Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-21 / 119. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1983. május 21., szombat Brigádok az Egri Finomszerelvénygyárban Csak nézték az ablakból, avagy Eredményekhez - értelmes célokat Bereczky Sándorné Szabados Vilmosné brigádvezető Bajzát Sándor Forgács P étemé (Fotó: Tóth Gizella; Fesztbaum Béla A Lomonoszov brigád munkahelye Lehet,, hogy nem volt a legjobb választás, hogy az Egri Finomszerelvénygyár­ban a Lomonoszov szocialista brigádot kerestük meg. Ez a társaság ugyanis az átlag­nál magasabb iskolai vég­zettséggel rendelkezik, tag­jai a galvanizáló üzem dol­gozói, munkájukhoz vegyész képzettség szükséges. Őket kérdeztük meg arról, mi­ként telelnek meg a szoci­alista módon élni és tanul­ni” követelménynek, mit jelent számukra a mun­kaidőn túl szervezett kö­zös program, művelődés. A hallottakat a vállalati szakszervezeti bizottság munkatársaival beszéltük meg. A galvanizáló üzem labor­jában váltunk szót a Lomo­noszov brigád három tagjá­val. Szabados Vilmosné bri­gádvezetővel. Bereczky Sán- doméval és Nagy Lászlóval. — Vegyészek vagyunk, s aránylag fiatalok. Tíz éve alakult csapatunk, azóta vál­tozik, alakul. Három mű­szakban dolgozunk, felada­tunk különböző fürdők elké­szítése, melyben „megmár­tózva” a munkadarabok új felszínt kapnak. Beosztá­sunkból adódik, hogy nehe­zen tudunk olyan időponto­kat találni, melyek minden­ki számára megfelelnek. Mégis sok alkalommal va­gyunk együtt, elmegyünk a vállalati rendezvényekre, színháziba, moziba. Minden nyáron figyelemmel kísér­jük az Agria Játékszín be­mutatóit. Nehézséget okoz az is, hogy mindegyikünk csa­ládos ember. Gyerekekkel nehezebb kimozdulni. Ennek ellenére hatan-nyolcan min­dig megtaláljuk a lehetősé­get arra, hogy részt vegyünk a kedvünkre való progra­mon. Összhang kiránduláson, munkában — A fehér asztalos össze­jöveteleket nemigen szeret­jük, de kirándulni annál szí­vesebben járunk. Oda vi­hetjük gyermekeinket is. Kedveljük a vetélkedőket, sokszor a szervezésbe is be­kapcsolódunk. Nálunk ez igen kedvelt forma. Ta­valy sikeresen szerepeltünk az MSZBT által szervezett Távoli városok, közeli bará­tok című játékon. — A munkánkban nagyon fontos a pontosság és az összhang. Ha megállna az üzem, a vállalat is megtor­panna. Nem könnyű a dol­gunk. Emelkedtek a vegy­szerárak, takarékoskodnunk kell, de egy határon túl nem szabad fukarul bánni az anyaggal. Amikor csak alkalom van rá, besegítünk egymásnak, ha az üzemben megszaporodnak a tenniva­lók, átmegyünk a laborból. Talán azért is akarunk a munkán túli területeken töb­bet nyújtani, mert nálunk nincs és nem is lehet nor­ma. túlteljesítésekkel nem tudjuk magunkat „mutat­ni”. — Igyekszünk a közélet­ben is helytállni, többen vi­selnek közülünk funkciót, egyikünk tagja a városi párt- bizottságnak, másikunk fő­bizalmi. a harmadik szak- szervezeti vezetőségi tag. Legtöbbünk végzett valami­lyen politikai iskolát is. — Hogy mit érzünk meg­oldandó feladatnak a válla­latnál? Sok olyan dolgozó van. aki nem végezte el az általános iskolát. Mikor be­iskolázzák őket, dolgoznunk kell helyettük. Keményeb­ben kellene fogni őket ko­rábban. mert hogy néz az ki. ha valaki idejön 18—19 éves korában két osztállyal és már családja is van!? Közü­lük sok a cigány származá­sú, s igen nehezen lehet őket rávenni arra, hogy elő­re lépjenek. Hiába, betaní­tott- és segédmunkára ők jelentkeznek. A brigádtagság - „törzsgárda” A beszélgetést a vállalati szakszervezeti bizottságon folytatjuk. Bajzát Sándor­ral, az szb szervezőtitkárá­val, Forgács Pétémé könyv­tárossal és Fesztbaum Béla munkaversenyfelelőssel pró­báljuk eldönteni, hogy mer­re is halad a brigádmozga­lom, az Egri Finomszerel­vénygyárban, milyen tapasz­talatokra tettek szert — Az itt dolgozók 70 szá­zaléka tartozik brigádközös­ségbe, s ők azok, akikre legjobban lehet számítani. Nem vándormadarak, jól is­merjük őket. Vállalásaik kö­zül az utóbbi években nőtt a „szocialista módon tanul­ni és élni” jelszónak a je­lentősége, mert a gazdaság­ban egyre nehezebb pontos célokat kitűzni. Éppen az egyik brigádvezető