Népújság, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-09 / 135. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1983. június 9., csütörtök A gyakorlat jelzéseire kell figyelni Kötetekben gazdag, műsorban szegény Tankönyvgondok közelről Könyvheti mérleg Senki sem vitatja, hogy szükség volt az új tantervek bevezetésére, a korszerűbb, a tudományok újabb ered­ményeit is figyelembe vevő anyagrészek beiktatására. Az is tény, hogy az elavult tan­könyveket ki kellett cserél­ni. A gyakorlati tapasztala­tok azonban azt igazolják, hogy az illetékesek egy kissé elsiették a dolgot, holott ezt az erőltetett tempót semmi sem indokolta. Érdekcsoportok harca A legtöbb baj a már em­lített könyvekkel van. Kü­lönösképp akkor, ha meg sem jelentek. Mert bár­mennyire megdöbbentő, de erre is van példa. A negye­dik gimnazistáknak tanári magyarázat, illetve előadás révén kellett elsajátítaniuk a magyar irodalmi ismerete­ket, ugyanis az oly sokszor megígért, beharangozott tankönyv még' az év végére sem került a kezükbe. Kép­zeljük csak el: a jegyzetelés műhelytitkairól nem sokat sejtő fiataloknak ezt a meg­oldást kellett választaniuk. Ebben az esetben mindenről beszélhetünk, csak hatékony­ságról nem. Kaptak viszont két vékony füzetet, a sze­melvénygyűjtemények tanul­mányrészleteket tartalmaz­tak, többnyire olyanokat, amelyeknek megfejtéséhez mellékelni illett volna az idegen szavak szótárát is. Nem is beszélve az egyes írások nehézkes, sajátos megfogalmazásáról. Még egy elszomorító adalék: mind­máig nincs, s előreláthatóan nem is lesz olyan tankönyv, amely világnézetünk alap­jainak elsajátítását könnyí­tené meg. A bonyodalmakat csak fo­kozta az, hogy a szakembe­rek érdekcsoportjai olykor ezen a poszton csaptak össze, megfeledkezve arról, hogy nem mindig parlamentáris vitáikat más fórumon ren­dezzék. Eszükbe sem jutott, hogy a tizenévesek nem kí­sérleti alanyok, épp ezért vétek, súlyos hiba nézetszé- rumokkal oltogatni őket. Még az a szerencse, hogy III. Két vaságy állt a fal mellett, és egy bal oldalára roggyant szekrény. Asztalosék bútorai — gondolta megvetően. Lé- legzet-visszafojtva figyelt, de nem jött be senki. Ilyen szöszmötölős volt anyja vi­lágéletében. Végre kinyílt az ajtó, és nagykarimájú ka­lapban egy öregember lépett be. Az asztalhoz ment, sze­méhez emelte az órát, majd megrázta, és a füléhez tar­totta. Bekapcsolta a rádiót, leült eléje. Annának torká­ban dobogott a szíve. Két­ségkívül ez az apja. Legszí­vesebben elővenné a levelet, lehet, hogy félreolvasta? Nézte az apját, és ekkor, hosszú idő után visszatért az a kép, amikor ketten ültek a műhelyajtóban, és ő felol­vasott egy lexikonból: Ku­nok, ural-altáji nép, amely a X. század elején tűnt fel Dél-Oroszországban. Latin nevük cumanus, arra utal — itt Anna elakadt a szöveg­ben, pedig kívülről is meg ezek teljesen hatástalanok voltak, s legfeljebb elutasí­tást, érdektelenséget szültek. Nemcsak a tanulókban, ha­nem a katedrákon állókban is! Anyanjfelv, ó! Joggal keltett őszinte fel­háborodást az, hogy a köz­ismereti jellegű tankönyve­ket nemegyszer olyanok ír­ták, akiknek előbb be kel­lett volna iratkozniuk egy alapfokú anyanyelvi tanfo­lyamra, amelynek keretében megtanulták volna világo­san, egyértelműen, tömören formába önteni mondandó­jukat. Ez ugyanis — külö­nösképp a magyar irodalom esetében — alapvető köte­lesség, hiszen a hemzsegő stílushibák tovább rontották az amúgy sem rózsás szó- és írásbeli kifejezőkészséget. Érthető, hiszen elmaradt a nélkülözhetetlen példamuta­tás. Mellesleg a nyakateker- ten, a hibásan, a körülmé­nyesen tálalt ismeretek meg­jegyzése külön tortúra. Távol az élettől Mindez nem történt volna meg — erre az illetékesek sajnos csak későn jöttek rá —, ha az egyes könyvek írá­sára olyan nevelők kapnak megbízást, akik több évtize­de oktatnak, méghozzá eredményesen, akik tisztá­ban vannak azzal, hogy az életkori sajátosságokhoz kell méretezniük az új fogalmak számát. Mindez senkinek sem jutott eszébe! Annál is inkább, mert nem volt idő a kéziratok sokrétű mérlege­lésére, esetleges megvitatá­sára. Az mindenesetre meg­nyugtató, hogy a Művelődési Minisztérium — igaz, jókora fáziseltolódással — észlelte, érzékelte a bajokat. Nem­csak a tényfelmérés, hanem az orvoslás szándékával is. A demokratizmus kínálta lehetőségeket kihasználta a kellett tanulnia. Apja min­dig büszkén mondta magá­ról, hogy kun. Kiment a ház elé. Elővet­te a táskájába gyűrt levelet „Szomorú hírt kell közölnöm veled, lányom. Apád tegnap éjjel meghalt.” Tehát nem olvasta félre. Mit tegyen most. Erre nem volt felké­szülve. Lesétált az alsó rak­partra. Egy lámpa alatt újra meg újra elolvasta a levelet. Egyszerre megvilágosodott minden. Megvan a kulcsmon­dat: „azt mondtad, amíg apád él, addig be nem teszed hozzánk a lábad”. Igen, ez az! Azon már nem is tűnő­dik, hogy apja volt kórház­ban, mégis az anyja halt meg. Tény az, apjának vala­hogyan kezébe kerülhetett a levél, és ez adta neki az öt­letet, hogy ő fejezze be. Agyafúrt egy öregember. Elő­ször imponált Annának az apja, de aztán elszállt a jó­kedve. Sietve visszament, a szoba­ablakhoz lopakodott 'ismét. Még egyszer látni akarta az KISZ Központi Bizottságá­nak középiskolai szakmun­kástanuló tanácsa is. Az if­júsági mozgalom széles kö­rű véleménycserét kezdemé­nyezett, a fiatalok előbb a nekik postázott kérdőíveket töltötték ki, majd szóban is tolmácsolták — többek kö­zött Egerben — meglátásai­kat. Az akcióban mintegy hétezren vettek részt. A ta­pasztalatok még a leginkább kétkedőket is meggyőzték arról, hogy az ifjak képesek a higgadt értékelésre. Ráadá­sul olyan ötletekkel, javas­latokkal rukkoltak ki, ame­lyek a jövő során hasznosít­hatók. Majd mindannyian az. előbb már említett gon­dokat hangsúlyozták, kifo­gásolva „bő lére” eresztett, a nehézkesen formába öntött szöveget, a szájbarágós stí­lust. Korábban kellett volna megtenni ezt, s nemcsak a tizenévesek körében. Az ak­ció így sem volt hiába, ugyanis a jelzéseket legalább az új tankönyvek írásakor figyelembe vehetik a szer­zők. Van kiút Felvetődik a kérdés; mer­re tovább? Egy biztos — s erre van garancia — okulni kell a té­vedésekből. A minisztérium azonban nem elégszik meg ennyivel. Ügy hírlik, hogy a kész, a már használatban lé­vő kiadványokat is korrigál­tatja. Talán a magyar iro­dalom tankönyvek bosszantó stiláris bakijait iS kijavítják, mivel erre égető szükség van. Elképzelhető, — az öt­let nem rossz —, hogy al­ternatív jellegű művek ke­rülnek ki a nyomdákból, és a tanárok döntik majd el, hogy melyiket tartják jónak, melyiket érdemes a diákok kezébe adni. Ha mindez megvalósul, ha a jövőben elsősorban a gyakorlat jelzéseire figyel­nek, akkor az új tantervek szelleme sokkal maradékta­lanabbal érvényesül, mint eddig. Mindannyiunk elége­dettségére. (P. I.) apját. Talán utoljára. Az már lefekvéshez készülődött, hosszú szárú gatyában ült az ágy szélén, bögréből ivott valamit. Mit forgathat a fe­jében? Anna várt egy da­rabig, hátha részvétet érez az apja iránt. De nem érzett semmit, csak nagy-nagy ürességet. Hogy új életet kezdjenek egymással, ahhoz már mindketten öregek. Beszállt kocsijába, nagy erővel csapta be az ajtaját... Két óra alatt ért haza, még­is úgy tűnt, örökkévalóság. Reszketett a keze, amikor a kulcsot a zárba illesztette. Férje még ébren volt. — Amikor a század harmin­cas éveiben Supka Géza író javasolta, hogy minden év­ben egy hét a könyv ünnepe legyen, azzal indokolta meg tervét, hogy vigyék ki az utcára mind a köteteket, mind az írókat, hogy kötet­len formában találkozzék az alkotó, a mű és a közönség. Azóta, különösen a társadal­mi változások hatására, je­lentős eseménnyé vált ez az ünnepi alkalom, mert évről évre gyarapodik a kiadvá­nyok száma, nő irántuk az érdeklődés. Nem volt ez idén sem másként: számos érdekesség­gel szolgáltak a kiadók, ked­vében jártak a dokumentu­mokat, de a szépirodalmat kedvelőknek is: megindult a Mérleg című sorozat, újab­bak láttak napvilágot a Nem­zet és emlékezet elnevezésű kiadványok közül, de tovább gyarapodott a Gyorsuló idő, vagy a Tények és tanúk cím­mel fémjelzettek sora is. Ügy gondolkoztak a kiadók vezetői: ezúttal az árakat is úgy alakítják, hogy kedvez­zenek a vásárlóknak. Ezért az utóbbi időben a megszo­kottnál 10—15 forinttal ol­csóbbak voltak az olvasni­valók. Mind azt szolgálta, hogy a statisztikák kedvezőek le­gyenek, s elmondhassuk „minden eddiginél..„az előző éveket fölülmúlva .. Egri nyári egyetem Elkészült az idei program Elkészült az egri nyári egyetem idei programja. Ezen a nyáron is két tagoza­tot indítanak. A műemlék- védelem kérdéseivel foglal­kozó nyári egyetemet augusztus 1-tŐl 10-ig * tart­ják meg, témája ezúttal az agrártörténeti és ipartörténe­ti emlékek védelme. A filmművészeti nyári egye­temnek az idei lesz a tizedik kurzusa. Ebből az alkalom­ból a hazai és külföldi részt­vevőknek levetítik az utóbbi tíz év tíz legjobb magyar já­tékfilmjét. A filmművészeti nyári egyetemet augusztus 13-tól 22-ig rendezik meg. Az előzetes jelentkezések alapján az idén több mint tíz országból várnak hallga­tókat az egri nyári egye­temre. (MTI) Máris itthon vagy? Mi tör­tént. — Hagyj, majd reggel... Egész éjjel nem tudott el­aludni. A sötétségből újra meg újra az anyja arca me­rült fel. Mintha csúfondáro- san nevetne rajta. Gyötrő gondolatok között hánykoló­dott hajnalig, mire megta­lálta a megoldást. Reggel nyolckor első dol­ga volt, hogy elment