egy tévé-műsor nemcsak a szerkesztői elképzelésektől lehet jó, hanem a bemutatott műsorok színvonalától is. Ez esetben pedig ne a szerkesztőé, hanem a produk- dóé legyen a főszerep. Hi szén a Ki mit tud? ettől lehet igazán az, ami. A közönség szívét pedig — egy manipulációktól mentes lovagi torna után — az arra legérdemesebb királyfi nyerheti el. (homa)