mondta: ha megfelelő feladatokat kapnak, a hegyeket is el­hordják. Viszont most fel kell készülni váratlan fel­adatokra, meglepetésekre is a piac, a megrendelés válto­zásai alapján. — Változott-e valami a kulturális vállalásokban? Hi­Amikor lehordta az edé­nyeket, s elmosogatott, oda­ült közvetlenül mellé és rá­gyújtott. — Maga nem dohányzik? — Nem. De azért nem va­gyok a dohányzás ellensége, ciak sose volt rá pénzem... Én olyan szegény voltam. De erről nem akarok be­szélni. Nem érdekes és un­tatnám. i— Egyáltalán nem untat. És csak beszéljen róla, en­gem érdekel. — Pedig nem érdekes. Szokványos történet. Mond­tam, hogy árva gyerek va­gyok. Nem ismertem sem apámat, sem anyámat. Az állam nevelt fel. Kiadtak jószívű családokhoz. Jól bántak velem, nem panasz- kodihatom, de azért mindig éreztem, hogy hiányzik va­lami az életemből. A szere­tet. Nem volt rokonom, jó barátom se nagyon. A kö­zépiskolában el is húzódtak mellőlem a gyerekek, mert­hogy én apátián, anyátlan árva vagyok. Mintha ez bűn lenne. Vagy valami­lyen bélyegzés ... Nem akar­ták éreztetni velem, de ép­pen ezért mindig éreztet­ték. És én egyre jobban be­felé fordultam, bizalmatlan lettem. így éltem, és azért is nősültem meg, hogy ne legyek már olyan egyedül. Hogy legyen valakim. És még sincs ... Talán még in­kább egyedül érzem most magam. Maga nem értheti, mert ehhez árvának kell lenni... — De... Én értem. Meg­értem, Szörnyű érzés lehet egyedül, társtalanul élni... Megértem, mert én is átél­tem az ilyen társtalanság szörnyű pillanatait nemegy­szer. Én meg azért, mert... — Értem. Ne mondja ... — fordult a lány felé Ta­más. És megfogta a kezét. Milyen forró, milyen nyug­talan a tenyere. — Nézze — húzta el hir­telen a kezét a lány. — Ri­gó. Egy rigó röppent arra a fára. Mindketten a rigót néz­ték, és sokáig nem szóltak... Emmike a következő hét végén érkezett haza a dél­utáni autóbusszal. Tamás nem várta, nem is sejtette érkezését, az óvoda építésé­nél járt, aztán benézett a tanácsházára, az elnök rész­letesen előadta, ki tudja már hányadszor, a vízveze­ték építésének tervét. Ez volt a vesszőparipája újab­ban. Már kétszer járt a megyénél, mindig ígéretekkel megrakottan tért haza. Csak a pénz hiányzott. De ha megássák a csöveknek az árkokat, akkor talán gyor­sabban teljesülne a felettes hatóságok ígérete... Amikor estefelé hazament, meglepődött, hogy nyitva van a kapu. Belépve az ud­varra, rögtön látta, hogy a felesége megérkezett, a gan­gon kifeszített kötélen né­hány női fehérnemű száradt. A kiskutya nem volt se­hol. Tamás füttyentett, mire Pici a kamra csukott ajtaja mögül jelentkezett nyüszíté­sével. — Jó, hogy hazajössz! — fogadta ellenségesen, tá­madó éllel a felesége, és Tamás tudta, hogy miért. A kutya miatt haragszik. Em­mike nem tűrte meg az ál­latokat maga körül. — Ne haragudj — mondta szenvtelen hangon —, hogy nem vártalak. — Nem érte­sítettél. — Hirtelen határoztam el magam. — Történt valami? — Untam már Ágota né­nit. Nem bírom az öregasz- szonyok rigolyáit. Meg vá­gyódtam is haza... Honnan szerezted ezt a ronda ku­tyát? Bezártam a kamrába, hogy ne rusnyítson itt min­dent össze. Folyton a lábam körül viháncolt... — Ajándékba kaptam. Gondoltam, elkel a házban egy jó házőrző ... szén sok kifogás érte azokat formálisságukért... — Ügy hisszük, egyre in­kább sikerül az értékelés­ben és a vállalásokban sze­mélyre szólóan megszabni a feladatokat. Régebben a bri­gádnaplóba beragasztott jegy, a könyvtárosok aláírása nem takart valódi értékeket. Ar­ra törekszünk, hogy a sze­mélyes ismeretségek révén tisztázzuk, mi szolgálja egy kisebb közösség összehango- lódását. Nem szabad elriasz­tanunk az embereket, ha olyan műsorra ültetünk be vala­kit. melyhez nem fűlik a fo. ga, akkor elmegy a kedve a kulturálódástól. Sokféle ér­deklődésű és végzettségű em­ber van itt, kinek-kinek más programot kell kínálni. Nálunk a legjobban a ve­télkedők és a kirándulások sikerülnek, mindkét forma nagyon tartalmas lehet, ha jól használjuk fel. — A gazdaságban milyen haszna van annak, ha egy brigád tagjai részt vesznek különböző rendezvényeken, együtt maradnak munkaidő után is valamilyen közös cél érdekében? — Legfontosabb feladat a tartalékok feltárása, a haté­konyság növelése a gazda­ságban. Nem mindegy, hogy kikkel dolgozik együtt va­laki. Ha a munkahelyi veze_ tők lehetőséget teremtenek egy kiránduláshoz ügyes munkaszervezéssel, akkor adott esetben számíthatnak beosztottjaik megértésére, ha valamilyen nehézség adódik. Ügy is fogalmazhatjuk, hogy aki ad valamit, az viszonzást is várhat. Milyen célokat? — A kialakuló közösséget hogyan lehet bevonni a munkahely vagy a város se­gítésébe? — A 70-es évek elején di­vat volt túlságosan jelentős feladatokat bízni a brigá­dokra. Visszás volt szá­munkra legutóbb a Virágos Egerért akció is, hiszen dol­gozóink a kemény földet csákányozták a Csebokszári. lakótelep környékén, míg a lakók az ablakon kikönyö­kölve szemlélték fáradozásu­kat. Ügy látjuk, inkább a személyes kapcsolatok, ba­rátságok útján kell elindul­ni, ott szívesen segítenek, ahol tudják, hogy miért munkálkodnak. Például a Gyermekvárosban nagyon komoly segítséget nyújtot­tak, s igen nagy örömmel tettek éleget a kérésnek. — Most, hogy a brigád­mozgalom negyedszázados jubileumát ünnepli, miben tudnák megfogalmazni az életmód változásában betöl­tött szerepét. — Kialakul valamilyen egység, amely átfogja a kis­közösségek munkáját és mű­velődését. Egyre kevesebb különálló „rublika” lesz, át­fogja az életmódot a válla­lás. Néhány év alatt is szembeötlő a különbség: megháromszorozódott az ak­tív, sok minden iránt érdek­lődő csoportok száma. Bár vannak bizonyos gátak, me­lyeket nehezen lehet áttör­ni: a brigádmozgalom ha­tása épp ott a legkisebb, ahol legnagyobb szükség lenne rá. A segédmunká­sok. az általános iskolát el nem végzettek „lehúzzák” azokat a közösségeket, ame­lyek befogadják őket. Bár már volt olyan kísérletünk, hogy javasoltuk egy csö- portjuknak: alkossanak brigá­dot, s vállalják azt, hogy rendesen bejárnak dolgozni. Ez láthatóan gondolkodóba ejtette őket. Bebizonyosult: a törekvő csoportok vonz­erőt jelentenek. Gábor László — Kell a fenének. Én nem etetem. Kicsukom az utcára. — Azt nem! — mondta határozottan Tamás, és a kamraajtóhoz sietett. Kinyi­totta, Pici kutya — így ne­vezték — kirohant, és hálá­san ugrálta körül. Lehajolt és megsimogatta. Emmike erre elfintorodott. Később rántottét készített vacsorára. Szótlanul ettek. Picit ismét kicsukták. A kutya ezen módfelett cso­dálkozott, a gang végére ült, és vonítással adta tud­tára mindenkinek elégedet­lenségét. Éjszaka is vonított, hajnalban kaparta a bejárati ajtót. Amikor Emmike ki­ment, és be akart menni Tamáshoz, felrúgta. Nagyot hemperedett, és ijedten fu­tott a sarokba. Tamás odament, felemelte, simogatta, amíg meg nem nyugodott. Aztán kivitte a fészer alá, és itt eszkábált neki össze lécdarabokból egy fészket, ahol megvackol- hat majd magának. A harc azonban tovább folytatódott Emmike és a kiskutya kö­zött, és nem volt kétséges, hogy melyikük győz. Tamás már azon tűnődött, kinek adhatná Picit, amikor a kérdés váratlanul és szeren­csésen megoldódott. Egyik este, amikor haza­felé tartott, megállította az öreg Józsa Miska bácsi, ja szomszédja. — Ne haragudjon már, tanár úr, hogy megszólítom. A kiskutya miatt. Ha meg­engedi, nálam jó helyen lesz. Amíg haza nem mehét a kis száműzött. — Vállalná, Miska bácsi? — Már vállaltam is. Dél­előtt kint dolgoztam a kert­ben, és láttam, hogy megint a rövidebbet húzta a kis ál­lat. Megverte a felesége. Szűkölt, sírt, erre áthoztam. Meglesz nálunk egy ideig... Ha látni akarja, csak átnéz a kerítés felett. Szó nélkül a kezét nyúj­totta. Otthon nem szólt ró­la, egyébként is egyre fe­szültebbé vált közöttük í a viszony. Emmike tüntetőlég a másik rekamién ágyazott magának. Meleg ételről nein gondoskodott, ő maga csak csipegetett, teán és párizsin élt. A vacsorát Tamás maga szerezte be mindkettőjüknek. Titokban vitt néhány fala­tot a szomszédba is, Miska bácsi házába, a Picinek, j Emmike haragot tartóit, de nem tudta Tamás, hogy miért, ö egy szóval sein bántotta meg a feleségét. Akkor miért ez a durcás­ság? (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents