Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-03 / 79. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. április 3., vasárnap Növekedett a kezdeményezőkészség, a vállalkozószellem a tanácsoknál Beszélgetés Hetényi István pénzügyminiszterrel Több mint 113 milliárd forinttal gazdálkodnak a tanácsok ebben az évben. Az ország lakossága a jövőben is elvárja tőlük, hogy tegyenek meg mindent a lakás- építési, felújítási és korszerűsítési programúk teljesítéséért; gondoskodjanak arról, hogy az év végére meglegyen a tervbe vett új vízvezeték-, csatorna- és úthálózat; hogy a tanácsok irányította egészségügyi, szociális, oktatási és közművelődési intézmények munkája tovább javuljon és fejlődjék. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy az ország 10,7 millió állampolgárát mind érinti valamiképp a tanácsok pénzgazdálkodása. Vajon miképp sáfárkodnak a tanácsok a rájuk bízott hatalmas összegekkel, hatékonyabb-e a munkájuk? A fenti alapkérdésre vár-, tunk választ, amikor — olvasóink nevében — bekopogtunk Hetényi István pénzügyminiszterhez. — Miniszter elvtárs, kezdjük a költségvetési intézményekkel! Milyen arányban részesednek a tanácsok e területen az állami költségvetés előirányzataiból? Elegendő költségvetési pénzeszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy teljesítsék a társadalmi programokban vállalt kötelezettségeiket, s kielégítsék a lakosság alapvető egészségügyi és kulturális szükségleteit? — 1981-ben 124,5 milliárd forintot költöttünk a különböző költségvetési intézmények — bölcsődék, óvodák, iskolák, színházak, kórházak stb. — fenntartására, amelyből több mint 48 százalékkal részesedtek a tanácsok. Az idén már 134 milliárd forint az üzemeltetés, fenntartás előirányzata, s ennek 55 százalékával, csaknem 74 milliárd forinttal gazdálkodnak a tanácsok. Vagyis — bár a gazdasági növekedés üteme mérséklődött, s a költségvetési intézményeknek sem tudunk annyit juttatni, mint amennyit szeretnénk — nőttek a felhasználható összegek. Az oktatási, közművelődési kiadások 66, az egészségügyi és a szociális kiadások 74 százalékának felhasználásáról már a tanácsok döntenek. Méghozzá alapvetően jól, hiszen kiemelkedő érdemük van például abban, hogy az óvodai ellátásra jogosult gyermekek 83 százalékát már fel tudjuk venni. Magától értetődik, arra törekszünk, hogy a vállalt társadalmi kötelezettségeknek minden lényeges területen megfeleljünk. Ez azonban nem azonos azzal, hogy minden jogos igényt ki tudunk elégíteni az állami, tanácsi pénzekből. A tanácsoknak itt is rangsorolniuk kell a sokféle „kell” között. Annak a tudatában, hogy ezekben az években elsősorban a kórházi, az általános iskolai igények és a lakásépítés élveznek elsőbbséget. — Bár a lakásépítés, -felújí- tás, -korszerűsítés pénzügyei külön beszélgetést igényelnének, nem hallhatnánk legalább néhány mondatos értékelést erről? S a közműprogramunkról, hiszen az embereket ez nem kevésbé érdekli, mint a lakás. — Ez valóban egy másik interjút kívánna! Ezért e helyütt hadd jegyezzek meg csak annyit, hogy kellően összpontosított és takarékos gazdálkodás esetén a tanácsok meg tudják valósítani a lakásprogramot. Ami a közművesítést illeti: 1982- ben mintegy 130 ezer fővel nőtt a vízvezetéki ivóvízzel ellátott lakosok száma, vagyis az állampolgárok 78 százaléka már egészséges vízhez jut. A lakások 59 százalékában egyébként már bent van a vízvezeték. Csaknem 400 kilométerrel növekedett csatornahálózatunk hossza. Ez lehetővé tette, hogy mintegy 50 ezer új lakást kapcsoljanak be a csatornázási rendszerbe, s a közcsatornával ellátott lakások aránya 36 százalékra emelkedjék. — Ebben talán a lakosság társadalmi munkája is benne van. Mit és mennyit köszönhetünk ennek 1982-ben, mely megyékben jeleskedtek leginkább? — Kezdjük a számokkal!, 1981-ben 628 forint volt az egy főre jutó társadalmi munka értéke, tavaly pedig már 796 forint. A megyék közül különösen Szolnok, Nógrád és Bács-Kiskun lakói emelkedtek ki, hiszen az egy főre jutó érték itt több mint kétszerese volt az országos átlagnak. Mindent egybevetve: tavaly több mint 8,5 milliárdot hozott az országnak a társadalmi munka, 1,8 milliárd- dal magasabb összeget, mint egy évvel korábban. Ez nem kis tétel! S ehhez járult még az a 200 millió forint, ame,ly az állampolgárok önkéntes befizetéseiből — téglajegyek vásárlásából, a kommunista műszakok teljesítményértékének átutalásából — származott. Ebben különösen Bács-Kiskun, Borsod, Pest, Csongrád és Fejér megye jeleskedett. — S a vállalatok meg a szövetkezetek? Azok is azonosultak a területfejlesztési feladatokkal? — 1981-ben 3,7, 1982-ben pedig 4,2 milliárd forintot kaptak a tanácsok a vállalatoktól és a szövetkezetektől településfejlesztési célokra. Minthogy e szervezetek mindemellett még saját maguk is építenek lakást, vagy hozzájárulnak azok felújításához, sporttelepeket tartanak fenn, és — más intézményekkel karöltve — aktív szociálpolitikát folytatnak, ami persze megint pénzbe kerül — a 4,2 milliárd sem nevezhető kicsiny összegnek. Egyébként a jövőben is az a kívánatos, hogy a vállalatok, '-szövetkezetek hangolják össze a tanácsokkal lakás- és óvodaépítési, -fenntartási terveiket, s találjanak egymásra akkor is, ha vízvezetéket fektetnek, csatornát építenek, hiszen olcsóbb, kifizetődőbb ez közös erővel. — Egyetérthetünk-e azzal a felfogással, hogy túl sok adót fizetnek a vállalatok, illetve az állampolgárok? Elég hatékony-e az adópolitikánk, tervbe vették-e korszerűsítését? — Valóban hallani olyasmit itt-ott, hogy túl sok az, adó. A válasz azonban nem egyszerű. Ha ugyanis azt nézizük, hogy az idei állami költségvetés 10 milliárd forint hiányt, mutat, akkor az adó nem túlzott. A szubjektív érzelmekből táplálkozó „túl sok” megfogalmazás mindig valamihez viszonyítva kap reális értelmet, s — hadd utaljak ismét a 10 milliárdos költségvetési hiányra — az ilyen sommás kérdésre ma csak nemmel lehet felelni. Azzal a fontos kiegészítéssel hogy az adóztatás akkkor megfelelő mértékű, ha annak eredményeként a vállalatoknál, a lakosságnál, s persze a költségvetésnél keletkezett jövedelmek összhangban vannak a népgazdasági tervvel, a gazdaságpolitika feladataival, lehetőségeivel. Ha nincs meg ez az összhang, akkor kell vizsgálni, mi a gond: magas-e, vagy pedig alacsony az adó? — A* elhangzott válaszból egyértelmű: nem elég hatékony az adópolitikánk. Tervbe vették a korszerűsítését? — Az élet igénye szerint. Hiszen hosszabb távon az adóterhek növelése irányába hat, hogy a költségvetés mind több — főként szociálpolitikai — feladatot vállal magára. Mint ahogy az is, hogy — különösen az általános gazdasági fel tételek romlása miatt — a költségvetési elkötelezettség csak bizonyos határig fokozható. A hetedik ötéves tervre, a szabályozó