a postára, táviratot adott fel apjának. „Anya elhunyta alkalmá­ból fogadd őszinte részvéte­met. Anna” (VÉGE) kezdetű, ilyenkor szokásos mondatainkat. Valóban, örvendetes volt a forgalom, Egerben például a sátrak a könyvtéren 300 ezer forint bevétellel zártak, a Széchenyi utcai könyvesbolt pedig félmillió forintot köny­velhet el. Rugalmasságra vall az is, hogy a vásárlók általában nem mentek hiába a boltokba, az igények 90 százalékát ki tudták elégí­teni, bár voltak olyan köny­vek — a többi között David Lawrence Lady Chatterley szeretője című regénye —, amelyekből kétannyi sem lett volna elegendő. Ezzel együtt lényegesen érzéke­nyebben „bántak” a példány­számmal, gondoltak az ilyen­kor féláron kapható antoló­giák népszerűségére is. A Körkép, az írószemmel, a Szép versek és a Rivalda sikere a már hagyományos, ahogy az új* Moldova György- írás, a Hitler hatvannyolc tárgyalása, Hernádi Gyula Drakulája, s más könyvek is slágerré váltak. Tehát a művek és a kö­zönség találkozásával nem volt különösebb gond, me­gyénkben inkább a „harma­dik tényező” hiányzott. Al­kotókat ugyanis nem sikerült meghívni, Egerben egyedül Soós Zoltán költő, bukkant fel. Igaz, ő több helyen. Az­zal indokolták ezt a sze­génységet, hogy a szervezők megkezdték ugyan időben a Tisztelgés az alma mater előtt Az Egri Állami Zeneiskola kedden a Helyőrségi Művelő­dési Otthonban rendezte meg Holló Marianna zongoraest­jét. Évek óta visszajárnak az egri művésznövendékek az őket elindító iskolához, hogy a művészi érettség bizonyí­tékaként és a tiszteletadás okából az egykori alma ma­ter előtt eljátszhassák azt a zenei anyagot, amellyel dip­lomát szereznek. Ez a zongoraest nemcsak beleillik ebbe a nemes szán­dékú vonulatba, de túl is mutat a köteles tiszteletadá­son. Megszoktuk ugyanis, hogy hangszeres szólistáink a német zene bűvöletében élve, vezettetve Beethovent, Schumannt, Brahmsot adnak elő. Nálunk az oktatás ezen a zenei szemléleten és alap­anyagon nyugszik főként. Holló Marianna esetében azonban — nemhiába volt négy éven át Kadosa Pál növendéke az Akadémián —, mintha ez a hagyomány ab­bamaradt volna. Igaz, a mű­sor a diplomavizsga szem­pontjait figyelembe véve nem jött Bach nélkül létre. A c-moll Partita feszes, erő­teljes akkordjait még nem fűtötte át az a hevület, amely Debussy Suite bergamasque- jában, majd Rahmanyinov 3 prelűdjében és Liszt Dante- szonátájában jelentkezett. Egy diplomaváró művész­nél a bizonyítási szándék sok energiát leköt, nem engedi valójában szabadjára azokat a töltéseket, amelyek lehető­séget adnak a játékra, a han­gok feletti uralomra. Ezt is figyelembe véve ál­lítjuk, hogy egy határozott egyéniség szerepelt kedden este az egri pódiumon. Azt ugyan nem várhattuk el Holló Mariannától, hogy Liszt kétségbeesett vízióit úgy tár­ja közönsége elé, mint aki már megjárta a lélek, a zene poklait, de Debussy Suite-je és Rahmanyinov drámaian fűtött prelűdjei bemutatták azt az érzelmi tartományt, ahol Holló Ma­rianna a saját útját keresi. (farkas) A Távol-Kelet varázsa Különleges hangverseny tanúi lehettünk szombaton levelezést, csak hát az írók vállalkozókedve hiányzik, s