Népújság, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-25 / 149. szám
s. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET népújság, mi június és., «.n.bat flgria ’83 A kilencedik évad ti: ai emuit esztendők alatt a nyári színház fellegvárává vált fiszak-Magyarorszá- gon Eger. Hagyomány és újítás ötvözésével vezetői olyan műsort alakítanak ki, amely méltán tart számot a közönség érdeklődésére. A Líceum udvara szolgál színhelyül a ..központi" előadás számára, az egri vár Tömlöc-bástyája pedig egy izgalmas kamaradarab játszóhe. Ive. A Liliomfi és a Csontváry: két olyan mű, amely kapcsolódik régebbi törekvésekhez. mégis izgalmas újdonságot jelent. A színháztörténeti közeg, ahova most az érdeklődők ellátogathatnak, a vándor- színészet kora, ezt idézi az előjáték is. Petőfi levele Bajza Józsefhez Mélyen tisztelt Tekintetes Úri Szives enffedelménél fogva, bátorkodom röviden lerajzolni körülménveimet, s noha ezek alkalmasint feketébbek halvány tintámnál: mindazáltal örömmel írom le, át- hatottan azon édes sejtéstől, hogy talán nincs a Tekintetes Ür minden részvét nélkül sorsom iránt, hegyen szabad azt remélnem, legyek oly szerencsés, hogy e remény valósuljon; mert elhagyott pályámon a Tekintetes Ürnak irántam mutatott — s általam aligha megérdemlett — szívessége. leereszkedése ösztönzőm egy magasabb cél felé, igen. vezércsillagom, büszkeségem. Elhagyva Pestet, Debrecenbe jövök, innen ismét továbbutazandó Erdély felé. De több szinészismerösöm unszolásából Kom- lóssyhoz menék, kinek társasága akkor itt működött, s ki, mint mondd, télre Kolozsvárra menend. Komlóssy meglehetősen fogadó, s így egy hetet tölték Debrecenben, már mintegy tagja a társaságnak. Ekkor ismét magához szállta Komlóssy, velem körülményesebben értekezendő. De már ekkor nagy meglepetésemre egészen más nótát fút, s többek között azt is kijelentené, hogy Kolozsvárt énekelnem is keilend az operákban. Ez különösen nem tetszett nekem, s amint tőle távoztam, egy kis társaság igazgatójával találkozóm. Ez hitt magához, s jó szerepeket, s jó fizetést ígért. Ennélfogva — de leginkább azért, mert pénzem már elfogyott, s tovább nem utazhattam — hozzá állék. Diószegre menénk — egy Bihar megyei mezővárosba — s itt játszónk néhány hétig. Kaptam egypár meglehetős szerepet, például Tornyayt a Tisztújítás-ban, Warningot a Harmincéves kártyás-ban stb. és ötven forint propor- ció-ba tétettem. Innen Széícelyhidára menénk, s itt mintegy három hétig játszónk. E hónap 24-én felbomlott társaságunk, mivel mi Nagykárolyba és Szatmárba akarónk menni, s az igazgató erre nem állott. Ennélfogva nem volt mást tennem, mint Debrecenbe jőnöm vissza, s nem csupán azon okból, mert társaságunk szétoszlott, de leginkább, mert beteg vagyok, s betegségem napról napra terhesül. Már Székely- hídon sem játszhatám, s nincs is reményem, hogy egyhamar játszhassam, mert annyira.el vagyok gyengülve, hogy erőm visszanyerése bizonyosan belekerül két-há- rom hónapba. Egész csontváz vagyok. így tengek ínséges állapotban, s itt kell a telet Debrecenben töltenem. (...) A múzsák kerülnek; minden, amit írni tudtam, mióta Pestet elhagyóm, két keserves népdal. Tieck dramaturgiai lapjait a Rötscher Kunst der dramatischen Darstellunk-ját szorgalmasan olvasom, ezzel telik minden időm. (...) Bocsásson meg a Tekintetes Ür, hogy ily hosszan alkalmatlankodom, és bocsásson meg levelem zavartságáért. Melyek után, szíves indulatába ajánlva magamat, maradok a tisztelt Tekintetes Űrnak alázatos szolgája, Petőfi Sándor Száznál több drámát írt. Kiválóak vannak közöttük, remekművek nincsenek, de nem is ebből a szempontból kell megítélni irdatlan nagy munkásságát. Amit végzett, az mintegy félszázadon át éltető televénye volt mindennek, ami a dráma és a színház körébe tartozott Magyarországon. Tőle indul minden érdemes, új törekvés; munkásságából táplálkozik a drámaírás. a színházi műsortár, a színészi játékkultúra fejlődése és változatossága. Szigligeti mindezt a történelemnek egy keservesen válságos fejezetében, az önkényuralom és a kiegyezés korában végezte. A magyar színészet hősies- bohémes harca már húszéves korában magához rántotta egy tisztes polgári pálya kezdetéről. Mérnöknek készlüt volna, és színésznek állt le nem küzdhető lelkesedéssel. Eredetileg Szath- máry Józsefnek hívták, de a nemességre kényes atya, miután arról a szándékáról mégiscsak letett, hogy a ko(1814-1878) médiásnak állt fiút egyszerűen lepuffantsa. megtiltotta neki a családi név használatát. (Az viszont elégtelenül szolgálhat a megbántott irodalomnak és színészetnek. hogy később, amikor a Szigligeti név már országosan • visszhangzott, ugyanaz az atya váltig kö- nyörgött a fiúhoz, hogy változtassa vissza a nevét. De hiába.) Színésznek Szigligeti gyenge volt. és ezt maga is belátta idejekorán. Már 1835- ben megalapított egy „Pesti Drámaíró Egyesületet”, és becsvágyát mindinkább a drámaírás és a színházi szervezés kötötte le. Első munkái csupán a mindennapi színházi szükséglet kielégítését szolgálták, drámaírói pályája 1843-ban kezdődött igazán a Szökött katonával, majd a Két pisztoly és a Csikós című darabokkal. Megteremtette a magyar népszínművet, de egyáltalán nem abban a szirupos-ha- zugságos formában, ahogyan az a század végén felvirágzott. hanem egy erős társadalmi kritika szellemében. A Nemzeti Színháznak megnyitásától. 1837-től kezdve titkára volt, 1873-tól pedig haláláig igazgató-dramaturgja. A dráma minden nemét művelte, és sokféle kísérletet folytatott, különösen pályája második felében, hogy új utakat nyisson a magyar drámaírás számára. Népdrámává igyekezett emelni a népszínművet (A lelenc), súlyos mondanivalója nagy szárnyalá- sú társadalmi drámákkal (A fény árnyai) és a történelmi tragédiákkal (Trónke- reső) kísérletezett, elsőnek vitte színpadra a munkás- osztály életét (A strike); mégis, maradandóbbat csak a középfajú vígjátékban és színműben tudott alkotni. Első magyar tudósa volt a dramaturgiának is. A dráma és válfajai című nagy munkája máig is állja az időt, Cz. J. A világ a színészek szemével A Liliomfi a Líceum udvarán Szigeti József: Egy színész naplója Első ízben fordul elő az egri nyári játékok történetében, hogy nem a művészeti vezető rendezi a „főműsorban” szereplő darabot. Valló Péter idén Marton Lászlót, a Vígszínház főrendezőjét kérte fel Szigligeti Ede Liliomfi című darabjának színpadra állítására. Jól ismerik egymást, hisz közvetlen munkatársak, tehát nem jelent törést ez az Ag- ria Játékszín történetében. Ugyanannak a „csapatnak”, társulatnak a tagjai; s éppen a Vígszínház együttese az. ahol lehet beszélni még valamilyen egységről a különbözőség ellenére is. Nem is szólva arról, hogy még színészválasztásuk is hasonló: Marton szívesen dolgozik az egri közönség által már jól ismert művészekkel. Elsőként arról érdeklődtünk, hogy miért Szigligeti darabját választották. Marton László válaszol kérdésünkre : — Olyan értékes komédia a Liliomfi. amellyel minden színjátszó közönségnek érdemes foglalkoznia. Ennek a klasszikus magyar vígjátéknak a főszereplői színészek. Azért is szeretjük olyan nagyon, mert a művészeti ág hőskorában játszódik le. Remek helyzetek fordulnak benne elő. emellett az író sajátos eszközeivel korrajzot is alkotott. Bemutatja saját környezetét, világát. A sajátos nézőpont — Milyen elképzelésekkel lát a rendezéshez? — Főszereplőül fiatal színészeket választottam — Rudolf Pétert és Szerémi Zoltánt —. s ez jellemző az egész hangütésére. — Mégis, milyen érdekességet lát ebben a műben, mi foglalkoztatja? — A darab a színházi emberek oldaláról vizsgálja az életet. Az ő szemükkel mutatja meg a világ furcsaságait. A legtöbb alkotás ezt fordítva teszi, a művészek különcségeit ábrázolva. A Liliomfiban valahogy egészséges a nézőpont. Arra fogunk vállalkozni, hogy azt láthassuk, amit mi veszünk észre. Hozzátéve természetesen a korabeli miliőt, mindazt a környezetet, amelyben a játék megfogant. Hangsúlyoznom kell: nagyon közel áll a szívünkhöz ez a vígjáték, s ez az előadáson is érződni fog. Eger varázsa — Milyen kapcsolatban volt és van Egerrel, mi éli önben erről a városról? — Nagyon személyes a kötődésem: édesanyám bentlakó volt az angolkisasszonyoknál, itt járta ki iskoláit. Gyermekkoromban és azóta is sokszor jártam a városban, s mindig megcsap a levegője, sokat hallottam az itt élő emberekről, az itteni viszonyokról. Édesanyám is ott ül majd a bemutatón, neki is rendezem egy kicsit ezt a darabot. — Van-e tapasztalata a szabadtéri színházak sajátosságairól. s mi a válemé- nye a Líceum udvarának adottságairól? — Gyulán állítottam színre a Vak Béla királyról szóló drámát, a nyilvánvaló különbségeken túl nem érzek nagy eltérést a kőszínházi és a szabadtéri előadások között. A Líceum udvarának hangulata tökéletesén megfelel a darabénak: keresve se találhattitunk volna jobbat. Megleljük majd a próbák során azt a módot, ahogy a legjobban be tudjuk játszani a teret. Ogy is fogalmazhatnék: mintha csak Szigligeti erre a helyszínre írta volna a Liliomfii. Gábor László Három kocsi döcög az F... városa felé vezető országúton. Döcög pedig mind a három lassan és igen nehezen. Ugyan mi lehet e kocsikon? Ég, föld, rózsalugas, tömlőé. kard, város, mennydörgés, ló, felhő, villám, kígyó, álgyu, torony, mennykő, bokor, angyal, zászló, nap. hold, csillag, tenger, puska, szóval: minden ami a te- remtetéskor a nagy Káoszból lön, itt van és vitetik. Hová? Talán az Űristen jobb szállást talált a min- denségnek; és most tovább költözteti ? Oh, nem! Hát? Talán ítélet napja van? Az sem! Mi lehet tehát? Egy színésztársaság utazik. Vagy úgy! Igen: papiros ég, festett város, uószontömlöc. /akard, vaspléhből készült mennydörgés, deszkaló, fátyolfölhő, gyantavillám, csepümenny- kő dróton repülő angyal, hólyagból csinált nap. hold és csillag, szóval: pingált min- denség. amiről beszélek. Hát a színészek? Szinte a kocsin ülnek, összesen huszonhatan. Hogyan ? Huszonhat ember három kocsin? Miért ne? — Mindig hallattam, hogy a régi közmondás és példabeszéd igaz. mert ha igaz nem volna, úgy nem tudná magát oly soká fönntartani. Az való. No lám, pedig egy ily régi közmondás mondja azt is. hogy „jó emberek egy dióhéjban is elférnek." Ha tehát a jó emberek, vegyünk csak kettőt egy dióhéjban, elférnek; úgy meg nem foghatom, miért ne férne el huszonhat színész három kocsin. Igaz! Ég ők valóban el is férnek — akik pedig a kocsin el nem férnek, azok a kocsi mellett sétálnak gyalog. így volt. ez március hó egyik fagyosabb napján. A három fuvarkocsi irgalmatlanul meg volt terhelve málhákkal és emberekkel. Az első kocsin, mégpedig, mint illő. az első és legmagasabb ülésen, mely állott két óriási nagyságú, egymásra kötözött, utazóládából, ezek tetejére tett szalmazsákból, egy rongyos matracból és több, kisébb-na- gyobb vánkosokból, ha valaki elég jó sasszemekkel bír e szédítő magasságba fölnézni, úgy láthatja: oda- fönt. már szinte a csillagok között, két egyéniség ül egymás mellett. Az egyik nő. Fején hihetőleg a legutolsó téli divat szerint már szinte palacsintává tapogatott szalmakalap szomorko- dik. sötétkék, kopott toliakkal és összetöredezett virágokkal, bájos arcát, melynek meszes fehérségét és cékla- pirosságú színét a csípős téli idő sem volt képes megváltoztatni, egy. a fönt említett kalapról lefüggő, ritka. fehér fátyol a vakmerő en kíváncsi kutató szemek elől takarván el. Parányi lábait nagy süvegcsizmák borítják, a tündért termetét egyik fuvarostól elkölcsön- zött parasztszűr takarja. — Ez a társaság első szerelmes színésznője, s a színpad királynéja. Mellette egy deli termetű, fiatal férfi foglal helyet. Ogy látszik, ő az egyetlen, kinek meg van engedve e pókháló vastagságú fátyolt ama bájos arcról félreleb- benteni, ő az egyetlen, akinek a magas kegy jutott a hidegtől rákpirossá fagyott kacsókat a szűr alá előidézni, s forró csókjaival melengetni. E férfi a társaság Adonisza, a színművészet reménye, s a fönt említett színésznőnek tizenegy év óta bevallott jegyese. Arca érdekes, öltözete ízléses. FeSzigligeti Ede
