Népújság, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-01 / 128. szám
4 NÉPÚJSÁG, 1983. június 1., szerda Az iskolai munkáról — indulatok nélkül GYÖNGYÖS SEM KIVÉTELA véletlen hozott össze két főiskolással. Beszélgetésünk óhatatlanul a pedagógiára terelődött. Elmondták, hogy gondjaik vannak a gyerekekkel a gyakorló iskolában. — Hiába figyelmeztetem őket — mondta egyikük —, nem hallgatnak rám. Nem is tudom, mi lesz velem. ---------------------------------------- .-----------------------------------S zerintünk édeskeveset hallanak olyan dolgokról, mint a nevelő magatartása az órán, a figyelem felkeltése és lekötése, és más, hasonló, praktikus, éppen ezért nélkülözhetetlen dolgokról. — Miért nem vizsgálják, alkalmas-e a jelentkező a pedagógus pályára? — fakadt ki más alkalommal egy középkorú, több évtizedes pedagógusmúlttal rendelkező férfi. Olcsó dolog lenne most minden iskolai gondunk megoldását az elsorolt tényekre hivatkozva megszövegezni. Mégis figyelmet érdemlő körülmények ezek bizonyára. Van mivel büszkélkedni Nem mindenki szereti a statisztikát, mert „bűvészkedésre” találják alkalmasnak. Én is így vagyok, ezzel, ha az „átlagok” igázo-* lására használják. A számok azonban mégiscsak — számok. Tárgyilagosságot sugallnak. Gyöngyös esetében ezek az adatok egyfelől azt bizonyítják, hogy az utóbbi években dicséretre méltó erőfeszítéseket tett a város vezetősége azért, hogy az óvodai, iskolai helyzet javuljon. Másfelől viszont azt is jelzik, hogy az országos képhez viszonyítva hol található ezen a településen lemaradás. Nőtt a nevelők, tanítók, tanárok száma, a tantermeké is. Már elkészült a Kálvária-dombon a huszonnégy tantermes általános iskola. Hozzáfogtak a főiskola szomszédságában is egy arányaiban is kiemelkedő iskola építéséhez. A gondokon még úgy is segítettek, hogy bizonyos épületekben úgynevezett szükség-tantermeket hoz. tak létre. Ennek révén már sikerült helyenként az „egy- műszakos” tanítást is elérni, bár az intézetek többségében még várni kell erre. A városkörnyéki községekben is kielégítőek a körülmények. A papír türelmes Ha már pedagógia — mindenki ért hozzá. Nincs olyan tanácskozás, amelyen az iskolaüggyeil kapcsolatban ne csapnának össze heves indulatok. „Persze, mindenért a pedagógus a felelős, ha a gyermekről van szó.” Rendetlenek a gyerekek az utcán? ... „Mert a tanárok nem nevelik meg őket.” Nem akarnak bizonyos szakmákra jelentkezni a továbbtanuláskor? ... „Mert az iskola nem irányította őket megfelelően.” Ha két vásott kölyök rendetlenkedik a játszótéren, ha nekimegy a járdán a felnőtteknek, ha ocsmány szavakkal „társalognak”, ha a hatodikosok utcahosszat fújják a füstöt, vagy meghúzódva valahol „szipóznak”: „mindig a pedagóguson verik el a port”. Mintha sem család, sem otthoni környezet, sem társadalom, sem ifjúsági szervezet, sem egyéb más nem lenne. Csak a pedagógus. Nem szeretem az ilyen címzést. Nem tanul a gyerek?... Bezzeg a pedagógus! Mi a természetes reakció? Nincs bukás. A papír nem jajdul fel, ha az igazságos elégtelen helyett a „kegyelem kettest” írják rá. A következmény? A lusta még lustább lesz, a szemtelen még szemtelenebb és a szülő még kényelmesebb. A hivatalos irányzat pedig úgy szól, hogy a pedagógus tanításon kívül is oktassa a gyengéket. Magyarán: órákon, heteken át a bukásra állókkal foglalkozzék. Teszi ezt addig, amíg rá nem jön, hogy bolond, ha egyest ír be a naplóba. A tehetséges, igyekvő, nyílt eszű gyerekre pedig nincs idő. A lusták és nem a gyenge képességűek paradicsomává válik az általános iskola ennek következtében. Hol itt a társadalmi igazság? Miért kell nekünk „minden áron” átmenteni mindenkit, akarata ellenére is? Ez a tény csak a papírnak, a statisztikának a megdicsőülését hozza magával. Nem minden pedagógus Veszített presztízséből a nevelői munka, állapítják meg az érdekeltek elkeseredetten. Ez tény. Tetszik, nem tetszik, ennek egyik, nem is lebecsülhető oka — a fizetés. Ha egy segédmunkás több forintot kap... ! Mi történik? A fiúk, a férfiak menekülnek, más pályát keresnek, mert nem akarnak „fáklyaként” elégni a családalapítás után a filléres anyagi gondok következtében. A nőknek még így is megéri. Rövddebb a napi „műszak”, az iskolai szünetek is több lehetőséget adnak a családdal való foglalkozáshoz, és ^z a „kis pénz” is jól jön a férj nagyobb jövedelme mellé. Homokba dugnánk a fejünket, ha csupán ezekkel a tényezőkkel akarnánk megindokolni minden nehézségünket. Le kell számolnunk végre azzal a mítosszal, hogy minden nevelő tökéletes. Köztük is vannak kevésbé felkészültek, kevésbé szorgalmasak és nem erre a pályára valók. A városi pártbizottság állásfoglalása: aki nem való a katedrára, közölni kell vele. Majdhogynem — meghökkentő vélemény. Rég óta szükség lett volna rá. Hány esetben köszönték meg eddig a rosszul dolgozó pedagógus szíves közreműködését ? Még egyszer sem. Ha fegyelmi vétség miatt kellett valakinek a munkakönyvét kiadni — az más, nem erre a passzusra érvényes. Ne csak felfelé Foglalkozási ártalom: túlérzékenység. A pedagógusok általában ilyenek. Nehezen vagy egyáltalán nem tudják elviselni a bírálatot. Még az egymás közöttit sem. Véleményem szerint ez fakad a katedra-státuszból. Munkája során ő az osztályban a „minden”. Amit a pedagógus mond, szentírás. Hiszen a tudomány mai tényeit közli. Még úgy is, hogy kétszer-kettő... Mi következik ebből? Kialakul benne az a tudat, hogy csak ő mond mindent helyesen. Ha ezt a „helyességet” bárki, bármilyen mértékben, bármilyen területen megkérdőjelezi, az mindjárt a „presztízst” támadja meg. Pedig a nevelői tekintély forrása a tudás és a jól végzett munka — semmi más. Ahogy minden más tekintély is csak ezen a fundamentumon nyugodhat. Aztán előfordul, hogy egyik-másik tantestület egyik-másik tagja olyat tesz, ami felkavarja körülötte a port. Ha erről a nyilvánosság előtt is szó esik, mindjárt ki lehet mondani a szentenciát: már megint a pedagógusok tekintélyét támadják. A kormány intézkedéseit lehet „szidni”, a tanács véleményét lehet vitatni, a párttitkár tevékenységét lehet bírálni, de a pedagógus helytelen cselekedetét... ? Ez így sehogy sem jó dolog. Azt még egyetlen pedagógus-összejövetelen sem hallottam, hogy bárki szót emelt volna az ellen, ha a művelődési osztályt, a minisztériumot vaskos jelzőkkel marsztalták el — a pedagógusok. Ja, „azok” ott fent... ! ... és itt „lent” v . ? A társadalom felelőssége Sürgősen szeretnék valamit tisztázni. Eszem