Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-09 / 83. szám

4.

NÉPÚJSÁG, 1983. április 9., szombat

Fóliasátor...

Megkezdődött a zöldségtermesztéséről híres Boldog községben a fóliasátrak építése. Felvételünkön Katona András és felesége a közkedvelt fehér- őzön paprika palántáknak készítik elő a fóliasátrat.

(Fotó: Szabó Sándor)

JAVÍTÁSOK MILLIÓKÉRT

Megjött az ingatlankezelő

ömlik a víz a falból: csőtörés. Elromlott a zár, a lakás ajtaját nem lehet becsukni. Leszakadt a meny- nyezet. Ki tud ilyenkor nyugodtan várni arra, hogy az ingatlankezelő vállalat szakemberei majdcsak megérkeznek?

Tessék bejelenteni, a panaszt felvettük, intézkedünk, kiadjuk az érintett üzemvezetőségnek, elkészítik a munkalapot, kimennek a szerelők, aztán...

— Ez nem a mi feladatunk — jelentik be.

A bérlő meg sem tud szólalni, csak a levegő után kapkod. Hogy-hogy nem az ő feladatuk? Talán a sütőüzemhez forduljon?

Kellemetlen köznapi, de nem köznapian kellemetlen konfliktusok ezek. Könnyű annak, aki csak beszél róluk. De akinek a lakásában... ?

— Téssék szólni, jövünk — mondja az ingatlankezelő. — A gyorskarbantartó csoportot éppen erre a célra szerveztük.

Álomnak is szép, úgy véli az ember. És a valóság?

Bizony,

tizenötmillió

Ha meggondoljuk, hogy egyetlen évben több, mint tizenötmillió forint értékű javítást, karbantartást végeztek el a vállalat szakemberei, aligha lehet azt mondani, hogy keveset dolgoztak. Pedig ez is relatív. Mert annak, akinek azt kellett mondaniuk, hogy a javítás a bérlő feladata, mit törődik ő azokkaL a milliókkal.

— Tavaly több mint háromezer esetben kaptunk értesítést különböző hibák keletkezéséről — tudtuk meg

Tóth Jánostól, a gyöngyösi vállalat igazgatójától. — Negyed részük olyan volt, ami. nek költségét csak fele arányban vállalhatjuk.

Az sem mindegy, hogy a „hívjon, megyünk”-jellegű gyorskarbantartó csapat munkája a harmadával ugrott meg egy év leforgása alatt.

— Kedvezően fogadták a bérlők — jegyezte meg az igazgató közbevetően —, hogy megcímzett levelezőlapokat adtunk a kezükbe. Ezen megírhatták az észrevételeiket a dolgozóinkról, az általuk végzett munkáról.

Lehetőség tehát arra, hogy a lakó „visszaszóljon”. Hadd tudják meg „odabent” is, mit végeztek a szerelők „odakint”, amikor nem érzik magukon a főmérnök vagy a művezető tekintetét. Bizonyos, hogy a szerelőkre is hatott a levelezőlap adta lehetőség. Jobban odafigyeltek a munkájukra. Nehogy „megírják” őket.

Gazdagodik a háziúr

Ha már átvette a hajdanvolt háziúr szerepét az ingatlankezelő, azt is megállapíthatjuk róla, hogy évről évre gyarapszik a „vagyona”. Majdnem 3800 bérlakás és több mint 200 nem lakás célját szolgáló helyiséget mondhat a magáénak az idei évfordulón.

Sok panasza a lakókra sem lehetett, mert azoknak alig valamivel több mint egy százalékuk nem fizette be a díjakat.

Pedig nem könnyű a „háziúr”- dolga sem.

— Egy-egy lakás felújításáért tavaly átlagban 237

ezer forintot fizettünk, számoltunk el. Ez az összeg az idén várhatóan 440 ezer forint lesz.

Nem kis summák ezek. A bérlő pedig... kap egy újjávarázsolt lakást — csak úgy. Ez sem semmi. Gondoljuk végig. Végig szoktuk gondolni?

Pedig a vállalat sem rendelkezik számlálatlanul a forinttal. Takarékoskodnia kell neki is.

— A Mérges és az Olimpia úti kazánok gáztüzelésre való átállítása során több mint egymillióval kisebb költséget használtunk fel.

A titok nyitja? Szervezés, együttműködés a vállalkozóval, még a berendezések egy részének a beszerzésében is maguk futkosnak, mondjuk meg: sikerrel.

A lakások üzemeltetésének átlagköltsége mintegy tíz százalékkal volt alacsonyabb a tervezett összegtől.

Gondjuk is van

Nehéz lenne azt állítani, hogy a „házuk táján” minden rendben van.

— Nem titkoljuk — közölte az igazgató —, hogy a házfelügyelői, a házkezelői munka több területen még hagy kívánni valót maga után, hogy így fejezzem ki magam.

Soroljuk? Miért ne?

Az épületek környéke sokszor gondozatlan. A lépcsőházak ablakaiból üvegtáblák hiányoznak. A bejárati kapuk zára használhatatlan. A folyosókon csikkek árválkodnak a kedves lakók jóvoltából. Esős időben olyanok is akadnak, akik a cipőjükről a sarat a lépcső élével kaparják le.

— Az épületek közösen használt részét jó állapotban megtartani csak további, határozott intézkedésekkel tudjuk — tette hozzá Tóth János.

Akkor pedig... intézkedni kell!

Nem kell a lakónak tudnia?

Hogy hány szakemberrel dolgozik az ingatlankezelő, azt a lakónak nem kell tudnia, nem is érdekli. Az sem, hogy van-e gond a segédmunkásokkal, mennyien jöttek és mennyien mentek el. Tud-e a felújítási munkákhoz megfelelő vállalkozót találni? És így tovább.

Pedig mindez meghatározó a lakossággal való kapcsolat formájában és tartalmában is.

CB-s rádióhálózat. Látszólag csak belső ügy. Pedig... ! Üj központi telep, jobb munkakörülmények. Nem tartozik ezekhez a termelékenyebb, hatékonyabb munka is? Állandó partner a helybéli építőipari szövetkezet. Nem csökkenti ez a tény az előkészítés, az egyeztetés, de a végrehajtás idejét is?

Látszólag tehát a vállalat belső ügyei a sajátos szférába tartoznak. Aztán kiderül, mindez nagyon is a bérlők, a lakók bőrére megy. Még az is, hogyan sikerül az ingatlankezelőnek a saját szocialista brigádjait megszervezni, mennyire nő a számuk, a hozzájuk csatlakozók létszáma.

Végül is minden a lakókért történik.

G. Molnár Ferenc

Megújul az ifjúmunkások versenymozgalma

A KISZ Központi Bizottsága kezdeményezésére a minisztériumok, országos főhatóságok, az Állami Ifjúsági Bizottság és a Szakszervezetek Országos Tanácsa kidolgozták a munkásfiatalok szakmai-politikai versenyeinek egységes rendszerét, s azt új elemekkel is gazdagították.

Lényeges újítás: a jövőben a segéd- és betanított munkások számára is rendeznek ilyen versenyeket, így lehetőségük nyílik arra, hogy alaposabban elsajátítsák a szakképesítés megszerzéséhez szükséges ismereteket. A másik fontos módosítás: a szakmunkások

mesterszakmunkás-képesítést szerezhetnek, illetve a rokon- vagy társszakmákban való jártasságukról is kaphatnak bizonyítványt.

Az ifjúmunkások szakmaipolitikai versenyei gyakorlatilag megfelelnek a diákok tantárgyi vetélkedőinek. A

versenyeket eddig a helyi vállalati, üzemi KlSZ-szer- vezetek rendezték meg, és ők értékelték a teljesítményeket is. E munkába csak néhol vonták be a vállalat gazdasági vezetőit, Ezeken a versenyeken inkább a mesterségre és a politikai tájékozottságra vonatkozó, lexikális ismereteket kérték számon. Ráadásul a feladatokat gyakran kevés szakmai hozzáértéssel, a helyi oktatásiképzési tervek alapján állították össze, a valóságtól is elszakadva, hiszen ezek a fiatalok addig nem, vagy közülük csak kevesen vettek részt szakmunkásképzésben, továbbképzésben. A versenyek során a gyakorlati feladatokról szinte teljesen elfeledkeztek, s ha voltak is ilyen „versenyszámok”, az elkészített terméknek nem volt valódi értéke, a verseny után többnyire a „sutba dobták” azokat.

Éppen ezért a jövőben nagyobb hangsúlyt kapnak a gyakorlati feladatok, amelyek elvégzésekor a munkás- fiatalok bizonyíthatják:

mennyire sajátították el mesterségük műhelytitkait, ismerik és betartják-e a balesetvédelmi előírásokat. Politikai tájékozottságukról a tények felsorolása mellett az összefüggések feltárásával, elemzésével adhatnak számot.

A versenyek meghirdetésekor különös figyelmet fordítanak a népgazdasági igényekre, a vállalatok időszerű feladataira, elsősorban a termék-, illetve termelési szerkezetváltásra, vagy az esetleg szükségessé váló munkaerő-átcsoportosításra. A versenyzőktől elvárt ismeretanyagot ezentúl hozzáértő vállalati szakemberek állítják össze a szakmai képesítés megszerzésére vonatkozó rendeletek alapján, s a versenyzők teljesítményét szakvizsga-bizottság értékeli.

Az eddig eltérő, különféle jutalmazásokat is egységes erkölcsi és anyagi érdekeltségi rendszerré alakították át. Így — a vizsgabizottság döntése alapján — azon betanított és segédmunkások részére, akik a vállalati verseny döntőjében eredményesen helytálltak és szakmunkásvizsgát akarnak tenni, a gyakorlati időt jelentősen csökkentik.

A pályakezdő és gyakorlott fiatal szakmunkások leg- kiválóbbjai a vállalatoknál a Szakma Ifjú Mestere vagy a Kiváló Dolgozó kitüntetést nyerhetik el. Akik az ágazati vagy országos döntőkben sikeresen veszik az akadályokat, helyezésüktől függetlenül kapják meg a mester- szakmunkás-bizonyítványt, s a vállalatok — az erre vonatkozó rendeletek szerint — képzettségüknek megfelelő bérezésben részesítik őket.

i

14 évesek. Kíváncsiak és néha ártatlanul cinikusak. Kérdeznek és öntudatlanul ítélkeznek. Kóstolgat, ják a szerelmet, most fedez, ve fel, hogy a másik nem más. Hogy a lányok nem is olyan buták, hogy izgalmas, ha a fiú megfogja a kezüket séta közben. Készülnek az életre, keresik a helyüket. De hogyan? Megtanulják-e, hogy a párválasztás komoly dolog. Hogy két embernek, ha egy életre társul, alkalmazkodnia kell. Hogy a la. kást ki kell takarítani, a pénzt meg kell keresni és be kell osztani. Hogy egyál. talán mennyit ér a pénz? Mi lesz, ha nem áll a hátuk mögött apu és anyu? És egyáltalán ennek az életnek ne. vezeti kuszaságban hogyan kell eligazodni? Tudunk-e mi, mai felnőttek igazán az életre nevelni?

Márta, Ági, Csilla, Krisztián, Klaudia, Anita. 14 évesek. Olyan kérdezz felelek félét játszunk. Élvezik, azzal kezdik, hogy ki ki nevet választ magának. De ahogy las. san emelkedik a beszélgetés hőfoka, úgy lesznek egyre komolyabbak, őszintébbek. Válaszaik tükröt tartanak elénk. S némiképp arra is felelnek, hogyan (nem) nevelünk családi életre. Életre.

Milyen a jó családi légkör? Milyen nálatok? Jó így a gyereknek? Ti is így teszitek majdan?

— Nálunk nagyon jó, majdnem mindent megengednek, Anyu sokat játszik velünk. Szeretem a szüléimét, ők még fiatalok. Megértem, hogy ők is szórakozni akarnak néha a gyerekeik nélkül. Ilyenkor elvállalom a kicsiket.

— Jó lenne ha többször megkérdeznék tőlem, mi újság. Ha nem válaszolnának azzal, jaj fiam most fáj a fejem.

— Én olyan szeretnék lenni a fiamhoz, mint hozzám az édesapám. Vele midenről lehet beszélni.

— Szeretném, ha többet lenne együtt a család. Például kirándulni mennénk. Együtt vacsoráznánk.

— Én majd mesélek a gyerekkoromból, s nemcsak úgy, hogy bezzeg az én időmben. Többet leszünk együtt. Legalább is remélem.

— Az a baj, hogy a szülők nem érnek rá. Mindenki mindig siet, alig látjuk egymást. Anyu is elküld. Olyan ritkán beszélget velem.

— Ha kérdezne^ is, látom rajtuk, nem kíváncsiak arra amit felelek.

Valóban ennyire nincs időnk?

Szüléitek dolgoznak, pénzt keresnek, gondjaik vannak. Mennyire ismeritek e gondo. kát? Tudtok-e arról, mit akarnak vásárolni? Megbeszélik-e veletek? Hozzányúlhattok-e a családi kasszához, elszámoltatás nélkül. Részt vesztek-e a vásárlásban?

— Mi még kicsik vagyunk ehhez, legalább is azt mondják.

— Nekem ideadja anyu az erszényt, felírja, amit venni kell vacsorára. Nem kell elszámolnom, tudja, úgy sem költők többet, mint ameny- nyit kell.

— Bevásárolni én is szoktam. Felírják, ideadják a pénzt.

— Anyu meg apu megbeszélik mit akarnak venni. Nekem nem nagyon mondják.

— És ha a gyerek többet venne ki a családi kasszából?

— Nálunk apu minden reggel kiadja a kosztpénzt.

— El sem tudok olyat képzelni, hogy egyedül vegyek magamnak valamit. Pedig biztos jó lenne.

— Nálunk is megbeszélik mire költenek, mire megy el a pénz, de azt velünk nem közük.

— Zsebpénzem van. Azt beoszthatom.

— Nekem azt mondják, te

csak tanulj, a pénzzel törődni ráérsz még Csakugyan?

Felnőttök, férjhez mentek, megnősültök. De hát arra is készülni kell. Például a házimunkára, a gyereknevelésre. Egyáltalán mennyi házimunkát végeztek?

— Nekem azt mondja anyu, tanuljak, majd ha kell én is belejövök. Pedig jó lenne néha többet segíteni.

— Nyáron megengedték, hogy egyedül főzzünk.

— Egyszer felkeltem korán, lementem a boltba, megvettem a tejet meg a kif. üt. Mire anyuék felkeltek, odakészítettem a reggelit. Anyu akkor azt mondta, minek csináltam.

— A' nagymamának kitakarítok, felporszívózok, még mosok is. ök öregek. De anyu nem kéri.

— Mosni nem szoktam. Legfeljebb letörölgetek.

— Nekem anyu nem is hagyja.

— Nem bízzák ránk. Azt hiszik, nem tudjuk megcsinálni.

Ennyire bizalmatlanok vagyunk?

Az élet folytonos alkal. mazkodás. Tudjátok nem valamiféle elvtelen megalkuvásra gondolok. Hanem arra, ha két vagy több ember együtt él, akkor a másikra is tekintettel kell lennie. Ti hogyan tudtok alkalmazkodni?

— Én nagyon. A testvérem erőszakos és én inkább ráhagyok mindent.

— Én makacs vagyok és nem is tudok alkalmazkodni.

— Én feladom, ha a másik erősebb.

— Ügy fele fele arányba alkalmazkodunk egymáshoz a testvéreimmel.

— Az a baj, hogy ha vita van köztünk, anyuék soha sem nézik kinek van igaza.

— Én vagyok a legidősebb gyerek.

— Én eltűröm, hogy uralkodjanak i-ajtam.

— Még sosem gondolkodtam ezen. Úgy képzelem, a házastársaknak alkalmazkodnia kell. De hogy sikerül majd?

Valóban, hogyan sikerül majd?

Lehet-e barát a szülő? Lehet-e az ember feltétlen őszinte, ha például tetszik neki egy lány, vagy egy fiú? És lehet-e a szülőkkel szex. ről beszélni? Kérdezni?

— Rajtam észreveszik, ha valami foglalkoztat. Ilyenkor apu kérdez.

— Megvárom az estét, ha kérdezni akarok valamit anyutól. De előtte napokig gyűjtöm hozzá a bátorságot.

— Én mindent elmondok anyunak és mindent megkérdezhetek tőle.

— Az ember a barátaival beszélget, a szülőktől nehéz kérdezni.

— Ha szerelmes vagyok észreveszik rajtam mindjárt. Olyankor szórakozott vagyok.

— A szülő sokszor nem veszi észre, hogy a gyerek beszélgetni szeretne. Hogy olyan nagy mái’, hogy lehet vele beszélgetni.

— Mire a szülő úgy érzi, hogy fel kellene világosítani a gyerekét, az már régen megbeszélt mindent a barátaival.

— Az a baj, hogy korainak tartják. Én eltitkolnám, ha szerelmes lennék.

— Én anyutól nem szeretek kérdezni.

— Talán majd később.

Később?

Családi gondok, pénz, szerelem. És mintha egy kicsit kizárnánk őket mindebből. Kíméletből? Majd később, nyugtatgatjuk magunkat. Vajon nem késő már most is?

Deák Rózsi