Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-10 / 109. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. május 10., kedd f. Talán a legszorgalmasabb hazai énekesmadár a verébnél karcsúbb, szürke tollru- hás barátka. A hím fejét fekete, a tojóét és a fiatalokét rozsdabarna „sapka” díszíti. Tavasszal, március végén, először a hímek érkeznek vissza közel-keleti telelőhelyeikről, és ha az dőjárás kedvező, eleinte halkabban, később egyre hangosabban énekelni kezdenek. A barátka éneke két részből áll. Először utánzásokkal is tarkított változatos csicsergés, amelyet a madarászok „bo- konéneknek” is neveznek, majd ezt követi a csengő flótahangokból álló befejezés. Ez a poszátákkal rokon szürke kis madár legalkal- mazkodóbb madárfajaink közé tartozik. Eredetileg a dús alj növényzetű lomberdők, a folyóárterek ligeterdeinek lakója, de megtelepedett a parkokban, kertekben, temetőkben is, mindenütt ahol táplálkozásra és fészkelés- re alkalmas élőhelyet talál. A párok egy-egy kiválasztott területet birtokolnak, ezt a hím sűrűn hallatott énekével jelzi. Amikor a fülemüle, az erdei pinty és az énekes rigók rég elhallgattak már, a barátkák, különösen a kora reggeli órákban, a nyár második felében is énekelnek. A párok növényi szálakból álló egyszerű fészküket bokrok alacsony ágaira, az ártéri erdőkben gyakran az ott buján tenyésző szederindák közé, alig arasznyira a föld felett építik. Az öt tojáson éjszaka a tojó, nappal rendszerint a hím kotlik. A fiókák 10—11 nap alatt kelnek ki, és alig száradnak meg, nyomban enni kérnek. Szüleik szorgalmasan hordják számukra a hernyókat, kora reggeltől egészen alkonyaiig etetik a mindig éhesen tátogó kicsinyeket Ezek gyorsan növekednek, és 10—15 napos korukban már elhagyják a fészket. Eleinte a sűrűben bújkálnak, ahol az öreg madarak tovább etetik őket, de gyorsan önállósítják magukat, és ettől kezdve a környéken kóborolnak, míg szüleik a második költéshez látnak. A barátka tápláléka tavasszal és nyár elején túl- nyomólag rovarokból áll, de amikor augusztusban érni kezd a bodza, egyre többen gyülekeznek az édeskés ízű fekete bogyók közelében. Az őszi vonulás fő ideije szeptember és október, de gyakran akadnak áttelelő példányok is. Az őszi bodzá- sokban gyűrűzött barátkák egyebek mellett Ciprus szigetén, Libanonban és Szíriában kerültek kézre. A Közel- Keletről érkeznek vissza minden tavasszal, hogy az erdőkben és kertekben a bokrok ágai között újra felcsendüljön a hímek párt csalogató, hangos éneke. AKÁR A SARKI MEDVE Fehér oroszlánok Fehér oroszlánokról már évtizedek óta beszélnek, de csak 1975. október 4-én sikerült valakinek látnia is ilyet: Chris McBride állatkutató az 550 négyzetkilométer területű afrikai Timbavati rezervátumban találkozott egy nőstény oroszlánnal és három kölykével, amelyek közül kettő hófehér volt, akár a sarki medve. Az akkor 36 éves Chris McBride kora ifjúságától kezdve tanulmányozta a vadon élő oroszlánok életét, kezdetben egyedül, miközben apja farmján dolgozott, később feleségével, a szakképzett zoológussal és másokkal együtt kis kutatócsoportot alkotva. Amikor McBride megpillantotta a fehér oroszlánokat, elhatározta, hogy megfigyeli őket, annál is inkább, mert a Timbavati rezervátumban erre különösen alkalmasak a körülmények. Az egyik fehér oroszlán- kölyök a Temba — Remény — zulu nevet kapta, a másikat Tombinak, vagyis Leánykának nevezték el. A kutatók megállapították, hogy fehér oroszlánkölykök esetében nem albinizmusról van szó, hiszen szemük ugyanolyan aranybarna színű, mint a közönséges oroszlánoké, fülük körül sötét a szőrük, és az orruk hegye is normális barna színű. Egyéb jelek sem mutattak arra, hogy a két oroszlánkölyök albínó lenne. A további következtetéseket megkönnyítette az a tény, hogy felismerték az oroszlánkölykök anyját: azonos volt azzal a nősténnyel, amelyet Charlotte McBride és a kutató- csoport más tagjai már korábban is figyeltek és fényképeztek, sőt a kölykök születése előtt 106 nappal^ Charlotte McBride-nak sikerült a nőstény és az Agamemnon nevet viselő hatalmas hím párzását is lencsevégre kapnia. Az tehát nem volt kétséges, hogy a három kölyök — és közöttük a két fehér — oroszlán apja Agamemnon. Ráadásul 1975 végén Chris McBride a rezervátumban még egy fehér oroszlánt talált, amelynek apja ismét Agamemnon volt, anyja egy másik nőstény. Sok megfigyelésből és kutatásból végül kialakult az az elmélet, amellyel Chris McBride a fehér oroszlánok születését magyarázza. Szerinte valószínű, hogy a titok valahol azokban a sok ezer évvel ezelőtti korokban kereshető, amikor még egész Európában és Ázsiában voltak oroszlánok, amelyek alkalmazkodva az akkori időjárási viszonyokhoz, a hóhoz és a jéghez, fokozatosan fehérré váltak —, számukra ez akkor védőszín volt. Az oroszlánok génjeiben megmaradtak az akkori fehér színezetet előidéző tényezők, és időnként még most is jelt adnak magukról fehér kölykök születése formájában. (Magazin Polski) Lovak leltára A világon összesen 61 millió lovat tartanak számon, ebből hazánkban mintegy 110 ezer él. Mi ez a második világháború előtti közel 1 millióhoz, vagy a háború utáni 328 ezerhez képest? Az állománycsökkenés persze érthető, hiszen ma már lovak helyett traktorokat, kombájnokat, bonyolult erő- és munkagépeket foglalkoztatnak a földeken. A hazai lóállomány fele a háztáji és kisgazdaságokban található, ahol még szükség van az élő vonóerőre. S az utóbbi időben mintha a tenyésztési kedv megélénkült volna: egyre inkább igénylik a hidegvérű mének utódait, az úgynevezett „erőlovakat”. Vágóállatként — az egyre növekvő külföldi keresletet követve — évente 6000 lovat adunk el mintegy 4 millió dollár értékben, s több mint félezer munkalovat exportálunk. A vágólovak némi hizlalásnak alávetett kiselejtezett, kiöregedett munkalovak. A jó minőségű, fiatal csikóhús iránt még fokozottabb lenne az igény. A sport- és versenylovak külön kategóriába tartoznak. Ezek hazai törzstenyészetei SZÉPÍTŐSZER IS? Feljegyzések szerint az egyiptomiak kedvelt étele, asszonyaik szépítőszere volt a nyúlhús. A test karcsúságát, az arcbőr bársonyos üdeségét a nyúlból készült ételeknek tulajdonították. Természetesnek tűnik hát, hogy ma sokan az étkezési „divat” megújhodásának tekintik a nyúlhús iránti érdeklődést. Valójában másról van szó. A tudomány bebizonyította, hogy a nyúlhús könnyen emészthető, biológiailag értékes dietikus hatású, kedvező fehérjearányú, közepes vitamintartalmú ótel. A kalóriában szegény és a fehérjékben gazdag étkezési nyersanyagok után kutató konyha fedezte fel újra a nyulat. A nyúlfajok közül is a házinyúlat, amely tenyészthetőségével, szapo- raságával a vadnyúlnál tekintélyesebb húsbázist képviselhet. Emellett a vadnyúl húsa rostos, vörös színű, a házinyúlé finom rostú és változatlanul