Népújság, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-25 / 149. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIV. évfolyam, 149. szám ÄRA: 1983. június 25., szombat 1,80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Kádár János fogadta Paul Vernert Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára pénteken a KB székházában fo­gadta Paul Vernert, a Német Szocialista Egységpárt Politi­kai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott találkozón tájé­koztatták egymást a két párt tevékenységéről, • a szocia­lista építőmunka menetéről. Megelégedéssel állapították meg, hogy az MSZMP és az NSZEP együttműködése, a ma­gyar—NDK kapcsolatok az élet minden területén gyümöl­csözően fejlődnek. Véleményt cseréltek a világhelyzet, va­lamint a' nemzetközi kommunista és munkásmozgalom né­hány időszerű kérdéséről is. AZ 1982. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSÁRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNYJAVASLAT ELFOGADÁSÁVAL Befejezte munkáját az országgyűlés nyári ülésszaka nása valamennyi megszállt arab területről, a palesztinai arab nép önréndelkezési és önálló államalapítási jogá­nak elismerése. Támogatjuk olyan nemzetközi konferen­cia -összehívását, amelyen valamennyi érdeke, t fél részt venne, köztük o Pa­lesztin Felszabadítási Szer­vezet is. Megítélésünk sze­rint az arab államok fezi csúcsértekezletén elfogadott terv és ezzel összhangban álló szovjet rendezési javas­lat reális kiutat mutat a válságból. Az elmúlt másfél esztendő­ben elmérgesedtek a Közép- Amerikában és a Karib- tenger térségében kialakult konfliktusok. Az imperializ­mus és szövetségesei gyakor­latilag hadüzenet nélküli há­borút folytatnak Nicaragua ellen, s mindent megtesznek, hogy letörjék Salvador népé­nek a függetlenségért, a tár­sadalmi haladásért folytatott harcát. Külpolitikánk alap­elveinek megfelelően kormá­nyunk és népünk szolidari­tása a Kuba, Nicaragua. Gre­nada és Salvador népeinek igazságos harca mellett áll. Hazánk szolidáris a dél-af­rikai agresszió által sújtott országokkal is, s követeljük, hogy a pretoriai kormány hagyjon fel az Angola és Mozambik elleni nyílt fegy­veres támadásokkal, és kö­veteljük Namíbia független­ségének haladéktalan biztosí­tását. Szocialista építőmunkánk­ban és nemzetközi tevékeny­ségünkben egyaránt megha­tározó szerepet játszik a magyar és a szovjet nép testvéri barátsága. A Magyar Népköztársaság és a Szovjet­unió kapcsolatai sokrétűek, együttműködésük kiterjed a politika, a gazdaság, az ideo­lógia, a kulturális és a tudo­mányos élet minden területé­re csakúgy, mint nemzetközi tevékenységünkre. békénk, biztonságunk, szocialista épí­tőmunkánk védelmére. Rend­szeresek pártunk és kormá­nyunk vezetőinek vélemény- cseréi az előttünk álló fel­adatokról. Ezt a jól bevált gyakorlatot demonstrálják Kádár János elvtárs találko­zói Jurij Andropov elvtárs­sal, az SZKP KB főtitkárá­val. Pártunk és kormányunk nagy gondot fordít hazánk és a szomszédos szocialista országok kapcsolatainak fej­lesztésére. Itt különösen fon­tosnak tartjuk a nyílt és őszinte párbeszédet, a felme­rülő problémák közös leküz­dését. A múltnak a haladó hagyományok mellett sajnos visszahúzó maradványai is vannak, amelyeknek az el­távolítás szocializmust építő népeink közös érdeke. A külügyminiszter szólt fejlődő kapcsolatainkról a Varsói Szerződés és Kölcsö­Púja Frigyes beszéde A külügyminiszter beve­zetőjében rámutatott: mind több tény utal arra, hogy a béke és a biztonság, a nem­zetközi együttműködés ve­szélybe került. Belső és külső feladataink, egész életünk, jövőnk szempontjából meg­határozó jelentőségű: sike­rül-e megőrizni és tovább­fejleszteni a már kibonta­kozott és a gyakorlatban jól bevált európai együtt­működést. A NATO 1979. évi úgynevezett kettős ha­tározatának elfogadása után a szocialista országok rend­szeresen és nagy nyomaték­kai mutattak rá arra a ve­szélyre, amelyet az 572 amerikai közép-hatótávolságú nukleáris rakéta jelent Eu­rópa és az egész világ bé­kéjére. A Szovjetunió szá­mos alkalommal kifejezte készségét az egyenlőség és az egyenlő biztonság elve alap. ján nyugvó megállapodás elérésére. A nukleáris töl­tetek egyenlő számára vo­natkozó javaslata újból bi­zonyítja ezt. Ugyanakkor szovjet részről hangsúlyoz­ták: a Szovjetunió, a Varsói Szerződés tagállamai nem engedhetik meg, hogy fel­boruljon a jelenlegi katonai erőegyensúly. A nyugati ra­kétatelepítések megfelelő válaszintézkedésekre kész­tetik a Szovjetuniót, a Var­sói Szerződés országait. Kormányunk helyesli és támogatja az észak-európai, a közép-európai és a balkáni atomfegyvermentes övezetek létrehozására irányuló ja­vaslatokat. Üdvözöljük Jurij Andropov elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökének nyilatkozatát arról, hogy a Balti-tenger térsége is le­gyen mentes a nukleáris fegyverektől. A Magyar Népköztársaság küldöttsége következetesen síkraszáll azért, hogy a madridi találkozó tartalmas, kiegyensúlyozott záródoku­mentummal fejeződjék be, s hogy Európa a helsinki záróokmányban megjelölt úton és szellemben haladjon tovább. Ezt az elvi állás­pontunkat erősítette meg Kádár János elvtárs a hat európai semleges és el nem kötelezett ország vezetőinek felhívására adott válaszában. Púja Frigyes az európai helyzet elemzése után szólt a különböző tartós konflik­tusokról, a válsággócokról. Szemléletes példaként em­lítette Izrael agresszióját Libanon ellen, a háborús készülődéseit Szíria megtá­madására. — Ismert álláspontunk — mondotta —, hogy a közel- keleti válság átfogó, igazsá­gos és tartós rendezésének elengedhetetlen feltétele az izraeli csapatok teljes kivo­nös Gazdasági Segítség Taná­csa több országaival. A töb­bi között megállapította: a Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság kap­csolatai normálisan fejlőd­nek, pártunk, kormányunk, a magyar nép őszintén szolidá­ris a lengyel testvérpártnak, a lengyel kormánynak, a lengyel hazafiaknak a válság mielőbbi leküzdésére, a szo­cialista építőmunka meggyor­sítására irányuló erőfeszíté­seivel. Az utóbbi időben bi­zonyos élénkülés tapasztalha­tó a Kínai Népköztársaság és több szocialista ország, köztük hazánk kapcsolatai­ban. A magunk részéről a kölcsönös előnyök és érde­kek szem előtt tartásával változatlanul készek vagyunk a kétoldalú államközi kap­csolatok fejlesztésére Kíná­val. A normális államközi kapcsolatok helyreállítására és fejlesztésére törekszünk az Albán Népköztársasággal is. Púja Frigyes részletesen szólt a fejlődő világ orszá­gaival kialakult kapcsola­tokról, valamint arról, a te­vékenységünkről, hogy a bé­kés egymás mellett élés el­ve alapján megőrizzük és bővítsük kétoldalú kapcso­latainkat a fejlett tőkés or­szágokkal. Ezen belül meg­különböztetett jelentőséget tulajdonítunk hazánk és a fejlett tőkés államok vezetői személyes találkozásainak és közvetlen tárgyalásainak. Befejezésül megállapí­totta: a Magyar Népköztár­saság népünk áldozatos, megfeszített munkával, ed­digi eredményeivel megbe­csülést, és tekintélyt vívott ki magának a nemzetek nagy családjában. Megyénk képviselői a padsorokban Tanácskozik a legfőbb államhatalmi testület Barcs Sándor (Bp. 