eszközöknek továbbfejlesztésére készülve mái- most dolgozunk az adópolitika korszerűsítésén. Ha sikerül a kevésbé gazdaságos termelés támogatását csökkenteni, akkor a hatékonyan és kevésbé hatékonyan dolgozó vállalatok teherviselése gazdaságilag racionálisabbá, méltányosabbá válik. Folyamatban van a lakossági adóztatás területén a kisvállalkozási formák működési tapasztalatainak értékelése, az illetékfeltételeknek a lakásgazdálkodás követelményeihez való folyamatos hozzáigazítása, a településfejlesztési hozzájárulás átfogó rendszerének előkészítése. Érdemi viták folynak más perspektivikus célkitűzések, így például a lakossági jövedelmek átfogó, egységes adóztatásának kérdéseiről is. — Azzal az alapkérdéssel kopogtattunk be miniszter elvtárshoz, hogy javul-e, hatékonyabb-e a tanácsok pénzgazdálkodása? Miben lehetne summázni az eddigi megállapításokat? Növekedett-e például a rugalmasság, a kezdeményezőkészség, a vállalkozószellem a tanácsoknál? — Egyre inkább növekszik. Ezt bizonyítja például az intézmények több célú hasznosítása (az iskolák tornatermének bérbe adása, a kollégiumok felhasználása a nyári idegenforgalom időszakában), az elnéptelenedett tanyasi iskolák értékesítése, a tanácsi kezelésben lévő egyes kihasználatlan helyiségek bérbe adása, a piaci díjtételek módosítása, a gépkocsiparkolási díjak rendezése és sok más. Mindenekelőtt Somogy, Csongrád és Bács-Kiskun megyében hatékony intézkedéseket tettek a különböző térítések ésszerűbb megállapítására és azok beszedésére. A kezdeményezőkészség, a rugalmasság jeleként értékelhető az egészségügyi integráció is, hiszen ez lehetőséget teremtett a szakosításra, a párhuzamosságok csökkentésére, az ésszerűbb anyag- és eszközgazdálkodásra — a magasabb színvonalú betegellátásra. Budapesten, Szolnok megyében és több más helyen megkezdődött a betegirányítási rendszer további korszerűsítése: betegfelvételi részlegeket alakítottak ki és az ötnapos munkahét bevezetésével központi ügyeletet hoztak létre. A napjainkig tartó influenzajárvány idején százezrek érzékelték csupán ennek az egy intézkedésnek a könnyítő hatását, előnyeit. Minthogy az élet mind több területén érvényesül ez a kezdeményezőkészség, vállalkozószellem, azt hiszem, nem túlzás azzal az összegzéssel zárni ezt a beszélgetést, hogy évrőr évre javul, hatékonyabb a tanácsok pénz- gazdálkodása, s ezzel együtt emelkedik a munkájuk színvonala. Meggyőződésem, hogy nemcsak itt, a Pénzügyminisztériumban látjuk így, hanem ugyanez a lakosság véleménye is. Magyar László A magyar népgazdaság teljesítményének értékelésekor vissza-visszatérő gondolatokat hallunk. Az elmúlt évi szerény sikerek ellenére is csak kezdetiek az eredmények a vállalatok „piacérzékenységében”. Nem érzik saját bőrükön a világpiac követelményeit vállalataink és még nem tartják kényszernek azt. Az importanyagokkal való gazdálkodásban is mindössze a kirívó pazarlások megszüntetéséig jutottunk csak el, és így tovább. Ugyanakkor a vállalati vezetők is tele vannak panasszal: az import „kézi szabályozása" néhol több hetes termelési szünetet okozott ’82 második felében. Már a szobák hőmérsékletét is központilag szabályozzák — mondják, és igaz észrevételek ezek is. Ha annak eldöntésére nem is vállalkozhat e kis cikk, hogy kinek van igaza, egy valóságos példán keresztül az olvasó is képet kaphat e gondolatok ütközéseiről. Az OHSZ—10-es olajszűrők a próbapadon már bizonyítják képességüket. Ahol a félsiker: kevés Kell-e nekünk huszonötmillió dollár? Már megint az olajszűrő? Igen: még mindig az olajszűrő! A Füzesabonyi Vegyesipari Szövetkezet terméke, amelynek rögös útjáról már többször írtunk lapunkban is. Mint emlékezetes, ez a berendezés a motor-, a hidraulika-, hajtómű-, és kompresszorolajak szűrésével azok élettartamát legalább a kétszeresére növeli. Kiválasztja belőlük azokat a szennyezőket, amelyek az olaj „kifáradását”, kémiai tönkremenetelét okozzák. A „rögös út” egyébként sikerekhez vezet: egy BNV- díj, ötszáz eladott olajszűrő tapasztalatai, és kivétel nélkül valamennyi szakértői vélemény egybehangzó következtetése mondja ki, hogy a drága kenőolajok felének megtakarítása elvileg is, gyakorlatilag is lehetséges és reális cél. Perger László, a szövetkezet elnöke egy friss NOVEX- tanulmányt tart a kezében; ez a vállalat foglalkozott az olajszűrő szabadalmának értékesítésével is. — A magyar népgazdaság évente 140 ezer tonna olajat használ, fel kenésre, hidraulikákban, hajtóművekben. A tanulmányban említett nagyon is szerény 550 dolláros tonnánkénti ár mellett is ez 77 millió dolláros, azaz nagyjából négymilliárd forintos számlát jelent évente. Amelynek elvileg a fele, de gyakorlatilag is gazdaságosan legalább az egyharmada megtakarítható lenne az olajszűrő elterjesztésével. Próbáljuk ízlelgetni a számot: 25 millió dollár lenne megtakarítható évente. - Ez annyi, mint az összes behozott személyautó árának egyhatoda; tizennégyezer gépkocsi, vagy kétezer'ötszáz lakás• ára. Tehát annyit nyerhetnénk. De milyen áron? — A NOVEX-tanulmány 4— 8000 darab olajszűrővel véli elérhetőnek ezt a célt. Eddig ötszáz működik, átlagos megtakarításuk 146 ezer 500 forint évente. Ha hozzáveszem, hogy a B3, a nagyobb olajszűrő ára 84 ezer 'forint, de kifejlesztettük a 20 ezer forintnál is olcsóbb OSZH 10 jelű gépecskét is, amelynek beszerzése már nem is beruházás — akkor egész egyszerűen nem értem, miért ■ nem terjed viharosabb gyorsasággal ez az egész módszer? Érthetetlen értetlenségek Balogh Géza, a NOVEX témafelelőse: — Én sem értem! Mert mindeddig nem esett szó arról a tevékenységről, amellyel a gépeket előállító füzesabonyiak a gyártás erő- feszítésein kívül öltek bele a véleményük szerint igen fontos ügybe. A vásárokon való részvétel mellett tízperces tévéfilm, öles sajtóhirdetések, szakmai bemutatók sora az ország legtávolabbi vidékein is — mindez mesz- sze túlrtiegy azon, ami egy ekkora szövetkezet maroknyi apparátusától és gazdasági erejétől elvárható. Igaz: számukra kényszerítőén hatott, hogy el is adják olajszűrőiket! Az alkalmazókat mi kényszeríti az okos cselekvés irányába? — Az ipari alkalmazókat tuladonképpen semmi. A fix árak a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket egyenesen belekényszerítik a költségek minden módon való csökkentésébe. Az ipari üzemek, szállító vállalatok viszont azt mondják: ez nekem ennyiben van, és mindent beleírnak a költségekbe. Tehetik: ha csak nem exportáruról van szó, soha ki nem derül, hogy vajon valóban a lehető legkisebb ráfordítással dolgoznak-e? Perger László: — Mindezt bizonyítani is lehet: tizenkét berendezést adtunk el a megyében. Vevőink között van a gyöngyöspatai, ostorosi, nagyré- dei, feldebröi, poroszlói, an- dornaktályai, hatvani, detki termelőszövetkezet, a ME- FAG — ahol egyébként is kimagasló energiamegtakarítási eredményeket értek el — a Thorez bánya, a hevesi kommunális üzem, a Mát- ravidéki Fémművek üzemei, a Bélapátfalvi Cementgyár és a Csepel Autó egri üzeme. A tizenkét gépből mindössze négy működik ipari üzemekben, az építőiparban egy sem. x A jó szó, a reklám kevésnek látszik tehát. És az sem túl erős kényszer még, hogy legjobban eladni csak az optimális ráfordítással előállított terméket lehet a világpiacon. Mézesmadzag, vagy...? Előbbi már volt, Perger László így emlékszik rá: — Az akkor még létező KGM és a NOVEX két-két- millió forintot adott össze a fejlesztés kockázatára. Ebből a 4 millió forintból 60 darab olajszűrőt gyártottunk le önköltségi áron, tehát nyereségünkről lemondva. Ezeket a berendezéseket teljesen ingyen adtuk ki üzemekbe, termelőszövetkezetekbe. Csak annyi volt a kikötés, hogy az elérendő olajmegtakarítás értékéből 22,75 százalék minket illet. Tehát gyakorlatilag ingyen jutott 60 cég több mint évi százezer forint megtakarításhoz! Hiszen a 146 ezer 500 forintos átlagos megtakarításból mindössze 33 ezer a miénk, a többi az övék maradt. Ismétlem: ingyen, mindössze némi papírmunkát jelent a megtakarítás kiszámítása. Mit gondol, hányán közöltek a hatvanból egyáltalán értékelhető adatokat a megtakarításokról? Kapaszkodjon meg: huszonegyen! Hát milyen adminisztrációs fegyelem lehet a magyar gazdálkodó egységek kétharmadában? A „mézesmadzagról” eny- nyit... De azért tűnődjünk el: egy „maszek” megengedhetné-e magának, hogy „elfelejtkezzék” évi 33 ezer forintos kötelezettségéről? Nem a maszekok kétharmada, csak egyetlen maszek is? Hány fizetett állami ellenőr zúdulna a nyakába? Meddig létezhetne egyáltalán? Az állami, szövetkezeti szektor fegyelme olyan, amilyet egyelőre megengednek neki körülményei. Megengedhetik maguknak, hogy energetikusaik alacsony fel- készültségűek legyenek, és távol üljenek a döntéshozataltól. Megengedhetik maguknak, hogy kiprovokáljanak egy ma már gondolkodásunktól is idegen, és kicsit bizony megalázó utasítást: holnaptól pedig te, mint ön-' álló vállalkozás gazdája, veszel egy olajszűrőt, és holnapután jelented, mire mentél vele? Mint egy gyereknek. .. Pedig ^a megtakarítható 25 millió dollár bizony erre ingerel. . . Vagy exportra. Mert az is elindult! Balogh Géza szerint: — A szocialista országokba még ebben az évben elindulnak az első olajszűrők. Annak ellenére mondom ezt, hogy ma nincs exportképes olajszűrője a Füzesabonyi Vegyesipari Szövetkezetnek. Az exportminősítéshez ugyanis a Minőségellenőrző RT minősítése kell, ők pedig minden beépített alkatrészről annak exportképességét tanúsító műbizonylatot kérnek. Mert a világpiacon szóba sem állnak olyan gép eladóival, akik a magyar viszonyok között bevált alumíniumkábeleket építik be a világban megszokott rézkábel helyett; az sem mindegy, hogy a B—3 olajszűrő súlya valamivel, energiaigénye 40 százalékkal nagyobb a kon- kurrens nyugatnémet gépekénél. (Ez utóbbi mindössze annak következménye, hogy épp akkor nem lehetett 0,6, hanem csak 1,5 kilowattos villanymotort kapni...) és hiába, hogy 'két év alatt egetlen reklamáció nem jött, papír kell róla, hogy az olajvezető gumicsövek valóban olajállók. De ahogy a füzesabonyiak akaratát, rámenőségét ismerem, ex a kevés plusz bennük van még. Bennük meggyőződés, hogy az olajszűrőre országnak- világnak szüksége van... Kőhidi Imre