a világelsők közé tartoznak. A versenyló- tenyésztés nyereséges, még akkor is, ha a sport- és versenylovak az állami 'tulajdonban levő lóállománynak mindössze 5 százalékát teszik ki. A fiatal, betanítatlan állatok persze kevésbé értékesek, mint a lovas hagyományokkal rendelkező tájkörzetek által felnevelt és csaknem egészen fehér. A háztartásban a csirkehússal tartják egyenértékűnek, mert nagyjából az elkészítési idejük is megegyezik. Hazánkban a házinyúl tömegtenyésztésének alig két évtizedes múltja van. Azelőtt a porták megtűrt állata volt a nyúl, ma értékes haszonállat, amely szép keresetet biztosít a vele foglalkozóknak, és tekintélyes devizabevételt az országnak. Ehhez persze több fontos feladatot kellett megoldani: a nagyüzemi állatfajta kinemesítését. a legjobb etetési módszer, a legmegfelelőbb takarmányösszetétel megállapítását, a kedvező környezeti körülmények megteremtését. A korszerűen tenyésztett házinyulak ma már pogácsák, rudacskák formájában kapják a táplálékot, a keveréktakarmányt, amelyet lucernából, árpából, kukoricából, földi dióból és sok más nyúlcsemegéből, vita„kioktatott” lovak. Az utóbbi évtizedek során bebizonyosodott, hogy a lótenyésztés legjövedelmezőbb ága a versenylovak tenyésztése. A lósport ma már persze csak telivértenyészetekből származó állatokra tart igényt. Egy ilyen szép példányt láthatunk a képünkön, a gyakorlatozás fáradalmai után kissé megpihenve. minőkből, nyomelemekből, antibiotikumokból állítanak össze a szakemberek. A megoldandó feladatok egyike volt a képen látható korszerű, félautomatikus etető- és itatóberendezéssel ellátott nyúlketrec megtervezése, amelyben könnyen tisztán tarthatók az értékes húsú állatok. Több a húsa, mint a csontja H eti umor ét elején — Már tíz éve táncolok úgy, ahogy te fütyülsz! Nem lehetne, hogy legalább egy pillanatig úgy fütyülj, ahogy táncolok? ★ — Tudod, mennyit kapott Bohdan azért a szép villáért? — Fogalmam sincs, hiszen azt sem tudom, ki volt a védője! ★ — Doktor úr, szükségem lenne egy igazolásra arról, hogy csak könnyű munkát végezhetek. — Hát ez nehéz lesz... ir — János, nem ismerek rád! — mondja a feleség az üdülő éttermében a férjnek, aki az egyik sört a másik után rendeli. — Nem tesz semmit, hiszen úgyis ismerkedési esten vagyunk. ★ — Mi újság nálatok? — A feleségem megcsal a szomszéddal! — Nem ezt kérdeztem! Azt szeretném tudni, van-e valami újság nálatok! ★ Az egyik színész előadás előtt a függöny résén kiles a nézőtérre, majd a többiekhez fordul: — Igyekezzetek, ma magunknak játszunk! ★ — Milyen kár, hogy nem ismertem meg előbb, Dorka kisasszony. — Például tíz évvel ezelőtt? — Igen, és húsz kilóval ezelőtt! ★ — Az önkiszolgálást szereted jobban, vagy azt, ha a pultról kapod az árut? — Ha a pult alól. ★ Egy körülbelül százkilós férfi igyekszik felszállni a zsúfolt autóbuszra. — Már megtelt — mondja neki a vezető. — Dehogy telt meg — ellenkezik a férfi —, hiszen nagyon jól látom, hogy még legalább két üres hely van! — Igen, de nem magának! ★ — Miért panaszkodsz állandóan a feleségedre, hiszen olyan szép ... — öregem, látod, a cipőm is szép, és ha tudnád, hogy szorít! A „férfiszépség“ titkai az állatoknál A másodlagos nemi díszek, azok a bizarr és gyakra nagyon szép hím jellegek, amelyeket tömören a pávafarok képvisel, mindig magukkal ragadják a biológusokat. amióta Darwin elsőnek vetette fel, hogy ezek alapján