egyre növekszik a gázsi ösz- szege. Szűkebb hazánkban egyedül Hatvanban voltak olyan összejövetelek, amelyek valóban méltán szolgálták a könyvheti rendezvények ere­deti célkitűzéseit. A Hatvani Galéria író-olvasó találkozót szervezett Csapó György mű­vészeti íróval, aki a legér­dekesebb képzőművészeti jellegű művel rukkolt ki. Ezenkívül itt a városi könyv­tár lehetőséget adott az ol­vasóknak arra, hogy a többi között Cserépfalvi Imre ki­adóval és Mezei András író­val is megismerkedjenek. Az előbbi neves szakember He­ves megyei, egri kötődései miatt is külön figyelmet ér­demelt volna — a megye- székhelyen. Úgy tűnik, kezdeménye­zőbb én kellene az ünnepi könyvhetet szervező szak­embereknek fellépniük a következő években, hogy tényleg különleges alkalom legyen ez a néhány nap, s még jobban szolgálja a kö­tetek és a szerzők népszerű­sítését. Még személyesebbé, gazdagabbá szükséges tenni ezt az időszakot. Jobban tá­maszkodva a helyi törekvé­sekre, bevonva a munkába a megyei kiadású folyóirat, a Hevesi Szemle szerzőgár­dáját, s más, megyénkben élő irodalmárokat is. Gábor László délután, a Debreceni Ütő- hangszeres Együttes ifjúsági házbeli műsorán. Vrana József művészeti vezetésével a zenekar a tá­voli Japán zenekultúrájából, kultikus zenéjéből, mai ze­neszerzőinek kompozícióiból adott ízelítőt. A fiatal ütős virtuózoknak az volt a cél­juk műsoruk bemutatásával, hogy hazánkban' is megis­merjük a távol-keleti ország ősi talajból sarjadt új zené­jét. Elsőként Kan Ishii 8 ütő- hangszeres játékosra kom­ponált alkotása hangzott el. A három tételen belül kü­lönböző hangulatok váltják egymást. Különösen a har­madikban éreztük a tipikus japán zenei jegyeket. Külö­nös hanghatásokat, dinami­kai effektusokat hallhattunk. E kompozíciót Magyarorszá­gon a debreceni együttes mutatta be először. Masayoshi Sugiura Hrdaya című alkotása fokozatosan éri el a legnagyobb hang­erőt, hogy aztán a dobok egyszerre feldübörgő ritmu­sain folytatódjék igen hatá­sosan. E kompozícióban nem beszélhetünk hagyományos dallamvitelről, mégis, formai felépítése, hanghatása lebi­lincseli a hallgatót. A befejező műben a szerző nemcsak az öt timpani (üst­dob) zenei anyagát jelöli meg, hanem az elhelyezésü­ket is egy vászon előtt, amelyre a szemközt világító reflektorok árnyképet vetí­tenek. Szerepet kap az elő­adó arca, ritmikus mozgása és felnagyított árnyképe, va­lamint a szimbolikus érte­lemmel bíró, elemi erővel bekiáltott szavai is. A két­tételes mű a Kelet mágikus hagyományait varázsolta az Ifjúsági Ház színpadára. Minden előadóban nagy­szerű művészt köszönthet­tünk, külön örömünkre szol­gált, hogy az együttes tagjai között üdvözölhettük Angyal Zsuzsát, az Egri Állami Ze­neiskola volt növendékét, s Ágoston Ottót, az iskola ki­váló ütőtanárát, az együttes alapító tagját. Vrana József, az együttes vezetője hallatlan precizitás­sal, színes zenei elképzelé­sekkel, és nem utolsósorban rendkívüli karmesteri telje­sítménnyel fogta össze a ja­pán est műsorát. Szepesi György Németh Ágnes illusztrációja Zenei esték Egerben Borsányi Vera: ; xAjmul

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents