Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-10 / 109. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. május 10., kedd —. .és megszólalt F (TI/ fa flf A KÉPERNYŐ a levente rici*»« ELŐTT Zilia és barátnői: Sunyovszky Szilvia, Csűrös Karola és Réti Erika Lehet, hogy Heltai Jenő nem is színpadra, de egyenesen a televízióra írta A néma leventét? Nem is tudom, miért nem került már elébb képernyőre ez a bűbájos, nyelvi leleménnyel megáldott és nagy mesélő kedvvel, mély emberi bölcsességgel megálmodott történet? Nem is tudom, hogy mennyire örüljek ennek az oázisnak, a bizony gyakran szaharaian üres televíziós programok közepette? Azt hiszem: nagyon kell, hogy örüljek. Ha megkérdeznék, hányszor is láttam, kikkel láttam már A néma leventét, hol és mikor volt találkozásom Zi- liával, Agárdi Péter magyar leventével, a csavaros eszű, de tiszta lelkű Beppcwal, Mátyás királlyal és Beatrixszal, meg a vígjáték többi szereplőivel, nem tudnék rá hitelesen válaszolni. Sokszor, de mint gyermek a mesét, amelyet már ugyan kívülről tud, úgy kísértem figyelemmel, szinte együtt mormogva a szöveget a színészekkel és színésznőkkel, ám mégis mindig újnak, másnak és mégis mindig ugyanannak a varázslatosnak éreztem mint először: A néma levente megunhatatlan, mert tiszta, szép, mert drámai pillanatai olykor emberiek, mint a gyermek lelke, mert kacaja olyan gyöngyöző, mint a szűzlányé az első csiklandós csóknál. S mindezek felett és mellett nyelvi bravúrjai mögött mély bölcsesség, élet- és emberismeret húzódik meg. Mesél és nem kinyilatkozik a szerelemről, elmélkedik az érzelmekről, a nő és a férfi örök, de mindig megújuló viszonyáról, és nem tudálékoskodik. Egyszóval klasszikus remekmű immár Heltai Jenő A néma leventé-je, ez a magyar és kései makrancos hölgy története. Amely voltaképpen nem is történet. Hiszen egyetlen mondattal megfogalmazható: hogyan és miért zárja le Zilia csókja a fogadalmához hű levente ajkát kerek három évre... Azazhogy... De hát éppen ez a majdani, a „makrancos” büszke, kiszámíthatóan kiszámíthatatlan női behódolás a be- hódolónak, ez az akár halált is elvállalni kész fellobbanó mély szerelem — mint a mesében? — ez adja a felol- dozást Agárdi Péter, a néma levente számára. Hogy ajkai újra szóra nyíljanak. Három évnél hamarább, felmentést kapván és megszegvén így az immáron értelmetlenné váló fogadalmát. Nem más ez, mint a szerelem győzelme az értelmetlenség felett. Varga Mátyás lenyűgözően egyszerű, mégis „korhűséget” árasztó színpadképei között, Mialkovszky Erzsébet nagyon szép ruháiban, Szőnyi G. Sándor rendezésében — kevés mozgás, sok gondolatiság, bensőség, líra és derű — láttunk egy nagyon szép előadást a képernyőn. Szép és örvendetesen szépen beszélő előadást. Sunyovszky Szilvia, akit még Várkonyi Zoltán szemelt ki egy filmbéli Ziliára és Szélyes Imre, aki a leventét teremtette a sziklából és a szerelem által formálható viaszból, ismét új, más, egy soha nem volt párt alkotott A néma levente hőseiként. Székhelyi József Beppóként volt komé- diázó, de nem komédiás, Koncz Gábor, mint Mátyás király, méltóságos, de földön járón emberi. És a többiek, az itt is népes szereplőgárda a játék önfeledtségével, a szöveg szép és érzelmileg átélt tolmácsolásával járult hozzá, hogy az utóbbi évek egyik legkiemelkedőbb televíziós alkotását köszönthessük volt A néma leventében — aki végül is megszólalt, hogy szívünk szerint fejeztessék be a történet. Gyurkó Géza Estéli bosszúságok A nem éppen könnyű gazdasági helyzet gyarapította a televízió műsorszerkesztőinek gondjait is. Ezt minden különösebb kommentár nélkül is megértjük, azt azonban aligha, hogy a pénzügyi nehézségekhez, a soványabb pénztárcához nagyfokú alkotói igénytelenség is társul. Méghozzá egyre szembetűnőbben! A szegényebb filmkínálatot elviseljük, az azonban jogosan bosszantja a nézőket, ha szinte bántóan gyenge hazai produkciók kerülnek képernyőre, különösképp a hét végi pihenés, kikapcsolódás nyitányát jelentő péntek estéken. Nem is olyan régen még megdicsértük az ilyenkor tálalt változatos szellemi vegyestálat. Sajnos kár volt előlegezni a bizalmat, kissé elsiettük a méltatást, mert a biztató kezdetet elszomorító folytatás követte. Legutóbb talán a gyógyszer, pontosabban az altatófogyasztástól szerettek volna megkímélni milliókat. A szundításra bőségesen kínált alkalmat a „Szamuráj” című francia—olasz film vagy a Szoba, szép kilátással, ez a szemernyi meglepetést sem kínáló, sablonos és jellegtelen NDK-filmsorozat, amelyből még négy rész ígér csendes, de biztos szender- gést. Mi tagadás: a párizsi Olimpia színpadán bemutatkozó művészek se kápráztattak el bennünket, ráadásul ilye» jellegű „attrakciók” regimentjét láthattuk az utóbbi időben. A Pénteki randevú elnagyolt, összecsapott volta, személytelensége, „arcnélkülisége” — ezek a vonások hovatovább jellemző jegyeivé válnak ennek a programnak —, azonban megzavarta a szunyókálókat. Ez a markánsan műfajtalan vállalkozás meghökkentett átgondolatlanságával. Elsősorban fiataloknak szánták, de az alkotók nem képesek megtalálni a hangot ehhez a korosztályhoz. Az esetenkénti próbálkozások sorozatos kudarcba fulladtak. Pome- zsánszki György szerkesztő és Déri János riporter-műsorvezető hibát hibára halmozott, az alkalmankénti ügyeskedés téblábolássá torzult, bakikkal - jócskán fűszerezve. A szórakoztatónak szánt „poénok” — például az írásbeli érettségi tételeket jósolgató irodalmi színpadi csetlés-botlás — csütörtököt mondtak. Az ezzel aligha ötvözhető „kritikai” fricskák — az indokolatlanul csak a gyerekek szájába rágott tankönyvbíráló megjegyzések — a minimális pedagógiai hozzáértés hiányáról árulkodtak. S mindez ötletek nélkül, holott ezek nem kerülnek pénzbe, csak a belső tartalékokat kellene mozgósítani. Kár, hogy erre kísérletet sem tettek, holott tanulhattak volna, ha mástól nem, hát az illuzionistáktól... (pécsi) • Négyszáz vendég, nyolcvanegy versenymű A 23. miskolci filmfesztivál Transzparensek, plakátok, zászlódísz hirdeti napok óta: hat napon át ismét Miskolc ad otthont a rövidfilmfesztiválnak, sorrendben immár a huszonharmadiknak. A május 5-én kezdődött rendezvénysorozatra négyszáz vendég érkezett Borsodba. A versenyre nyolcvanegy filmet neveztek be a stúdiók; tizenegy díj és egy közönségdíj vár az alkotókra. A zsűri elnöke Berecz János, a Népszabadság főszerkesztője. Egyebek mellett nemzetközi dijak ismerik el a magyar rövidfilm-művészetet, amelynek az elmúlt két évben készült legjobb alkotásai szerepelnek a versenyen. A miskolci fesztivál az a fórum, ahol az alkotóknak a közönség mellett a pályatársak és a kritikusok, a zsűri tetszését is meg kell nyerniük. Ma már nem vitatható: ennek a fesztiválnak rangja van. A dokumentumfilmezés, a népszerű-tudományos és oktatófilmek széles körű szükségessége ezúttal is igazolást nyert. Az animációs filmek ma már osztatlan népszerűségre tettek szert, s igen közkedveltek a filmriportok. A miskolci fesztiválon odaítélt díjakat, a sikereket, a nemzetközi fesztiválokkal együtt jegyzik. Pezsgő a rendezvénysorozat. A versenyfilmek tizenöt programban kerülnek vetítő- vászonra. A fesztiválpalotán kívül a Hevesy Iván filmklub ad otthont a hosszú dokumentumfilmeknek, a Molnár Béla Üttörőházban délelőttönként gyermekprogramokat tartanak, s több alkotó-néző találkozóra is sor kerül. Vasárnap délután a Magyar Televízió információs műsorral köszöntötte a fesztivált és tájékoztató előadásokkal mutatkozott be a rendezvénysorozaton a Pannónia Filmstúdió, a Híradó- és Dokumentum film Stúdió, a Katonai Filmstúdió, valamint a Népszerű-Tudományos és Oktatófilm Stúdió. A találkozók sorában megemlékeztek a magyar oktatófilm- gyártás 70. évfordulójáról, s ízelítőt kaphattak a nézők a Balázs Béla Stúdió munkájából. A hazaiak közül olyan filmalkotók is részt vesznek a seregszemlén, akik a miskolci fesztiválok kezdete óta számos értékes élményt adtak a rövidfilmek kedvelőinek. Eljött Kárpáti György, Tényi István, Magyar József, Lakatos Iván, Borsodi Ervin, de találkozhattak a résztvevők Desser Józseffel, Fehéri Tamással, Glósz Róberttel is. Bár ottjártunkkor az eredmények még nem születtek meg, a filmek fogadtatását már le lehetett mérni. Kisebbfajta vihart kavart a Szobolits Béla rendezte Macskaköröm című dokumentumfilm, amely egy látszólag ártalmatlan egyesületi ülésről készült, de végletes helyzetekben mutatja be az embereket, ellenszenves vonásaival. A Nürnberg, 1946 című film — Róna Péter munkája — mementó jellegű: valós képet ad a II. világháborúról, a nácizmusról. Itt van A légy című munkájával Oscar-díjat nyert Ro- fusz Ferenc Holtpont című, azonos technikával készült műve és Baksa Tamás animációs hárompercese, a Nyugi. A nemrég elhunyt Bodrossy Félix népszerűtudományos filmje egy elégett gyufaszálban érzékelteti az erdők pusztulását. Gulyás Gyula és Gulyás János dokumentumfilmje — Szerződés mindhalálig — az eltartási szerződések megoldatlan problémáit tárja fel. Űj vonása is van az idei fesztiválnak: a versenyprogrammal párhuzamosan rendezik meg a II. országos közművelődési filmfórumot a diósgyőri Vasas Művelődési Központban. A találkozók jó lehetőséget biztosítottak arra, hogy az alkotók, a filmterjesztők, a népművelők megvitassák a rövidfilmek szerepét, hatását, további lehetőségeit a közművelődésben. Mikes Márta 7. — Látszik rajtam? Kislakról is idejárnak hozzánk iskolába. A Kelemen Jancsi hetedikes. Az idevalósi. — Itt laknak e! — mutatott az öreg a víz partja mellett lombosodó fákra, amelyek egy házat öleltek körül. Kivillant a zöld lombok közül a kis tanya fehér fala. — A Jancsi az előbb ment haza, kétkilÓ6 harcsát akasztott meg. Ügyes gyerek. — Jó fejű — mondta a tanár, aztán tovább ült csendben, figyelte a halászt, aki markáns arcú vízi ember volt, napégette arccal, ápolt bajusszal. A pipát ki nem vette volna a szájából, bár az nem égett, lehet, hogy nem is pipázott az öreg, mert amíg Tamás ott volt, nem gyújtott rá. Talán, mert el volt foglalva a horgászással. De a halak nem haraptak, az úszó mozdulatlan maradt a sima vízen. Tamás elköszönt, és Kelemen Jancsiék háza felé indult. Ha már itt van, bekukkant. Az iskolai rendtartás előírja a tanítványok látogatását, bár ez az ő esetében még kissé korai. Még jóformán meg sem ismerte a diákjait. Kelemenék háza a falu legszélső háza volt, de már nem tanya, mert kerítésével belekapaszkodott az utcasorba, habár kissé távolabb állt a többi háztól, kicsit egyedül, magányosan. Kapuja tárva- nyitva, tyúkok kapirgáltak az udvarán, és egy mérges kutya csaholva a jövevény felé rohant. De hogy Tamás nem félt tőle, hanem bátran haladt tovább, a kutya megszelídülve a lábához dörgölődzött és rávakkantott. Mint barátot üdvözölte. — Van itthon valaki? — kiáltott hangosan, s erre a kakas riadót kiáltott a szemétdombon, de a tyúkok rá se hederítettek. A kutya ismét csaholni kezdett. — Van — hallatszott egy gyenge női hang a kert felől. — Ki az, kit keres? Tamás kitárta a kertkapu*,. A diófa alatt, fonott kerti székben, gyapjútakaróba bugyotálva egy lány ült. Szőke haja mézként csillant a szűrt fényben, arca bájos volt, göd rücskéé. — Én vagyok! — mondta Tamás; majd bemutatkozott. A lány elpirult, olyan mozdulatot tett hirtelen, mint aki fel akar ugrani, és a vendég elé sietni, de aztán ülve maradt, és megkomolyodott az arca. — Az öcsémet keresi? — kérdezte a lány. — Nincs itthon. Az előbb még itt ugrándozott örömében, mert halat fogott, de aztán kerékpárra pattant, és ki tudja, azóta merre jár. — Nem akartam semmi különöset. Én vagyok Tóváron az új tanár, őt is tanítom, és most a környékkel ismerkedtem. A Köröst szerettem volna látni, s egy öreg halásszal találkoztam, ő mondta. . . — őri Kálmán bácsi — nevetett a lány, és kivillantak fehér gyöngyfogai. — Állandóan a vízen van. Piacra hordja a halat. Tamás közelebb lépett és akkor látta meg a szék mellett a botot. A karfához volt támasztva. Ez a lány béna. vagy sánta, bottal tud csak járni. Döbbenten állt. a botra meredve. A lány észrevette a pillantását. — Ne haragudjon, hoev nem álltam föl, de egy kicsit nehezen mozgok. Ott egy rönk, üljön oda. székkel nem tudom megkínálni. — Remek ez a rönk. Jó ülés esik rajta. Ha megengedi, letelepszem néhány perc- re. Nem akarom zavarni. Mondom, semmi jelentősége ennek a látogatásnak. Csak mivel az öreg... izé... Kálmán bácsi mondta, hogy itt laknak, gondoltam bekukkantok. Jancsival nincs semmi baj, jófejű gyerek. De nem ártana, ha egy kicsit szorgalmasabb lenne. — Itthon nagyon be van fogva. Segít a szüleimnek. — Hát akkor én nem is zavarok... — Egyáltalán nem zavart. Nézzen be máskor is, ha erre jár... Hazafelé menet megállt még az öreg halász ladikja mellett, de nem erőltette a beszélgetést. Jólesett szótlanul ücsörögni, figyelni a vizet, érezni a lágy szellő simogatását a bőrén. Amikor később elköszönt, Kálmán bácsi utánaszólt. — Jöjjön már vissza! — mondta, és féltérdre emelkedett. — Kiválasztottam magának egy halat. Már fel is fűztem, így elviheti. Talán kibírja Tóvárig. Felemelte, hogy megmutassa: az ezüstös hal másfél-két kilósnyi lehetett, s nagyon eleven volt. — Mennyivel tartozom? — nyúlt a pénztárcáért a tanár. — Ajándékba adom — mondta a halász. — Jól kifárasztotta a hal, egész Tóvárig nyújtott karral vitte a spárgán, vigyázva nehogy a ruhájához érjen. Otthon betette a kút melletti dézsába, és a ponty nagyon gyorsan erőre kapott ismét. Meg tudná főzni. de ahhoz fel is kellene aprítania. Végül úgy döntött, hogy elajándékozza az igazgató feleségének. Az majd elkészíti, és legalább meghívja vcsorára. Györki igazgató különben nagyon szereti a halat. Amikor a vacsoráról hazament, hosszú levelet írt a feleségének, közölte vele a kirándulás történetét, írt az öreg halászról, csak a lányról nem tett említést. Maga sem érti, miért gondol Kelemen Jancsi nővérére, akinek még a nevét se tudja. Pedig amikor ő bemutatkozott, a lány megmondta, hogy hívják. Mit is mondott? Olyan zavarban volt, hogy elfelejtette. Bemutatkozáskor sosem érti a nevet. — Mi baja lehet a lábának? — tűnődött, amint leragasztotta a feleségének írt levelet. Gyermekkori para- lízis? Szerencsétlenség? Megkérdezheti Kelemen Jancsitól az iskolában, de tudta, hogy erre nem volna képes. Jancsi a látogatása óta jobban tanult, szemmel láthatóan igyekezett a kedvében járni, többször is jelentkezett az óráin, s a szünetben mindig úgy helyezkedett, hogy észrevegye a folyosón. Egyik délelőtt izgatottan hozzáfurakodott. — Tanár úr kérem, szeretnék valamit mondani. Nagyon fontos. Tamás az első pillanatban azt hitte, hogy valami olyasmit akar mondani, ami a nővérével kapcsolatos. Megdobbant szíve. Csak nincs valami baj? (Folytatjuk) Heti ajánlat E héten folytatódik a Magyar Televízió 4. nemzetközi karmesterversenye. Kérjük, kísérjék figyelemmel. Szerdán az 1-es csatornán 18 óra 15 perckor Nicaragua: hadiállapot „békeidőben” címmel riportfilmet láthatnak. Csütörtökön Makszim Gorkij drámájából készült tévéjátékot mutatnak be az 1-es csatornán Vassza Zse- leznova címmel. 22 óra 10- kor Makay Margitról láthatnak portréfilmet. Ugyancsak egy színésznő vall sorsáról szombaton a 2-es csatornán 18 óra 40 perctől, Mezei Mária interjújának különös fényt ad a művésznő halála. Egerben, a TESZÖV székházában népművészeti kiállítás látható. Gyöngyösön ma délután 3 órától kerül sor a Mátra Művelődési Központban a megyei béke- és barátsági hónap megnyitójára. Beszédet mond Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács elnöke, utána a Népszínház táncosai adnak műsort. Végül este az Eper és vér című filmet vetítik. A Puskin Filmszínházban az Adj, király, katonát! című magyar filmet játsszák.