1. vk), az MTI nyugalmazott vezér- igazgatója, az Interparla­mentáris Unió magyar cso­portjának elnöke végigte­Szót kért még Újvári Sán­dor Zala megyei, Ispánovits Márton Bács-Kiskun, Tóth Géza Szabolcs-Szatmár, Pet- hő István Veszprém megyei és Kovács Ferenc budapesti képviselő. Ezután Lázár György válaszolt a vitában elhangzottakra. kintett a Szovjetunióra és a többi szocialista országra kényszerített fegyverkezé­si verseny több évtizedes történetén. Felsorolta azo­kat a javaslatokat, amelye­ket a Szovjetunió és a Var­sói Szerződés tagállamai tet­tek az enyhülésért, a lesze­relésért, s amelyek túlnyomó többsége mindmáig válasz nélkül maradt. A jelenlegi megromlott nemzetközi légkörben a ma­gyar külpolitika fő feladata az — mondotta —, hogy a legkedvezőbb külső feltétele­ket biztosítsa a szocializmus építéséhez. Törekvéseinkkel mi is igyekszünk hozzájá­rulni a feszültség csökken­téséhez. A képviselő egye­bek között utalt a közel­múltban Budapesten megtar­tott IPU-tanácskozásra, amely azt bizonyította, hogy a nézetek különbsége elle­nére is el lehet érni komp­romisszumos eredményt. Lázár György vitazárója hogy több felszólaló példák­kal illusztrálta: mennyire fontos napjainkban a veze­tés javítása, az irányítási eszközök fejlesztése. Ezekkel a véleményekkel egyetértek — mondotta és hozzáfűzte: az ezirányú előkészítő mun­kálatok közel jutottak ahhoz a fázishoz, amikor a döntés meghozható, s a végrehajtás menetére is kialakulóban van az elképzelés. így elő­reláthatólag 1984—85-ben az irányítási rendszerünket to­vább fejlesztő valamennyi lé­pést megtehetjük. — Nagy jelentősége van annak, hogy a vezetés javí­tása terén is előbbre jus­sunk — folytatta. Enélkül elképzelhetetlen a felada­tok megoldása, irányítási rendszerünk továbbfej­lesztése vagy az ennek meg­valósítása során elérhető eredmények realizálása. A kongresszuson és azóta sok más fórumon is megfogal­mazódott, hogy a fejlődés mostani szakaszában rend­kívül nagy az emberi ténye­ző szerepe. Fokozottan ér­vényes ez a vezetőkre. Ezt tudva és ismerve — ha csak szerényen is — de tettünk lé­péseket. Erősíteni kívánjuk azt a gyakorlatot, amely a de­mokratikus fórumok — egy­szerűen szólva: a munká­sok számára lehetőséget biz­tosít arra, hogy saját veze­tőik munkájának minősíté­sébe beleszóljanak. Törvé­nyes lehetőséget teremtet­tünk arra is, hogy a válla­lati vezetőket is pályázat útján állítsák munkába, meghatározott időre alkal­mazzák. De ezzel egyelőre — talán érthető okokból — az indokoltnál kisebb mér­tékben élnek. (Folytatás a 3. oldalon) A vitában elhangzottakat összegezve a kormány elnöke nyugtázta: a felszólalók mindegyike egyetértett az­zal, hogy a kormány az 1980- ban megerősített program alapján, a beszámolóban el­hangzottak szerint folytassa munkáját. Ezt a bizalom megerősítésének ítélem és a kormány nevében megköszö­nöm — mondotta. A felszó­lalások sokszínűén átfogták társadalmi életünk úgyszól­ván minden területét. Valódi kérdésekkel foglalkoztak, kritikus, de reális és ki­egyensúlyozott hangon, oly­kor töprengve, de minden esetben a megoldást keresve szóltak gondjainkról. Utalt Lázár György arra, (Fotó: Kőhidi Imre) Pénteken a Parlamentben folytatódott az országgyűlés pyári ülésszaka. Legfelső népképviseleti testületünk fórumán megjelent Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke. Péter Jánosnak, az Országgyűlés alelnökének megnyitója után folytatódott a vita a Minisztertanács elnökének csütörtöki beszámolója felett. Elsőként Púja Frigyes külügyminiszter emelkedett szólásra.

Next

/
Thumbnails
Contents