Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-09 / 161. szám
& n Istentelenül unalmas témával fenyegető értekezletre vezényelt el minap a szakmám és a sorsom. A téma: földvédelem és melioráció. A földvédelem még csak-csak, a laikus is tudja, de legalábbis sejti, hogy ml lett légyen az. Am, hogy melioráció? Kimondani, leírni is nehéz ez annak, aki nem a szakembere. Künn 32 fok, bent me- 'ioráció. Volt egy iskolatársam, aki - esküszöm! — nyitott szemmel is tudott aludni az órán. De irigyeltem is most. hogy beültem a benti negyven fokba, a földvédelem és a melioráció közé. Ha kint történetesen mínusz 32 fok van és bent kellemes a langymeleg, akkor is az önvédelmi szunyókálás a legjobb védekezés az effajta témák ellen. De hát, nem tudok én nyitott szemmel aludni! Szerencsémre! Mert ha csukott szemmel is bár, de szunyókálhattam volt volna, akkor is nyitott szemmel, de még inkább nyitott füllel hallgatom végig a vitát felriasztva, a földvédelemről és annak kapcsán, a meliorációról — utánanéztem: technikai, kémiai és egyéb módszerű földjavítás az —, mert oly dolgok végiggondolására késztetett. Való igaz, nem kevés az olyan értekezlet, megbeszélés, tanácskozás, amelynek témája csak a vájtfülűek. a szűk szakmaiak számára érdekes és érthető. Hogyne lenne hát ilyen — vélhettem előzetesen joggal —. az a vita, amelynek középpontjában — gyakoroljuk csak — a melioráció áll, s amely, mégha meg is fejtem jelentését, akkor is miért dobogtatná meg a szívét annak, ki nem szakember? Am ki vélhette volna, hogy ez a száraz — mert víztelenítést Is jelent — téma milyen szoros ösz- szefüggésben is van azokkal a gondokkal, amelyekkel az egész népgazdaság küzd? Ki gondolta volna — én legalábbis nem —. hogy végiggombolyítva a szálat, eljutunk odáig is, hogy: népgazdasági tartalékaink. Amelyről oly sok szó esik manapság. Amely van. de fel kell tárni. Amelyet, ha nem hozunk a „felszínre”, nem javíthatunk sorsunkon, dolgunkon, tán’ még a nadrágszíjat is szorítani kell újabb eggyel. Csatornán „elúszott” kukorica. Homoki dohány helyett homoki sivárság. Másfél óra energiafölösleg t?), hétfő reggelenkint. Látszólag egymástól teljesen elütő témák, térben is, gazdasági ágazatban, de időben is. és mégis szorosan összefüggnek egymással. Ami összeköti őket: egyfajta lehetőség azoknak a bizonyos tartalékoknak a föltárására. Azt írtam elébb, högy vagy feltárjuk tartalékainkat, amelyek vannak, vagy összébb kell húznunk á nadrágszíjat, amely ugyan csak képzeletben létezik, de valóságban kutyául tud szorítani mégis. Vagy többet dolgozunk, vagy jobban. Vagy visz- szaállítjuk például a hatnapos munkahetet — a negyvennyolc óránál is többet dolgoznak ma már a gazdasági vállalkozások résztvevői, a kiskerttulajdonosok, és társaik. de: önakaratukból —. vagy az adott időalapon avagy az adott földterületen belül többet és joobat termelünk. A negyvennyolc órás munkahét visszaállítása aligha lenne járható út. akkor viszont járni kell a másikon: az ésszerűség, a lehetőség, a fegyelmezettség útján. Hogy olcsóbb, jobb legyen az. — ami még nem az. Hogy jön ehhez a melioráció? Hát úgy, hogy ez a módszer lehetővé teszi az eladdig alig, vagy rosszul termő, vizenyős földek gazdag hasznosítását. Ügy, hogy ezzel tartalékokat tártunk és tárunk fel. Szükség van erre, bár nem éppen olcsó mulatság és megtérülése sem megy egyik évről a másikra. Van azonban olcsóbb módszer is, hogy ne ússzon el, illetőleg le a csatornán, ha képletesen is. mondjuk a kukorica. Poroszlón. ebben a Tisza'«lenti nagy gazdaságban kereken hatvan kilométernyi vízelvezető csatorna szeli át, meg át — szükségesen! — a gazdaság földjeit. E csatornák mellett, a csatornák jellegéből, méretéből adódóan, mind a két oldalon, háromtól tíz méterig terjedő füves terület húzódik. Ezek a földek a víztársulások, a vízgazdálkodás kisajátíttatott tulajdonai Felvonulási területek, ha úgy tetszik. Jómagam, már eddig is kiviláglott. nem vagyok sem mező-, sem közgazdasági szakember. De mégiscsak eltűnődöm azon, hogy Tóth Mihály, a szövetkezet elnöke ze- rint ezek a feleslegesen „parkírozott” területek, mintegy hatvan hektárnyi — ebből pedig kereken harminc a szántóföld — vonnak e! a termelésből. Laikusán is számolva, szerény átlagokat feltételezve, ez bizony 1300—1400 tonna gabona kiesése, legyen az búza, vagy kukorica, ebben az egyetlen termelőszövetkezeti gazdaságban. Es hány ezer van Magyarországon? És ezekből mennyi az, ahol hasonló, ak a gondok? És mindennek következtében mennyi tíz-, vagy százezer tonna a kiesés, miközben öreg szülék még azon imádkoznak, hogy „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma ...” Mire az isten őfelsége legfeljebb leinthet a poroszlói határra: hirdetvén így az igét: édesegylányom, megterem az ott, ha ti megtermelitek... A káli termelőszövetkezetben év. ről évre elveri a homok, vagy háromszáz hektáron — hol valamivel kevesebben, hol valamivel többön, az ültetés és a homok rendje szerint — a dohányt. Kétszeres, sőt többszörös kár ez: a termés, a be- léfektetett munka értéke és annak az értéke, ami ott teremhetett volna. Mint a kártyás mondja: nyerhettem volna húsz forintot, de vesztettem húszat, valójában tehát negyven a veszteségem. Itt sem a szövetkezeten múlik a dolog, hanem — úgy tűnik — a gazdasági szabályozók, szerződések és még mások akadályozzák, hogy például a homokot megkötő akácost, vagy fenyvest ültessen a szövetkezet. Például. Lehet, hogy az ötlet amit most itt adtam, nem ér többet, mint az elvert dohány, ám az biztos, hogy itt a káli határban es még sok más helyén az országnak, olyast is termelnek, amely ellen a föld is, az ég is tiltakozik. Mennyi száz. mennyi ezer hektár „tartalék” ez? A termés értéke mennyit lendítene az ország, s benne az itt lakók életén? Számolja ki a szakember, úgy vélem, megéri. A gyáregység igazgatója mesélte a minap, hogy hétfőnként általában csak a délelőtti órákra éri el az üzem energiafelhasználása a csúcsterhelést. A műszak kezdete után még jó ideig „félgőzzel”, háromnegyeddel dolgoznak a gépek, s rajtuk, általuk az emberek, más szóval: döcög ilyenkor még a termelés. Hol azért, mert az emberek nem rázódnak be a hét vége után a melóba, hol azért, mert a gépnél dolgozók már „nyomnák az ipart”, de az anyag-, az alkatrész- ellátás még igencsak akadozik ... Egy üzem. egy héten egyszer egy órán át — mondjuk — csak háromnegyed kapacitással dolgozik. Számolják ki a szakemberek, hány ilyen üzem van az országban, amelynek termékére szükség van. s ezekben az üzemekben, csak a hétfő reggeli műszak kezdésekor, illetőleg után, néhány óra esik ki összesen. Ha ezt kiszámolták, azt is megtudjuk, hogy milyen és mennyi értéket jelenthetne ez a népgazdaság és benne a mi magunk számára. Hát így függnek össze a dolgok, ha jól végiggondoljuk őket. Mert a dolgok nem magukban vannak, nem egymástól elkülönülve, hanem város, falu ebben is egymásra utáltán éH az életét. Aki meg többet akar megtudni a meliorációról magáról, az vegye elő a mezőgazdasági lexikont. Hátha még más, gondolkozásra serkentő címszót is fellel ott. 'AJ^-e ín AGRIA *83 Kezdődjék a játék! ...és megkezdődött (Szántó György felvételei)
