Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-09 / 83. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. április 9., szombat 5. Széklábak készülnek az Egzota Faipari Szövetkezet számára Március vége. A vetések szépen teleltek, a tavaszi vegyszerezést is időben befejezték Nagygomboson, az állami gazdaság földjein. De nem ezért jöttünk ide! Hanem híre kelt, hogy miután az alaptevékenységből származott eredménnyel az utóbbi években elégedetlenek voltak a kerület vezetői: két hasznot ígérő melléküzemág feltételeit teremtették meg. És mindjárt az első esztendő mérlege igazolta őket. Hogyan? Az egykori uradalom öreg raktárépületei között sétálva erről beszél most Száraz József. — Igen, az új szabályzók, majd az egyre növekvő termelési költségek késztettek arra bennünket, hogy kihasználatlan gazdasági épületeinket hasznosítsuk — mondja a kerületvezető. — Első vállalkozásként így kötöttünk szerződést a Domus Lakberendezési Vállalattal, amelynek tizenegy épületben csaknem tizenhárom- ezer négyzetméternyi raktározási lehetőséget biztosítottunk, amihez Pesten különben nem jutott. Az elavult épületeket előbb természetesen felújítottuk, saját erőből, majd dolgozóink köréből olyan harminc főnyi brigádot szerveztünk, amely sokoldalúan működik, ök rakodják a folyamatosan itt tárolt, hatvanmillió forint értékű bútoranyagot, amely az ország gyáraiból érkezik. A vállalattól kapott intézkedések alapján ők végzik a diszponálást, ök javítják a sérülten érkezett darabokat. És ők mozgatják szállító járműveinket is, amelyeknek a kapacitása ilyenformán teljesen kihasznált... o Szlamicz József, a raktár- központ vezetője, kinyitja előttünk az egyik hatalmas épület kapuját. A látvány impozáns. Hegyek asztalból, szekrényből, székből, heve(Fotó: Szabó Sándor) rőből, különböző konyha- és szobagarnitúrákból. — így fest a többi tíz is! — jegyzi meg, majd pedig közvetlen munkatársairól beszél. — Egy esztendeje csináljuk már, és ezalatt jól összekovácsolódott ez a speciális brigád. Az irányításban egyébként Tedés János van segítségemre, a nagy forgalom nyilvántartását Kiss Istvánná végzi kellő rutinnal, a sérült bútorok helyrepo- fozásában pedig leginkább Krekó Ferenc és Krekó József asztalosok jeleskednek. A kamionokat pedig, amelyek éppen most álltak be a gazdaság udvarára, Gyetvai Mihály és tizenegy főnyi rakodó csapata veszi mindjárt kezelésbe. Becsületükre legyen mondva, hogy akik korábban csak gabonás, máskor vegyszeres zsákokkal bántak, mostanra jól elsajátították a sok kényes portéka kezelését. Persze, megvan ennek a kellő honoráDomus-raktár a volt istállóban ciója, vagyis van miért melózni. Több, mint előző munkakörükben. o Száraz József kocsiba szólít, azután tovább indulunk a nagygombosi határrészen. Üjabb úticélunk felé tartva mondja: — Szlamicz elvtárs szavaihoz csak azt szeretném hozzátenni, hogy a raktárközpont jobb kereseti lehetőségeit végső soron a Domus Vállalattal kötött előnyös szerződésnek köszönhetjük. Az egész országot bútorral innen ellátó cég ugyanis nemcsak bérleti díjat fizet az általunk biztosított raktárakért, hanem külön téríti a forgalmazás, illetve a munkabrigád költségeit, teljesítményét. Persze, jól felfogott érdekből. Neki sem közömbös, ha a kereskedelemnek nincs oka a reklamációra. Egyébként további lépésre készülünk a gazdaság központjában, a raktári körzetben. Mindjárt a szob- ros bejáratnál van még egy üres raktárépületünk. Abban rövidesen egy kétszáz négyzetméternyi alapterületű bemutató termet alakítunk ki, ahol Hatvan és környéke vásárló kedvű közönsége a helyszínen láthatja, mit rejtenek a raktárak. Sőt, mindenki helyben meg is vásárolhatja a kiszemelt bútort, amit aztán mi az otthonába szállítunk. e Takaros épület előtt áll meg a Moszkvics. Tavaly még omladozó borjúistálló volt, Nagy Miklós mérnök ügyeskedése nyomán azonban hamar olyan hatszáz négyzetméter alapterületű, korszerűen fölszerelt kis faüzemmé alakult, amely a gazdaság harminc asszonyának nyújt megélhetést. Gép, szerszám? Van itt páros körfűrész, amely minden faipari tevékenységre alkalmas, van továbbá csiszoló, tipliző, hossz- és él-}etörő, hossz- lukfúró, mind a tangazdaság pénzéből. Aki pedig a szakszerű munkáért felelős: Lengyel László technikus. Hogy aztán mi készül a nagyműhelyben, illetve a pácoló, a lakkozó fülkékben? — Indulástól az Egzota Faipari Kisszövetkezet biztosít számunkra folyamatos munkalehetőséget, a közelmúltban pedig a BUBIV egri gyárával kötöttünk több évre szóló megállapodást — mondja Pécsi Mihály csoportvezető. — A keretszerződések összegének határáig különböző bútortartozékokat, lámpatartókat, összekötőket készítünk, csiszolunk, pácolunk, csomagolunk. Nemrégiben pedig falba építhető szekrényekből rendelt mintaszériát az egyik fővárosi építőipari vállalat. Hazakocsizóban érdeklődtünk Száraz József kerületvezetőtől, ugyan mennyi nyereséget hozott 1982 végeztével a meglátogatott két melléküzem. Arcán rejtélyes, finom mosoly jelent meg, aztán kisvártátva csak eny- nyit mondott: — Az alaptevékenységből származó eredménnyel volt azonos. Am az kétszáz munkásember keze nyomán termett, ezt pedig mindössze hatvanon produkálták... Moldvay Győző Mai bejárók Ha bejáró dolgozóikról beszélünk, akkor általában jez a kép elevenedik meg előttünk. A gőzös vontatta kupékban svájcisapkás, borostás arcú munkások szunyókálnak. A csomagtartókon egymás mellé fölsorakoztatott táskák a napi elemózsiával, kenyérrel és szalonnával. A kép már némiképp avultnak tűnik. Egyre kevesebben zötykölődnek már napi 40— 50 kilométert a „csühösökön”. És egyre többen helyezkednek el az otthoni, vagy a lakóhelyhez közeli települések üzemeiben. Persze a vállalatoknál így is akad jócskán ingázó; az Agria Bútorgyár 520 dolgozójának például több mint fele. Közöttük Szele Tibor asztalos, aki hevesaranyosi: — Édesapám 28 éven keresztül járt be az Ózdi Kohászati Üzemekbe, nem volt ismeretlen előttem ez az élet. Én először helyben dolgoztam egy kisiparosnál. Eljöttem mert nem volt SZTK, meg egy sor másféle kedvezménytől is „elestem”, amelyet egy gyár biztosít. 1963-ban kerültem ide, s azóta mindig négy órakor csörög az óra. Egy jó félórám van, hogy rendbe hozzam magam, aztán indulás a buszhoz. Fél hat után érek be a munkahelyemre. Délután is elmegy egy óra utazással. Ráadásul sokszor olyan zsúfolt a jármű, hogy le sem tudunk ülni. Otthon aztán jön a következő műszak. Zöldséget termesztek, gyümölcsfáim vannak, de akad „maszek” munkám is. A falubeliek ugyanis hoznak javításra váró bútorokat, szekrényeket és azt megcsinálom. De kell is ez a mellékkereset, mert a havi 4500 forintos fizetésemből nehezen jönne ki a család. Két általános iskolás gyermekem van, aztán azokat szeretem szépen kiöltöztetni. — Nem gondolt arra, hogy a faluban helyezkedik el, hiszen naponta több mint két órát utazik? — Ha adódna lehetőség Hevesaranyoson, vagy a környékén szívesen dolgoznék — folytatja. — A felelségem is bejáró volt hosszú ideig, aztán a helyi tsz-be hívták könyvelőnek. Gondolkozás nélkül hazament, csak kényelmesebb otthon. Szabó Péter is a lapmegmunkáló részleg asztalosa. Fedémes és Eger között ingázik immáron tizenkét éve. — Az Egercsehi Vegyesipari Ktsz-nél hét esztendőt húztam le, de kevés volt a borítékban, hát otthagytam — mondja. — Mivel a szakmához ragaszkodtam, nem érdekelt, hogy messzebb találtam munkát. Természetesen jó lenne, ha nem kellene naponta hetven kilométert a buszban töltenem, de ezen Szele Tibor: „Mindennap négykor csörög az óra” csak úgy lehetne segíteni, hogy beköltöznék a csalóddal, mert a környéken nincs lehetőség minőségi feladatok elvégzésére, legfeljebb favágásra, vagy fűrészelésre valamelyik tsz-ben, A feleségem is az Agrióban dolgozik, és szerettünk volna lakást venni Egerben. Egy szép kertes családi házat... De olyan magasak az árak, hogy lemondtunk róla, így továbbra is reggel ötkor kelünk. — Hiszen akkor nem érnek be a hatórai kezdésre — szólok közbe. — Jó páran vagyunk, kik később kezdünk, mint a többiek, mert az autóbusz nem ér be reggel hat órára. Ez persze azzal jár, hogy később is végzünk, s otthon kevés idő jut a kerti munkákra. A KAEV egri gyáregységében változatosabb az inSzabó Péter: „Szerettünk volna beköltözni Egerbe” gázók helyzete. Százhúsz bejáró dolgozójuk közül ugyanis azt a negyvenet, akik messzebb laknak és rosszak a közlekedési lehetőségeik, nap mint nap vállalati busz- szal szállítják. — Füzesabonyban a házunk előtt áll meg a buszunk — mondja Fehér János lakatos. — Húsz perc alatt beérek, mintha a Cse- bokszári lakótelepről jönnék. Kétszáz forintot kell fizetni havonta a szállításért, de sokkal jobban járok így, mintha vonattal utaznék. Órákat nyerek... Egyébként voltam én már igazi ingázó is öt évig. Miskolcon a XVI. számú Autójavítóban dolgoztam, mondhatom, nem egy leányálom reggel fél négykor ébredni. Nem tudtam megszokni a korai felFehér János: „Voltam már igazi ingázó is.. kelést, ezért otthagytam azt a helyet. — Besenyőtelekről járok be huszonnégy éve, — kapcsolódik a beszélgetésbe Kiss Sándor lakatos. — Ügy is mondhatnám, hogy ha nem kellene ezt a napi 45 kilométert buszban töltenem, talán még hiányozna is. Az sem utolsó szempont, hogy nagyon megszerettem a KAEV-et. Ennek ellenére, ha még egyszer újra kezdeném, Füzesabonyba mennék a Mátravidéki Fémművek gyáregységébe, hiszen jóval közelebb van hozzánk, s ráadásul a feleségem és a fiam is ott helyezkedett el. De amikor kezdtem, még nem volt ott gyár, csak gépállomás. Most meg az egy helyen eltöltött negyedszázad Kiss Sándor: „Nehezen mozdul már másfelé az ember...” (Fotó: Szabó Sándor) után nehezen mozdul már másfelé az ember. A gyárakban azt is megtudhattuk, hogy vonattal már nagyon kevesen járnak munkába. A putnoki járaton például alig érkeznek néhá- nyan a megyeszékhelyre, s a füzesabonyi szerelvényekről is jóval kevesebben száll, nak le, mint tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt. Mert a buszt gyorsabbnak és kényelmesebbnek tartják. Ami pedig a jelenlegi ingázókat illeti? Sok munkást még elküldeni sem lehetne az üzemekből, annyira megszokták ezt az életformát, s amint a két vállalat példája is bizonyítja; szükség is van a bejáró dolgozók munkájára, hiszen ők teszik ki a vállalat létszámának több mint felét. Homa János Bútor hatvanmillió forintért Nagygombosi változások két melléküzem jegyében
