Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-05 / 157. szám
Ügy hozta dolgom, hogy bár szíves meghívást kaptam, mégsem tudtam részt venni az immáron 13. veszprémi televíziós találkozón. Ügy hozta dolgom, hogy éppen a televízió jóvoltából mégis nyomon követhettem, majdhogynem a személyes jelenlét szintjéig a televíziós találkozó eseményeit, a megnyitót éppen úgy, mint a díj- Iposztót. sőt még valamiféle vita részese is lehettem, ha csak mint néző is, éppen a Stúdió ’83 jóvoltából. Amit erről a találkozóról, az ott forgatott 22, elmúlt évi televíziós produkciókról, e produkciók és a találkozó, a vita értékéről és mértékéről tudni kell. azt az erre kíváncsi olvasó megtudhatta már bővebben a helyszíni tudósításokból, az ezt követő méltatásokból, interjúkból egyaránt. Mindezekhez sem hozzátenni, sem azokból elvenni valóm nincs és nem is lehet. Hogy akkor miért és még egyszer Veszprém? Hogy a kritikus is megtartsa, ha utólag is. a maga kis szembenézését és találkozóját önmagával — azért! Most — azazhogy három héttel ezelőtt —. amint ott ültem a képernyő előtt és újra láthattam az 1982-es év alkotásait, illetőleg az év legjobbrfak. „versenyképesnek” önmaga — a televízió-önmaga — által ítélt valóságát, óhatatlan volt az önmagámmal való szembenézés is. Akarva-akaratlanul az emlékezetemben, majd pediglen az archívum segítségével valóságos realitásában is fellapoztam azokat a kritikákat, amelyeket az elmúlt év során jómagam írtam a tévés produkciókról. Fellapoztam és a mérlegre tettem újra azokat a kritikai megjegyzéseket is, amelyek ítéltek, megítéltek egy-egy rendezői. írói. operatőri vagy színészi munkát. Szacsvay László, a most Is méltán sikert aratott Valahol Oroszországban című tévéfilmben. Rendező: Szőnyi g. Sándor Nem mentség, csak tény: Veszprémben a legjobbaknak vélt alkotások vonultak fel, s így az összkép emiatt mindenképpen pozitívabb az elmúlt esztendőt illetően, mint amennyire tükrözi azt az általam megírt számos kritika. Az meg még kevésbé mentség. hogy újra látva egyikmásik alkotást, most ez az „újralátás” más-látást is jelentett egyben. Jobbnak éreztem és véltem, mint annak idején, és igaztalanabbnak az akkor magabiztosan igaznak tartott kritikai megjegyzéseimet. Sőt, akadt olyas találkozásom is a képernyőn, amikor az általam írt és a most látott alkotás szembesítéséből mindenképpen én kerültem ki — vesztesként. Rosszul ítéltem meg annak idején például a Nagy Anna, Kis Anna című tévéfilmet. Havas Péter alkotását, melyet akkor egyértelműen elutasítottam volt. Ugyanakkor örömömre szolgált, hogy például á fődíjas Akar velem játszani? — Benedek Miklós főszereplésével, Molnár György rendezésével — igazán őszinte elismerő sorokat kapott tőlem. Mindezt, vagy legalábbis majdnem mindent összevetve, azok a televíziós produkciók és szereplők, amelyek, illetve akik „eljöttek” Veszprémbe, s legfőképpen azok, amelyek és akik díjat kaptak, túlnyomó többségükben az elmúlt év általam írt kritikáiban is a jók közé soroltattak. Az már nem öröm. de tény, hogy gyakran még a legjobbnak tartott és most, itt Veszprémben a zsűri által is annak ítélt alkotások egy része is — hosszú. Terjengős, helyienként mozdulatlan, meg- meigfáradó. Nem is bőbeszédű, hanem túlbeszélő, s azt hiszem, hogy ez a terjengős- ség egyik legfőbb gondja és baja a televízió művészetének hazánkban. Az is feltűnt, hogy a gazdaságosság kényszere miatt sok belsőt gyakran nem tolerálta a kamerák bátrabb mozgatása, a színészvezetés dinamikusabb volta, s igen kevés volt a közelkép, a színész és a néző szemtől szembeni találkozása. „Veszprémi”, tanulság bőven van számomra. Többek között, hogy: támogassa bátrabban a kezdeményezőket, az újítani akarókat és legyen megértőbb, az igények feladása nélkül, a magyar, a hazai produkciók iránt. Megértőbb, de nem megalkuvó, fenntartva önmaga, önmagam számára is a tévedés jogát, ám keményen küzdve annak lehetőségei ellen. Gyurkó Géza Az élet ízei Bevált vállalkozása a tévének az egyes országók estjének megrendezése. Ezék általában ismeretgyarapító jel- jegűek, azaz a néző ízelítőt kap a közeli vagy távolibb népek hétköznapjaiból, örö- medből-gondjaiból, kulturális törekvéseiből és eredményeiből. A legtöbbször nem marad el a ráadás, egy-egy szín. vonalas tévéjilm bemutatása sem. A legutóbb a román tájak hívogattak bennünket. Bepillanthattunk egy tengeri expedícióba, s a falu sajátos világába, hallhattuk George Enescu III. szvitjét, egyszóval a változatos kínálatból mindenki kiválogathatta a neki leginkább tetszőt, a hozzá legközelebb állót. Természetesen nem maradt el az ilyenkor joggal remélt főműsori csemege: a Ház a mezőn című produkció vetítése sem. A valóság semmi mással nem pótolható varázslata bűvölt el mindenkit ebben a művészi remeklésnek aligha nevezhető, ám mégis emlékezetes alkotásban. Alexandra Tatos rendező nem rukkolt elő különösebb formai meglepetéssel. Az operatőr Nieu Stan sem törekedett többre, mint a lelkiismeretes képi megfogalmazásra, a gondolati anyag hiteles ábrázolására, tálalására. A szereplők se nyújtottak rendkívülit, átlagon felülit, ám a stáb mégis sokat tett: tisztességgel jelenítette meg egy figyelemre méltó forgató- könyv erényeit. A téma bilincselt le valamennyiünket, a tehetséges, a köz javáért is munkálkodó fiatal mérnök, a kis településen nehéz embernek számító férfi küzdelme igazáért, szerelméért. Az ötlet nem új. de a sztori még oly sokszor ismétlődik majd számos helyen. A folyvást változó élet teremtette, s a jószemű krónikás fedezte fel benne azt, ami örök érvényű. Ki bánja azt, hogy nem Visconti szintjén ... ? (pécsi) Osztójkán Béla: Egymillió sörösüveg I. Esténként — az utcákon való céltalan bolyongásai után, melyeknek során rendszerint azon töprengett, miképpen lehetne zátonyra futott életét kimozdítani — a nap még hátralevő részét a város legtovább nyitva tartó eszpresszójában töltötte. A pultnál támaszkodott, s bámulta az érkező vendégeket. Leginkább a nőket fi- xírozta; félénken, de kitartó elszántsággal. A pincérnőt is, akit — noha tudta; hogy nem így hívják — magában Beátának nevezett. Esküdni mert volna, hogy ennek a lánynak van a legcsinosabb, legingerlőbb lába az egész földkerekségen. Hangját és „vendégmarasztaló” pillantásait azonban nem szerette. „Nagy ég — sóhajtotta nemegyszer önmagát is megmosolyogva, — azt hiszem, meghülyülnék az örömtől, ha ez a lány kedves lenne hozzám!” A lány azonban nem szívelte őt. Türelmetlen volt vele, gyakran fennhéjázó; alig múlt el este, hogy a blokkolófüzetéhez közeledvén ne förmedt volna rá: „Állj már odébb, doktor, rakjalak valahová! Miért nem ülsz le inkább?” Ezen az estén valahogy elmaradt kettőjük között a szokásos, ingerült szóváltás. Helyette Beáta — blokkolás közben — egyszer csak a könyökével oldalba lökve szokatlanul meleg, részvétteljes hangon megkérdezte tőle: — Miért lógatod az orrod, doktor? A váratlan kérdés után a férfi nem mert azonnal a lányra nézni. A presszógép díszléce felé fordult, és hirtelen azt hitte, a keskeny fémlemez tükrében eltorzuló arca a szégyenérzettől lett olyan. Válaszolni akart, de nem sikerült. Ügy látszik — motyogta magának később —-, ez a lány nemcsak észbontóan csinos, de valószínűleg kellemetlenül okos is! Belenéz az ember arcába, és tudja, mi dúl, mi zajlik le annak lelkében. Szekeres Bella, az a förtelmes nőszemély, együttélésük alatt persze csak önmagára tudott figyelni: „Te szarházi! — jutottak hirtelen eszébe felesége szavai, amint egy vasárnapi ebéd közben, az ízetlen, a sótlan és színtelen leves után gorombán odavágta neki: — Hát att hiszed, veled maradok? Milyen ember vagy, hogy téged folyton kipakolhatnak az állásodból? Milyen apa leszel? — Domború hasára tette a kezét. — Agyalágyult! Nem főzök többet! Dögölj éhen!" Három hónappal később, szeptember közepén megszületett a gyerek. Mint leendő apa, a körmét rágva idegesen futkározott a szülőszoba előtt. Délután öt órakor végre megjelent a szülőszoba ajtajában az orvos. Nem szólt hozzá, végigmérte csupán. végül a szemöldökét fölrántva gyorsan elsietett. Mi ez?! — sápadt el hirtelen. — Miféle tapintatlanság ez? — Rökönyödését fokozta az orvos után megjelenő, szájmaszkos nővér is, aki türelmetlenkedésére dadogva így felélt i „Nézze ...” — mondta, de aztán _ anélkül, hogy tovább folytatta volna, zavart tekintettel visszavonult. Kínos, hosszú percek teltek el, amíg újra nyílt az ajtó: Szekeres Bella kimerültem. gyöngyöző homlokkal feküdt a kigördülő műtőkocsin. Konokul merev tekintettel nézte a folyosó mennyezetét, és miután a férfi tenyerével gyöngéden letörölte a szülőszobában kiszenvedett verejtékcseppe- ket, ezt mondta: „Ne nyúlj hozzám! Eredj a francba!... öt perccel később, egy öregedő szülésznő jóvoltából tudta meg végre: Szekeres Bella néger gyereket szült. A blokkolófüzete körül foglalatoskodó pincérnő felé fordult, s hogy most, ez a szerencsétlen eset eszébe jutott, valahogy komolyan elszomorodott. — Doktor! — Beáta belenézett az arcába. — Te sírsz? — Franckarikát! — mondta elfordítva a tekintetét. — Mi bajom lehetne? Élhetetlen vagyok — fűzte tovább magában keserű gondolatait. — Balfácán vagyok. Mondjanak az okosok, amit akar. nak, szomjúságukban manapság csak azok nem dobják fel a talpukat, akik vaddisznó módjára törnek maguknak utat a csillogó pocsolyák felé. — Ugyanezt, átalakítva, persze Szekeres Bellának is elmondta párszor: „A bajok forrása — kezdte tépelődve, kerülve az asz- szony tekintetét —, gyanítom, a fizetésem körül keresendő!” Három hónappal a gyerek megszületése előtt így folytatta: — „De ennek most már vége! Másképpen lesz ezután!” Az új állás, amit két hónapja foglalt el, rendbe hoz majd mindent. „ö, te ökör — korholta az állapotos asszony —, ki volt az a marha, aki téged fel* vett az egyetemre, és ki volt az a szarvasbika, aki téged doktorrá avatott?” Egy frissen alakult takarítóvállalathoz ment jogi képviselőnek. „Nem akarsz tán egy sepregető szövetkezethez menni, te!” — hüle- dezett a hír hallatán a felesége. „De bizony akarok! — húzta ki magát az asszony előtt. — Sőt, ha akarod tudni, már el is foglaltam az állást. A főnök szenzációs ember. Igazgatói fizetéseket ad. Vonatokat, múzeumokat takarítunk”. „Te is?” — Szekeres Bella rémülten nézett rá. „Csodát.1” — legyintett körbejárva a feleségét. — „Én képviselem őket”. Hirtelen elszégyellte magát: na. szép kis képviselés volt! Ült jó messzire az igazgatótól a pályaudvari mosóvágányok végében kialakított, eredetileg mosószerraktárnak készült bódészerű irodájában, és az ablakon át csak nézte, egész nap a koszosán megérkező, majd tisztán elinduló vonatokat. A második hónap vé. gén azután unalmában felsóhajtott. Gondolt egyet — lesz ami lesz! — elzarándokolt a vállalkozás vezetőjéhez. Hát hogy ő — kezdte fene nagy öntudattal — képviselni akar! Második hónapja veszi fel a fizetést úgy, hogy nem képvisel. „Na és?! nézett rá az igazgató. (Folytatjuk) Csaknem az iskolai év vegével egyidőben ér véget Egerben a téli zenei évad, hogy aztán az Agria Játékszín által irányított, szervezett két hónapban új színekkel, új szereplőkkel, vagy a már ismert hazai erőkkel következhessék a nyár zenei szórakozása és gyarapodása Egerben. Inkább a tanulságok levonása okából, mintsem az aprólékos mérlegkészítéselemzés igényével kell visz- sza és előre pillantanunk, hogy kiderülne: milyen irányban is halad ez az egri zenei élet. Téli hangversenysorozatával még mindig az Orsizágos Filharmónia a meghatározó tényező. Ide, hozzá lehet bemérni egyéb zenei eseményeinket. Ennek sok oka van. Az Országos Filharmónia nemzetközi kapcsolataival is biztosítja azokat a művészeket és együtteseket, akiket, amelyeket a vidéki közönség jórészt csak lemezekről, rádióból, tévéből ismer egyébként. Az utóbbi években inkább szólistákat és kamaraegyütteseket hívott meg a Filharmónia ezekre az egri koncertekre, tájolva, vezetve a zeneszerető hallgatóságot az intimebb hatású előadások, élmények irányába. Az eddigi tapasztalatok alapján meg lehet állapítani, hogy a nagy együttesek, a szimfonikus zeneművek iránti igény változatlanul vezet, s ezt a jövőben sem szabad a Filharmóniának elhanyagolnia. A nagyszabású művek, mint az idén is Brahms Német reQuiemje elementáris hatást váltott ki. Nemcsak azért, mert a művet Feren- csik János vezényelte. Kétségtelenül része volt az ő dirigálásának, Melis György, Kukeli Júlia éneklésének is ebben a hallatlan sikerben. Mert Ferencsik nemcsak népszerű a határon innen és túl, hanem a mai generáció egyik lemarkánsabb karmesterét tisztelhetjük benne. A siker oka az is volt, hogy e nagyszabású műben olyan összetett, sokféle hatás érte a hallgatót — a látvány és a hangáradat közvetlen támadása folytán, amit mással összetéveszteni vagy felcserélni nem lehet. Ezért sajnáltuk, hogy ősszel a Liszt-mű, a Szent Erzsébet-legenda előadása elmaradt. Reméljük, ezt a kihagyást a Filharmónia előbb-utóbb pótolni fogja. Az egriek nem panaszkodhatnak arra, hogy a hangversenysorozatban nem kaptak élményeket: a zenei világnapon Kovács Endre, Traudel Pilz (NSZK) és Simánál, majd Rántó Dezső, a Leningrádi Állami Konzervatórium Kamarazenekara, a Kijevi trio, a Budapesti Madrigálkórus fellépése hozott komoly sikert. A két szimfonikus zenekar, az egri és a miskolci, Beethoven, Schumann, Haydn és Mazart műveivel jelezte, hogy a német nagyok iránti érdeklődést is ismerik. Az egri művésztanárok és az együttesek közül Radnóti Tibor, Marik Erzsébet. Kalmár Gyula fellépését kísérte figyelemmel a közönség. Az Egri Szimfonikus Zenekar Kodály-hangversenyeket adott: húszesztendős jubileumára olyan művekkel és olyan szinten rukkolt ki — Kocsis Albert Liszt-díjas hegedűművész közreműködésével —, hogy a közönség méltán ünnepelte Farkas Istvánt, az együttes karmesterét. Töretlen lelkesedéssel vezeti ezt a zenekart alapításától kezdve. Tar Lőrinc kórusa, vagy a Heves megyei Építők Kórusa Ocskay György karnagy vezetésével több helyszínen és több alkalommal járul hozzá az egri közönség zenei szórakoztatásához. Talán a kisegyütteseket hallottuk most kevesebbszer, mint korábban. Az Agria Játékszín az idén is biztos sikerre számít, amikor az egri bazilikában megrendezi a négy estét magába foglaló orgonalhangverseny-sorozatot. Margittay Sándor, Kárpáti József és Sirák Péter magyar művészek mellett svájci vendég, Jacob Witwer is fellép. Az orgonaszámok hatásának élénkítésére, gazdagítására részt vesznek ezeken a hangversenyeken: Marczis Demeter, a Pécsi Nemzeti Színiház magánénekese, a Heves megyei Művelődési Központi kórusa, Tar Lőrinc karnagy vezetésével és az Egri Szimfonikus Zenekar, Farkas István karmesteri közreműködésével. A hangversenyek színhelye és az előadott számok a mélyebb zenei élmény megteremtését szolgálják. A nyári szórakozásként felfogható estek a Líceum* udvarán futliak majd le: a Magyar est Pászthy Júliával, Berczelli Istvánnal, Horváth Józseffel és a versmondó Virágh Tiborral. A Strauss- est énekesei Török Vera és Szabady József, karmestere Alfred Mayer (Ausztria). Mindkét alkalommal az Egri Szimfonikus Zenekar adja a műsort. Hagyomány szerint ellátogatnak néhányon az esztergomi nemzetközi gitár- fesztivál nyertesei közül Egerbe is, hogy a bazilikában folytassák a korábbi évek sikersorozatát. Itt a nyár, jöjjön az Agria ’83! Farkas András :<3 ■i A hét programjában a rádióműsorból elsőként Farkas Ferenc Cantus Pannonicus című kantátáját ajánljuk: kedden délután 16 óra 22 perckor hallgató a 3. műsoron. Szombaton 22 óra 2 perckor ugyancsak a 3. program sugározza Oriana Fálla- ci regényének rádióváltoza- tát. amelynek címe: Levél egy soha meg nem született gyerekhez. Jaroslav Hasek: Svejk. A derék katona kalandjait Vadász Gyula rendezte rádióra. A műsor vasárnap délután hallható a Kossuth rádióban 18 óra 40 perckor. Hafez Asszad szí- riai elnökkel beszélget Chru- dinák Alajos kedden este 20 óra 55 perckor a televízió 1- es programjában. Ugyancsak ezen a napon látható a 2- esen 20 óra 30 perckor a Tv-híradó riportfilmje, Atomerőmű a Duna partján címmel. A hét műtárgya ezúttal Franz Anton Maulbertsch: Szt. József halála. Szerdán este mutatja be a tv 21 óra 40 perckor az egyes programban, a népszerű Hatvanhat sorozat vendége Straub F. Brúnó akadémikus. Csütörtökön este az 1-es műsorban 21 óra 50 perckor hangzanak el a válaszok a környezetvédelem témakörében. Harminc év legszebb népdal- feldolgozásaiból ad ízelítőt a vasárnap délután 14 óra 5 perckor kezdődő műsor az 1-es programban. Este 20 óra 10 perckor pedig a Candide című angol tévéfilmet' láthatják az érdeklődők. Az Agria-játékok keretében e héten a Csontváry című drámát láthatja a közönség az egri vár Tömlöc-bás- tyáján, a Líceum udvarán pedig Szigligeti Liliomfiját mutatják be csütörtökön este fél kilenckor. Három kiállításra hívjuk még fel a figyelmet: a Hatvani Galériában Szabó István szobrász- művész 'alkotásai, a Gyöngyösi Galériában az Arcok a múltból című tárlat, az egri Ifjúsági Házban pedig Heves megyei szőttesek láthatók. Egy hét... ZENEI ESTÉK EGERBEN Két hangversenyévad között Még egyszer Veszprémről avagy a kritikus szembenéz
