Népújság, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-11 / 137. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. június 11., szombat S. a községben két „emberor- vos” is működik. Dr. Nán- dorfi Géza általános gyógyász, dr. Hajdú Csaba pedig a fogak kezelője és gyógyítója. Havonta egyszer pedig a körzeti orvos kíséretében kijön a gyermek- orvos és a nőgyógyász is. Ilyenkor ott segédkezik még Szekszius Imréné, a védőnő is. A rövid áttekintés után már ismét kopogtatnak. Suri József érkezik. — A lakásüggyel kapcsolatban kaptam a nyugdíj- intézettől ezt a papírt — mutatja. — Nincs rajta aláírás. — Jó, majd én elküldöm nekik, tanár bácsi. Ennyi volt. Eddig tartott az „ügyintézés”. Elmosolyodom. Eszembe jut az a bizonyos harminc nap, amit a rendelkezés engedélyez egy- egy irat esetén. Itt viszont...! Haj-hej, városi tanácsok, amikor az a bizonyos harminc nap is kevés olykorolykor. Ja, az más. Itt,, a hétszáz lelkes községben szinte egyetlen nagy család él csupán. Minden olyan családias. Otthon folytatja Ügy is mondhatnám: összkomfortos falu. Még olajkút ja is van. Két üzlet, GELKA-megbízott, majdnem óránként autóbusz Hatvanba és vissza, az óvodában Kovács Józsefné irányításával 26 gyerekről gondoskodnak és így tovább. Az átmenő utakat most hozza rendbe a KPM. A vizet vezetéken keresztül kapják a lakások. Aki mosatni akar, annak csak Herédre kell átruccannia a Patyolat ottani megbízottjához. A személyes jellegű ügyek ilyenkor hangzanak el. Például: beszélne az elnök a férjjel, aki gyakorta néz a pohár fenekére és emiatt... — Mintha előttem szégyellnék magukat a helybeliek. Talán azért, mert mindenkit ismerek, itt nőttem fel és ... ez mégis másabb így. Pedig, ha nyílik az ajtó és belép rajta, mondjuk Zsiga Imréné, így kezdi a mondanivalóját: — Adót jöttem volna fizetni, Marikám. — Mindjárt megnézem, igen, 360 forint lesz. — Töltsd ki négyszázról, legyen kerek szám. Űgyis kell majd a többit is fizetni. És a Rozi ángyikának is légy szíves már, ha már itt vagyok, Marikám. Igen, ilyen családiasán megy a hivatali ügyintézés. A csekkel csak az előszoba másik oldalára kell átmenni, ott a posta. Aztán megint benyit az „ügyfél” és bemutatja a feladóvevényt: — Befizettem. — Jól van. Köszönöm. Majdnem minden Fodor József és Szabó Imre szintén az adóját rendezte. Pólyák István azt jött bejelenteni, hogy a bocinak kellene a nyilvántartási száma. Ehhez már az állatorvos is szükséges. Dr. Molnár Lajos Hatvanból jár ki. Ha a szükséges nyomtatványt kitöltve megkapja és ellenőrzi a boci egészségét, akkor mehet a papír Egerbe az állat- tenyésztési felügyelőséghez. — Állami dotációt kapnak azok, akik tehenet tartanak. Az első után 2500, minden további után pedig 6000 forintot — tudom meg a tanács helyi képviselőjétől. Ha már szóba került az orvos, elmondja azt is, hogy Török László, a tagiskola igazgatója, büszkén mutatja a helytörténeti gyűjtemény mintegy négyezer éves, rézkorból származó harci csákányát Meg kell adni: szép, vonzó település Nagykökényes. Dombhátakra kapaszkodó, karéjos útjai mentén takaros, szépen rendben tartott házak sorakoznak úgy, hogy a kíváncsiskodó idegen tekintete szívesen pihen meg a festett, rácsos kerítéseken, a virágtarkította kis kerteken. Mégis, mintha a múltja lenne ä gazdagabb ennek a községnek, mint a jövője. A jelene ... ? Arra nem lehet panasz. Kicsit szégyenlősek Ahol az utak összetalálkoznak, ott áll a tanácsháza. Illetve: a Herédi Községi Közös Tanács nagykökényesi hivatala. Ebből a névből is kiviláglik, hogy a két falu közös háztartásban él egymással. Igaz, a „pénztárca” odaát van, Heréden. Kacskaringós út vezette az íróasztalhoz Laczik Jánosnét, az államhatalom helyi képviselőjét, akit a beosztása szerint az adminisztrátor elnevezés illet meg. Pedig ... — A községbeliek minden ügyes-bajos dolgát én intézem, kivéve azokat, amelyeket keddenként, a Herédről átjövő tanácselnöknek vagy vb-titkárnak mondanak el az itteniek. A fogadónapra hol Temesvári József elnök, hol Samu Józsefné vb-titkár érkezik. DÉLUTÁN PEDIG OTTHON Egyszemélyes, félnapos tanács A csaknem hétezer kötetes könyvtár „gondnoka” Varga Sándorné Rajzóra a szabadban A kökényesiek helyben oldották meg a hiánycikknek számító kisgépek problémáját. Kovács István autószerelő Pannónia motorral hajtott „kistraktorok”-at készített a helybélieknek (Fotók: Szabó Sándor) — Inkább felsőruhát visznek oda — jegyzi meg a „mini-tanács” helybéli intézője. Ágynemű, fehérnemű ... ? Más az, ahogy én kimosom. Ma már ez nem gond. Ott a gép. Két gyerek várja otthon és a férj, aki a petőfibányai mentőállomáson teljesít szolgálatot. — Tulajdonképpen még gyesen vagyok és itt, a tanácsnál napi négyórás munkát végzek. Reggeltől délig. Akkor sietek haza, elvégezni az otthoni teendőket, mert oda is eljönnek a falubeliek, ezt-azt kérdezni, kérni. Az állás tehát félnapos, a munka viszont egész napos. Cseng a telefon. Majd amikor leteszi a kagylót: — A vb-titkár hívott Herédről, » szabálysértési ügyben érdeklődött, hogy befizették-e a pénzt azok, akik a Bér-patak partjáról engedély nélkül kivágták a fákat. Azt is mondta, hogy holnap szállítják a kavicsot a klubkönyvtár mellett létesítendő parkolóhoz. Szervezzem meg a társadalmi munkát, hogy addigra a talaj felső rétegét kiszedjék az emberek. Ezzel sincs gond, hiszen a futballisták vállalták a „tükör” elkészítését, a felét már meg is csinálták nemrég. Klubkönyvtár. Ott is négyórás munkaidőben foglalkozik a tennivalókkal Varga Sándorné. Ezer és egy Hogy mit csinál olyankor, amikor éppen szünetel az ügyfélforgalom? Mindig Van tennivalója. A napi posta is ad elfoglaltságot: válaszolni, intézkedni , az átiratokra. Gyakran kell panaszügyben is eljárnia. — A táp... ha van, akkor csakugyan van elég is, több fajta is. De ha nincs ... ? A hatvani áfész felügyelője jár ki ide, hozzánk, mert minden üzletünk hozzájuk tartozik, és tőle szoktam segítséget kérni. Olyankor is, természetesen, amikor az élelmiszerekkel, a zöldség- és gyümölcsfélékkel van gond. Gond pedig még itt is akad, más is, közülük a legsúlyosabb az, hogy fogynak a nagykökényesiek. — összesen hétszázan élünk a faluban. Évente háromszor annyi a temetés, miht a névadó. A fiatalok egy része Hatvanba igyekszik, pedig itthon is megtalálhat mindent. Laczik Jánosné útja éppen ellenkező módon, Hatvanból vezetett vissza, haza. Megunta a ki-bejárást, az albérletet.' A tsz-ben mintegy 150-en dolgoznak. A munkaképes lakosságnak nagyjából a harmada. Most á Duna Cipőgyár kerekharaszti üzeméből a felsőrészkészítő részleget helyezik ki ide, a tsz melléküzeme lesz. A gépeket már szerelik. A földeken a legtöbb elfoglaltságot a paprika és a paradicsom kívánja. De ott vannak még az állattartó és -tenyésztő telepek. Végül az itteni legfiata- labbakról: csak az alsó tagozat működik helyben. A felsősök átjárnak Herédre, naponta busszal, a menetrend „hozzájuk igazodik”. Az itthon maradottaknak a volt kastély ad otthont, két csoportban tanulnak. Az első két osztályban Török László, tagozatvezető igyekszik a nebulók tudását gyarapítani, míg a „tantestület”, Magas- vári Mónika a harmadiknegyedikesek szellemi gyarapítója. Török László. „maszekrégész” a szabad idejében. A kolléganője nem titkolja, hogy annak idejéif nem Nagykökényes volt álmainak netovábbja, de már nagyon megszerette ezt a helyet. Az alsó tagozatosok létszáma: harminc. Jól érzik magukat A megye egyik csücskében húzódik meg ez a község, dombok között, de á Zagyva-medence síkjáig lenyúlva. Arrébb a Mátra tarajos vonulata rajzolódik ki az égboltra. Szép ez a táj', szép ez a község, nyugodt, békés hétköznapokat és csendes ünnepeket kínál az itt élőknek. Néhányan azonban úgy érzik, hogy egyre „kopnak”, nemcsak lélekszámban, de már saját tanácsuk, tsz-ük, iskolájuk sincs. Ez pedig nem gyönyörűség a büszke, rátarti, magukra mindig sokat adó kökényesieknek. De mit tehetnek? Meg kell békél- niük sajátos helyzetükkel. Végül is: egészen jól élnek. G. Molnár Ferenc ■ (Foto: Szántó György) A lombok sátra enyhülést ígér... Erdei múzeum a Szalajka-völgyben Szilvásváradon a múlt és jelen ösvényeit járjuk, s maradandó élmények regimentjére teszünk szert. A bőkezű Természet azonban talán ennél is többet kínál: az ezerarcú, az év minden időszakában változatos, az önfeledt kikapcsolódást, az idegnyugtató csendet varázsló Szalaj ka-völgyet. Az erdő bűvöletét, amelyről — többek között — így ír a neves erdész-szakszerző, Varga Domokos: „A falu népe azért is kötődött annyira az erdőhöz, mert érzelmekben és fantáziában együtt élt vele. Valami ősi szerelmet őrzött meg az erdő iránt. Nemcsak hasznáért szerette, a fájáért, a gyümölcséért, a vadjáért. Járni-kelni szeret benne, neszeit hallgatni, mozgását hallgatni, benne élni, róla mesélni... Ügy hozzánőttek az erdőhöz, hogy nehezükre esett volna örökre otthagyni. Megválni a lombok zúgásától, az ágak ropogásától, a madarak hajnali ricsajától, az ismerős ösvényektől, tisztásoktól, forrásoktól... Nem romantika ez... a maga módján mindenki másként szereti az erdőt. Együtt lélegeznek, együtt sóhajtanak vele.” Mennyire szívhez szóló, milyen mélyenszántó, lényegre tapintó ez a megfogalmazás. Ügy érezzük, mintha visz- szaléptünk volna az időben, eszünkbe jut a járművek dübörgése, a gépek türelemvesztő zakatolása, a füstölgő gyárkémények koromfelhője, mindennapi életünk megannyi gondja. Valami újfajta kötődés alakul ki köztünk és a Természet között, az összetarozás felemelő érzése, pihentető, erőt sokszorozó tudata. Ha útján kísérjük a kristálytiszta, a játékosan csordogáló patakot, akkor nem egészen két kilométeres séta után megérkezünk a Tótfalusi-völgy bejáratához. Oda, ahol egykor leleményességben bővelkedő, szorgalmas tót telepesek foglalkoztak faszén- és