ágában sincs a pedagógusokat általában elmarasztalni mindazért a tényért, ami ma iskolaügyben akár Gyöngyösön. akár a megyében, akár az országban fellelhető, tetten érhető. Az esetenkénti rossz mun. kát kivéve. Körülményeiket az a társadalom formálta ilyenné, amelynek ők is, mi is, mindnyájan a tagjai vagyunk. A rendeleteket, az intézkedéseket nem a pedagógusok fogalmazták és adták ki. Ami nem rajtuk múlik, azt ne nekik címezzük. Ebben a mi társadalmunkban az eredmények is, de a gondok is — mindannyiunké. G. Molnár Ferenc Győrffy László: ARANYPRÓBA 2. A férfi őszülő, borostás szakállú álla megrándult és a szeme furcsán összehúzódott. Megint esetlenül a zsebe felé tapogatott. — Szépen vártál — mondta az asszony, és vissza se fordult az ablaktól. Az öreg csak tapogatta a zsebeit, és összehúzódó szemeivel egyre gyorsabban pillogott. Az asszony, hogy nem érkezett válasz arra, amit mondott, az: öreg felé fordult. Egy pillanatig az arcába nézett, aztán megfogta a kabátzseb körül kotorászó kezet. Széles, nagyon rövid körmű ujjai voltak az öregnek, és ahogy az asszony puffadt, párnás kezével átkulcsolta őket, egy pillanatig mozdulatlanul megnyugodtak. — Ne ríj már — mondta az asszony, és zavartan mosolygott. — Ekkora ember, aztán rí, mint egy gyerek. Mint a fiad. Amikor ott Olaszországban az állomáson felléptem a vonatra, az is rítt. Mert részeg volt, mint te. Mind ilyenek vagytok. Rítok és isztok. Az öreg kihúzta a kezét az asszonyéból, és tovább kotorászott a zsebe körül. — Hiányoztál. Három hónapig még nem voltunk egymás nélkül. — Itt a cigarettád — mondta az asszony, és fölvette a dobozt az ülésről. — Még a bagóját se találja. Szépen vártál, mondhatom. — Kész van már a padló is — mondta az öreg, és rágyújtott. Rövid körmű, széles ujjaival takarva a lángot, mintha szélfútta utcán állnának. — A nyárra ké6z az egész. Jöhet a fiúnk is a családdal. Ott lesz helyük. — Nem ígérte biztosan — mondta az asszony. — Pedig jöhet, meg aztán maradhat is, ha akar — mondta az öreg. — Az biztos, hogy ő már nem marad, ha egyáltalán el is jön haza. Aztán meg talán nem is hiányzunk neki. — Akkor 'meg minek sírt, mikor eljöttél? — Talán, mert... isten tudja. Valami ékszerpróbáról beszélt. Hogy hogyan próbálgatják az arany ékszereket az üzletükben. Már elfelejtettem, miről beszélt, csak azt tudom, hogy mondta, ilyen ékszerpróba vagy ... nem is ékszer, arany, na, eszembe jutott. Szóval, ilyen aranypróba volt neki, hogy én kimentem hozzá. — Aranypróba? — Hát azt mondta. Meg hogy nekünk is az volt. Mert, ugye, három hónapig elvoltunk egymástól, aztán meg... — Ilyen hosszan még nem voltunk egymás nélkül — vágta rá gyorsan és kicsit zsémbesen az öreg. — De én itt vagyok, ő pedig... — Az Imre? — ö hát. Nem jön az haza. nem fogjuk mi látni már. — Jön az majd. — Az öreg megpaskolta az asszony kezét. — Aztán olyan öregek még mi sem vagyunk. Az asszony nem válaszolt, kifelé nézett az ablakon, tapogatózva babrált az álla alatt. A bogra kötött kendőt igazgatta, aztán párnás, kicsit puffadt kezével a szeme alatt kotorászott. Ügy látszott könnyet dörgöl szét. Az öreg megint átkarolta, és egész közel hajolt az arcához. Kifelé néztek mindketten az ablakon, időnként egymáshoz ütődtek, ahogy rándult a vonat. — Aranypróba, aranypróba — hümmögött az öreg. — Az meg mi a csuda? (VÉGE) Szikszai Károly illusztrációja Hatvani Galéria-naptár Két kiállítás — „Latin karnevál” — Nyáresti siere- nád a Vasas Szimfonikus Zenekarral - Galériabusz Bécsbe — Edit Piaf élete sanzonokban Ami a Hatvani Galéria júniusi programját illeti, az igen vonzó, nagy sikerű két kiállítás — idős Szabó István Kossuth-díjas szobrász és Iványi Ödön festő szép anyaga — egész hónapban megtekinthető, mert újabb tárlatot csak júliusban nyit az intézmény. Bőven szóhoz jutnak viszont ekét kiállítás szobrai, festményei mellett a társművészetek, valamint érdekes útibeszámoló kínálja magát. De menjünk sorba a galéria várható eseményein! Június 6-án, hétfőn este fél hétkor „Latin karnevál" címmel Cziráki Péter, a Népújság munkatársa tart diavetítéses élménybeszámolót közép-amerikai útjáról. Június 7-én, kedden délután hat órakor már a színháztörténeté a galéria emeleti kiállítóterme: dr. Cenner Mihály idézi fel a Nemzeti Színház aranykorának színészkitűnőségeit, azok arcát, művészetét. Június 17-én, pénteken este 8 órakor a Galériapódium ismét a Damjanich Szakmunkásképző Intézetbe költözik, ahol „Nyáresti szerenád” címmel könnyűzenei hangversenyt rendeznek a helyi üzemek, vállalatok szocialista brigádjai által kért és kívánt műsorral. A budapesti Vasas Szimfonikus Zenekart Vass Lajos Lisztdíjas vezényli majd, a legszebb nagyoperettek és vígoperák dalait, kettőseit pedig Palcsó Sándor Kossuth- díjas és Zemplényi Mária Liszt-díjas, az Állami Operaház magánénekesei, valamint Oszvald Marika és Farkas Bálint, a Fővárosi Operettszínház művészei éneklik. A kívánsághangverseny műsorvezetője Orosz András lesz. Június 24-én háromnapos bécsi útra viszi utasait a galériabusz, hogy a művészet barátai megismerkedhessenek az osztrák főváros legjelentősebb képtáraival, műemlékeivel, a Schön- brunni kastély pompájával, a hangulatos Grinzinggel. Ezt követően, június 29-én, szerdán este 8 órakor „Himnusz a szerelemről" címmel Gyurkovics Zsuzsa Jászai- díjas sanzonestjére kerül sor, szintén a szakmunkás- képző intézetben, ahol az egykori világsztár, Edith Piaf élete elevenedik meg balokban, sanzonokban, amelyekhez zongorakísérettel Prokó- pius Imre, a Thália Színház zenei vezetője szolgál. Juhász Jácint és Andai Györgyi a Dobosban Házastársi torzsalkodások Hétfőn este a Dobos cukrászda pódiumán Juhász Jácint és Andai Györgyi lépett föl. A színészházaspár darabrészleteket adott elő, olyan jeleneteket válogatva, amelyek mulatságosan tükrözik a férj és feleség együttéléséből származó bonyodalmakat. Olyan irodalmi értékeket gyűjtöttek össze, amelyek valóban méltón és mélyen mutatták be ezt a minden korban és minden társadalmi körülmény között vidáman és keserűen megélt emberi kapcsolatot. Shakespeare, Moliére, G. B. Shaw és Sza- konyi Károly műveiből vették a dialógusokat, de nagyon is maiak, egymástól kevéssé elválaszthatóak voltak a párbeszédek. A féltékenység, egymás játékos „átverése”, a veszekedés, a megbocsájtás mindennapos kis poklait tárták föl a közönség előtt. Különös pikantériát adott az előadásnak, hogy valóban házastársakként élnek az előadók, s mások szavam keresztül mintegy saját vívódásaikat is megfogalmazhatták. Talán ez utóbbi körülmény nehezítette is a jó összjáté- kot, mert ha valaki túlságosan benne van az ábrázolt világban, kevéssé van rálátása, sokkal inkább magát adja — akár rossz értelemben véve is — mintha megfigyelésekből, a dolgok megértéséből építené föl szerepét. Ezért a két művész eltérő egyénisége, stílusa felemás produkciót eredményezett. Juhász Jácint a pódium megkövetelte némileg illusztratív, harsány módon szerepelt, apró kellékekkel, testtartással jellemezve figuráit, míg Andai Györgyi beérte azzal, hogy jól, rosszul kontrázott társa számaihoz. Így nem vált egyenrangúvá mellette, bár hozzá kell tenni, hogy nem tehetségbeli eltérések okozták a zavart, hanem az, hogy a színésznő halkabb a pódiumhoz kevésbé szokott személyiség. Együttvéve azonban a másság azt eredményezte, hogy alapjaiban vált elhibázottá a hitvesi csatározások ábrázolása, mert az asszony szinte soha nem vált valódi partnerévé a férfinak. Hozzá kell tennünk még, hogy részben kilógott az együttesből Walla Ervin zenéje, aki Máté Péter szerzeményeit játszotta. Ugyancsak szokatlan volt Nyerges Ferenc bevezető riportja, amely hangulatában tovább erősítette azt az érzést, hogy itt magánjellegű csatározások szemtanúi voltunk. (gábor) A jubiláló Egri Szimfonikusok hangversenyéről Az Egri Szimfonikus Zenekar hétfőn adott hangversenyt az Ifjúsági Ház nagytermében. Műsorán Szokolay Archaikus nyitánya (az egri hősök emlékére), Beethoven Hegedűversenye (Op. 61.) és Mozart g-moll szimfóniája (K. 550) hangzott el. Már maga a műsorösszeállitás is hangsúlyozta, hogy ez az amatőr szinten rég kiváló együttes milyen sok irányban érzi magát elkötelezettnek. Bizonyára a zenei barátságok egyikének felelevenítése okán került sor Szokolay Sándor Archaikus nyitányának előadására is. Nem is kis szerepe volt Kocsis Albert Liszt-díjas hegedűművésznek abban, hogy éppen Beethoven Hegedűversenye szólalt meg ezen a díszhangversenyen. Az Egri Szimfonikus Zenekar a debreceni Kodály-műsor óta most, ezzel a hangversennyel lépett ismét közönsége elé. A húsz év előtti kezdetektől Farkas István karmesteri vezetése alatt álló együttes ezúttal mintegy visszapiilantott eddigi sikereire. Mintha hangsúlyozni szerette volna, mik is azok a főbb indítékok, célok, amelyek előbbre fogják vinni a jövőben is ezt a zenekart, ezt a jól összehangolt baráti társaságot: élő és élénk kapcsolatot kívánnak fenntartani a kortárs magyar zeneszerzőkkel, további baráti köteléket ápolni hangszeres és énekes szólistákkal. Ez a hangverseny a komoly érzelmek jegyében állt össze. Beethoven Hegedűversenyében a szólista, a karmester és a zene- kar egyaránt az érzelmekre gondolt elsősorban. A vissza-vissza- t térő és a mű alaphangulatát adó témák Kocsis Albert hegedűjén sokszínűén, a motívumokat csiL logóan kibontva hangzottak fel. Mozart g-moll szimfóniája tra- gikusabb érzelmi elemeket mozgatott meg, mint Beethoven zenéje. Farkas István gondos karmesteri munkája nyomán a zenekar a részletek értő és finom kidolgozásával mélyítene el a szimfónia hatását. A Népművelési Intézet nevében a hangversenyen Timkó Gábor köszöntötte az együttest és méltatta munkásságát. Farkas András
