Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-28 / 125. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. május 28., szombat 5. Egyszer csak elfogyott előttünk az út, és sártengerré vált a világ, öz szökkent tőlünk két méterre, nyúl futott a mezőn, egerészölyv körözött a magasban... és falunak nyomát se találtuk. Amikor aztán végre élértük Egerfarmost, kinevettek az emberek. Persze, másik úton kellett volna jönni, az kellene még, hogy csak ez a hepehupás bekötő legyen az egyetlen! — Pedig azt szokták mondani Farmosra, ez már itt a világ vége, mert innen még az út is visszafordul, — mondja Boda József, a tagiskola vezetője, akinél kevesen tudnak többet erről a faluról■ — Tréfa ez persze, mert ha körülnéznek itt, igencsak elcsodálkoznak, mi mindenünk van. S valóban. A modern művelődési otthon, a mozi szomszédságában az iskola. Igaz, ennek építését szomorú kényszer szülte: a hatvanas évek végén összedőlt a régi, a vályogból való. (Szerencsére nyári vakáció volt, üresen állt az épület. A falubeliek még emlékeznek arra, hogy a mestergerenda össze- roppantotta a katedrát.) — Harminchat gyerek jár most ide, két alsótagozatos osztály. Mindenkinek tudunk napközit biztosítani — magyaráz az igazgató. — A felsősök Mezőszemerére járnak, ott a közös tanácsunk. Hetvenötben körzetesítették az iskolát, akkor egyesült a két tsz is. Épp az idén harmincéves az óvodánk, ahová 33 kisgyerek jár, és nyolc éve alakult az öregek napközi otthona. Boda József harminc éve tanít Egerfarmoson. Nem csoda, ha mindenkit ismer, a legtöbb gyereknek a szülei is az ő osztályába jártak. S amire okkal büszkék az itteni pedagógusok: került már ki a farmosi iskolapadból a matematika tudományok doktora, számos kitűnő mérnök, szakmunkás, mezőgazdasági szakember, tanító, tanár. — Pedig nem sokkal többen, mint 850-en élnek itt. Méghozzá úgy, hogy igen sokan a hatvanas évék elején telepedtek le. Jórészt felszámolták a hajdúsági tanyavilágot, onnan költöztek ide az emberek. S milyen jellemző a farmosiakra: szívesen befogadták őket, ma is összetartanak. De segítőkész is itt mindenki. Nem is olyan rég, Virág Istvánoknak leéget a házuk. Három- gyerekes, igen rokonszenves család. Csaknem az egész falu adakozott, hogy újra építkezhessenek... Sétálunk a széles, nagyablakos házak övezte utcákon. Itt a virágágyásokat gondozzák, amott a fóliasátor alól bukkanak elő az emberek. Ilyenkor, májusban a napEgy kis tereferére minden délelőtt jut idő míbMM már csak kedvtelés. Hetvenhét éves vagyok, régóta nyugdíjban, — mondja útközben, amíg hazakísérjük. A hűvös konyhában aztán megpihenünk egy kicsit, a ház asszonya túrós batyuval kínál. Nyugdíjban a juhászkampó, a dohányzacskó, kiöregedett a puli is. — Az egri káptalannál huszonöt évet, meg egy hónapot töltöttem, mint juhász. Tizenhároméves koromban már félkommenciós voltam. A felszabadulás után kaptam tíz hold juttatott földet, abból tartottam a hat családom. A gazdaságból mint brigádvezető mentem nyugdíjba. Csakhogy untam én nagyon a tétlenséget, elmentem munkásőrnek. Tíz évig voltam a füzesabonyi egységnél. Egy bajom van csak, hogy a gyerekek közül egy se lett juhász. Nagy a mi családunk, tavaly névnapkor éppen harmincketten voltunk. .. Pedig az állattartás, mint hagyomány nem halt ki Egerfarmoson. Csakhát változott a forma. A legtöbben az áfésszel kötöttek szerződést, kisállattenyésztésre. Két fiatalember pedig, Kiss László és barátja három éve érdekes vállalkozásba kezdett: — Segédtisztek vagyunk mind a ketten a postán. A termelőszövetkezettől bérelünk egy „farmot”, vettünk vagy száz birkát, bérhizlalásra meg vállaltunk 48 bikát. Felváltva töltjük az éjszakákat a tanyán. Nem mondom, a kockázat nagy, de jövedelmez is. A két fiatalemberről azt tartják a faluban, bolondja az állatoknak. Legutóbb vettek egy gyönyörű hátaslovat, a Csillag egész Farmos kedvence. Aztán, ha Kiss Ladáknak valami dolguk van a faluban és be kell jönni a farmról, felpattannak a Csillag hátára. — Jobb mint az autó, benzin se kell hozzá... Mikes Márta Ez utóbbival Sassné repli- kázott, aki tanácstag, vöröskeresztes aktíva is: — Az volt érdekes, amikor szerveztük az öregek napközijét, — meséli. — Csak vonakodtak, csak vonakodtak, végül kiderült, azt hitték, el kell adniuk a házat, hogy helyet kapjanak. Ugyan, a 25 „napközis" közül kinek jutna ma már ilyen eszébe? Tény viszont, hogy remekül érzik magukat. A hűvös szobában tévé szól, Dobó András né, meg a szomszédasszonya kézimunkázik. Kinn az udvaron a fa alatt nagy kártyacsata folyik. A főnyerő a házaspár, Polgár Gábor és felesége: hozzák az ételt a két napközibe, az iskolásokéba meg az öregekébe. Sokan ételhordóban haza is viszik. A főtéren már várja utasait a busz. Sugár Antal, az autóbusz vezetője ugyan nem farmosi, mégis minden második éjjel az itteni szálláson alszik: — Hogyne, hiszen hajnali fél ötkor indul az első járat Egerbe. Harminchat kilométer, harminckét megálló. Ugye, hogy nem is a „világvége”? A Fémművekbe, a Csepelbe, az építőiparba járnajc dolgozni innen. Hét végén, hét elején zsúfolt csak a busz, egyébként minden járat kényelmes. Vonat is közlekedik, igaz, ritkábban, mint a busz. A farmosi új állomást tavaly november 7-én avatták. Ragyog kívül-belül. Az állomásfőnök egy személyben forgalmista és váltókezelő, Kiss István. Űj a takarék- szövetkezet épülete is, a főpénztárost, Veres 'Albertnét otthon találjuk. Szabadságot vett ki, egy ugyancsak örömteli eseményre. Alig három hete született ugyanis az unoka, a legkisebb egerfar- mosi, Veres Attila, Három kiló hatvanöt deka, ötvenöt celiti. Megkondul a harang hazafelé ballag az öreg juhász, Kovács György: — Van még ma is huszonnyolc birkám, április közepétől kinn legelnek. De ez Nyugdíjban az öreg juhász Boda József harminc éve tanítja az egerfarmosi gyerekeket nak, az esőnek is dolga van: mindenütt frissek, dúsak a zöld kertek. Több udvaron csatornát ásnak. Bár csak fúrt kutak vannak a községben, legalább nyolcvan házban alakítottak már ki fürdőszobát. Két keréken karikázott felénk egy fiatalasszony, dugig tömött barna nagy táskával. Birinyi MiMlyné, a postás: — Reggel fél kilenckor indulok, egy óra, fél kettő, mire bejárom a falut. Ma is van 30—40 levél. No, meg a sok újság. A Pramótól kezdve a Családi Lapig mindent járatnak itt. Népújságot pontosan 83-at. Honnan jön leg- messzebbről levél? Norvégiából, Kanadából. A gyerekek meg a Szovjetunióba, Szibériába is leveleznek. kapható-e minden a farmosi boltban. — No én, amióta Sziha- lomról kapjuk a kenyeret, nem sütök otthon. Vagy keletien lett, vagy túlsült a gázsütőben. De amit most szállítanak, nagyon finom. — A múltkor viszont már szombat reggel kilenckor nem kaptam tejet. Az az igazság, nehéz felmérnie a boltosnak, mennyit rendeljen. Van úgy, hogy egy sertéshizlaló nyolc-tíz litert is megvesz a kismalacoknak. Sok itt ám a szak- csoporttag. Tenyésztenek nyulat, aprójószágot is. — Betegek voltunk az őszön, mind a ketten. Itt megkapunk mindent, meg könnyebb is társaságban. Otthon csak ültünk a sezlo- non és néztük egymást. — No, azért még nem vagytok ti olyan öregek — csippent egyet a szemével Veres Illés, akit nagy „húsz- fontnak" tartanak. — Tudok én sok huncutságot, de bizony azt el nem mesélhetem... Az az igazság, hogy tényleg jó itt. Egyedül vagyok, 76 évesen, otthon „nagy konyhát” veze. tek. Krumplilevest meg paprikás krumplit tudok csak főzni. Közeleg az ebédidő, mozgolódik a falu. Az óvodából Ahogy elnézzük, a postás- nak rá kell számítani egy kis időt, mire a végére ér. Mert aki a gyerekétől kap levelet, azon melegében elmeséli, mi újság. Tőzsér Fü- löpné az unokájától kapott lapot a Balatonról, Nagy Sándorné meg, ahogy megvette kedvenc hetilapját, csak leáll egy kis tereferére. Sass Gézáné megrakott szatyorral épp a vegyesboltból érkezik, s csakhamar kisebbfajta kupaktanács kerekedik az utcán arról, megA legkisebb egerfarmosi még nincs háromhetes MÁJUSBAN, EGERFARMOSON Az eső is tudja a dolgát... Az óvodában ma Poczok Péter a napos Nagy kártyacsata a fa árnyékában Harangoznak. Itt az ebédidő (Fotó: Szddntó György)
