Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-24 / 121. szám
Nemiaa 1983. május 24., kedd Százötven évvel ezelőtt született Bulyovszky Lilla színésznő. Tizenhat évet töltött nyugat-európai színpadokon, s lebilincselő útirajzokat is irt. o—o Kétszázkllencven évvel ezelőtt született Georg Raphael Donner neves osztrák szobrászművész, a barokk stilus egyik legkiválóbb mestere. Először éremvésést tanult, de érdeklődése a szobrászat télé vonzotta. Első datált műve 1721-ből egy terrakotta Pleta-csoport, amely a csehországi Valdstejn család duchovi kastélyából került elő. 1728-ban találta meg Igazi mecénását Magyarország akkori hercegprímása, gróf Esterházy Imre személyében, s a prímás udvari szobrásza, építkezéseinek felügyelője lett. 1729-ben Itáliában Járt, majd a pozsonyi dóm mellett készülő Alamizsnás Szt. János kápolna építési munkáinak vezetője, s plasztikai díszének kivitelezője volt. A bécsi városi tanács megrendelésére — már a városi polgárságnak — készítette élete fő müvét, a Neuer Markt-kút szobordíszét 1739-ben; eredeti helyén ma ennek másolata áll, mig a mű a bécsi Belwederében található. A Nap kél 4.58 órakor, nyugszik 20.24 órakor. A Hóid kél 17.49 órakor, nyugszik 4.05 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ESZTER nevű kedves olvasóinkat! A perzsa nyelvben a „stareh” ,,csillag”-ot Jelent, a görög nyelvben pedig ezt a fogalmat az „aster” fedi. [időjárás Várható Időjárás ma estig: az ország nyugati és déli részén egyre több helyen növekszik meg Időnként erősen a felhőzet, és ismétlődő záporra, zivatarra lehet számítani. Keleten, északkeleten kevesebb lesz a felhő, általában száraz marad az idő. A Dunántúlon megerősödik az északnyugati, északi, másutt megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 20 fok körül, keleten 25, 30 fok között várható. Kör be-kari kába Előbb, vagy utóbb szinte mindenkinek szüksége lesz erre az ékszerre. Csupán egy arany karika, mégis fontos, mert kifejezi az együvé tartozást. Jelkép, amelyet az is fölvesz, aki egyébként nem kedveli a gyűrűket. Pontosabban fölvenné, ha lehetne kapni a megye- székhelyen, de Egerben ez már régóta hiánycikk. Így hát, aki nem tud vásárolni, a legképtelenebb ötletekkel áll elő, kapkod fűhöz, fához. Jár a környéken, körbe-karikába. Végül kap egy tippet, s ennek nyomán Gyöngyösön nem keresi hiába. S valóban, ott háromféle is van. De mért kell ezért a valóban „közszükségleti cikknek" számító jegygyűrűért száz kilométereket utazni? (0) — BŐVÜLŐ KAPCSOLATOK. Hétfőn dr. Szűcs László, s Ho Si Minb Tanárképző Főiskola főigazgatója vezetésével háromtagú delegáció utazott a Szovjetunióba, a csebokszárl és a Vlagyimirt pedagógiai főiskolák meglátogatására. Többek között oktató- és hallgatócserékről, tudományos kutatások, együttműködések kiterjesztéséről, valamint kultúr- csoportok cseréjéről tárgyalnak. Szintén ma utazik Eger testvérvárosába, Csebokszáriba dr. Varjú Vilmos, Eger város Tanácsának elnöke és dr. Asztalos Miklós, az MSZMP Eger városi Bizottságának titkára, hogy kapcsolataink fejlesztéséről tárgyaljanak. — KÉPESLAPOK GYERMEKNAPRA. A KISZ KB és a Magyar Úttörők Szövetsége 540 ezer képeslapot bocsát ki a nemzetközi gyermeknap alkalmából. Az ünnepi eseményeken terjesztett képeslapok bevételét a gyermekotthonokban élő gyermekek támogatására fordítják. — KOMMUNISTA MŰSZAK. A VEGYÉPSZER petőfibá- nyai gyáregységének szocialista brigádjai kommunista műszakot tartottak a hét végén. A mindennapi termelő- munka mellett parkosították a munkásszálló környékét és kitakarították a gyárudvart. A több mint harmincezer forintos bevételt a vállalati lakásépítési alap bővítésére, valamint az ifjúságpolitikai célok megvalósítására ajánlották fel. — PROGRAMVÁLTOZÁS. Az egri Ifjúsági Házban működő mozi műsorában változások történtek. Ezek szerint. 