mészége- téssel, hamuzsír-főzéssel (a káliumkarbonát népi elnevezése: szalajka, innen a völgy neve) valamint üveggyártással. Az egyik kanyarban rábukkantunk az egri erdőgazdaság pisztrángos tavára. A sziklaforrásból zúduló, állandóan egyenletes hőmérsékletű — 9—10 C-fokos — víz ideális lehetőséget nyújt a haltenyésztésre. Ennek nyomai hosszú időre nyúlnak vissza, s az sem kizárt — miért is ne feltételeznénk —, hogy ez a halfajta valószínűleg őshonos itt. Az intenzív szaporítást mégis csak 1957-ben kezdték meg. Az ötlet és a kivitelezés az erdőgazdasági szakemberek érdeme. Több új ivadéknevelő tavat létesítettek, s évente hatvan-nyolcvan mása húst és 1,2 millió ivadékot nyernek innen. A pisztráng fehérjében is, A-vitaminban igen gazdag, rendkívül könnyen emészthető, tápértéke is igen magas. Kevesen tudják, hogy ügyesen hasonul környezetéhez: ellenségeit úgy játssza ki, hogy színét szinte pillanatok alatt megváltoztatja. Amint elhagyjuk a Sziklaforrást, a Horotna-völgy elején rábukkanunk a hazánkban egyedülálló erdei múzeumra. Tábla is jelzi, hogy ezzel a létesítménnyel az erdők munkásainak óhajtottak emléket állítani, azoknak,' akik évszázadokon át a helytállás szép példáit hagyományozták az utódokra. Az alapító dr. Kovács Jenő, erdőgazdasági vezérigazgató. ö bábáskodott létrejötténél, ő segítette, irányította az anyaggyűjtést és a feldolgozást. A Mátra— Eger—Nyugat-bükki Intéző Bizottság, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a Heves megyei tanács és a már említett cég anyagi támogatásának köszönhető, hogy az életképes gondolatból turisták ezreit gyönyörködtető valóság lett. Az ide betérő előtt megelevenedik a múlt, a hajdani kiszolgáltatott erdőművelők viszontagságos élete. Erről tanúskodnak az eredeti állapotban, korhűen berendezett szálláshelyek. ösvény vezet a mészégető kunyhóhoz, ezt két személy részére készítették, előtte tűzrakóhellyel. ' Megfigyelhetjük egy tábori mészégető kemence felépítésének fortélyait is. A kirakás rendkívül nehéz volt, hiszen kézi kosarakkal oldották meg, kínnal cipelve, megverejtékezve a súlyos terhet. Megnézhetjük a négy munkálkodónak otthont adó, belső tűzhelyes, szabad füstjáratos, rőzsefo- natos ajtajú kalyibát, elidőzhetünk az emberi erővel végzett faanyagszállíitás korszerűnek egyáltalán nem nevezhető, de ötletesnek mindenképpen minősíthető eszközeinél, a kézi szánkónál, a szekérelönél, a szekérnél, a szántalpnál, a facsúzdánál, és a vaslemezes Király-féle szerkezetnél; a kitermelés kínálta választéknál, a rönknél, a bányafánál, a faszénégető boksánál, a bükkzsin- delykésztés színhelyénél, a kosárfonók munkáinál, a hamuzsír-főzöhelynél. Aki minderre kíváncsi, s nem sajnálja idejét, megértheti : mennyi szál kötötte valaha az embert az élelmet, a kenyeret adó, a védelmet biztosító erdőhöz. Néhány perces üdítő gyaloglás után a Szálajka-völgy joggal reklámozott igazi nevezetessége, a tizennyolc lépcsőfokon szökellő ritka látványosság, a Fátyol-vízesés fogad bennünket, amelynek mészkő fokait a Természet költői hangoltsá- gú pillanatában hozhatta létre. Lenyűgözve állunk, s megcsodáljuk a festői hátteret, az Istállóskő erdőkkel tűzdelt panorámáját is. Itt az ember valóban eggyé olvad a kincseit önzet- lerúül tékozló tájjal. Pécsi István