választanak a nőstények. Ezek különösen azért zavarba ejtőek, mert eltérően az alkalmazkodás olyan megnyilvánulásaitól, amelyek legalább hasznosnak látszanak, ezek éppen ártalmasnak tűnnek. Így aztán szinte a legutóbbi időkig megválaszolatlanok maradtak azok a kérdések, hogy a hímek számára valóban hasznosak-e ezek a díszek, és ha igen, akkor miért. Most azonban úgy látszik, mindkét rejtély megoldódott. Malte Andersson, a Götebor- gi Egyetem (Svédország) munkatársa kimutatta, hogy a nőstények valóban a rendkívüli hímeket részesítik előnyben. William Hamilton és Marlene Zuk, a Michigan! Egyetem munkatársai pedig fölfedezték, hogy pontosan miért is teszik ezt. Paradies om-vidapinttyel végzett kísérlet során Anderson kimutatta, hogy azok a hímek, amelyeknek a farkát mesterségesen meghosz- szabbították, több fészkelő nőstényt vonzottak a területükre, mind azok a hímek, amelyeknek megkurtították a farkát. Nem nyertek alátámasztást az olyan magyarázatok, amelyekben a hímek közötti versenyben elnyert fölény, vagy az volt az érv, hogy messziről észre lehet venni. Tényleg úgy látszik, hogy a nőstényeknek jobban tetszettek a hosszabb farkak. A hosszú farkak tehát — legalábbis a paradicsom- vidapintyeknél — valószínűleg a nemi kiválasztódás folytán fejlődtek ki. Mármost az a zavarba ejtő, hogy miért éppen ilyen nyilvánvalóan ártalmas jellegeket részesítenek előnyben. A nemi kiválasztódás klasszikus elmélete feltételezi, hogyha egy populációban a nőstények a hosszabb farkú hímeket választják, akkor minden egyes nősténynek érdemes így tennie, hogy az ő fia is vonzó, hosz- szú farokkal díszelegjen. A biológusok azonban úgy érvelnek, hogy a „válogatós” nőstények — evolúciós időmértékkel — nem tudják sokáig megtartani az előnyüket, mert a farokhosszúság egy felső határánál meg fog akadni. Ha a kevésbé szélsősége«, formák már már mind kihullottak, a kiválasztódás folytán, egyszerűen nem maradnak különbségek, amelyekből választani lehet. El fog tűnni az előnyben részesítés és vele együtt a farok is, hacsak nincs valamilyen folyamatos előny ebből az ormótlan díszből. De mi lehet ez az előny? Hamilton és Zuk most meglepő megoldást kínál erre a dilemmára. A verébfélék 109 fajtájában élő vérparaziták vizsgálata útján jelentős kapcsolatnak jöttek nyomára ennek a leggyön- gítőbb betegségnek a gyakori előfordulása és a másodlagos nemi díszek között. Hamilton és Zuk azt mondja, ezek a díszek első látásra lényegében nem tűnnek hasznosnak. Akkor talán arra készültek, hogy más módon mutogassák a „jó géneket”? Hamilton és Zuk úgy véli, minthogy a fertőzött madarak kevésbé erőteljesen tudják mutogatrii magukat és a tollazatuk gyakran ócska, a parazitáknak ellenálló gének a , másodlagos nemi jelleg minőségében mutatkoznak meg. Ez megmagyarázza a kapcsolatot, a parazitizmusnak azonban az a kulcsszerepe, hogy aparazita és a gazdaállat közötti szoros kapcsolat következtében az ellenállóképesség valószínűleg ciklikusan változik, s ennek során mindig lesznek olyan genotiupusok, amelyek ellenállóbbak, mint a többi. A ritka, virulens parazita törzsek újra meg újra való felbukkanása hajtja előre azt a körforgást, amely fönntartja a képességek közötti különbségeket. A nőstények tehát továbbra is a mutatós hímeket választják ,mert valószínű, hgoy mindig ezek rendelkeznek a legjobban ellenálló génekkel (New Scientist) Barátunk a barátka *-w M