25-én, szerdán délután 5 és este fél nyolckor a Filmmúzeum előadásában a Madarak című amerikai filmet játsszák. Szombaton, 28- án 9, 11, 13 és 14.30-tól a Panda maci kalandjai című japán mesefilm lesz műsoron. Vasárnap, 29-én 14,30 árai kezdettel a Tizennégy dühös ember, 17 és 19.30 órától pedig A gammasugarak hatása a százszorszépekre című film látható. — ADÁCSl SIKER. Hét végén megrendezték a falusi színjátszók első országos találkozóját Kimién. Megyénket az oddest együttes képviselte, szép sikert elérve. Produkciójukért különdíjat kaptak, s meghívták őket több megyébe is vendégszereplésre. ügyeletes szerkesztőink: B. KUN TIBOR és KIS SZABÓ ERVIN Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. KOJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. Több száz vendég külföldről — Telt ház a srandon — Elfogyott a sör Szezonkezdet — kánikulában Akik vették a bátorságot, s az úgynevezett előszezonban mentek üdülni, nem bánták. Üjra beigazolódott a mondás: aki mer, az nyer. Az eddig eltelt májusi napok meteorológiai előrejelzéseinek többsége úgy kezdődött, hogy „az évszakhoz képest meleg lesz az idő”. Sokan azonban azt találgatták, hogy vajon milyen szezonkezdet várható. Nos, az „időjárásfelelős” ezúttal is jót tett a kirándulókkal, a strandolni vágyókkal. A hőmérő higanyszála elérte a harminc fokot. Benépesültek a Mátra hegyoldalai, különösen Mátraházán, Mátrafü- reden töltötték sokan a hét végét. Az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda ötszáznegyven vendégnek biztosított programot a megyeszékhelyen. Érkeztek többek között Keszthelyről, Pécsről, Szekszárdról, Nyíregyházáról, Salgótarjánból. Ez utóbbi kirándulók közül sokan megtekintették az ESE—STC rangadót. Nemcsak az idegenek, hanem a helyiek is a megye legszebb fürdőjében, az egri strandon kerestek felüdülést. Mint megtudtuk, szombaton közel ötezerötszázan, vasárnap pedig több mint hétezren látogattak ide. Igaz, az örömbe üröm is vegyült. Mint azt olvasóink panaszolták: a két nap során többször előfordult, hogy csak egy pénztár működött a bejáratok előtt, s bizony még félórába, de egészbe is beletelt, amíg megválthatták a belépőt. S ha már az ürömöknél tartunk: szóvá tették azt is, hogy Egerben nem mindenhol lehetett sörhöz jutni, ami pedig ilyenkor igen kelendő portéka lenne. A Borsodi Sörgyár helyi kirendeltségének vezetője, Nyúl László ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a csütörtökön megrendelt 610 hektoliter sör helyett 805 hektót, pénteken pedig 640 hektolitert szállítottak ki. Különösen a „frekventált” helyek ellátására fordítottak nagy gondot. Hogy ez mégis kevésnek bizonyult? Azt csak a kánikulával lehet magyarázni. A • Heves megyei Idegen- forgalmi Hivatal több mint ezer vendéget fogadott a szezonkezdet napján. Többségük Lengyelországból, Csehszlovákiából és Ausztriából érkezett. A három- százhetven IBUSZ-vendég közül háromszázan jöttek az NSZK-ból, s Ausztriából. Kirándultak, megtekintették a szilvásváradi lovasprogramot, majd részt vettek a mikófalvi lakodalmason. Ez tehát a kezdet, az idegenforgalmi főszezon idei kezdete. És — hogy el ne feledjük: e nehéz kezdetre egy kis sört ittunk — volna... (k. sz. e.) „Négy páncélos és a kuty..." ...a nemrég Nagyrédén megtartott honvédelmi napon (Fotó: Szabó Sándor) _____________________________________ __________ B efejeződtek a tiszai napok Matematika, fizika, biológia, kémia Megkezdődtek az érettségifelvételi vizsgák Hétfőn országszerte megkezdődtek a közös írásbeli érettségi-felvételi vizsgák. Az egyetemekre, főiskolákra pályázók közül mintegy 17 ezren írnak dolgozatot matematikából; egymástól eltérő feladatokat kapnak a műszaki jellegű felsőoktatási intézményekbe és a gazdasági főiskolákra, illetve a közgazdasági egyetemre jelentkezők. Fizikából csaknem 20 ezren teszik próbára tudásukat, e tárgy esetében is kétféle feladatlap készült: az egyik a műszaki egyetemekre, főiskolákra, a másik az orvosi egyetemekre pályázóknak. Megközelítőleg hétezren adnak számot fel- készültségükről biológiából — más és más dolgozatot írnak az agrárjellegű intézményekbe, illetve az orvosi egyetemekre jelentkezők — s mintegy háromezren élnek a közös írásbeli érettségifelvételi lehetőségével kémiából. Vidéken a most végző diákok az iskolájuk, a már régebben érettségizettek a lakóhelyük szerinti megye- székhelyen tesznek próbát; a budapestiek pedig a fővárosban kijelölt felsőoktatási intézményekben, illetve középiskolákban vetik papírra feladatmegoldásaikat. Akik két tárgyból írnak közös írásbeli érettségi-felvételit, azok kedden újra elfoglalják helyüket az iskolapadban, hogy számot adjanak tudásukról. A többi tantárgyból június 23-án kezdődnek az írásbeli felvételik. Régi hagyomány már a tiszai napok rendezvénysorozata Poroszlón. Hétfőn fejeződött be, ahogy csütörtökön kezdődött: színházi előadással. Mint mindig, most is a község és a környékbeli települések érdeklődésétől kísérve. Május 19-én, csütörtökön Kurucz Tamás, a közös községi tanács elnöke nyitotta meg a programsorozatot. Ezután került színpadra a budapesti Népszínház előadásában az Argyé- lus királyfi című mesejáték a kicsinyeknek. Utána divatbemutató következett. Másnap agrártechnikai vetélkedőn mérték össze a tsz szocialista brigádjai a tudásukat, majd filmvetítések örvendeztették meg a gyermekeket. Szombaton számos vendég érkezett, ugyanis ekkorra hívták ösz- sze a járási klubtalálkozót, melyre még Hajdú-Bihar megyéből is jöttek fiatalok. Talán a korán jött kánikulának tudható be, hogy hét végén ismét jó néhány közúti baleset történt, amelyek közül több személyi sérüléssel végződött. Május 21-én délelőtt Átány község és a 31. számú főútvonal között Kelemen József tisza- nánai lakos figyelmetlenül vezette személygépkocsiját, lehajtott az útról és fának ütközött. A baleset következtében a gépkocsi utasai közül ketten nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedtek, egy utas pedig könnyebben sérült meg. Az anyagi kár körülbelül 60 ezer forint. Az érkezők megismerkedtek Poroszló múltjával és jelenével, majd játékosan „megküzdöttek” egymással. Első lett a hajdúböszörményiek csapata, a második a füzesabonyi „válogatott”, a harmadikok pedig a kápolnaiak lettek. A nap filmvetítéssel és koncerttel zárult. Vasárnap horgászverseny, autós ügyességi vetélkedő és labdarúgó-mérkőzés várta az érdeklődőket. A tiszai napok hétfőn értek véget, amikor a Népszínház együttese Kodály Zoltán Háry János című daljátékát mutatta be. Közben a művelődési házban kiállítások várták a képzőművészet barátait: az egri tanárképző főiskola hallgatóinak műveit mutatták be, mellette a Tiszai táj című gyermekrajz-pá- lyázat legjobb alkotásait és Antal György fafaragó munkáit tekinthették meg. Ugyancsak ezen a napon Eger belterületén Pétervári Tibor egerszalóki lakos figyelmetlenül vezette személygépkocsiját, és elütötte az úttest menetirány szerinti jobb oldalán haladó H. B. egri iskolai tanulót, aki a baleset következtében nyolc napon belül gyógyuló köny- nyű sérülést szenvedett. Szintén május 21-én Szilvásvárad belterületén Tóbiás Sándor helyi lakos nem az út vonalvezetésének megfelelő sebességgel vezette hatósági jelzés néküli motor- kerékpárját. így egy útka- nyarból kisodródott és az árokba borult. Az egyébként Valutaárfolyamok Pénxnem Vételi Eladási árf. 100 cgys., Ft-ban Angol (ont 6 305,46 6 695,48 Ausztrál dollár 3 580,55 3 802,03 Belga frank 82,24 87,32 Dán korona 460,43 488,91 Finn márka a) 744,94 791,02 Francia frank 546,63 580,45 GOrfig drachma b) 47,42 50,36 Hollandi forint 1 463,79 1 554,33 Japán yen (1000) 173,16 183,88 Jugoszláv dinár a) 50,67 53,81 Kanadai dollár 3 309,36 3 514,06 Kuvaiti dinár 13 904,30 14 764,36 Norvég korona 569,02 604,22 NSZK márka 1 643,25 1 744,89 Olasz lira (1000) 27,64 29,34 Osztrák schilling 233,48 247,92 Portugál escudo 41,12 43,66 Spanyol peseta 29,41 31,23 Svájci frank 1 962,61 2 084,01 Svéd korona a) 542,05 575,57 USA dollár 4 062,60 4 313,90 a) Vásárolható legmagasabb bank Jegy címlet: 100-as b) Vásárolható legmagasabb bank Jegy címlet: 500-as — VAROSTÖRTÉNET. Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központban ma 18 órai kezdettel dr. Sereg József középiskolai tanár Gyöngyös város története 1717-től 1919- ig címmel tart előadást. ittas motorkerékpár-vezető nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. Heves nagyközség belterületén Jámbor Dénes átányi lakos május 22-én este nem adott elsőbbséget személy- gépkocsijával a védett útvonalon, szabályosan közlekedő Kovács László helyi segéd -motorkerékpárosnak, akivel összeütközött. A baleset következtében a segédmotorkerékpár vezetője nyolc napon belül gyógyuló köny- nyű sérülést szenvedett. A balesetek ügyében a rendőrség tovább folytatja a vizsgálatot. HÉT VÉGE: Súlyos és könnyebb közúti balesetek NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (várősi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNé. - HU ISSN 0133-0705.