Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-27 / 124. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. május 27., péntek Görögország önálló külpolitikát folytat Rakowski a szükségállapot megszünte­téséről Mieczyslaw Rakowski, len­gyel miniszterelnök-helyet­tes azt a meggyőződését fe­jezte ki, hogy még az idén létrejönnek a szükségálla­pot megszüntetésének tár­sadalmi és politikai felté­telei. Rakowski, aki a wroclawi vajdaságban levő „Jelez” járműgyár munkásaktívá­jával találkozott, hangsú­lyozta, hogy Lengyelország nem engedhet meg magának sztárjkokat, tüntetéseiket, rendbontásokat. Éppen ezért garancia kell az ország za­vartalan fejlődésére. A szük­ségállapotot annak idején nem a vezetés, hanem a' nemzet érdekében hirdették ki, s végleges megszünte­téséről is a nemzet érdekei­nek megfelelően fognak dön­teni. A párttal kapcsolatos kér­désekre válaszolva kifejtet­te: az objektív és szubjek­tív hibák ellenére a LEMP volt és marad a népi Len­gyelország társadalmi és gazdasági fejlődésének kez­deményezője és motorja. A párt történelmi érdemeit még a súlyos hibák, válsá­gok sem tehetik kétségessé. Görögország a Közös Piac többi tagjának követelései­től függetlenül, továbbra is saját maga kívánja megha­tározni külpolitikáját. A tí­zek együttműködése nem je­lenti a külügyek uniformizá­lását — hangoztatta Joatr nisz Haralambopulosz görög külügyminiszter. A szerdán Athénben ki­adott állásfoglalás Genscher nyugatnémet külügyminisz­ter aznap elhangzott nyilat­kozatára válaszolt. Genscher annak a reményének adott hangot, hogy ■ Görögország Csütörtökön kora este Kölnben véget ért a Keresz­ténydemokrata Unió (CDU) 31. kongresszusa. A nap leg­fontosabb eseménye Franz Josef Strauss*’ a CSU elnöke, bajor miniszterelnök felszó­lalása volt. Beszédében Strauss került minden vitát a CDU-val és cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint feszült a vi­szony a két uniópárt között. A megfigyelők úgy értékel­ték, hogy a CSU elnöke tak­külpolitikájában „a nemzeti meggondolások fölé kere­kednek” a közös piaci dön­téseknek megfelelő elemek, mielőtt július elsején Athén átveszi a közösség enökségét. A legkirívóbb különbség pillanatnyilag a közel-keleti helyzet megítélésében nyil­vánul meg: a szervezet ked­di, Brüsszelben tartott kül­ügyminiszteri értekezletén Görögország nem csatlako­zott a többi kilenc tagállam nyilatkozatához, amely üd­vözölte az amerikai segéd­lettel megkötött libanoni— izraeli egyezményt. tikusahbnak tartotta most az egység demonstrálását, külö­nösen azután, hogy előző nap Kohl figyelmeztette:, az NSZK politikáját Bonnból és nem Münchenből irányítják. A CDU vezetőihez hason­lóan Strauss is megerősítette, hogy az NSZK kormánya végre fogja hajtani a NATO rakétatelepítési határozatát, amennyiben a genfi tárgya­lásokon nem születik megál­lapodás az év végéig. Strauss taktikája az óvatosság Új óriásgép: az IL—86-os Csütörtökön a Ferihegyi repülőtéren újságíróknak mutattok be az AEROFLOT uj utas­szállító gépóriását, az IL—86-ost. Az óriásgép utasterében egy sorban kilenc ules fér el. (Mikó László felvétele — Népújság telefotó — KS) GENF Genfben csütörtökön teljes ülést tartott a Szovjetunió­nak és az Egyesült Államok­nak az európai nukleáris fegyverzet korlátozásáról tárgyaló küldöttsége. KAIRÓ Idrisz líbiai ex"király szer­dán kilencvenhárom éves korában Kairóban meghalt. A királyt 1969-ben űzte el Moamer El-Kadhafi ezredes forradalma. Egyiptomban ke­resett menedéket, ahol visz* szaVonultan élt, és 1974'ben fel is vette az egyiptomi ál­lampolgárságot. Idrisz a lí­biai függetlenség 1951-ben történt kikiáltásakor került a líbiai trónra. MANAGUA A nicaraguai hadsereg 5000 katonája a hét végén nagy­szabású ellentámadást indí­tott Nueva Segovia megyé­ben a lázadók állásai ellen — jelentette be szerdán az ellenforradalmi célokat kö­vető nicaraguai demokrati­kus erő Hondurasban ki­adott közleménye. Managuai katonai források arrój szá­moltak be, hogy múlt hét szombatján Hondurasból 1200 ellenforradalmár hatolt be az északi megyébe. SAN VICENTE A salvadori felkelők szer­dán a pán-amerikai autópá­lyán átívelő egyik híd fel- robbantásával megszakítot­ták a forgalmat a fővá­ros és az ország öt keleti megyéje, valamint Honduras között — közölték salvadori katonai források. A hidat védő kormánycsapatok 44 katonája életét vesztette. SANTIAGO DE CHILE Üjabb letartóztatások vol­tak a chilei fővárosban: a rézbányászok szervezetének négy vezetőjét, köztük Ro­berto Carvajal főtitkárt vették őrizetbe a hatóságok azzal a váddal, hogy részt vettek a május ll~i tünteté­sek megszervezésében. Pino­chet uralma ellen május 11-én százezrek tüntettek az ország városaiban. A rend­őrség két felvonuló fiatalt agyonlőtt, a tüntetések 300 részvevőjét letartóztatták a rendőri erők. Ausztrália tiltakozott Francia atomrobbantás Franciaország föld alatti kísérleti atomrobbantást haj­tott végre csütörtök hajnal­ban a csendes-óceáni Mu- ruroa-korallszigeten. Az Üj- Zélandon is észlelt robbanás a szakértők szerint egy leg­alább hetven kilotonnás szer­kezettől származott, ami a térségben eddig végrehaj­tott egyik legerősebb nukleá­ris kísérletre utal. William Hayden, ausztrá­liai külügyminiszter csütör­tökön magához kérette Franciaország canberrai ügyvivőjét, hogy országa ne­vében tiltakozzék a franci­ák által a csendes-óceáni Mururoa-korallszigeten csü­törtökön végrehajtott föld alatti kísérleti atomrobban­tás miatt. Háromszáz halálos áldozat Hajószerencsétlenség Asszuánnál A szerdai egyiptomi ha- jószerencsétlenség során valószínűleg sokkal több ember fulladt a vízbe, mint azt az egyiptomi hatóságok korábban hitték. A csütörtök reggeli jelentések szerint a katasztrófa halálos áldoza­tainak száma megközelíti, vagy éppenséggel meg is ha­ladja a háromszázat. Két­százhetven embert nyilvá­nítottak eltűntnek. Kevés a valószínűség arra, hogy bár­kit is életben találjanak még közülük. A „Ramadan 10—E” nevű gőzhajó kompjáratban köz­lekedett a Kairótól kilenc- száz kilométernyire délre fekvő Asszuán és a szudá- ni határ között. Több mint hatszáz utassal és harminc- nyolc főnyi személyzettel, zsúfoltan tartott Szudán fe­lé, amikor szerdán, a reg­geli órákban a gépház kör­nyékén tűz ütött ki. Úgy hiszik, hogy a tüzet egy bu- tángáz-palack robbanása idézte elő. A lángoló hajó elsüllyedt a világnak a Ní­lus táplálta legnagyobb mesterséges taván, amely nyüzsög a krokodiloktól. —( Külpolitikai kommentárunk )— Ki van a barikád mögött? PÁRIZS ÉS A BARIKÁD alighanem elválaszthatat­lanok. Történelmi távlatokra visszatekintve ez köz­hely, hiszen az 1600-as évek Fronde-lázadásától, a nagy francia forradalmon át, a múlt század ilyen vagy olyan felkeléseiig mindig nagy szerepet kaptak a párizsi eseményekben az utcai torlaszok. Így van ez korunkban is, 1968 májusában valóságos barikád­háborút vívtak a rendőrökkel a párizsi és a más francia városokban tanuló diákok. Zömük talán ön- tudatlanul lett politikacsináló, hiszen az ország rend­jét felforgató diákmegmozdulások megrendítették De Gaulle rendszerét. S a francia diákság 15 év után, úgy látszik, ismét politikát akar formálni. Ehhez pedig rögtön segítsé­gül hívja a jól bevált torlaszokat. A különbség 1968- hoz képest leginkább abban van, hogy akkor egy jobboldali hatalom ellen lázadtak — spontán, míg ma a háború utáni Franciaország első baloldali kormánya ellen lépnek fel, s felettébb gyanítható: előre terve­zetten. Ezért fő kérdése a mostani diáklázadásoknak, hogy voltaképpen ki is van a barikádok, tehát az utcára vonuló, tomboló diákok mögött? A-FRANCIA KORMÁNYNAK erre megvan a maga válasza, s gyanújában kívülálló, semleges szemlélők is osztoznak. Mert hol is kezdődött az egész? Az egyetemi reformnál, amelyet a baloldali kormányzat vagy másfél éven át formálgatott, míg tavaly októ­berben nyilvánosságra hozott. Különösebb botránykő nincs benne, az oktatás és az ország hétköznapi kö­vetelményeit kívánja közelebb hozni egymáshoz, s ezért, néhány, a diákok számára valóban nem öröm­teli rendelkezést is tartalmaz. Az ősszel mégsem tá­madt miatta különösebb vihar. Bezzeg most, tavasszal, amikor közeledett a reform parlamenti vitája! A jobboldali diákszervezetek sztrájkok, tüntetések sorozatát szervezték. A felvonu­lások pedig hetek óta kisebb-nagyobb összecsapá­sokba torkollnak, majd vandál pusztításban és bari­kádharcokban teljesednek ki. A letartóztatottak el­lenőrzésekor kitűnt, hogy milyen nagy számban van­nak köztül szélsőjobboldali — de nem diák — cso­portok, korántsem tanuló korú és -helyzetű tagjai, no meg a mindenféle zavargásban megtalálható kétes egzisztenciák. A diákok elégedetlenségét tehát — úgy látszik — a háttérből valóban a baloldali hatalom ádáz politikai ellenlábasai próbálják ki- és felhasz­nálni. NEM INDOKOLATLAN hát a párizsi kormány né­zete, hogy a jobboldal politikai hadjáratáról van itt szó, amely némileg megmagyarázza a reform elleni tiltakozás késését is: ősszel még nem állt olyan rosz- szul gazdasági-politikai problémák miatt a francia kormány, mint most tavasszal. A barikád mögül rejtve szervezőknek-buzdítóknak távolabbi céljuk is van, mint az utcai csetepaték kirobbantása. Avar* Károly A SIÓFOKI VÁROSI TANÁCS ÉS A SOMOGY MEGYEI ZÖLDÉRT VÁLLALAT siófoki kirendeltsége melletti területen 1983. május 15-től MEGNYITJA a budapesti Bős nyák téri piachoz hasonló NAGYBANI ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS PIACÁT. Nyitva tartás: hétfő, szerda, péntek 15—24 óráig. VÁRJUK AZ ELADÓKAT ÉS VEVŐKET. Kistermelők! A HEVES MEGYEI ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VÁLLALATTÓL a régi 5900 R-os áron vásárolhatnak 2 HÓNAPOS VEMHES KOCASULDÖT, kedvezményes hitelfeltételekkel. Jelentkezzenek a felvásárlóknál vagy a kirendeltségeinken: Egerben a Telekessy u. 4.. Gyöngyösön a Jókai u. 23., Hevesen a Tanácsköztársaság tér 6. szám alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents